Ugrás a tartalomra
Duna-parti iskola a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola szellemi műhelye
  • Szinódus
    • Kontinentális találkozó
    • Miért fontos?
    • Sapientia-nap 2022
    • Hallgatóink munkáiból
    • A megkülönböztetésről
    • Ferenc pápa és Vatikán
    • Egyházmegyék
    • A német folyamat
  • Megkülönböztetés
    • Eszköz és feladat
    • Alapok
    • 11 lépés
    • Ferenc pápa katekézise a megkülönböztetésről
    • Személyesen
    • Közösségben
    • A jezsuiták nyomában
  • Liturgia
    • Vágy a találkozásra
    • Sapientia-nap 2022/2
  • Közösség és szervezet
    • Sapientia-nap 2023/1.
  • Teremtésvédelem
    • Teremtettség, odafordulás és túllépés
  • Globális nevelési paktum
    • Útmutató
  • Keresztény gazdaság – KETEG
    • KETEG Események
    • Mi a KETEG?
    • Mit tanulunk a KETEG-en?
  • Keresztény férfi spiritualitás
    • A Szent László-legenda bölcsessége
    • Exodus – lelkigyakorlat férfiaknak
  • Keresztény női spiritualitás
    • A Szent László-legenda bölcsessége
    • A szavak jelentése - mit jelent ez?
    • Te, ilyen nincs is!
    • Alappillérek - az Elzárt Kert
    • Ember-képek, nő-képek - antropológiai megközelítésünk
    • Van-e: magyar keresztény női identitás?
    • A női személyiség kibontakozásának útja
    • Női minták, női archetípusok
    • Női bűnök, női erények
    • Keresztény ikonográfia - feltáruló tanítás
    • Nők egymásközt - a női közösség működése

Fő navigáció

  • Rólunk
  • Napló
  • Kapcsolat
  • Vasárnapi elmélkedések
  • Nagyböjti gondolatok

Keresés a honlapon

Duna-parti iskola

Búcsú

Újdonság

Főiskolánk alapító emeritus rektorától, a február 25-én elhunyt Lukács László atyától búcsúzunk ezzel a videóval, melyben a Sapientia létrejöttéről mesél 2021 nyarán.

Liturgia

Sapientia-nap 2022/2

Az ünneplés művészete címmel, ezúttal liturgikus témában szervezte meg Főiskolánk 2022. november 19-i Sapientia-napját.

A nap előadói Ferenc pápa június végén megjelent apostoli levelét, a Desiderio desideravi kezdetű dokumentumot elemezték, értelmezték, helyezték szélesebb történeti, teológiai kontextusba.

Főiskolánk rektora szerint “korszakos dokumentumról van szó, amelyet érdemes mindenkinek ismerni, hiszen Ferenc pápa minden hívő embernek címzi ezt a levelet. Nem csak a püspököknek, nem csak a papoknak, hanem a pápának erre a liturgikus formációra való felhívása, minden hívő embernek szól.”

Oldalunkon most megnézhetik a konferencián elhangzott egyes előadásokat, illetve elolvashatják azok rövidebb összefoglalóit.

Keresztény férfi spiritualitás

Exodus – lelkigyakorlat férfiaknak

Eljött már az idő? - teszi fel a kérdést a beharangozó videóban többször több férfi. Egyikőjük a TV távirányítóját kapcsolgatja, a másik videojátékot játszik, a harmadik a híreket nézi vég nélkül, vagy pörgeti a netet. 

Az értelmetlen, üres szokások, a semmire nem jó, mégis újra és újra végigvitt rutinok, a kisebb-nagyobb függőségek mind akadályai annak, hogy férfiként, emberként, keresztényként kiteljesedjünk. Ha változtatni szeretnénk ezen, ha elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy férfiak és ne kisfiúk legyünk, akkor számunkra is eljött az “Exodus” ideje. 

Ima, aszkézis és testvériség. Ez az a három pillér, amellyel össze lehetne foglalni az Exodus 90 lelkigyakorlat lényegét. Ahogy az Exodus nevében is benne van, a kihívás lényege a kivonulás. Kivonulás mindazokból a kötöttségeinkből, amelyek elválasztottak addig Istentől, társainktól, szeretteinktől, egy jobb önmagunktól.

A lelkigyakorlatról és személyes tapasztalatairól Morvai Gábor írt oldalunkra.

napi imádság
Liturgia

Vágy a találkozásra

Újdonság

Hogyan ragadható meg a liturgia lényege? Tehetünk-e az ellen, hogy az imádság, a szentmise rutinná váljon? Miért korlátozza Ferenc pápa a tridenti liturgia használatát? Miért lelkesítő és forradalmi Ferenc pápa Desiderio desideravi kezdetű apostoli levele?

Főiskolánk rektora, Fehérváry Jákó OSB gondolatai.

Iratkozzon fel a Sapientia hírlevelére!

Ha szeretne rendszeresen értesítést kapni a Duna-parti iskola újdonságairól, kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címke
Szinódus

A XVI. Püspöki Szinódus Rendes Közgyűlésének előkészítő dokumentuma magyar nyelven

Elkészült a Szinódus előkészítő dokumentumának magyar fordítása.

Keresztény gazdaság – KETEG

KETEG Események

A Boldogság közgazdaságtana 2. – a KETEG már második alkalommal szervezte fenntarthatósági konferenciáját aköré a téma köré, hogy vajon mit kell biztosítania a társadalomnak, s benne a gazdaságnak az egyes ember számára ahhoz, hogy az boldog, vagy legalább elégedett legyen.

A Főiskolánkon megrendezett esemény olyan neves előadókat vonultatott fel, mint Áder János, Zlinszky János, valamint Charles Wookey, angol közgazdász. 

Címke
Szinódus

Ferenc pápa üzenete 2023 nagyböjtjére

"A színeváltozásról szóló evangéliumot minden évben nagyböjt második vasárnapján olvassuk. Ebben a liturgikus időszakban ugyanis az Úr maga mellé vesz és félrevon bennünket. Bár hétköznapi kötelességeink azt kívánják, hogy maradjunk megszokott helyünkön, és éljük a néha unalmas, sokszor rutinszerű mindennapi életünket, a nagyböjt idején arra kapunk meghívást, hogy Jézussal együtt „felmenjünk egy magas hegyre”, hogy Isten szent népével együtt az önmegtagadás különleges élményét éljük át."

Urunk színeváltozása ikon
február
22.
február 22., szerda

Mt 6,1-6.16-18

Fehérváry Örs Jákó OSB elmélkedése

Egyik nővéremnek köszönhetem e böjtöt indító szavakat:

 

A Szent Negyven Nap egy kipróbált keret nyújtotta alkalom. Alkalom arra, hogy az értetlenségemet az egyetlen nálam Nagyobb elé vigyem.

A böjt egy rejtek a közösségben. Többségi bölcsességben meglelt cinkosság a Teremtővel.

Kidobni valami régit, megkövültet, vagy fölöslegesnek véltet, kártékonynak hittet, gyanús élvezetével nagy teret foglalót, ezzel vákuumot teremteni, melynek helyébe friss levegő áramolhat, megmozgató, meglepetésszerű találkozás. 

Tátott szájjal a mindenség felé, lélegezni, napot nyelni, esőt inni, korgó gyomorral énekelni.

