KÖZÖSSÉGI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ÉS DÖNTÉSHOZATAL EGY SZINODÁLIS EGYHÁZBAN
Laurence Loubières xmcj
Elsőként megnézzük, hogy a megkülönböztetés miért fontos a keresztény ember életében. Utána megvizsgáljuk, hogy milyen elemek játszanak szerepet a megkülönböztetésben, legyen az személyes vagy közösségi. Az ezt követő rész magával a közösségi megkülönböztetéssel foglalkozik.
Miért jó a megkülönböztetés?
Életünk Isten ajándéka, kiteljesedését Istenben találja meg. A keresztény életbe bevezető szentségek (keresztség, Eucharisztia, bérmálás) tanúi ennek a valóságnak és lehetővé teszik számunkra ennek megélését. Szeretetre vagyunk teremtve. Arra, hogy életünket a szeretetre adott válaszként élhessük meg, hogy osztozzunk a Szentháromságnak már meglévő szeretet-közösségében. Isten személyesen szólít meg bennünket és arra hív, hogy megéljük küldetésünket. E különleges kegyelmet Isten azért adta nekünk, hogy azzal mindenki javát szolgáljuk.
Ezért ha életünket Isten szeretetére adott válaszként éljük, akkor legmélyebb küldetésünket valósítjuk meg életünk minden területén. Ez egyben azt is jelenti, hogy következetességre, koherenciára törekszem abban,
aki én mélyen vagyok,
amit teszek és
ahogyan teszem.
Krisztus az, aki ezt a koherenciát tökéletesen éli meg. Az Ő istenfúi identitása manifesztálódik létében: abban ahogy él és amit cselekszik, tetteiben és szavaiban. Egész élete „Istenről beszél”. Ezáltal Ő valóban Isten Igéje, a testté lett Isteni Ige.
Hűségesnek lenni legmélyebb valónkhoz azonban egyáltalán nem magától értetődő dolog. Szembe találjuk magunkat bűneink valóságával, amelyek elfordítanak Istentől; korlátainkkal és előítéleteinkkel, amelyek általában nem is tudatosak. Szembesülünk azzal, amikor az önállóság hamis illúziójával vonulunk vissza önmagunkba. Épp ezért folyamatos megtérésre van szükségünk. Azonosítanunk kell mindazt, ami hátráltat, hogy hátat tudjunk fordítani neki, és Isten kegyelmével be kell azonosítanunk, ki kell választanunk és újra rá kell lépnünk arra az ösvényre, amely helyes és jó.
Személyes küldetésünk tehát a gyakorlatban az általunk meghozott döntésekkel és az általunk véghezvitt tettekkel fog megvalósulni. Folyamatosan szembesülünk azzal, hogy döntéseket kell hoznunk, legyenek azok kisebbek vagy nagyobbak. Az élet iskolájának része, hogy megtanuljuk, miként hozhatunk jó döntést. Mindez olyan tudás, amely életünk végéig kitart.
Hogy legmélyebb hivatásunkat választásaink és tetteink által valóra tudjuk váltani egyben azt feltételezi, hogy szoros kapcsolatban vagyunk hivatásunkkal és azt is, hogy képesek vagyunk az érzékelésre, megértésre, mérlegelésre és a jó döntésre. Ezeknek a folyamatoknak a teljes megélése által fokozatosan önmagunk egyre hitelesebb változataivá válunk.
Ezért van szükségünk minden körülmények között annak megkülönböztetésére, beazonosítására és kiválasztására, ami lehetővé teszi számunkra küldetésünk teljes megélését.
Szerencsére Isten nem hagy minket magunkra ebben az igyekezetünkben: a Szentlélek munkája által segít bennünket. A Szentlélek folyamatosan Isten felé terel minket, aki minden egyes emberben és minden helyzetben működik.
Ennek eredményeként a legmélyebb küldetésünkhöz hű élet abban áll, ha vágyainkat és döntéseinket ahhoz az iránymutatáshoz igazítjuk, amelyre a Szentlélek lépésről lépésre vezet bennünket. Olyan helyzetet kell teremtenünk, melyben meghallhatjuk sugallatait. Ily módon részt veszünk Isten munkájában, megtestesítjük és megjelenítjük azt a Kegyelmet, amit Isten ránk bízott, és olyan gyümölcsöt hozunk, ami mindenkinek javára válik.
