A szamáriai asszony a kútnál

Ma az Instrumentum Laboris B.1. fejezetéről kezdünk elmélkedni: a “sugárzó közösségről". A múlt heti üléseinken leggyakrabban előkerült téma a formáció/képzés volt. Hogyan formálódhatunk mi valamennyien olyan közösséggé, mely missziós közösségbe csap át?

János evangéliuma 4. fejezetében arról hallunk, hogy Jézus találkozik a kútnál egy asszonnyal. A fejezet elején a nő egyedül van, magányos alak. A végére az evangélium első hirdetőjévé válik, ahogy a feltámadás első hirdetője is egy asszony, Mária Magdolna, az apostolok apostola lesz: két asszony, az első elindítja az örömhír hirdetését, hogy Isten eljött hozzánk, a másik a feltámadásét.

Hogyan győzi le Jézus a nő elszigeteltségét? A találkozás néhány rövid szóval kezdődik, görögül mindössze hárommal: "Adj innom!”. Jézus szomjas, és többre vágyik, mint vízre. János evangéliumának egésze Jézus szomjúsága köré épül. Első jele az volt, amikor a kánai menyegzőn bort kínált a szomjas vendégeknek. Szinte az utolsó szava a kereszten: “Szomjazom!” Majd azt mondja: “Beteljesedett!”, és meghal.

Isten úgy jelenik meg közöttünk, mint aki szomjazik, legfőképpen mindannyiunkra. Diákkori mesterem, Geoffrey Preston OP írta: "Az üdvösség arról szól, hogy Isten vágyakozik utánunk, és gyötrődve szomjazik irántunk; Isten sokkal jobban akar minket, mint ahogy mi valaha is akarhatjuk őt." [Hallowing the Time:Meditations on the Cycle of the Christian Liturgy, Darton, Longman and Todd, London, 1980, p.83.] A XIV. századi angol misztikus, Julian of Norwich azt mondta: "Krisztus vágyakozása és spirituális [lelki] szomjúsága jelenleg is tart és a végítélet napjáig fog tartani." [Revelations of Divine Love, chapter 31].

Isten annyira szomjazta ezt a bukott nőt, hogy emberré lett. Megosztotta az asszonnyal a legértékesebbet, az isteni nevet: "ÉN VAGYOK az, aki veled beszélek". Mintha a megtestesülés csakis e nő kedvéért történt volna. Az asszony is megismeri a szomjúságot. Mindenekelőtt a vízre, hogy ne kelljen minden nap a kúthoz mennie. Aztán felfedez egy mélyebb szomjúságot. Eddig egyik férfi követte a másikat az életében. Most felfedezi azt, akire mindig is vágyott, anélkül, hogy tudta volna. Ahogyan Szent Romanos mondta, az emberek tévelygő szexuális élete gyakran ügyetlen tapogatózás aziránt, amire a legmélyebben szomjaznak, Isten iránt [Cant. 10, quoted by Simon Tugwell OP, Reflections on the Beatitudes, Darton, Longman and Todd, London, 1980, p.101]. Bűneink, kudarcaink általában téves kísérletek arra, hogy megtaláljuk azt, amire a legjobban vágyunk. Az Úr azonban türelmesen vár ránk a kútjainknál, és arra hív, hogy szomjazzunk még többre.

A "sugárzó közösségre" való felkészülés tehát azt jelenti, hogy megtanulunk egyre mélyebben szomjazni és éhezni. Hétköznapi vágyainkkal kezdjük. Amikor rákos beteg voltam a kórházban, körülbelül három hétig nem ihattam semmit. Őrült szomjúság töltött el. Soha semmi sem volt olyan jó ízű, mint az az első pohár víz, még egy pohár whiskynél is jobb! De lassan rájöttem, hogy van egy mélyebb szomjúság: "Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld." (62. zsoltár).

Ami mindannyiunkat elszigetel, az a kis vágyak, apró kielégülések csapdája, például olyanoké, mint legyőzni ellenfeleinket vagy státusszal rendelkezni, különleges kalapot viselni!  A szájhagyomány szerint, amikor Aquinói Tamást megkérdezte nővére, Theodóra, hogyan válhat szentté, egyetlen szóval válaszolt: Velle! Akard [Placid Conway OP, St Thomas Aquinas, Longmans Green, London 1911, p.88]! Jézus állandóan azt kérdezi a hozzá forduló emberektől: "Akarod, akarod?"; "Mit tehetek érted?".  Az Úr meg akarja adni nekünk a szeretet teljességét. Akarjuk mi ezt?

 

A szinodalitásra történő formáció tehát azt jelenti, hogy megtanulunk szenvedélyes, mély vágyakozással teli emberekké válni. Pedro Arrupe, a jezsuiták csodálatos generálisa írta: "Semmi sem gyakorlatiasabb, mint Isten megtalálása, vagyis mint egészen abszolút, végleges módon szerelembe esni. Amibe szerelmes vagy, ami megragadja a képzeletedet, az mindenre kihat. Ez fogja eldönteni, hogy miért kelsz ki reggel az ágyból, mit csinálsz az estéiddel, hogyan töltöd a hétvégéidet, mit olvasol, kiket ismersz, mi töri össze a szívedet, és mi az, ami örömmel és hálával ámulatba ejt. Ess szerelembe, maradj szerelmes, és ez mindent eldönt." [Virgil Elizondo Charity New York 2008 p.22] Az a szenvedélyes ember, Szent Ágoston így kiáltott fel: "Megízleltelek, és most éhezem és szomjazom rád; megérintettél, és égtem a te békédért [Breviary Reading for the Feast: Confessions, Bk 10, xxvii (38).]".