A böjt, emberméretű próbálkozás az Ország, a Hatalom, és a Dicsőség rehabilitálásához.
 

február
23.
február 23., csütörtök

Lk 9,22-25

Guba András SP elmélkedése

Kell szenvednie…

 

Miért ilyen hangsúlyos ez a „kell”? Mi az a szükség, ami elkerülhetetlenné teszi az Emberfia szenvedését? Ahogy minket, Jézust is megterheli ez a „kell”. A Getszemáni kertben véresen megküzd ezzel a teherrel, s veszi magára véglegesen úgy, ahogy az Atya jónak látja.
Az Atya szándéka nyilvánul meg mindabban, ami hamarosan bekövetkezik, az Ő akarata mindaz, ami megtörténik.

Jézus arra hív minket, hogy legyünk hasonlóak hozzá, vegyük fel keresztünket. A nagyböjtben felerősödik ez a hívó szó, napról napra fülünkbe cseng. 
Ami nap mint nap történik velünk, az úgy, ahogy megtörténik, az Atya szándéka szerint való. Sok mindent megteszünk és meg is kell tennünk azért, hogy ami majd történni fog, a lehető legjobb legyen. De ahogy megtörténik, abban az Atya akarata nyilvánul meg, bármennyire is keresztezi szándékainkat. Ezt a történést kell magunkra vennünk, az Atya szándékát kell a lehető legközelebb engednünk magunkhoz. 

Ami megtörtént, az úgy van jól, benne a kereszttel, és az élet a feltámadás lehetőségével, az Atya szándéka szerint.

február
24.
február 24., péntek

Jn 15,9-17

Dohány Edit elmélkedése

Ha szeretek, egy Isteni Személy barátja lehetek

 

Jézus búcsúbeszédéből olvasunk ma. Ha egy szerettünk távozik ebből a világból, és nekünk abban a kegyelemben van részünk, hogy mellette lehetünk életének talán legfontosabb óráiban, akkor nagyon odafigyelünk arra, amit mond. Figyeljünk hát most is nagyon erre az evangéliumi üzenetre.

Jézus lelki végrendeletének központi gondolata ez: Szeressétek egymást!

Számomra itt kapcsolódik össze az isten- és emberszeretet. Jézust szereti az Atya, és Ő viszontszereti az Atyát. Jézus saját, irántam való szeretetét a végtelen Isten szeretetéhez hasonlítja. De a folytatás nem az, hogy ha én szeretlek titeket, akkor ti is szeressetek engem… emberi ésszel ez lenne logikus.

Feladatot kapunk egymás felé: ha Isten szeret engem, akkor nekem az embertársaim felé fordulva, őket kell a szeretetem középpontjába állítani, ezzel viszonozhatom Isten szeretetét irántam. Így válhatok barátjává Jézusnak. Óriási meghívás, nagy méltóság, ha egy Isteni Személy barátja lehetek…

február
25.
február 25., szombat

Lk 5,27-32

Tornay Krisztina Petra elmélkedése

„Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?”

 

Az olvasmányoknak ma két fontos eleme van: a megtérés, a bűnnel való szakítás, az irgalom útjára térés, s a szombat és a közös lakoma önfeledt ünneplése. Összekapcsolódásuk már az Ószövetségben is meglepő: ugyanazt a jutalmat ígéri a próféta, ha gyönyörködünk a szombat áldott idejében és kiemeljük azt a hétköznapi teherviselés közönségességéből, és ha irgalmasok vagyunk, és irgalomért könyörgünk. Erőt, felüdülést, győzelmet, világosságot, örömöt kapcsol mindehhez, s az örökség élvezését, vagyis olyasmit, amire szívből és elemi módon vágyunk. 

S ezt az elemi vágyat látjuk Lévi történetében is, amely arra indítja őt, hogy felálljon és elhagyjon mindent: konkrétan az asztalt, a pénzeket, papírokat, eszközöket, kollégákat… Jézus után megy és neki rendez ünnepi lakomát, együtt esznek, isznak, beszélgetnek, örülnek, nagy társasággal. Olyasmi ez, ami méltán botránkoztatja a becsületes, jó zsidókat, akik betartják a törvényt. S mégis: Jézus ezt a közös lakomázást, együttlétet gyógyítónak tartja, azok számára, akik sebesültek, betegek, lankadtak, bűnösök. Vagyis mindazoknak, akik ezt tudják magukról. 

Milyen meglepő nekünk, „jó keresztényeknek”, ha Jézus éppen nem velünk tart, hanem beül a bűnösök és lenézettek közé és közösséget vállal velük. Meghívja Lévit és barátkozik az ő barátaival, kollégáival. Milyen öröm lehetett köztük és milyen savanyúság és keménység  hangzik a számonkérő szavakból…

február
26.
február 26., vasárnap

Mt 4,1-11

Tömördi Viktor OFM elmélkedése

„Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.”

 

A Szent Negyven nap öt vasárnapja bevezet bennünket keresztény hitünk alapjaiba: kezdődik a megkísértéssel, aztán a színeváltozás isteni élményét felragyogtatva, a lélek szomjúságán és a tisztánlátásra való vágyódáson keresztül, befejeződik a legnagyobb csodával, a test feltámadásával. Mindezt azért, hogy a nagypénteki keresztáldozatot és a feltámadás örökkévalóságát be tudjuk fogadni. 

A húsvét titkának az alapja az ember megkísérthetősége. Mindezt Jézuson, a tökéletes emberen keresztül mutatja be az evangélium, amikor a pusztában a gonosz megkísérti. Isten és ember kapcsolata innen kezdődik, hiszen ettől fogva az emberi lélek vágyódik a lélek megtisztítására.
A háromszori megkísértés a teljes emberre vonatkozik. Először a gyomrán kezdi, folytatva a hatalomhoz való ragaszkodást, és befejezi azzal, hogy szeretne a maga kis világában „kisisten” lenni. 
Ebben a hármas kísértő formában benne lehet egyetlen ember életútja, de benne lehet az emberek három szintre tagozódása is. 
Az emberi élet alapja a test tápláléka – ezen a szinten minden ember megkísérthető. A következő szint azoké, akik hatalomhoz jutnak – a hatalomhoz való méltatlan ragaszkodás. Végül a legszűkebb csoport tagjai eljuthatnak oda, hogy a maguk társadalmában „kisistenként” mindent ők akarnak meghatározni. 
Jézus mint ember, mindezekre nemet mondott. 
De az ember egyszer a kísértésre igent mondott, ezért megváltása elengedhetetlen. 

A nagypénteki keresztfa titka ez: az elesett és megkísértett ember megváltása. S a megváltott ember a bűnök terheitől megszabadul.

február
27.
február 27., hétfő

Mt 25,31-46

Tornay Krisztina Petra elmélkedése

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”

 

Az evangélium végtelenül egyszerűen mutatja be az üdvösség útját. Végső soron, az utolsó nagy ítéletnél csak a tettek, az irgalom tettei számítanak. Sem szavak, sem gondolatok, sem eszmék, sem szabályok. És e tettekben is a lényegre törő, hatékony, személyes vonatkozás. A másik ember, a másik személy, a „Te” szüksége a hívó szó, és a szükséget befedő, gyógyító, gondozó tett a válasz. 

