Szinódus

Valóságos emberek és valóságos helyzetek várják a jó választ!

Jelen összefoglaló a dokumentum megjelenését követően az angol nyelvű szövegváltozat alapján készült.
Azóta elérhetővé vált a teljes szöveg magyar nyelvű fordítása is, ezért azok számára, akik minden részletében szeretnék a munkadokumentumot megismerni, azt ajánljuk.

Júniusban a Szinódus Általános Titkársága által összeállított Munkadokumentum (Instrumentum Laboris) megjelenésével véget ért a 2021 októberében megindított szinódusi munka első szakasza.
Ezt a csaknem két évet az Egyház a meghallgatásnak szentelte. A helyi egyházközségektől a kontinentális találkozókig számos fóruma volt a találkozásnak, a kérdések, feladatok, feszültségek és örömök megismerésének, megosztásának.
Akik részt vettek benne meglepődve tapasztalták, hogy a folyamat messze felülmúlja várakozásaikat: lehetőséget nyújt a hitben való találkozásra, megújítja és erővel tölti meg nem csak az egyes hívőt, hanem a közösségeket is. A Szentlélek jelenlétének egyértelmű jele volt amikor a résztvevők megtapasztalták, hogy “az Egyház előtt feltárul a remény horizontja”, és a szinodalitás elvont fogalma elkezd testet ölteni egy konkrét tapasztalatban.

E szakasz alapvető élményei voltak: a találkozás öröme; a kultúrák, karizmák, liturgikus és teológiai hagyományok sokszínű gazdagságának megtapasztalása, de a feszülségek általános jelenléte is. Többek számára jelentett újdonságot, hogy a közösség, sok esetben most először, meghallgatja, amit mondani akar.

Az első szakasz megerősítette, hogy az Egyháznak identitása és küldetése is az, hogy egyre szinodálisabbá váljon, “tudatában annak, hogy beteljesedésére az utolsó napon kerül majd sor.”

Mit jelent ez? Milyen a szinodális Egyház?

“Ez a leírás egy olyan Egyház képét tárja elénk, amelyben tökéletes közösség uralkodik a jelen lévő különbözőségek között, amelyek fennmaradnak és egyesülnek az egyetlen – ma még beteljesedésre váró – küldetésben: a dicséret liturgiájában, amely minden teremtménytől Krisztuson át a Szentlélek egységében az Atyához száll fel.”Ebben a megközelítésben az alábbi vonásokat ajánlja a dokumentum további megfontolásra, megkülönböztetésre:

1. A szinodális Egyház elismeri a keresztségből fakadó méltóságot, ami együtt jár azzal, hogy minden megkeresztelt egymás testvérévé válik Krisztusban. Ez a kapocs magával hozza a felelősséget a közös küldetés – az evangélium hirdetése és megtestesítése – iránt csakúgy, mint egymás iránt. A megkereszteltek e közössége és küldetése az Eucharisztiában való közös részvételből nyeri életét és erejét, így tud az Egyház olyan szervezet lenni, melyben Krisztus az “aki az egész testet egybefogja és összetartaja” (Ef 4, 16), és ezáltal válik képessé arra, hogy együtt menjen végső célja, Isten Országa felé.
2. A szinodalitás az Egyház intézményeiben, szervezetében és eljárásaiban is jelen van. A keresztségből fakadó méltóságot  és a küldetés iránti közös felelősséget nemcsak elismerik, hanem lehetőség van azok gyakorlására is. Az Egyház tekintély gyakorlása pedig nem más, mint Krisztus példáját követő szolgálat.
3. A szinodális Egyház a meghallgatás Egyháza: az Ige hallgatása, a Szentlélek hangjának meghallgatása, egyes személyek és egyes csoportok meghallgatása jellemzi a helyi Egyházak szintjétől az egyetemes Egyházig, más hívő közösségek meghallgatásától a társadalom egészének meghallgatásáig.
4. A szinodális Egyház alázatos egyház akar lenni, és tudja, hogy bocsánatot kell kérnie, és sokat kell tanulnia.
   Az Egyház ma a bizalmatlanság és a hitelesség hiánya okozta súlyos válság jeleit viseli magán. Számos esetben a szexuális, pénzügyi, lelkiismeretbeli visszaélésekhez kapcsolódó krízisek kényszerítették az Egyházat arra, hogy alapos lelkiismeretvizsgálatot tartson, s ezzel “a Szentlélek hatására szüntelenül megújuljon” (LG) a bűnbánat és a megtérés útján járva, mely megnyitja az utat a megbékélés, a gyógyulás és az igazság felé.
5. A szinodális Egyház a találkozás és a párbeszéd Egyháza. Az eddig megtett szinodális úton ez különösen nagy erővel jelent meg olyan más egyházakkal és egyházi közösségekkel kapcsolatban, amelyekkel a keresztség köteléke fűz egybe minket.
6. A szinodális Egyház nem fél a benne lévő különbözőségektől, hanem értékeli azokat anélkül, hogy egyformaságba kényszerítené, uniformizálni akarná őket.
   A szinodális folyamat lehetőség volt arra, hogy elkezdjük megtanulni, mit jelent megélni az egységet a különbözőségben. Ez egy olyan alapvető kérdés, ami további figyelmet igényel, bízva abban, hogy ahogy haladunk előre, egyre világosabbá válik az út.
   Ezért a szinodális Egyház amellett van, hogy az “én”-ről térjünk át a “mi”-re, hogy ezáltal létrejöjjön egy olyan közeg, amely értékeli a különbözőséget, de ami a Lélek által egy.
7. A szinodalitás az Egyháznak kezdettől fogva konstitútív jellemzője, amely bár még nem valósult meg, mégis mindenkit radikális módon hív a megtérésre, változásra, imádságra és cselekvésre. Ebben az értelemben a szinodális Egyház nyitott, befogadó és mindenkinek helye van benne.
   “Nincs olyan határ, amelyet a Lélek e mozgása ne akarna átlépni, hogy mindenkit bevonjon ebbe a dinamikába.” A kereszténység nem néhány meghatározott hivatás előjoga, hanem hívás arra, hogy olyan közösséget építsünk, amely életével Isten gyermekeinek egy másfajta kapcsolatáról tesz tanúságot, amely megtestesíti a szeretet igazságát, amely az ajándékon és ingyenességen alapul. A radikális felhívás tehát az, hogy együtt, szinodálisan építsünk egy vonzó, konkrét egyházat, egy olyan egyházat, ami nyitott, és amiben mindenkit szeretettel fogadnak.
8. A szinodális Egyháznak ugyanakkor őszintén és bátran szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy a szeretet és igazság kapcsolatának mélyebb megértésére van szükség.
   Ahhoz hogy hitelesen be tudjunk vonni mindenkit, be kell lépnünk Krisztus misztériumába, engedve, hogy alakítson és átformáljon minket az, ahogy Krisztus megélte a szeretet és az igazság kapcsolatát.
9. A szinodális Egyház anélkül tudja kezelni a feszültségeket, hogy azok összetörnék, úgy élve meg azokat mint ösztönző erőket a közösség, misszió és részvétel jobb megértéséhez és megéléséhez.
10. A szinodális Egyházat jellemzi a tökéletlenségből/befejezetlenségből fakadó egészséges nyugtalanság.
    Tudatában vagyunk annak, hogy még mindig számos olyan dolog van, aminek a súlyát nem bírjuk el. Ez nem egy probléma, amit meg kell oldanunk, hanem egy ajándék, amit ki kell aknáznunk. Isten kimeríthetetlen és szent titkával állunk szemben, és nyitottnak kell maradnunk a meglepetéseire, miközben a történelemben Isten Országa felé menetelünk.
    Ez vonatkozik a szinodális folyamat során felszínre került kérdésekre is. Ezek először meghallgatást és figyelmet kívánnak anélkül, hogy sietve azonnali megoldást kínálnánk rájuk.
11. A szinodális Egyház szüntelenül annak a misztériumnak a forrásából táplálkozik, amit a liturgiában ünnepel, ami “a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul” és “a forrás” is, amelyből fakad minden ereje, különösen az Eucharisztiából.
12. A szinodális Egyház a megkülönböztetés Egyháza. Ha tagjai készen állnak arra, hogy elfogadják sérülékenységüket, ha felszabadulnak az alkalmatlanság, a befejezetlenség érzéséből fakadó nyugtalanságból, hely teremtődik a Szentlélek működése számára. És ha az Egyház egyre nagyobb figyelemmel van a Lélek szavára, remélheti, hogy egyre prófétaibb Egyházzá válik, melynek döntései a Lélek útmutatásával születnek.