A megkülönböztetés ezért több mint a döntéshozatal egy módszere. Gyakorlatilag egy életforma, amelyben hallgatunk a Lélek hívásaira, és hagyjuk magunkat, hogy a bizalom vezessen bennünket.
A megkülönböztetés elemei
Bármely megkülönböztetési folyamatban a következő elemeknek van szerepük:
- Imádság
A Lélek az, aki mindenre megtanít, aki az Igazsághoz vezet minket. Ezért nem lehetséges megkülönböztetés imádság nélkül. Anélkül, hogy hallgassuk a Lélek mozgásait, hogy azok akaratunkat és tetteinket is megfelelő irányba tereljék.
A megkülönböztetés folyamatának elején ezért fontos, hogy annak vágyával helyezzük magunkat Isten jelenlétébe, hogy egész életünkkel szeretni és szolgálni akarjuk Őt. Nagyvonalúan felajánljuk magunkat Lelke működésére. Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban arra hívja a lelkigyakorlatozót, hogy minden imádságot a következő előkészítő fohásszal kezdjen: „Add, hogy minden szándékom, tettem és munkám tisztán Isten dicsőítésére és szolgálatára irányuljon!” Szintén fontos, hogy imádkozzunk a indifferencia kegyelméért. Ez nem az érdeklődés hiányát jelenti, hanem – ahogyan azt Loyolai Szent Ignác értette – egyfajta belső szabadság a megkülönböztetés tárgyával kapcsolatban. Nem az én ötletemet vagy tervemet igyekszem megvalósítani, hanem szeretnék megnyílni arra, ami majd Isten nagyobb dicsőségére és szolgálatára vezet. Végül, a megkülönböztetés folyamata során – amely számos lépést foglal magába – helyénvaló, ha minden lépés során külön kérjük azokat a kegyelmeket, amelyekre éppen akkor szükségünk van.
- A bennünk lakó szellemek azonosítása és hatásuk felismerése
A Szentlélek a szívünkben lakik, az Ő jelenléte és tevékenysége mindig arra törekszik, hogy Isten nagyobb szolgálata felé tereljen minket. Az Úr Lelke mindig közelebb visz bennünket Istenhez és önmagunkhoz, a Jézus Krisztusban való igazi élethez. A gonosz lélek is keresztezi azonban utunkat, aki inkább arra törekszik, hogy mindenféle eszközzel és trükkel elfordítson bennünket Istentől. Ezért meg kell tanulnunk felismerni ezeket a lelkeket, különbséget tenni közöttük és aközött, hogy miként működnek életünkben. Fel kell ismernünk és el kell fogadnunk a jó lélek hívását, és el kell utasítanunk a gonosz lélek kísértéseit. Loyolai Szent Ignác kifejezetten a Szellemek megkülönböztetéséről írt néhány szabályt, amelyek segítenek bennünket ebben a folyamatban.
- Szellemek, amelyek segítenek ebben a folyamatban
A jó Lélek tevékenysége vigaszként jelenik meg. A vigasz aztán belső dinamizmussá alakul, hálás hozzáállássá, az erő érzésévé. Általa növekszik az Isten iránti vágy, a remény, az Istenbe vetett hit és mind az Isten mind a felebarátunk iránt érzett szeretet. Fájdalmas is lehet azokban a pillanatokban, amikor a bűn miatti, a gonosz miatti szenvedést tapasztaljuk meg. Ez arról tanúskodik, hogy ebben a helyzetben egyfajta hozzáigazítást, az Isten Lelkének meghívásával való koherenciát élünk meg. Ezért ez annak a jele, hogy jó úton vagyunk.
A vigasztalanság ezzel szemben egy olyan belső állapot, amelyet csökkenő dinamizmus, bátortalanság, kétségek, szorongás, zavarodottság, belső sötétség jellemez. Arra vezet bennünket, hogy vonuljunk vissza. Úgy érezzük, hogy el vagyunk választva Istentől. A vigasztalanság azt jelzi számunkra, hogy már nem vagyunk összhangban Isten Lelkének munkájával. Ez kapcsolatban állhat bűnös voltunkkal, amely gyakorlatilag eltávolít minket Istentől, de kapcsolatban állhat azzal is, hogy nem nem keressük eléggé Istent. Az is lehet, hogy Isten azért engedi vigasztalanságunkat, hogy emlékeztessen bennünket: mi nem tudunk a magunk számára vigaszt nyújtani, mert az Isten kegyelme, amit nem találhatunk meg önmagában.