Milyen természetesen azonosítja magát Jézus az ínséget hordozóval, a manapság oly lenézett „lúzerrel”, akinek nem sikerült! Aki lebukott, aki megbetegedett, akinek nincs méltó ruhája, aki alapvető szükségletét nem tudja biztosítani magának… Aki lemaradt a trendtől, aki megakadt és nem teljesít elég jól, ügyetlen, kapcsolatok nélküli. 

Ha önmagunk felé fordítjuk ezt az éles tükröt, akkor saját bénaságunk, szerencsétlenségünk, kudarcos lépéseink nehezednek ránk: sebeink, bezártságunk, meddő vágyaink, magányunk, elesettségünk. Ezen a ponton vigasztaló a szöveg: Jézus éppen itt, ebben van jelen és ezzel azonosul, velünk együtt hordozva, ami esetlen, reménytelen.

február
28.
február 28., kedd

Mt 6,7-15

Imrédy Sarolta elmélkedése

Így imádkozzatok…

 

Nagy ajándékot kaptunk: imát, amiben minden benne van. Bármikor, bárhol, bármilyen hangulatban és lelki állapotban segítségünkre van, használni tudjuk. A legtöbbet mondott szavak szerte a világban.

Benne a hála, dicsőítés, kérés, bocsánatkérés. Pár mondat, és mindent, amit fontos mondani, azt elmondtuk ezekkel a szavakkal. 

Vajon elmondom-e elégszer? Odafigyelek-e a szavak szépségére, mélységére, mondanivalójára? Vagy csak sablonosan mondom ezt az imát? 
A nagy ajándékunk pont ebben rejlik: mindegy mennyire figyelek e szavakra, a lényeg, hogy minél többet imádkozzunk, mert csak az az ima rossz, amit nem mondunk el. A szavak csodás értéke akkor is él, ha nem sikerül teljesen elmélyednem benne.

Kívánom, hogy ezen időszakban több időt tudjunk szánni az imára!
 

március
1.
március 1., szerda

Lk 11,29-32

Hetesi Edit elmélkedése

„… itt pedig nagyobb Valaki van…”

 

Az evangéliumi szakasz elgondolkodtat, hogy vajon én is a csodavárás lelkületével közeledek-e Jézushoz vagy az Egyházhoz. 
Olykor vonzódunk az újhoz, a kuriózumhoz, a minél érdekesebb hírekhez, a minél sziporkázóbb előadókhoz, az izgalmasabb prédikációkhoz, keressük a lelkesítő, motiváló emberek társaságát. De vajon mindez mennyire szolgálja lelki életünket vagy az imaéletben való elmélyedésünket? 
A nagyböjti időszakban befelé fordulunk. Vajon észrevesszük-e, gondolunk-e rá, hogy a nagyobb Valaki már eljött a Földre, már csodát tett, már önmagát adta, már megváltott?
A csoda, a megtérés már megtörtént az életünkben. Jézus bölcsessége felülmúlja Salamonét, tanítása Jónás prófétáét. A nagyobb Valakivel a belső imában és az Eucharisztiában tudunk találkozni és egyesülni. 
Gondoljunk arra, ahogyan Jézus megragadott minket, az első találkozásra, amikor összeakadt Vele a tekintetünk! 
Így újra átélhetjük az első szeretet bensőséges örömét és csodáját.

március
2.
március 2., csütörtök

Mt 7,7-12

Flier Gergely elmélkedése

„Mert aki kér, az kap…”

 

A hegyi beszédnek a mai evangéliumban felolvasott néhány egyszerű sora nagy mélységet rejt. Az elsődleges üzenet az ima döntő jelentősége életünkben. Muszáj felismernünk, hogy csak Istenre hagyatkozhatunk, aki viszont, ha kitartóan kérjük, végül megad nekünk mindent. 
De ezen is túlmutatva Isten és ember kapcsolatát állítja itt elénk a Megváltó, melyet szülő-gyermek kapcsolatként mutat be. A felhozott példában a „bár rosszak vagytok” kitétel szíven üt, de mégis reménységgel tölt el. Hiszen a világosan megfogalmazott rosszaságunkat mintha jelentéktelenné, szinte szóra sem érdemessé tenné Jézus ezzel a szinte csak odavetett megjegyzéssel. 
Ha mindezt végiggondolva mérlegre tesszük életünk súlypontjait, könnyebb lesz a nehéz feladatnak tűnő lemondás mindarról, ami akadályoz, lehúz bennünket. 
Erről is szól a nagyböjt.

március
3.
március 3., péntek

Mt 5,20-26

Imrédy Sarolta elmélkedése

Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.

 

Akit igazán szeretek, arra nem tudok haragudni. Dühös tudok lenni, pillanatnyi hirtelen mérgeskedés előfordulhat, ami elég hamar tovaszáll. 
Ha haragot táplálok magamban, akkor nem szeretek eléggé. Haraggal a szívemben boldog sem tudok lenni. Persze minden, ami nem kedves Isten előtt, gátolja boldogságom hosszú távon. De a harag itt és most, a jelenben akadályoz meg abban, hogy felszabadult és vidám legyek. Mérgez engem és a kapcsolataimat. 

Egyértelmű számomra, hogy tennem kell azért, hogy ne legyen bennem harag? Vagy még az oltár elé is kimegyek haragos szívvel? Az is lehet válasz, hogy én sosem haragszom senkire! Tényleg nem? Talán a böjti csendben átgondolhatom újra őszinte, tiszta szívvel, legalább magam előtt kendőzetlenül.

A pillanatnyi düh még nem harag, ha jól kezelem, de ha nem figyelek rá, haraggá válhat. Ha szőnyeg alá söpröm is, attól még bennem van. Vigyázzunk rá, hogy tényleg minden apró „haragkezdeményt” megszüntessünk magunkban!

március
4.
március 4., szombat

Mt 5,43-48

Guba András SP elmélkedése

„...hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra…”

 

Az ellenség… 
Nincs messze tőlünk a háború, itt van a szomszédban. Nem tudunk kimaradni. Bármi legyen is a véleményünk erről a vérontásról, abban kimondjuk, ki az ellenség, ki a barát, kinek kellene győznie és kinek veszítenie. Ki az, aki veszélyes az emberiségre, ránk, rám, értékeimre. 
Ma imádkozni kell értük!

De nem kell a szomszédba mennünk ahhoz, hogy ellenségre leljünk. Tudjuk, ki az, aki megsebzett minket, aki megrövidítette életünket, aki miatt fáj, hogy olyan az életünk amilyen. Ez a valaki többnyire nem is egy másik ember, hanem mi magunk vagyunk. 
Ma imádkozni kell érte/magamért!
Legalább ma. 
Mert ma is felkelt a nap.

március
5.
március 5., vasárnap

Mt 17,1-9

Tömördi Viktor OFM elmélkedése

A megkísértés után a három kiválasztott apostol megkapja azt az élményt, amelyben megfogalmazódik,  hogy „Uram jó nekünk itt lennünk”! 

