Urunk bemutatásának ünnepe
Piarista kápolna – Budapest – 2025. február 1.
(Mal 3,1-4; Zsid 2,14-18; Lk 2,22-40)
Kedves nővérek és atyák!
1.Bevezetés. Köszönöm azt a megtiszteltetést és azt az örömöt, hogy ma este veletek lehetek és mindenekelőtt, hogy veletek ünnepelhetem az Eucharisztiát Urunk bemutatása ünnepének vigíliáján. Ma a Katolikus Egyház a megszentelt élet világnapját is ünnepli, amely meg akarja erősíteni a szerzetes nőket és férfiakat radikális tanítványi hivatásukban, hogy mély alázattal világosság legyenek a világ számára. Az itt képviselt karizmák sokszínűsége óriási mértékben gazdagította Magyarországon a Katolikus Egyház életét azáltal, hogy tanúságot adtak a hit világosságáról ebben a városban és azon kívül is. A mai nap a hűség és a szolgálat ünneplése. Fogadjátok Ferenc pápa szerzetesi tanúságtételetek iránti háláját, a hozzátok és a közösségeitek tagjaihoz való lelki és atyai közelségét, és fogadjátok apostoli áldását, melyet rátok és azokra ad, akiknek szolgáltok! Ferenc pápa magyarországi személyes képviselőjeként én is meg szeretném köszönni hűséges tanúságtételeteket és szolgálatotokat! Ma itt sok-sok év szolgálata képviselteti magát. Legmélyebb hálámat, csodálatomat, tiszteletemet fejezem ki és szívből imádkozom, hogy Isten tanúságtételeteket és munkálkodásotokat még gyümölcsözőbbé tegye minden ember, az Egyház missziója számára és ad maiorem Dei gloriam, az Isten nagyobb dicsőségére.
Gyertyákat évszázadok óta sokféle céllal használtak különböző kultúrákban és civilizációkban. Kezdve azzal, hogy vallási vagy lelki ünnepségeken fényt biztosítottak, az emberiség történelmében a gyertyáknak alapvetően fontos szerepük volt. Viaszgyertyák és fényes, meleg és pislákoló lángok nyitották meg a ma esti ünnepséget. Elmélkedjetek velem együtt arról, hogy szerzetesnőkként és szerzetesekként ez mit jelent a ti életetek számára!
2. A gyertya és a szeretet lángja. A gyertyák és a gyertyafény valami különlegeset ad hozzá a romantikus vacsorákhoz. A gyertyából áradó gyengéd fény szoros, bizalmas hangulatot teremt, amely egészen másként hat, mint a megszokott erős fényeink. Ez a halvány ragyogás mindent kissé varázslatossá tesz, hétköznapi pillanatokat felejthetetlen emlékekké változtat. Mindezen felül a gyertyák többet tesznek annál, minthogy bevilágítsák a szobát; olyan melegséget árasztanak, amelyek szoros kapcsolódásokra, szeretetre és az emberek között fennálló szoros kapcsolatra emlékeztetnek bennünket. Tehát amikor egy vacsoránál gyertyákat látunk égni, az nemcsak a fény miatt van, hanem azért is, hogy egy melegséggel és mély kapcsolódással telt légkört teremtsenek. A pislákoló gyertyák a szeretetről szólnak.
Szerelmes vagy Istenbe és az ő fiába Jézus Krisztusba? Anna, a prófétaasszony szíve az Isten iránt érzett szeretetétől dobogott: „nem hagyta el a templomot soha” (Lk 2,37). Simeon szemei a Jahve iránti szeretetétől lángoltak: „addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét” (2,26). Égő gyertyákkal a kezetekben kifejezésre juttattátok, hogy Krisztusból akartok újra kiindulni, aki minden egyházi útnak jelentést és teljességet ad. Ő, az Úr, a benső és közösségi megújulás kiindulópontja. Nincs megújulás az Úr nélkül; belőle indulunk ki és hozzá érkezünk el. Ezért számunkra mindig a lelkiélet az első hely, az Úr Jézussal való személyes szeretetkapcsolat. Ha nincs meg a lelkiélet, ha ez az Úr iránti szeretet hiányzik, akkor véged van, nincs kiút.
Amikor az Úr meghív téged, azt mondja: „Fontos vagy számomra, szeretlek, számítok rád!” Jézus ezt mindegyikünknek mondja! Ebből öröm fakad! Annak a pillanatnak az öröme, amelyben Jézus rám nézett. A mi örömünk titka megérteni és meghallani ezt. Érezni azt, hogy az Isten szeret, érezni azt, hogy számára mi nem számok, hanem személyek vagyunk; és tudjuk, hogy ő az, aki hív bennünket.