Az események áttekintése
A megkülönböztetés mindig konkrét adatokon alapul, különösen tapasztalatunk imádságos áttekintésén, amelyben feltárul a Lélek jelenléte és tevékenysége. Az események áttekintése a megélt vigaszok és vigasztalanságok azonosítását jelenti, hogy utána mindez hasznunkra legyen.
Egy esemény áttekintése a következő lépésekből áll:
1. Gondolj egy eseményre!
2. Érzékeld, hogy milyen érzelmet vált ki, hív elő benned!
3. Értsd meg, hogy miért van ez így, mi az oka annak, hogy így vagy úgy érzel!
4. Döntsd el, hogy értelmezésed valóban helytálló-e! Félreértelmezhetjük, hogy miért érzünk éppen így vagy úgy egy adott helyzetben, ezért ellenőriznünk kell, hogy az értelmezésünk mennyire helytálló. Meg kell kérdeznünk magunktól: ahogy mi értjük a helyzetet az igaz vagy sem.
5. Fontold meg az ebből fakadó lehetséges lépéseket, és válaszd ki közülük a legjobbat!
|
|
Mi történt? |
Milyen érzelmet váltott ez ki bennem? |
Miért érzek így? |
Amit ebből értek az igaz? |
És akkor…? Mire érzek hívást, hogy mit kell tennem? |
|
++ Esemény, amiért nagyon hálás vagyok (erős vigasz) |
|
|
|
|
|
|
+ Esemény, amiért köszönetet mondok (vigasz) |
|
|
|
|
|
|
- Esemény, amiért nem érzek köszönetet (vigasztalanság) |
|
|
|
|
|
|
- - Esemény, amiért egyáltalán nem vagyok hálás (erős vigasztalanság) |
|
|
|
|
|
A következetesség (koherencia) keresése
Életünket az értékek különböző szintjei strukturálják. A megkülönböztetés folyamata során fontos megértenünk, hogy az adott kérdés melyik szinten helyezkedik el, tudatosítanunk kell, hogy mi forog kockán. Ahhoz, hogy megélhessük a keresett koherenciát fontos, hogy minden egyes szinten azonosítani tudjuk a vigasz forrását: mindazt, ami közelebb visz bennünket Istenhez, ami erősíthet bennünket és amit követnünk kell. Mindezzel szemben fel kell ismernünk azt is, amitől vigasztalanságunk növekszik, amit rendbe kell tennünk és vissza kell terelnünk oda, ahol ismét koherens lesz személyiségünkkel és legmélyebb vágyainkkal.
A Bernard Lonergan SJ – kanadai jezsuita filozófus és teológus gondolatai inspirálta érték-skála ábra jól mutatja be mindezt: az ábrával megjeleníthetőek a különbségek és segítségével jól szemléltethető egyfajta tagolás az értékek különböző szintjei között.
Spirituális identitásunk, amely hivatásunkban ölt testet (vallásos csoport esetén a karizmánkban), arra vezet bennünket, hogy keressük a koherenciát ennek az érték-skálának a különböző szintjei között: spirituális identitásunk, választásaink, a tetteinket megalapozó kulturális értékek, működésmódunk, elköteleződéseink, kapcsolataink, létfontosságú szükségleteink között. Ennek az érték-skálának az egyik alapelve a következő: ha valamelyik szinten inkoherencia (következetlenség) tapasztalható, akkor azt a feljebb lévő szinten történő beavatkozással lehet megoldani. Például ha nem alszom eleget (élettani szint), akkor változtatnom kell azon, ahogy a napomat szervezem (szociális szint). Ha túl sokat dolgozom (szociális szint), akkor eszembe kell jusson, hogy a munka az életemnek csak az egyik eleme, és hogy mentálisan helyet kell biztosítanom a pihenésre, informális kapcsolatokra. Ha egy kulturális értéket bántónak érzek (kulturális szint), emlékeztethetem magam arra, hogy szabadon dönthetek arról, hogy befogadom azt, vagy sem… stb.