 

A Szent Negyven nap második lépcsőfoka ez. A megkísértés után Jézus Krisztus beavat bennünket abba a lelki élménybe, amelyre az ember egész élete során vágyakozik. Megtapasztalni a lélek „jó itt lenni állapotát”, amely a földi embert is bevezeti abba a boldogságba, amilyen majd a mennyei lesz. 
A színeváltozás élménye a boldog örökkévalóság élménye.
A megdicsőült Jézus Krisztus együtt van jelen Mózessel és Illéssel. De nemcsak együtt vannak jelen, hanem beszélgetnek is, mint az emberek. Ezt a földön túli élményt meg kell tapasztalnia minden Istent kereső embernek. A kegyelem földön túli ereje a hívő embert ebbe a csodálatos élménybe vezeti be. A megkísértés után meg kell tapasztalnunk az isteni kegyelmet, amely örömet és boldogságot jelent. Ez a kegyelmi élmény nincs se időhöz, se térhez kötve, a kegyelemre nyitott lélek bármikor részesülhet benne. 

A Szent Negyven nap első két vasárnapja ezt a két ellentétes élményt mutatja be: a megkísértést és a megdicsőülést. Csak ezek után következhet a lélek szomjúságáról és a lélek tisztánlátásáról szóló evangéliumi történet: az egyik a szamariai asszonnyal való beszélgetés, a másik a vakon született fiú gyógyulása. Csak ezeket követően élhetjük meg a test feltámadásának élményét, mely Lázár történetében csúcsosodik ki. 

Ebben a szent időben a megtisztult lelkünket fel kell készítenünk a csoda vagy napi csodák befogadására, amelyben mi is kimondhatjuk: „Uram, jó nekem itt lennem.”

március
6.
március 6., hétfő

Lk 6,36-38

Révay Edit OCV elmélkedése

Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.  (LK 6, 38)

 

Lassan belebocsátkozva a nagyböjt csendjébe, egyszerre csak ott állunk a nagy kérdéssel: Hogyan is állok Istennel, önmagammal, és embertársaimmal? 
A mai olvasmányban Dániel próféta ír Isten irántunk megmutatkozó, rendíthetetlen hűségének és irgalmának felismeréséről, és mintegy válaszként tükröt tart, melyben a népe hűtlenségei mellett sajátjával is szembesül. 

Hirtelen mekkorává dagad a távolság az isteni és az emberi között! Hisz Isten hűséggel és irgalommal felel a mi a hűtlenségünkre. A felismeréstől megrendült Dániel így vall: “az irgalom és a megbocsátás a tiéd, Urunk és Istenünk.” Ennek újszövetségi folytatása az evangélium: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas!” A megbocsátás Istené, de nekünk kell megnyílnunk rá, hogy bennünk is végbe tudja vinni. Ha megnyílunk, akkor jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérünk másoknak és mérnek a mi ölünkbe is. A mások iránti irgalmunk minket is gyógyít!

március
7.
március 7., kedd

Mt 23,1-12

Kalmár Petra elmélkedése

„Mindazt, amit mondanak, tegyétek meg, de tetteiket ne kövessétek…”

 

A farizeusok nagy tisztánlátással rendelkeztek a hitükről, ám akadtak köztük olyanok, akiknek fókusza elmozdult a szolgálatról önmaguk hirdetése felé. „Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek.”
Mindemellett Jézus óva inti tanítványait, barátait, minket a farizeusok elhamarkodott és könnyű elutasításától: „...amit mondanak, tegyétek meg, de tetteiket ne kövessétek.” A megkülönböztetésre való érzékenység, a megfontoltságra és bölcsességre való hívás van e sorokban. Hogy vegyem észre a jót, bárhol is találom.

Uram, a Te erőddel és gyengédségeddel szeretnék rátekintetni a következő kérdésekre:
Milyen helyzetekben utasítom el a hírnökkel együtt az üzenetet is?
Mikor, hol élek meg következetlenséget magammal kapcsolatban?
Mi motiválja jótetteimet?
Szoktam játszmázni annak érdekében, hogy mások azt higgyék, fontos vagyok?
Milyen erők mozgatják, táplálják a nyilvánosság felé közvetített magamat?

Itt vagyok, Uram, segíts meghallani a válaszokat!

március
8.
március 8., szerda

Mt 20,17-28

Hernádyné Szemere Rita elmélkedése

Valakik vagyunk!

 

Mindannyian valakik szeretnénk lenni.
Fontosak és nélkülözhetetlenek.
Emlékezetesek és felejthetetlenek.
Emiatt vadul viaskodunk és küzdünk
piros pontokért,
jutalomcukorkákért,
érmekért,
oklevelekért,
elismerésekért,
érdemekért,
és érdemrendekért,
kapcsolatokért,
pozíciókért,
címekért,
pénzért,
vagyonért,
hatalomért,
egyéb javakért.
Pedig,
amikor
magzatmázasan,
pőrén-pucéran,
kéken-zölden-vörösen,
kétségbeesetten ordítva
megszületünk,
már valakik vagyunk:
Isten kedves és szeretett gyermekei.
Kár, hogy öntudatra ébredve újra meg újra elfelejtjük vagy kevésnek ítéljük.
 

március
9.
március 9., csütörtök

Lk 16,19-31

Fehérvári Örs Jákó OSB elmélkedése

„Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (Lk 16,31)

 

Vallásos élményért épp ezért nem kell a szomszédba, vagy a héthatárba menni. Vagy csodát várni. Ott van kézközelben. Van Mózesünk és prófétáink, és van Jézus, aki ma is mondja: „A legfőbb parancsolat ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr!  Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!  A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12, 29)

A Szent Negyven Nap útja egyszerű. Nem tartozik az alapfelszereléshez semmi emberfeletti: sem élményben, sem teljesítményben. Böjt – ima – alamizsna. 
Böjt: tiszteletteljes bánásmód a teremtéssel és saját testünkkel, két lépés távolságot véve szükségleteinktől a lényegesre igyekszünk csupaszítani fogyasztási szokásainkat, hogy megnyílhassunk. 
Ima: megnyílás Isten felé, megadjuk neki az elsőbbséget, és leborulunk az egészen Más előtt. 
Alamizsna: elfordulva a saját szükségleteink követelő hangjától, leborulva az egészen Más előtt és megnyílva Előtte, megnyílunk a Másik előtt is. Osztozunk, ha épp sikerül nem arra fókuszálnunk, hogy mi hiányzik nekünk, hanem arra, hogy miből tudunk adni. Hogy van miből adnunk.

Még ma abbahagyhatjuk a dőzsölést. Lázár ott fekszik az ajtónk előtt. Még van időnk, hogy meghalljuk lakomáinkra beszűrődő hangját.
 

március
10.
március 10., péntek

Mt 21,33-43.45-46

Hernádyné Szemere Rita elmélkedése

‚Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden Őbenne hívő.” 

 

Isten egyszülött Fiát adta a világért.
Jézus önmagát adta a világért,
életünkért,
életemért.

Mit adok én a világért?

Adom-e az életemet mások életéért?
Az időmet?
Az erőmet?
A komfortzónámat?
A nyugalmamat?
A figyelmemet?
A képességeimet?
A tudásomat?
A fáradozásomat?
A vagyonomat?

Hogy mondhassam: Istenem, Melléd társulva úgy szeretem a világot, hogy önmagamat adom érte, hogy minél többeket elvezessek Hozzád, az örök életre…

március
11.
március 11., szombat

Lk 15,1-3.11-32

Révay Edit OCV elmélkedése

‚Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.’