Ez hát a cél, egy ilyesfajta Egyház elérése, de milyen eszközök állnak rendelkezésünkre törekvéseinkben?

Az egyik lehetséges út a folyamat során a “szinodális módszer”, másnéven a “beszélgetés a Lélekben”. Itt nem valamiféle általános eszmecserére kell gondolnunk, hanem annak a dinamikáját kell magunkévá tennünk, ahogy a kimondott és hallott szó ismerősséget, közelséget teremt. A “Lélekben” kifejezés megnevezi a főszereplőt, akinek a meghallására a beszélgetők vágya irányul, vagyis közösen hallgatják a Lélek hangját, amely konkrét, gyakran váratlan irányba mutat és konkrét cselekvésre indít.

Vagyis ennek, az Egyházban nagy hagyományra visszatekintő beszélgetési módnak a lényege az, hogy egymás meghallgatása által létrejöjjön az a kapcsolat, amely aztán lehetővé teszi a Lélek szavának közös meghallását. A kontinentális találkozók mindegyike elköteleződött e módszer mellett, és kérte, hogy a “beszélgetés a Lélekben” minél inkább kapjon helyet az Egyház mindennapi életében.

Olyan ez, mint egy közös ima, melynek célja a közösségi megkülönböztetés és amire a résztvevők személyes elmélkedéssel készülnek.
E személyes elmélkedésekből, imádságokból fakadó szavaikkal ajándékozzák aztán meg egymást és nem helyben rögtönzött véleményekkel.

A folyamat három lépésből áll:

1. mindenki megosztja a felkészülési időszak alatt maga által imádságban átelmélkedett tapasztalait. A többiek abban a tudatban hallgatják, hogy a folyamathoz mindenki értékesen hozzá tud járulni, és tartózkodnak a vitáktól, megbeszélésektől.
A csend és imádság segít felkészülni a következő lépésre.

2. Ebben ismét mindenki szót kap. Nem az a cél, hogy reagáljanak a hallottakra, vagy esetleg védjék álláspontjukat, hanem hogy kifejezzék, hogy a hallottakból mi érintette meg őket a legjobban, illetve mi jelenti a legnagyobb kihívást. Ezek ugyanis azok a testvérek meghallgatásából fakadó “belső nyomok”, melyeken keresztül a Szentlélek megnyilvánul. Minél mélyebb a résztvevők körében az Ige és a szentségek ismerete és az azokhoz való imádságos kötődés, annál könnyebben ismerik fel az Ő hangját, és minél tudatosabban és gondosabban figyelnek a hangjára, annál inkább növekszik bennük a közös küldetéstudat.

3. Ismét az imádság légkörében, a Szentlélek vezetése alatt következik a harmadik lépés, melyben a résztvevők azonosítják a kulcskérdéseket és meghatározzák a közös munka gyümölcseit.
Ennek nem lehet egy olyan lista vagy összefoglaló az eredménye, amely egyszerűen felsorolja a leggyakrabban felmerült pontokat, hanem létre kell jönnie annak a konszenzusnak, amit mindenki hűnek érez a folyamathoz, és amelyben helyet kapnak a marginális és prófétai hangok is. Nem maradhatnak figyelmen kívül azok a pontok sem, amelyekben nézeteltérés van.