Az érvek mérlegelése
A megkülönböztetés folyamata során sokszor találjuk szembe magunkat azzal, hogy mérlegelnünk kell azokat a szempontokat, amelyek egy választás mellett, illetve az ellen szólnak. Ebben az esetben segítségünkre lehet, ha a megkülönböztetés kérdését egyetlen alternatívára egyszerűsítjük le: tegyünk valamit vagy ne tegyünk. Imánkban sorra vehetjük mindkét döntés előnyeit és hátrányait. Azután, visszatérve belső vágyainkhoz/hívásunkhoz mérlegelhetjük az érveket: Melyek a „legsúlyosabbak”? Melyek a legfontosabbak? Az elhatározást nem egyszerűen a döntés mellett, vagy az ellen szóló érvek száma fogja meghatározni. Sokkal inkább a következőről van szó: egyszerűen hagyjuk, hogy azokon a belső történéseken keresztül, amelyeket érzékelünk, a Lélek vezessen el bennünket a jó megoldásra. Mindez egy imádságos és odafigyelő hozzáállást feltételez
|
|
Előnyök/hozadékok |
Hátrányok |
|
Ha ezt választom |
|
|
|
Ha nem választom ezt |
|
|
Megkülönböztetés közösségben
Ugyanazok az elvek és elemek, mint a személyes megkülönböztetésnél
A közösségi megkülönböztetésre ugyanazok az elvek és elemek vonatkoznak, mint a személyes megkülönböztetésre, hiszen úgy tekinthetünk minden csoportra, mint aminek célja van: küldetése, karizmája. A csoport arra kap hívást, hogy ezeket valóra váltsa életében, tevékenységében. A Lélek a csoport minden tagjában működik, amit keresnünk kell az az, hogy a csoport energiáit és erőforrásait hogyan lehet hozzáigazítani a Lélek hívásához.
A közösségi megkülönböztetés útja ezért abból áll, hogy olyan folyamatot és körülményeket hozunk létre, amelyek lehetővé teszik a csoport számára a megnyílást, a Lélek mozgásának felismerését, és ennek hatása alatt, a döntései meghozatalát.
Ily módon a szinodalitás – a gyökereit tekintve – egy közösségi megkülönböztetési folyamat. Meghívás arra, hogy térjünk vissza ahhoz, akik mi mint Egyház vagyunk: Isten vándorló népe, amelyik közösségi megkülönböztetés által dönti el, hogy a Lélek hova hívja annak érdekében, hogy még teljesebben tudja hirdetni Jézus Krisztus jó hírét. A szinodalitás Szinódusa ezért egy kulcsfontosságú pillanata annak, hogy visszakaphassuk identitásunknak azt a részét, amely során tudatosíthatjuk, hogy egy zarándok egyház tagjai vagyunk. Azáltal, hogy gyakoroljuk a Szentlélek szavára való közös odafigyelést, valóra váltjuk az Egyház legmélyebb küldetését, és a megkülönböztetés által felismerjük, hogy a Szentlélek mire hív minket, miben növekedjünk.
Hasonlóan a személyes megkülönböztetéshez, a közösségi megkülönböztetés folyamata is az imádságban gyökerezik és általa valósul meg. A közösségi megkülönböztetés folyamatai során ezért általában váltakozva van idő az egyéni imádságra és a kiscsoportos, illetve az egész csoport számára nyitott lelki beszélgetésekre, melyek alatt a résztvevők mélyen törekszenek a Szentlélek hangjának meghallására. Az imádság sokféle módon folytatódik és áthatja a teljes folyamatot.
Lelki beszélgetés
A lelki beszélgetés a közösségi megkülönböztetés központi eleme. Egy strukturált beszélgetés, amely előkészületet kíván. Az előkészület általában az egyéni imádsággal töltött időt jelenti, illetve annak a leírását, amit a beszélgetés első körében másokkal szeretnénk megosztani. A beszélgetésnek ez a módszere azt a célt szolgálja, hogy megteremtse azokat a kereteket és körülményeket, amelyek között a csoport tagjai közösen tudnak megnyílni a Szentlélek ténykedése felé. Mindez személyes elkötelezettséget feltételez az iránt, hogy hallgassunk és kifejezzük magunkat. Szükségessé teszi azt is, hogy a Szentlélek mozgását is figyeljük (vigasz és vigasztalanság) önmagunkban és a csoportban.
A módszert azért fontos tiszteletben tartani, mert a tapasztalat minősége függ tőle. A résztvevők egymás után kapnak szót, mindannyian ugyanannyi ideig, és nem válaszolhatnak egymásnak: ez nem a gondolatok és érvek vitája.
• Az első kör során a résztvevők megosztják személyes imádságaik gyümölcseit.
• A második körben a résztvevők azt osztják meg, hogy mi érintette meg őket az első körben.
• A harmadik körben a résztvevők azt osztják meg, hogy mi körvonalazódott számukra a második körben.