 

Mikeás prófétától vett mai olvasmányunkban áll Istenről: „Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban”. „(…) elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit.” „Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát.” 

A tékozló fiúról szóló példabeszéd is a szeretet és az irgalom Istenéhez von bennünket közelebb. Az Atya, aki már akkor megbocsátott és hazavárta eltávolodó, önmagát a világban kereső fiát, amikor az maga mögött betette az ajtót, sőt már akkor, mikor a fiú szívében megfogant a vágy a távolodásra. 

Isten a hűtlenségünkre hűségével és irgalmával felel, mert Isten a Szeretet, és önmagát nem tagadhatja meg.

Mint a mai evangéliumban is látjuk, az Atya folyamatosan várja megtérésünket, mindenkit hazavár! A hazafelé vezető út eltávolodásunk felismerésének, megvallásának, és az Atyával való kiengesztelődésnek az útja.

március
12.
március 12., vasárnap

Jn 4,5-42

Tömördi Viktor OFM elmélkedése

„Most már tudjuk, hogy Ő a világ Üdvözítője.”

 

A Szent Negyven Nap első két vasárnapja bevezetett bennünket a megkísérthetőség és a megdicsőülés lelki és fizikai állapotába. Van bűnbeesés és van boldogság. A bűnbeesést a nagypénteki kereszthalál váltja meg, a boldogságot a mennyek országa hozza el. De e kettő között az ember vágyódik arra, hogy  lelki és testi szomjúságát valami csillapítani tudja. 

A kút hordozza a megoldást. A szamariai asszonnyal való találkozás ezt a kettős szomjúságot csillapítja. Az ember szomjúsága egyrészt véges, mert azt a kút vize kioltja. Másrészt végtelen, mert szomjúhozik a végtelen igazságra. 

A találkozás és beszélgetés Jákob kútjánál mind a két szomjúságot csillapítani tudja. A vödörben lévő víz csillapítja a testi szomjúságot. Az asszonynak van vödre, Jézusnak vizet tud adni. De az asszony és a város emberei mind vágyódnak lelki szomjúságuk enyhítésére is, és ezt Jézus végtelen tudása tudja csillapítani. Végül az asszony és az általa odahívott tömeg a Jézussal való találkozáson keresztül ajándékba kapja azt a végtelen felfedezést, amelyet mindnyájan kimondanak: „Most már tudjuk, hogy Ő a világ Üdvözítője.” 

A Szent Negyven Nap lelki időszaka megteremti számunkra is lelki szomjúságunk csillapítását, mert most már mi is tudjuk, hogy Jézus Krisztus a világ Üdvözítője. A hitbeli tudásunkat a beszélgetés Jákob kútjánál megerősítette! 

Hitünk az asszony és az általa odahívott kereső emberek hitével együtt megerősítést nyert. 

Hiszünk a megváltásban. Hiszünk a Megváltóban.

március
13.
március 13., hétfő

Lk 4,24-30

Fehérváry Örs Jákó OSB elmélkedése

„De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.”

 

Jézus ma prófétaként lép föl a názáreti zsinagógában. Szétnyitja a könyvtekercset, és messiási önazonosságának első erős gesztusát gyakorolja. A próféta önazonos, és üzenetét nem a hallgatóság igényeihez, hanem az Istentől jövő igazsághoz szabja. Jézus ma a názáreti zsinagógában jól tudja, hogy a kötődés rabszolgaságából ezek az önazonos szavak szabadítják meg őt is, földijeit is. Nem fél ezeket kimondani, nem fél küldetésével szembesíteni jól megszokott környezetét: mindenki tiszta lappal indul, még ha ez indulatokat szül is.

Amikor Jézussal való kapcsolatom túlzottan otthonossá, netán fülledten rokonivá válik, nem fél az arcomba mondani: „nem vagyok a tulajdonod”. 

Jézus, rázz fel, kérlek!

március
14.
március 14., kedd

Mt 18,21-35

Guba András SP elmélkedése

„Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!”

 

A példabeszédben szereplő arányok a képtelenségig túlfeszítettek. Tízezer talentum  akkora összeg, amit senki sem kezelt abban az időben. Ugyanilyen irreális az is, hogy ennyi adósságot a tulajdonosa csak úgy elenged. Az sem normális, hogy valaki, akivel ennyire nagylelkűek voltak, kimegy az utcára, és majdnem megfojt egy szerencsétlen embert, aki néhány garassal tartozik neki.

Jézus mindent eltúloz. Mert Isten megbocsátása és jósága elképesztő túlzás. Szinte hihetetlen, főleg az ingyenessége. Olyannyira hihetetlen, hogy azonnal kitalálunk ezerféle ellenszolgáltatást, érdemet, ami által mégis kiérdemelhetjük. 

Legelőször talán épp ezt az igyekezetet kell megbocsátanunk. Nem másnak, hanem saját magunknak. Elengedni annak reményét, hogy kiérdemelhetjük Isten megbocsátását, mintha ez lenne a legnehezebb.

Ha mégis sikerül közel engedni magunkhoz Isten mindent felülmúló és ki nem érdemelhető jóságát, már nem lesz nehéz testvérünknek megbocsátani. Akár hetvenszer hétszer.

március
15.
március 15., szerda

Mt 5,17-19

Papp Miklós elmélkedése

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.”

 

Georgiosz Matrzaridisz, görög teológus azt írja: akik távol vannak Istentől, azoknak idegennek, heteronómnak tűnik a vallásos etika. Nem is értik sokszor a keresztény erkölcsöt, olykor kifejezetten fel akarnak szabadítani alóla. Úgy gondolják, egy idegen ideológiától fel kell szabadítani az embert, hogy igazi önmaga lehessen. Minden ateista valláskritikus tulajdonképpen a humanizmus nevében lép fel, s az idegen törvénytől meg akarják szabadítani az embert. 
Krisztus is felszabadít a törvény alól, de „előrefelé”. Ő nem eltörli a törvényt, hanem teljességre viszi. Szent Pállal, minden szülővel és hitoktatóval tudjuk: a törvény csak nevelő, a csúcs az, amikor az ember bensővé teszi az igényt. Ha a heteronómia átfordul autonómiává. Ekkor magától jó (már nem kell büntetni, ellenőrizni, megfizetni…), másrészt azt is megteszi, ami a törvényben nincs is leírva. Túlcsorduló lesz. Erre akkor leszünk képesek, ha a szolga és béres státuszából felnövünk a fiúi státuszra. A fiú magától jó és túlcsordulóan jó. 