Azok, akik beleengedik magukat a Lélekben való beszélgetésbe részesei lehetnek annak az ajándéknak, amelyről az Evangelii Gaudium így ír: “Valahányszor szeretetben találkozunk egy másik emberrel, valami újat tanulunk Istenről. Valahányszor szemünk megnyílik a másik elismerésére, növekszünk a hit és az Isten megismerésének fényében". (EG 272)

Mindig az adott helyzethez kell igazítanunk a meghallgatásnak ezt a módszerét, nem szabad szolgaian követnünk a mintát. Az, hogy mi követel több figyelmet, hosszabb időt, nagyobb körültekintést, az egyes helyzet határozza meg.

Figyelemmel a szükséges kiigazításokra, a szándék és dinamizmus, mely a három bemutatott lépést egyesíti, tekinthető a szinodális Egyház sajátos eljárásmódjának.

Ahhoz, hogy a Lélekben való beszélgetésbe az Egyház valamennyi tagja bevonható legyen, prioritásként jelenik meg, hogy erre megfelelő képzésekkel felkészítsék a felszentelt papság tagjait csakúgy, mint olyan segítőket, akik a közösségeket a módszerben kísérni tudják.

Az első szakasz során, és különösen a kontinentális találkozókon, már a beszélgetés a Lélekben volt az irányadó eljárásrend, melynek során megszülettek azok a prioritások, amelyeket a dokumentum a szinódus három kulcsszava – közösség, küldetés, részvétel – köré csoportosítva mutat be, és a 2023. októberi szinódus számára megvitatásra/megkülönböztetésre ajánl.

A kulcsszavak sorrendje az első szakasz folyamatának eredményeként módosult (a 2021-es meghirdetéskor közösség, részvétel, küldetés volt a sorrend), ugyanis annak során tudatosult, hogy a keresztény közösség szerveződésének egyetlen evangéliumi alapokon nyugvó kritériuma az, hogy az misszióra irányuljon, és ez alapozza meg a közösségben a feladatok megosztását, intézményi struktúrák kiépítését és működtetését. A részvétel ezért csak a közösség és a misszió iránti viszonyban értelmezhető: ettől szervezeti, intézményi keretet kap, amely megmenti a közösséget attól, hogy ki legyen téve a puszta érzelmi spontaneitásnak és az egyéni jogkövetelések terepévé váljon.

Az egyes prioritásokhoz a dokumentum szerkesztői 5-5 munkalapot készítettek, melyek számos nézőpontból mutatják be az adott kérdéssel összefüggésben azokat a konkrét tapasztalatokat, amelyeket a kontinentális találkozók résztvevői osztottak meg.

A három prioritás egymással szorosan összefügg, kölcsönösen hat egyik a másikra, ezért erre tekintettel kell a megkülönböztetésben a munkalapokban felvetett kérdésekkel is foglalkozni.

Lássuk hát, mivel gazdagodott és milyen további kérdéseket vetett fel a szinodális folyamat három kulcsszavához kapcsolódóan a prioritások köre!

1. Sugárzó közösség

A szinodális Egyház közössége sokkal több, mint azonos identitású emberek csoportjainak társasági összejövetele. A közösség egyszerre Isten ajándéka és Isten népének, a “mi” építésének  soha véget nem érő feladata. A kontinentális találkozókon is megtapasztalták, hogy a közösségben az eszkatológiai dimenzió, “az Istennel való egyesülés” vertikális dinamikája összefonódik egy horizontális dimenzióval, “az egész emberiség egységével”. A közösség út, amely növekedésre hív bennünket, „amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére” (Ef 4,13).