De hogyan válhatunk szenvedélyes emberekké - szenvedélyesekké az evangéliumért, szeretettel telve egymás iránt - katasztrófa nélkül? Ez a képzésünk alapvető kérdése, különösen szeminaristáink esetében. Jézus szeretete e névtelen asszony iránt felszabadítja őt. Ő lesz az első prédikátor, de soha többé nem hallunk róla. A szinodális egyház olyan lesz, amely a birtoklás nélküli szeretetre tanít minket: olyan szeretetre, amely nem menekül a másik ember elől és nem is birtokolja; olyan szeretetre, amely nem bántalmazó, de nem is hideg.

Először ez egy intenzív személyes találkozás két ember között. Jézus úgy találkozik az asszonnyal, amilyen az valójában.  "Igazad van, amikor azt mondod: "Nincs férjem". Mert öt férjed volt, és az, aki most van, nem a férjed. Igaz, amit mondtál.' Erre a nő heves lesz és gúnyosan válaszol: “Á, szóval te egy próféta vagy.”

Képzésünk során mélyen személyes találkozásokra kell felkészülnünk, amelyekben túllépünk a könnyű címkéken. A szeretet személyes, a gyűlölet pedig elvont. Ismét idézek Graham Greene A hatalom és a dicsőség című regényéből: "A gyűlölet csak a képzelet kudarca volt". Szent Pál nagyon személyes nézeteltérése Szent Péterrel nehéz volt, de valódi találkozás volt. A Szentszék ezen a szenvedélyes, dühös, de valódi találkozáson alapszik. Akiket Szent Pál nem tudott elviselni, azok az alattomos kémek voltak, akik pletykáltak és titokban dolgoztak, suttogtak a folyosókon, álnok mosollyal elrejtve, hogy kik is ők valójában. Nem a nyílt nézeteltérés volt a probléma.

Olyan sok ember érzi magát kirekesztettnek vagy marginalizáltnak az egyházunkban, mert elvont címkéket ragasztottunk rájuk: elváltak és újraházasodottak, melegek, többnejűek, menekültek, afrikaiak, jezsuiták! Egy barátom azt mondta nekem a minap: "Utálom a címkéket. Utálom, ha az embereket dobozokba rakják. Nem tudom elviselni ezeket a konzervatívokat.” De ha valóban találkozol valakivel, lehet, hogy dühös leszel, de a gyűlölet nem tartható fenn egy igazán személyes találkozás során. Ha megpillantod az emberségüket, meglátod azt, aki megteremti és fenntartja őket a létben, akinek a neve ÉN VAGYOK.

 

A szeretetteljes, de birtoklás nélküli találkozásunk egymással bizonyára az Úrral való találkozásunkon alapul, mindannyiunknak a saját kútunknál, saját hibáinkkal, gyengeségeinkkel és vágyainkkal. Ő olyannak ismer minket, amilyenek vagyunk, és felszabadít minket arra, hogy olyan szeretettel találkozzunk egymással, amely felszabadít és nem irányít. Az imádság csendjében felszabadulunk.

 

Az asszony találkozik azzal, aki teljesen ismeri őt. Ez ösztönzi őt küldetésére.  'Jöjj és lásd azt az embert, aki mindent elmondott nekem, amit valaha tettem'. Eddig szégyenben és rejtőzködve élt, félt embertársai ítéletétől. A déli hőségben megy a kúthoz, amikor senki más nincs ott. De most az Úr rávilágított mindarra, ami ő, és szereti őt. A bűnbeesés után Ádám és Éva szégyenkezve elbújik Isten szeme elől. Az asszony most kilép a fénybe. A szinodális képzés lehámozza álruháinkat és maszkjainkat, hogy kilépjünk a fénybe.  Történjék ez meg a mi kis csoportjainkban!

 

Akkor képesek leszünk közvetíteni azt a birtoklás nélküli örömöt, amit Isten mindannyiunkban lel, és amiben nincs szégyen. Soha nem fogom elfelejteni a zimbabwei Harare szélén lévő Mashambanzou AIDS-klinikát. A klinika neve szó szerint azt jelenti, hogy "az idő, amikor az elefántok mosakodnak", ami a hajnalt jelenti. Ilyenkor lemennek a folyóhoz, hogy locsolják és fröcsköljék a vizet magukra és egymásra. Ez az öröm és a játék ideje. A betegek többsége tizenéves, akiknek már nem sok idejük van hátra, de ez az öröm helye. Különösen emlékszem egy Bátorság nevű fiatal fiúra, aki nevetéssel töltötte meg a helyet.

A kambodzsai Phnom Penhben meglátogattam egy másik AIDS-hospice-t, amelyet egy Jim nevű pap vezetett. Ő és segítői összegyűjtik az AIDS-ben haldokló embereket az utcán, és magukkal viszik őket ebbe az egyszerű faházba. Egy fiatalembert épp akkor hoztak be. Nagyon sovány volt, és nem úgy nézett ki, mint akinek sok ideje van hátra. Megmosták és levágták a haját. Az arca boldog volt. Ez Isten gyermeke, akiben az Atya gyönyörködik.

A tanítványok étellel térnek vissza. Megdöbbenve látják, hogy Jézus ezzel a bukott asszonnyal beszélget. A kút a Bibliában a romantikus találkozások helye!  Ahogy az asszonnyal, úgy most Jézussal is lassan kezdődik a beszélgetés. Csak két szó: "Rabbi, egyél". De a nő már előttük prédikátorrá vált. Papi szerepünk gyakran az, hogy támogassuk azokat, akik már elkezdték learatni a termést, mielőtt mi még felébredtünk volna.