Ily módon – a megosztás egymást követő körei által – az egyéni imádság „én”-jétől eljutunk oda, hogy „mi” mit tudunk összegyűjteni a beszélgetésünkből. A lelki beszélgetés a csoportban erősíti azokat az értékeket, amelyek az „alapok”:
• Igazságos: minden résztvevőnek ugyanannyi ideje van beszélni.
• Inklúzív: mindenki hangja számít.
• Békítő: a megosztás személyesen történik, ami lehetővé teszi, hogy túllépjünk előítéleteinken, ideológiáinkon.
• Közösségi: a beszélgetésnek nem az a célja, hogy biztosítsa, hogy az én elképzelésem érvényesüljön, hanem hogy közösen forduljunk Isten felé és hallgassuk, miként vezet bennünket a Szentlélek.
• Bizalomra épülő: bizalom egymásban és Istenben, aki jelen van tapasztalatainkban és bensőnkben.
Eszközök a tájékozódáshoz
A Szentlélek tevékenysége a csoportban annak manifesztálódása (megnyilvánulása) alapján ismerhető fel. A csoport a vigasz állapotában van, ha a résztvevők ténylegesen részt vesznek az aktív hallgatásban és abban a beszélgetésben, amely ténylegesen az imádságban szerzett tapasztalataikból ered. Ahogy a lelki beszélgetés kibontakozik, megjelenik egy közös vízió, egy igazság, egy konszenzus, amely energiával tölti el a résztvevőket. A tagok között létrejön egy nagyobb összetartozás, az elfogadás, befogadás és megbecsülés érzése.
Ezzel szemben a csoport vigasztalan állapota csökkenő energiában, visszavonulásban, az aktív hallgatástól és megosztástól való tartózkodásban nyilvánul meg. Félelemből fakadó cselekedetek, elkerülés, a bizalom és nyitottság csökkenése jellemzi. A résztvevők blokkolva érzik magukat. A személyes „sztorik” és a versengés is újra felszínre kerülhet.
A közösségi megkülönböztetés alkalmazása a gyakorlatban
A közösségi megkülönböztetés minden formája és alkalmazása mindig arra törekszik, hogy egységbe hozza a csoport identitását (Kik vagyunk?), misszióját (Mire érzünk meghívást?) és azt, ahogyan ez a misszió megvalósulhat (Hogyan fogjuk ezt véghez vinni?)
• Közösségként újra kapcsolatba kerülni lényegünkkel/célunkkal
Az első alkalmazási lehetőség lehet, hogy közösségként újra kapcsolatba kerülünk közös célunkkal, mély lelki identitásunkkal, karizmánkkal (szerzetesi kongregáció esetén). Ahhoz, hogy ezt megtegyük segítséget jelenthet, ha a közösség tagjait meghívjuk arra, hogy a beszélgetésekben ők is osszák meg, mi az, ami a közösség spiritualitásában a legjobban megérinti őket. Ez a megközelítés lehetővé teszi számunkra, hogy újra felfedezzük a karizma és a közös küldetés erejét, hogy erősítsük a közösség tagjai között a kommuniót, hogy előbbre tudjunk lépni identitásunk közös elsajátításában, és hogy még inkább tudatában legyünk annak a különleges kegyelemnek, amelyet Isten ránk bízott, és aminek továbbadására hív.
• Tartani az irányt, amit élni akarunk
A közösség – időről időre újraértékelve tapasztalatait – megtanulhatja „betájolni” magát annak érdekében, hogy lépésről lépésre kiválassza azokat az eszközöket, amelyek segítségével tartani és élni tudja a maga által meghatározott irányt.
A csoport tagjait ehhez bizonyos időközönként meg kell hívni arra, hogy közösen tekintsenek vissza a megtapasztalt eseményekre és határozzák meg például azt, hogy:
Mi az, ami a legtöbb energiát, szeretetet, lendületet adja?
Mi „szívja el” az energiánkat, fordít befelé minket?
Mit kell még tennünk, megerősítenünk?
Mi az, amit meg kell változtatnunk, vagy aminek véget kell vetnünk?
Mi az, amit egy időre érdemes lenne kipróbálnunk, és utána értékelnünk?
Mindabból, ami az ezekhez a témákhoz kapcsolódó több körös lelki megosztásokban felmerül döntések születhetnek, amelyek meghatározzák a következő lépéseket a közösség fejlődésének útján.