A liturgia ennek a pillanatnak az elővételezése. Az Egyház földi útja során a liturgikus cselekményekben és különösen az Eucharisztia ünneplésében tapasztalja meg a közösséget és az egységet. Bár a nyelvek és rítusok sokfélék – s erre a katolikus egyház mint áldásra tekint, amit védeni és támogatni kell – az imádság egy.

A szinódus közgyűlését is sokkal inkább liturgikus összejövetelként kell értelmezni és nem részvételi és törvényhozói, többségi elven működő parlamentáris testületként.
“Akik Krisztus nevében a szinodális találkozások alkalmával összejönnek, azok hallgatják az Ő igéjét, hallgatják egymást, a Léleknek engedelmeskedve megkülönböztetést végeznek, hirdetik, amit meghallottak megvallva, hogy az világosságot ad az egyház útjának.”

A szinodalitás ebből a szemszögből nézve annak az egységnek a megtapasztalása, amely a sokféleség mellett és annak megőrzésével, az egy hit megvallása által az Istennel való egységen nyugszik.
Az egységre irányuló mind nagyobb törekvés magával hozza, hogy szembe kell nézni és meg kell birkózni a történelem ellentmondásaival, korlátaival és sebeivel.
“Ebben gyökerezik a szinodális folyamatból kirajzolódó első prioritás: történelmi valóságunk konkrétságában a közösség megőrzése és kibontakoztatása megköveteli, hogy vállaljuk a sokféleségben élő egység tökéletlenségét.”

Az egységre törekvés számos kérdése e tökéletlenség tudatában arra irányul, hogy “vannak-e határai a befogadásra való hajlandóságnak emberek és csoportok irányában, hogy hogyan kezdjünk párbeszédet a kultúrákkal és vallásokkal anélkül, hogy identitásunkat veszélyeztetnénk, valamint arra az elhatározásra, hogy a peremre szorultak szócsöve leszünk és arra törekszünk, hogy senki se legyen kirekesztett.”

A témához tartozó munkalapok a megkülönböztetésben történő vizsgálat tárgyaként többek közt olyan területekkel foglalkoznak, mint a migránsok, fogyatékkal élők, szegények, hajléktalanok, újraházasodottak, LMBTQ+ személyek, az egyházi tisztségviselők által elkövetett bántalmazások vagy visszaélések áldozatainak kérdése, az ifjúság bevonása, az ökumenizmus, illetve más egyházakkal és más kultúrákkal való kapcsolat.

2. Társfelelősség a küldetésben

Szinodalitás és misszió elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. A dokumentum erre számos forrást idéz a Szentírástól kezdve a II. Vatikáni Zsinat és Ferenc pápa tanításán át egészen a szinodális folyamat első szakasza során elhangzott tanúságtételekig. De mit jelent a szinodalitás értelmezési tartományában a misszió?

“A misszió célja nem egy vallási termék forgalmazása, hanem egy olyan közösség kialakítása, amelynek viszonyaiban Isten szeretete ragyog fel és magával az életével igehirdetéssé válik… amelyben minden a közösséget szolgálja (vö. ApCsel 2,42–47) és amely ezáltal válik vonzóvá.”
Minden és mindenki a közösséget szolgálja, vagyis a misszió teljes megvalósításához mindenkire szükség van, hiszen azáltal, hogy a közösség minden egyes tagja a keresztségben közvetlen kapcsolatot nyer Krisztussal és a benne lakozó Lélek révén megismételhetetlenül egyedi, minden megkeresztelt ember hozzájárulása értékes és nélkülözhetetlen. Az első szakaszban épp erre csodálkoztak rá legtöbben: “Valóban hozzátehetek valamit?”
“Ebben az értelemben a misszió első kérdése konkrétan az, hogy a keresztény közösség tagjai mit akarnak valójában közösen megtenni?”