A megszentelt élet egy meghívás, hogy megtestesítsük a Jó Hírt, hogy a megfeszített és feltámadt Krisztust kövessük, magunkra vegyük Jézus életmódját és a testté vált Igeként cselekedjünk az Atyával és a testvéreinkkel való kapcsolatban. Gyakorlati szempontból ez meghívás arra, az ő életmódját vegyük magunkra, átvegyük benső hozzáállását, engedjük, hogy az ő Lelke irányítson minket, magunkba szívjuk meglepő logikáját és értékítéletét, osztozzunk kockázataiban és reményeiben. Vezessen benneteket azoknak az alázatos, ugyanakkor örömteli bizonyossága, akikre a mindig hirdetendő Igazság - aki Krisztus - rátalált, akiket megérintett és átalakított. Ha Krisztusban maradunk, az lehetővé teszi számunkra, hogy felfogjuk annak a misztériumnak a jelenlétét, amely bennünk él és az ő szívének mértéke szerint kitágítja a szívünket. Akik az ő szeretetében maradnak, mint a szőlőtőhöz kapcsolódó szőlővesszők (vö. Jn 15,1-8), azok Krisztussal bensőséges kapcsolatba kerülnek és gyümölcsöt hoznak. Szeressétek Jézust! Maradjatok Jézusban! Ez azt jelenti: szeretetben hozzá, benne és vele kapcsolódni, beszélni hozzá. Tartsátok ébren szeretetének lángját a szívetekben és a mi szíveinkben is!
3. A gyertya és a kreativitás lángja. A gyertyák szimbolikájában a tűz a legfontosabb elem. A gyertya lángja a tűz elemét képviseli, mely szenvedéllyel, energiával és átalakulással párosul. A gyertya lángja a bennünk lévő isteni szikrát is képviseli, amely minden kreativitásnak és ihletnek a forrása.
Az Úr nem teológiai leckék jegyzeteit vagy egy felhasználandó pasztorális kézikönyvet hagyott ránk, hanem a Szentlelket, aki a missziót ihleti. És a bátor kezdeményezés, amit a Lélek olt belénk, arra vezet bennünket, hogy az ő stílusát kövessük, amely mindig kreativitással jár. „Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek” (Mal 3,1). Az Úr egy ifjú és szegény családban jön a templomba. Erre utal a két galambfiókával bemutatott áldozatuk (Lk 2,24). Ki tudja Simeon és Anna mit vártak, hogy mit látnak majd? Akármire is számítottak, amit ténylegesen láttak, az egy szegény család, egy kisbaba volt. És mégis, a testben világosan felismerve a maradandót és azt, ami lényeges, kreatívak voltak annak megértésében, hogy ez a kisgyermek az, aki minden rosszat jóvá tesz, aki igazságot hoz majd a földre, és aki „legyőzi azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt” (Zsid 2,14).
Kreativitás (kell) ahhoz, hogy örömmel hirdessük Jézust mindenkinek, mégpedig most. A mi korunkban, amely nem segít nagyon vallásos szemmel tekinteni az életre, és amelyben az evangélium hirdetése sok helyen nehezebbé, fáradtságossá, látszólag terméketlenné vált, feltámadhat a pasztorális munkától való elállás kísértése. Ahelyett, hogy rövidlátó módon a múltra fókuszálnánk, úgy kell elfogadnunk a misszió felelősségét, ahogy azt most tapasztaljuk. A missziós szempontból megközelített pasztorális szolgálat megpróbálja elhagyni a meddő retorikát, amely azt mondja: „Mindig így csináltuk!” Ferenc pápa meghív mindenkit, hogy „legyen bátor és kreatív a saját közössége célkitűzései, struktúrái, stílusa és az evangelizáló módszere újragondolásának feladatában” (Az evangélium öröme, 33). Hozzáértés, hitelesség, elmélkedés, kreativitás, merészség, egyszerűség és alázat néhány új tömlő, amelyre szükség van akkor, amikor „mélyre evezünk és kivetjük a hálót” (Lk 5,4), hogy új előrevivő utakat találjunk. A hozzá való hűségnek valódi bizonyítéka a pasztorális kreativitás, a Lélekben való merészség, a missziós buzgóságért való lelkesedés. Ferenc pápa szavaival: „Jézus Krisztus képes áttörni a mi unalmas sémáinkon is, amelyekbe megpróbáljuk bebörtönözni őt, és meglep a maga folytonos isteni kreativitásával. Minden alkalommal, amikor igyekszünk visszatérni a forráshoz és megpróbáljuk visszanyerni az evangélium eredeti frissességét, új utak, kreatív módszerek, más kifejezési formák, beszédesebb jelek és a mai világ számára megújult jelentésű szavak tárulnak fel (Ibid., 11).