A törvény megtartása tehát nem lehet alibi: nem elég az a legalista gondolkodás, hogy ha a „törvényt megtettem, akkor már mindent megtettem”, hanem Krisztus szerelmes hívó igényének szeretnénk megfelelni. Nemcsak azt kellene nagyböjti megújulásunkban vizsgálni, hogy hol teszünk rosszat (hol sértjük a törvényt), hanem hol mulasztunk el jót, milyen nagy döntéseket nem hozunk meg, milyen gyümölcsök maradnak el a történelemben miattunk. 
Az is megfontolandó, amit a tanítókról mond Krisztus: nagynak hívják, aki igényesen tanít, és igen kicsi lesz, aki kilop egy-egy dolgot a parancsokból. Tanárként, hitoktatóként, papként, lelki vezetőként olybá tűnik, hogy az egész életünk „szélbe kiáltott szavak”. Olykor valami maradandóbbat is szívesen látnánk, olykor elgyöngülünk hivatástudatunkban. Krisztus ezen sorai megerősítenek: nagy dolog az Ő igazságait igényesen tanítani, merítsünk ebből motivációt!

március
16.
március 16., csütörtök

Lk 11,14-23

Kalmár Petra elmélkedése

„A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták…”

 

Hiába szólalt meg a néma, hiába a csoda, mivel Jézust az emberek egy része már korábban megítélte. Szombaton segít, bűnösökkel találkozgat, az apostolaival együtt mosatlan kézzel ül asztalhoz, ráadásul jártukban-keltükben tépdesik a kalászokat is… felháborító. Egyszerű a képlet: nem tartja meg a törvényt, ezért nem lehet Istentől való. Mivel a viselkedése nem felel meg többek elképzelésének, ezért hogy azt megvédjék, egyetlen magyarázat marad: elvetik őt és kimondják, Jézus bizonyára az ördöggel cimborál.

A kereszténységről, a hívő emberről alkotott definícióinkban és a kapcsolatainkban támasztott elvárásokhoz ragaszkodni veszélyes dolog. Ha nem ismerem fel és nem vallom be azokat magam előtt, könnyen ellenérzéshez vezetnek és nem kell sok, hogy elvessem a másikomat: „De hiszen a múltkor is trágár módon beszéltél, nem is vagy igazi keresztény.”, vagy „Ugyan milyen hívő az ilyen, hiszen már egy éve föl sem hívta az anyósát.” 

Ha nem kerülök párbeszédbe a másik ember és Isten felé támasztott elvárásaimmal, akkor azok csőre töltött neheztelésként várják, hogy akcióba lépjenek, és amint valami nem illik a képbe, már vádolhatok is. Így válnak lassan és csendesen készenlétben álló haraggá, ami alig várja, hogy megtörténhessen.

Segíts, Uram, megismerni a bennem lakó, engem mozgató elvárásokat! Hadd lássak tisztán, hogy ezáltal találkozni tudjak magammal, a másikommal és Veled is!
 

március
17.
március 17., péntek

Mk 12,28b-34

Imrédy Sarolta elmélkedése

Isten az egyetlen Úr: szeressük őt mindennél jobban!

 

Szeretni Istent mindenek felett – ez a cél. 
Ha szívből jövő, őszinte, odaadó szeretettel lennék Isten felé, akkor már könnyedén menne a többi parancs. Sőt, onnantól már nem is parancs lenne, mert ha az elsőt teljesítem – teljes erőmből szeretek –, akkor a többi már természetesen, magától jön. 

Ha Istent tudom tényleg szeretni, akkor mindenki más iránt is szeretettel vagyok. 
Őszinte istenkapcsolatom sok mindenen tükröződik vissza: hogyan viszonyulok társaimhoz, hogyan végzem kötelességeimet, hogy viselem el fájdalmaimat, tudok-e boldog lenni. 

Ha Isten szeretetében járok, akkor minden más már könnyű – hát tegyek meg ezért mindent, amit csak lehet, hogy tényleg jól tudjam szeretni Istent!

március
18.
március 18., szombat

Lk 18,9-14

Petres Lúcia OP elmélkedése

„Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”

 

A mai evangélium példabeszéd az igaz és a hamis alázatról. Mi az igazi alázat? Nem helyezkedni mások fölé, hanem tudni szabadnak lenni – bizonyítási vágytól, hiú dicsőségvágytól, a vágytól, hogy tiszteljenek és felnézzenek rám, a vágytól, hogy több és nagyobb legyek… Elismerni, hogy minden jó forrása – bennem is, a világban is – az Isten, nem pedig én. Nem akadni fenn sem sikeren, sem kudarcon. Nem tartani magam túl sokra, de túl kevésre sem. Humorral állni az élethez és önmagamhoz.

Mi a hamis alázat? Amikor földbe döngölöm magam, és nem merem elfogadni a jót magamban. Amikor együttérzőnek tűnök, de belül örülök annak, hogy én különb vagyok. Amikor „lenyelek” egy megaláztatást, és közben azt várom, valaki tegye jóvá ezt a méltánytalanságot. Amikor szóban vagy magatartásban „megalázom” magam csak azért, hogy mások felmagasztaljanak. Aki ezt teszi, megkapta jutalmát, mondja Jézus. 

Az igazi alázat rejtekben nő – olyannyira, hogy mi magunk sem tudunk róla. Mert amint elhisszük, hogy alázatosak vagyunk, már el is veszítettük ezt az erényt. Hogyan lehet hát törekedni az alázatra? Úgy, hogy próbáljuk nem elfelejteni, hanem életre váltani, hogy Jézus nélkül semmit sem tehetünk, hogy neki növekednie kell, nekünk pedig kisebbednünk. Ha ezt elfogadjuk, az Isten a rejtekben megajándékoz az igazi alázattal.

március
19.
március 19., vasárnap

Jn 9,1-41

Tömördi Viktor OFM elmélkedése

Az igazságra szomjazó ember látni akar. 


Miután Jákob kútjánál csillapítani tudta a szomjúságát, a következő vágyódása a hívő embernek a tisztánlátás. A vakon született fiú története a tisztánlátás élményét hozza el számunkra. Látni akarjuk azt, aki látásunkat tökéletesíti. 

Ahogy a szamariai asszony, miután beszélgetett Jézussal, nemcsak a testi szomjúságát tudta csillapítani, hanem a lélek szomjúságát is azzal, hogy Jézusban felismerte a Messiást, úgy a vakon született fiú története sem csupán a fizikai látást adja vissza, hanem az igaz látás élményét is: hiszen látja a gyógyításban az Emberfiát. 

Hitünk két alappillére: a Messiásban és az Emberfiában való hit.

A megkísértett ember a Messiást várja. A boldog színeváltozást megélő ember az Emberfiát látja meg a tisztánlátás élményével. Keresztény hitünk e két élmény között viaskodik: a bűnbeesés és a boldog színeváltozás között. 

Jákob kútjának és a vakon született fiúnak a története mind a kettőre választ ad: a Messiás megváltja bűneinket. A vakságunk után látni tudjuk az Emberfiát, aki a Második Isteni Személy.

március
20.
március 20., hétfő

Mt 1,16.18-21.24a vagy Lk 2,41-51a

Török Beáta elmélkedése

„Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”

 

Jeruzsálem, ünnep, templom, „ottfelejtett” 12 éves gyermek. Szülei is meglepődnek, igyekeznek megérteni, fiuk „Atyja dolgaiban jár”, Vele egy, Tőle elválaszthatatlan.

2000 évvel később…

Egy nagyszombati szertartást követően zajlott párbeszéd egy ötéves kislánnyal:
– Milyen volt a körmenet?
– A körjáratra gondolsz?
– Igen.
– Nagyon hosszú.
– De mégis, mit mondott a pap bácsi?
– Hát, nem emlékszem pontosan, de azt mondta, ez a LEGNAGYOBB ÜNNEP.