A második kérdés pedig arra vonatkozik, hogy miként érhető el ténylegesen mindenki hozzájárulása, a lehető legjobban kihasználva a karizmák sokféleségét és integrálva a hierarchikus és karizmatikus ajándékok közötti kapcsolatot.
“A misszió perspektívája közös horizontra helyezi a karizmákat és szolgálatokat, így gyümölcsözőnek őrizve meg azokat, ami viszont sérülne, ha a kirekesztés formáit legitimáló privilégiumokká válnának.”

Az Egyháznak fel kell tennie a kérdést, hogy miként “derítheti fel és hozhatja felszínre” azt a hozzájárulást, amellyel az egyes megkereszteltek a misszióhoz adni tudnak. «Az, „hogy aktívan működjék közre az egész emberi nem közös java megvalósításában” (CA 34) – a keresztény közösségen belül is –, az emberi méltóság elidegeníthetetlen része.»
Értelmezni az idők jeleit, ez az első dolog, amellyel mindenki hozzájárulhat a közös küldetéshez. Ehhez a megkülönböztetéshez minden nézőpontra szükség van, kezdve a szegényekkel és a kirekesztettek tapasztalataival, akikkel az együttjárás azt jelenti, hogy nemcsak szükségleteikről és nehézségeik enyhítéséről gondoskodunk, hanem tanulunk is tőlük.

A témához tartozó munkalapok olyan kérdéseket vetnek fel, mint a hivatások, karizmák és szolgálatok sokféleségének elismerése, a nők keresztségből fakadó méltóságának természetesebb megélése és a felszentelt szolgálat szerepe a missziós-szinodális Egyházban, különös tekintettel a püspökök szolgálatára.

3. Részvétel, vezetés és tekintély

Ferenc pápa szerint ahhoz, hogy a közösség és misszió ne maradjon csupán elvont fogalom, szükség van arra, hogy az Egyházban a szinodális út és az ahhoz tartozó eljárás minden egyes lépésénél a szinodalitás konkrét módon kifejezésre jusson és ezzel segítse, hogy benne minden egyes ember valóban részt tudjon venni.
A részvétel ebben a közegben “Megőrzi minden egyes ember arcának egyediségét és a «mi»-ből kiindulva arra ösztönöz, hogy az «én» ne merüljön el egy névtelen tömeg anonimitásában, sem pedig a törvény vagy az irányítás követelményeinek absztraktságában. A misszió és a közösség szívében a részvétel alapvetően az alkotás és a vendégszeretet, az elfogadás és az emberi gondoskodás kifejezési formája.”

E részvétel víziójából következik a harmadik prioritás: “a tekintély kérdése, annak jelentése, és az, hogy milyen stílusban gyakorlandó egy szinodális Egyházban. Különös fontosságú az a kérdés, hogy a tekintélyt a világ által kínált modellek alakítják vagy a szolgálat jellemzői vezérlik. «A ti körötökben ne így legyen» (Mt 20,26; vö. Mk 10,43) – mondja az Úr, aki a lábmosás után így intette tanítványait: «Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg». (Jn 13,15). A «tekintély» kifejezés eredetileg azt a képességet jelenti, ami lehetővé teszi mások növekedését és így az egyesek egyediségét szolgálja, ami a kreativitást támogatja, nem pedig az azt letörő irányítást, ami a személyes szabadságot szolgálja, nem pedig megkötözi az embereket. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik egy másik kérdés, amelyet a konkrétumok és az időbeli folytonosság miatti aggodalom motivál: hogyan tudjuk struktúráinkat és intézményeinket egy missziós-szinodális Egyház dinamizmusával átitatni?”