• Szent történetünk áttekintése
A közösség áttekintheti „szent történetét” egy másik módon is, amely történetének legfontosabb eseményeit sorra véve követi nyomon, hogy az idők folyamán milyen módon fogadta és működött együtt a közösség Isten kegyelmével. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy mélyebbre menjünk az események puszta felidézésénél, mert segít megkülönböztetni azt „hogy mi ment végbe” azalatt, amíg egy-egy esemény „történt”.
Hogy ez megtörténjen, a közösség az imádságban és a közös megosztásban felidézi a vigasz és a vigasztalanság főbb pillanatait, és törekedhet azoknak az okoknak, körülményeknek a megértésére, amelyek ezeket az eseményeket a vigasz vagy a vigasztalanság forrásaivá teszik. Ez a gyakorlat ráirányíthatja a figyelmet a közösség életének visszatérő aspektusaira: olyan körülményekre, amelyek között a közösség teljes összhangban van identitásával és küldetésével, vagy épp ellenkezőleg, olyan mellékvágányokra, amelyek rendszeresen lassítják lendületét és missziós útját. Ez a folyamat elvezethet oda is, hogy felismerjük a megbékélés szükségességét, és új hívásokat kapjunk a küldetésre.
Az idők jeleinek megkülönböztetése
Ahhoz, hogy a közösség jól tudja tartani az irányt küldetésében fontos, hogy képes legyen az „idők jeleinek”, vagyis az őt körülvevő világ sürgető hívásainak megkülönböztetésére is. A közösség tagjai ezért imádságaik során olyan kérdésekkel is foglalkozhatnak, mint hogy:
• Milyen sürgető hívások, szükségletek vesznek körül minket?
• Hogyan foglalkozunk jelenlegi környezetünkkel, valóságunkkal?
• Hogyan kell reagálnunk bizonyos helyzetekre?
• Hol hív bennünket arra a Lélek, hogy kockázatos lépéseket tegyünk?
Ezután érdemes meghatározni a megkülönböztetés témáját, anyagot gyűjteni hozzá, különbséget tenni a hívások természete szerint, mérlegelni a lehetőségeket ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő módját annak, ahogy ezzel foglalkozni tudunk.
• Döntéshozatal
A közösségi megkülönböztetés abban segít, hogy egy, a csoportot érintő kérdésben sikerüljön dűlőre jutni. A megkülönböztetés folyamatát a következő lépések alapján tervezhetjük meg:
1. A kérdés megfogalmazása;
2. Adatgyűjtés;
3. Imádság az adatok alapján;
4. Konszenzus-építés és döntéshozatal;
5. Megerősítés/jóváhagyás keresése;
6. A döntés megvalósítása.
A körülményektől függően ez a fajta folyamat számos lépést tehet szükségessé, a személyes imádság és a lelki beszélgetések kombinációját egy közbülső kérdésről.
Egy dinamikus apostoli tervezési folyamat létrehozása
A fent említett konkrét alkalmazási módok különböző elemeinek kombinálásával egy csoport számára a közösségi megkülönböztetés dinamikus módjává válhat annak, hogy a közösség rendszeresen megfogalmazza és irányítsa fejlődésének irányát, és megújuljon küldetésében.
A közösség így belekezdhet azoknak a missziós irányoknak a megkülönböztetésébe, amelyek megfontolására a Lélektől meghívást kap, illetve azoknak az eszközöknek a megkülönböztetésére, amelyek segíteni fogják missziója megvalósításában. Meghatározott idő elteltével a közösség a megtapasztalt vigaszok és vigasztalanságok számbavételével áttekintheti azokat a mozzanatokat és körülményeket, amelyek során a csoport tevékenysége összhangban volt Isten Lelkének munkájával, és ellenkezőleg is, amikor nem volt meg ez az összhang. Ez az áttekintés lehetővé teszi, hogy kiigazítsuk annak meghatározását, hogy a következő szinteknél milyen irányokat és eszközöket alkalmazunk majd, és a következő áttekintésnél majd értékeljük ezt a döntést is, ami további kiigazításokhoz vezethet, stb.
|
Összefoglalva
A megkülönböztetés több, mint a személyes vagy közösségi döntéshozatal egy módszere. Alapjaiban ez inkább egy dinamikus élet- és cselekvésforma, amelyben a Szentlélek sugallataira hangolódva haladunk, aki mindig legmélyebb küldetésünk egyre konkrétabb és igazabb megvalósítása felé vezet bennünket. |