A szépségesen gazdag, ám egy kisgyermek türelmét talán próbára tévő liturgiából e csöppnyi ember számára átszűrődött az, amit kitörölhetetlenül magával vihet, amit nekem is ajándékozott. A lecke egyszerű: megérteni mit jelent kicsinynek lenni, teljes egyszerűséggel, csendben befogadni, és hogy mit jelent: Jézus az „Atyja dolgaiban jár”.
 

március
21.
március 21., kedd

Jn 5,1-16

Vida-Baráth Márta elmélkedése

„Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is.
 Jézus látta, hogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. 
Megszólította: »Akarsz-e meggyógyulni?«” (Jn 5,5–6)

 

A víz ősi Isten-szimbólum. Talán nincs is olyan ember, akit ne ragadna magával a hullámzó tenger morajlása, a hatalmas víztömeg méltóságteljes hömpölygése a Duna-parton vagy egy tiszta vizű csermely. Magzati korunkból hozhatjuk magunkkal ezt a tudást a vízről, amelynek védelmező közegét saját bőrünkön tapasztaltuk.
A 38 éve beteg embert is rabul ejti a víz; egyre várja a felkavarodását, Isten gyógyító erejét a Beteszda-fürdőnél.

Tudjuk, hogy az izomzat már néhány hét ágyban fekvés után elkezd leépülni. 38 év után csont és bőr lehetett az a szegény ember, akin megakadt Jézus tekintete.
38 év alatt, ha nem épül le a testtel együtt a lélek izomzata, a remény is, akkor jó eséllyel egyirányúvá válik, s kiszorít minden más eshetőséget a vízhez jutás gondolata. Hasonlóképpen a kapcsolatainkban is uralkodóvá válhat egy megközelítési mód, egy értelmezés, egy hiedelem, amely drámai módon akár a legértékesebb kapcsolatainktól is megfoszthat bennünket.

Mint amikor 15 év házasság után döbbenten mondja a férj: „A feleségem válni akar. Fel sem merült bennem, hogy ez velünk megtörténhet!” – hiszen az ő értelmezésében soha nem volt problémájuk.

Mint amikor 20 év szerzetesség után a szerzetes kilép a rendjéből, mert „halálosan magányos voltam”, s mondata mögül kiviláglik a hiedelem, hogy nincs senki a renden belül, aki segíthetett volna neki a magánnyal való megküzdésben.

Mint amikor a 25 éve házas férj makacsul ismétli: „Ha a feleségem igazán megtérne, akkor nem lennének problémáink!” S kijelentése mélyén ott az ítélet, hogy tulajdonképpen a másik a probléma.

Nők és férfiak egyaránt megtesszük, hogy nem veszünk tudomást a problémáról, vagy kilépünk helyzetekből, mert nem hiszünk a változásban, vagy hogy a valódi gond helyett a másik személyt tekintjük problémának.

15, 25 vagy éppen 38 év után – egyéni, kapcsolati, közösségi gondjaimmal küzdve – vajon lesz-e elég rugalmasság nyakizmaimban, hogy miközben fürkészem a vízben a megoldást, oldalra fordítsam a fejem, amikor mellém ül Jézus, s megkérdi: „Akarsz-e meggyógyulni?”
 

március
22.
március 22., szerda

Jn 5,17-30

Jakó Judit elmélkedés

„A halottak meghallják az Isten Fiának szavát és élni fognak”

 

Az Ige ugyanúgy Jézust hordozza, mint az Oltáriszentség.
Isten szavai által be akar vonni az életébe, teljes életközösségre hív magával, az örök életre.

A vasárnapi szentmise olvasmányai és a prédikáció indítás a következő hétre. Mise után gyakran együtt ebédelünk a testvérekkel és beszélgetünk az elhangzottakról: ki hogyan értette, mit tudunk belőle megvalósítani. 
Ferenc pápa nagyböjti üzenetében írta, hogy Isten szavát a liturgiában és a testvéreinken keresztül ajándékozza nekünk, amikor a közösség tagjaiként ugyanazon a szentmisén veszünk részt. Együtt hallgatjuk ugyanazt az üzenetet, együtt tudunk rá reagálni, együtt tudjuk élni. Azért jövünk a misére, hogy amennyire tudunk, bekapcsolódjunk Isten országának építésébe. Legyen ez akár közös munka vagy együttgondolkodás. 


Két testvérem gondolatait idézem:
B.: Lelkileg halottak vagyunk, amíg nem Ismerjük el Istent. Azt, hogy Ő a mi megmentőnk, az egyetlen lehetséges Út. Ha ezt elfogadjuk, akkor szakítani tudunk eddigi életünkkel, berögzült rossz szokásainkkal és élni fogunk már itt a földön is.

A.: Összeköt, éltet és már itt a földön egy családdá forraszt bennünket az Ige hallgatása, és ez a hang örök, mert Jézus életet ad az örökkévalóságban.

Jézus, formálj úgy engem, hogy a Te hangodat mindig jól halljam!
 

március
23.
március
24.
március
25.
március
26.
március
27.
március
28.
március
29.
március
30.
március
31.
április
1.
április
2.
április
3.
április
4.
április
5.
április
6.
április
7.
április
8.
április
9.
Címke
Liturgia

A liturgia mint spirituális hely – Patrick Prétot előadása a Sapientia-napon

Újdonság

Patrick Prétot OSB (Párizsi Katolikus Egyetem, Liturgikus Intézet) a liturgiáról és a lelki életről folytatott több éves elmélkedésének eredményeként tárta a hallgatóság elé a Desiderio desideravinak ezt az olvasatát.

Előadásában remekül megfogalmazott "tételmondatokat" találhatunk, miközben az előadó reflektál azokra a kihívásokra is, melyeket korunk a liturgiával szemben támaszt. Kiderül, a megértéshez változtatnunk kell perspektívánkon.

“A liturgia nem magánáhitatok összessége, hanem egy testület imája. Ahogyan már Romano Guardini hangsúlyozta: ez minden egyes résztvevő személytől önfeláldozást igényel. Ez az áldozat a közösség szolgálatában áll, ráadásul egy olyan világban, ahol bővelkednek a gnosztikus tendenciák. Ez az önfeláldozás egyházi mintát kínál a spiritualitások nagy piacának szabályozására.”

Címke
Naplóbejegyzések

Budapest kálváriája

Több másik képével együtt évtizedekig porosodott egy elfeledett raktárban Vaszary János Budapest kálváriája című alkotása.

„Megvan a története minden műalkotásnak. Ez a kép most tárul elénk, évtizedes hallgatás után. Talán nem véletlen, talán aktualitást ad neki most a háború, a gazdasági és társadalmi feszültségek, a menekültek tömege, a földrengések számtalan sebesültje... Velük együtt támolyog a súly alatt Krisztus és velük együtt menekül Mária, alig észrevehetően, miközben tűzijátékok és reflektorok, a jólét és kényelem buborékjainak sokasága pukkan és játszadozik körülöttünk.”

További gondolatok a bejegyzésben.

Megkülönböztetés

A jezsuiták nyomában

Döntsünk úgy, mint az első jezsuiták!

A szerző Szent Ignác és társai példájából kiindulva mutatja be, hogy honnan érdemes elindulni, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, mit és Kit nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha keresztény közösségünkben közösen kell döntésre jutnunk.