E gondolatkörhöz tartozik egy további, ugyancsak konkrét téma, amely a részvétel hosszú távú fenntartását tartja szem előtt és amely a képzésre vonatkozik. “Az intézmények és a struktúrák ugyanis önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy az Egyházat szinodálissá tegyék: szinodális kultúrára és lelkiségre van szükségünk, amelyet a megtérés vágya éltet és amelyet megfelelő képzés támogat.” Itt nem csupán a tartalom aktualizálásáról van szó, hanem egy olyan átfogó folyamatról, amely “a személy összes képességét és meghatározottságát érinti: a küldetéstudatát, a kapcsolatteremtésre és a közösségépítésre való képességét, a Lélekben való meghallgatásra való hajlandóságát, a személyes és közösségi megkülönböztetés, a türelem, a kitartás és a parrhesia (az igazság kimondása) elsajátítását.”

A képzés elengedhetetlen feltétele annak, “hogy a szinodális gondolkodásmód az Egyház életének és cselekvésének lelkipásztori modelljévé váljon. Isten népe minden tagjának egy átfogó alapképzésre, majd folyamatos képzésre van szüksége. Egyetlen megkeresztelt ember sem vonhatja ki magát e kötelezettség alól, ezért szükséges kialakítani a szinodális cselekvésre vonatkozó megfelelő képzéseket minden hívő számára. Minél inkább érez valaki az Egyház szolgálatára való elhívást, annál inkább éreznie kell a képzés sürgető voltát: a püspököknek, papoknak, diakónusoknak, megszentelt életet élő férfiaknak és nőknek és mindazoknak, akik tisztséget viselnek, szükségük van erre a képzésre, hogy a szinodális szemlélet szerint alakítsák át a hatalomgyakorlás és a döntéshozatal módját, és megtanulják kísérni a Lélekben való közösségi megkülönböztetést és beszélgetést. A felszentelt szolgálatra jelentkezőket szinodális stílusban és gondolkodásmódban kell képezni. A szinodalitás kultúrájának előmozdítása megköveteli, hogy a szemináriumok jelenlegi tantervét, illetve a teológiai tanárok képzését megújítsuk, hogy világosabb és határozottabb hangsúlyt kapjon a közösségi, missziós és résztvevő életre irányuló képzés. Az Egyház megújulásának középpontjában a hiteles szinódusi lelkiségre való nevelés áll.”

Hasonló erőfeszítésekre van szükség az Egyház által használt nyelvezet megújításban: “a liturgiában, az igehirdetésben és a katekézisben, az egyházi művészetben, valamint a kommunikáció minden formájában, értve ezalatt a hívek és a szélesebb nyilvánosság elérését, illetve a média új és hagyományos formáit is.”

A dokumentum  témákat vet fel, kérdéseket fogalmaz meg, segítséget nyújt a szinódus közös munkájához, ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a szinodális folyamat első szakasza során megfogalmazott dokumentumok a püspöki karok szintéziseitől kezdve a kontinentális találkozók végén megfogalmazott záródokumentumokig továbbra is forrásaiként szolgálnak a munkának. A dokumentum szerkesztői látják azt is, hogy a megjelölt prioritások közül egy is elegendő lenne ahhoz, hogy a teljes szinódus számára a közös mérlegelés, megkülönböztetés idejét kitöltse. A felhívás arra szól, hogy a szinódus tagjai egyéni imádságban és megkülönböztetésben, majd pedig közösen is foglalkozzanak a témákkal.

A Szinódus főszereplője a Szentlélek. Ily módon, “minél intenzívebb a válasz a felhívásra, mely együtt járásra hív, annál inkább válik a Szinódus azzá az úttá, melyen Isten Népe lelkesen, de naivitás nélkül haladni tud.”

A szövegben szereplő idézetek a munkadokumentumból származnak, mely teljes terjedelmében itt olvasható: https://katolikus.hu/dokumentumtar/a-puspoki-szinodus-xvi-rendes-kozgyulese---munkadokumentum-az-elso-ulesszakhoz

Elkészült az Instrumentum Laboris 2, mely sajtótájékoztató keretében került bemutatásra július 9-én délben a szentszéki sajtóközpontban. A dokumentum, mely a Hogyan legyünk missziós szinodális egyház? címet kapta az októberben megvalósuló második ülésszakra készült és több nyelven elérhető a szinódus hivatalos honlapján. 