Te miként vagy merész és kreatív? A világnak és az egyháznak szüksége van a szerzetes férfiak és nők merészségére, kreativitására, intuícióira és ösztönzésére. Bátor kezdeményezésekre és merész jövőképekre, csakúgy, mint megújulásra és kreativitásra van szükség mindenütt: a diplomáciában, a gazdaságban, az éhezés és a klímaváltozás elleni küzdelemben, a kommunikációban, a munka világában, a szerzetesek csökkenő számával szemben, hogy Krisztushoz és az ő egyházához vonzzuk az embereket, különösen a fiatalokat. Soha ne féljetek kimenni a világba, ahol férfiak és nők az örömeiket és bánataikat élik meg, és engedjétek, hogy a Szentlélek megrázzon benneteket, aki arra sarkall bennünket, hogy az evangélium örömét és reményét kreativitással hirdessük! Tartsátok ébren a kreativitás lángját a szívetekben és a mi szíveinkben is!
4. A gyertya és a remény lángja. A történelem során a gyertya sok kultúrában régóta a remény szimbóluma. Az égő lángjuk emlékeztet arra, hogy még a sötétségben is van világosság. A sötétben egy gyertya pislákoló ragyogása útmutatást, otthonos hangulatot és vigasztalás nyújt. Optimizmust gyújt, emlékeztetve bennünket arra, hogy akármilyenek is a körülményeink, amíg fényünk van, van reményünk.
Tudjátok, hogy Ferenc pápa a 2025-ös jubileumi évnek „A remény zarándokai” témát adta. A remény egy konkrét ajándék és feladat a szerzetesek, férfiak és nők számára. Egy ajándék, mert Isten adja azt nekünk. Reménykedni igazából nem egy pusztán optimista cselekedet. Nem! Remélni, az valami olyasmire várni, amit már megkaptunk: Isten örök és végtelen szeretetében az üdvösségre. Anna és Simeon ezt nagyon jól tudták; még előrehaladott korukban is, a hosszú élet örömei és sebei után soha nem veszítették el abba vetett reményüket, hogy eljön „üdvösséged, melyet minden nép színe előtt készítettél” (Lk 2,30-31) és mindenki számára, „aki csak várta Jeruzsálem megváltását” (Lk 2,38).
Reményteli vagy? Szükség van a reményre abban a társadalomban, amelyben élünk, amely gyakran csak a jelen pillanatban merül el és képtelen a jövőbe tekinteni; szükség van rá korunkban, mely olyan individualizmusba merül, amely gyakran, és csupán annyival elégszik meg, hogy napról napra tengődjön. Szüksége van a reményre Isten teremtett világának, melyet az emberi önzés súlyosan megkárosított és eltorzított, és szüksége van rá az embereknek és a népeknek, akik aggodalommal és félelemmel tekintenek a jövőbe. A remény bátorságot, vigasztalást, közelséget és gondoskodást nyújt. A reményre szüksége van a fiataloknak, az időseknek, a betegeknek és azoknak, akik testben és lélekben szenvednek. Szüksége van a reményre az Egyháznak, hogy Krisztus menyasszonyaként soha ne felejtse el, örök és hűséges szeretettel szeretik, és arra kapott hivatást, hogy az evangélium világosságát magasra tartsa és arra kapott küldetést, hogy mindenki számára elvigye a tüzet, amelyet Jézus végérvényesen elhozott a világba. Életünkben mindegyikünknek szüksége van a reményre.
Sötétség idején, még akkor is, amikor a kétségbeesés kerít hatalmába bennünket és tudtunk nélkül is Isten jelenlétére vágyakozunk, Romano Guardini teológus szavai juthatnak eszünkbe, aki azt írta, hogy amikor eloszlott a sötétség, és az emberek megkérdezték Istentől: „Uram, hol voltál?”, újra hallani fogják válaszát: „Közelebb voltam hozzátok, mint valaha!” Kérlek benneteket, hogy ebben az évben újra fedezzétek fel a reményt, hirdessétek a reményt, építsétek a reményt! Igen, valóban: „Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint átkozni a sötétséget.” Tartsátok ébren a remény lángját a szívetekben és a mi szíveinkben is!
5. Befejezés. Kedves szerzetesek: Kérlek benneteket, hogy ne féljetek meggyújtani Isten szeretetének, a kreativitásnak és a reménynek a gyertyáit! És amikor meggyújtjátok őket, erősen fogjátok azokat a kezetekben, soha ne hagyjátok, hogy kialudjanak! És énekeljetek! Legyetek Isten szeretetének, kreatív erejének, és a reménynek énekesei egy olyan világban és olyan egyházban, amelyet gyakran megosztottság, kétségbeesés és csüggedtség jellemez! E gyertyák elbűvölő lángjának melege ihlesse a legszebb dalt, melynek dallama megérintheti az emberiség szívének húrjait, és minden szívben örömöt és bátorságot ébresszen arra, hogy teljes mértékben befogadják az életet – veletek, szerzetes nők és férfiak, akik mutatjátok az utat.
Úgy legyen! Ámen!