Link: https://www.synod.va/en/the-synodal-process/phase-2-the-discernment-of-the-pastors/the-second-sessionofthe-XVI-assembly1/the-instrumentum-laboris.html

A dokumentum 112 pontból áll, mely hat egységre tagolódik: 

• A bevezetés emlékeztet minket az eddig megtett útra és gyümölcseire, például a Lélekben való imádságos párbeszéd elterjedésére.
• Ezt követően az Alapok címet viselő fejezetben többek között a szinodalitásnak, mint a megtérés és reform folyamatának eddigi megértéséről van szó.
• A bevezetés és az alapok után a Kapcsolatokat tárgyaló nagyobb fejezetben a dokumentum az Istennel, az embertársainkkal és az egyházakkal való kapcsolatokat vizsgálja, amelyek révén az egyház szinodalitása meg tud valósulni.
• Az ezt követő fejezetben a képzési folyamatok, a közösségi megkülönböztetés, döntéshozatali folyamatok, a nők szerepének vizsgálata, valamint az átlátható és elszámoltatható egyház kérdése kerül fókuszba.
• A következő nagy egység a kapcsolatok és folyamatok megtestesülésének helyeivel foglalkozik: nem csupán térbeli helyszínek, hanem helyzetek is ide tartoznak, mint például az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, vagy a péteri szolgálat gyakorlásának olyan formái, melyek a keresztény egységet szolgálják.

• Végezetül a dokumentum összefoglaló fejezete emlékeztet minket a 2025-ös szentévre, és meghív, hogy erre készülve a remény zarándokaiként járjunk tovább a megkezdett úton.

  

Az Instrumentum Laboris 2 sajtótájékoztató keretében került bemutatásra július 9-én délben a szentszéki sajtóközpontban. A dokumentum, mely a Hogyan legyünk missziós szinodális egyház? címet kapta az októberben megvalósuló második ülésszakra készült és több nyelven elérhető a szinódus hivatalos honlapján. 

Link: https://www.synod.va/en/the-synodal-process/phase-2-the-discernment-of-the-pastors/the-second-sessionofthe-XVI-assembly1/the-instrumentum-laboris.html

A dokumentum 112 pontból áll, mely hat egységre tagolódik: 

• A bevezetés emlékeztet minket az eddig megtett útra és gyümölcseire, például a Lélekben való imádságos párbeszéd elterjedésére. (alább megtalálod)
• Ezt követően az Alapok címet viselő fejezetben többek között a szinodalitásnak, mint a megtérés és reform folyamatának eddigi megértéséről van szó. (alább megtalálod)
• A bevezetés és az alapok után a Kapcsolatokat tárgyaló nagyobb fejezetben a dokumentum az Istennel, az embertársainkkal és az egyházakkal való kapcsolatokat vizsgálja, amelyek révén az egyház szinodalitása meg tud valósulni. (alább találod)
• Az ezt követő fejezetben a képzési folyamatok, a közösségi megkülönböztetés, döntéshozatali folyamatok, a nők szerepének vizsgálata, valamint az átlátható és elszámoltatható egyház kérdése kerül fókuszba.
• A következő nagy egység a kapcsolatok és folyamatok megtestesülésének helyeivel foglalkozik: nem csupán térbeli helyszínek, hanem helyzetek is ide tartoznak, mint például az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, vagy a péteri szolgálat gyakorlásának olyan formái, melyek a keresztény egységet szolgálják.
• Végezetül a dokumentum összefoglaló fejezete emlékeztet minket a 2025-ös szentévre, és meghív, hogy erre készülve a remény zarándokaiként járjunk tovább a megkezdett úton.
• 

A teljes dokumentum az alábbi linken olvashatók:

https://sites.google.com/piarista.hu/instrumentumlaboris2/f%C5%91oldal