Bernhard Waldmüller könyvét ajánljuk. 

Pierbattista Pizzaballa heti elmélkedése

Nagyböjt 4. vasárnapja (A év)

Ez a farizeusok baja: képtelenségük arra, hogy meghallgassák azt, aki más, mint ők, ami más, mint az ő meggyőződéseik, az ő törvényük. Pedig a meghallgatás az egyetlen feltétele annak, hogy igazán megismerjük Istent, hogy megnyíljunk előtte: csak aki meghallgat, az lát.

Címke
Megkülönböztetés

Ha a közösséged növekedni akar

A keresztény, elsősorban szerzetesi közösségek megújításához, életteli működéséhez mutat egy lehetséges utat Juan Mari Ilarduia OFM: Közösségi projekt című könyve. 

A közösségi projekt megmozdítja és beindítja mindazokat a kreatív energiákat, melyek egy rendi közösségben már eredendően is jelen vannak.
Ha pedig megismertük, a közösség életteliségét, fejlődését biztosíthatjuk általa.

A könyvben leírt módszert a magyar piaristák már több, mint tíz éve alkalmazzák közösségeikben.  A Guba András piarista szerzetessel készült videóból nemcsak a rendtag, hanem a házfőnök szempontjából is láthatjuk, hogyan segíti a közösség fejlődését, a fiatalok képzését, a rendtagok közti kommunikációt ez az út. 

Szinódus

Ferenc pápa és Vatikán

Folyamatosan gyűjtjük azokat a megnyilatkozásokat (beszédeket, írásokat, dokumentumokat), melyeket Ferenc pápa és a Vatikán adott ki a szinódussal kapcsolatban. Egyes dokumentumoknak már korábban volt magyar fordításuk, ezeket azok alapján közöljük, van olyan dokumentum is, amit annyira fontosnak gondoltunk, hogy mi fordítottuk le, és van több olyan is, ami még csak gépi fordítással érhető el jelenleg magyarul.  

Ferenc pápa ünnepi beszédet mond
Megkülönböztetés

Ferenc pápa katekézise a megkülönböztetésről

Ferenc pápa a megkülönböztetésről szóló utolsó katekézisében január 4-én a lelki kísérő szerepéről, fontosságáról beszélt.

”A tükörbe nézés, melyet egyedül végzünk, nem mindig segít, mert az ember eltorzíthatja a képet. Viszont a tükörbe nézés egy másik ember segítségével sokat segít, mert a másik – ha igazmondó – megmondja az igazat, s ezzel sokat segít nekünk.”

Ferenc pápa katekézise

Naplóbejegyzések

feb.
24.

Nagyböjt 1. vasárnapja (A év)

Mt 4,1–11

 

Jézus pusztai megkísértésének epizódja mindhárom szinoptikus evangéliumban követi Jézus megkeresztelkedését a Jordánnál. Jézus feljön a Jordánból telve Szentlélekkel, Isten életével.
A Lélek pedig a pusztába vezeti őt (Mt 4,1), a mindennapi életbe, abba az életbe, amely próbára tesz, és megköveteli, hogy megmutassuk valódi önmagunkat, hogy feltárjuk, kik vagyunk.

Jézus pontosan az, akinek nyilvánult a Jordánban, a szeretett Fiú, akibe az Atya a szeretetét helyezte (Mt 3,17). Rá nézve tehát a „ki vagy te?” kérdés megegyezik azzal, hogy „kinek a fia vagy? Kihez tartozol?”.
Nem véletlen tehát, hogy a kísértő éppen ezzel kezdi: „Ha fia vagy…” (Mt 4,3.6).

A kísértés mindig az életnek ezt az alapvető szempontját érinti, mindig itt ér el bennünket, az Atyával való kapcsolatunkban, mert ettől függ az életünk.
A próbatételben pontosan ez látszik: gyermek-e valaki, gyermekként él-e vagy sem?
Jézus jól tudja, hogy ő Fiú. Ezért az ördög ennek a kapcsolatnak a lényegében kísérti meg őt, abban, ahogyan Fiú. A fiúi lét más módját sugallja neki.
A kísértés pontosan ez: az az agyafúrt gondolat, hogy másként is lehet gyermeknek lenni, hogy mindenki megválaszthatja a maga módját, hogy mindenki választhat magának más atyát, mint akije van.
Valójában egyetlenegy mód van, és Jézus ezt választja, anélkül, hogy annak kísértésébe esne, hogy másikat ötöljön ki. Milyen egyéb lehetőségeket sugall az ördög?

Sokféle helyzetben ugyan, de egyetlen más alternatíva van: az, amelyik szerint nem a Fiú engedelmeskedik az Atyának, hanem az Atya kellene, hogy engedelmeskedjen a Fiúnak.
Az első kísértésben ezért annak kellene történnie, hogy ha éhes vagyok, én döntsem el, hogyan változzanak meg a dolgok, hogyan hajlítsam azokat a magam szolgálatára. A teremtett világ nekem engedelmeskedjen, és nekem engedelmeskedjen az Atya.
Jézus számára azonban ez nem így van: mert ami táplál, ami táplálja a fiú életét, az minden Szó, ami Atyám szájából származik, ezért engedelmeskedem neki (Mt 4,3–4).

A második kísértésben más szinten, de ugyanaz a dinamika működik: nekem mindent lehet, én mindent merek, és ezért kényszerítem az Atyát, hogy szabadítson meg engem, jöjjön a segítségemre.
Jézus számára viszont: én nem tehetek meg mindent, hogy szabadon hagyjam az Atyát, hogy úgy szeressen engem, ahogy akar. Nem kényszerítem, hogy engedelmeskedjen nekem, hanem én vagyok az, aki megmaradok a gyermeki magatartásban (Mt 4,5–7).

És hasonlóan a harmadik kísértés esetében: nem én döntöm el, hogy milyen Istent imádjak, mert nem lehet, csak egyetlen Atya (Mt 4,8–10).

Az ördög műve, a kísértés célja a szent történet kezdetétől az, hogy azt sugallja az embernek, hogy van más Isten, mint aki Atyaként nyilatkoztatta ki magát: egy olyan Isten, aki nem szeretet, aki nem ad meg mindent, akiben nem lehet teljes mértékben megbízni, ezért nekünk egyedül kell mindent megoldanunk, egyedül kell megváltanunk magunkat.

Ez a kísértés még drámaibb és alattomosabb módon tér vissza a kereszten.

Jézus azonban ott is azt választja, hogy egyedül az Atyára hallgat, egyedül az Atyában bízik, egyedül az Atyát imádja.

Világos tehát, hogy a nagyböjt elején újra meg kell vizsgálnunk alapjainkat, azt, hogy kik vagyunk; hogy a mi identitásunk – Jézushoz hasonlóan – nem más, mint hogy szeretett gyermekek vagyunk, akik szívük tekintetét az egyetlen Atyára szegezik.

+ Pierbattista

feb.
22.

Budapest kálváriája

A Magyar Nemzeti Galériában április 2-ig látható az a Vaszary János (1867–1939) kiállítás, amelyen a kép szerepel. Több változata is van: vázlatos, kisebb-nagyobb, de kompozíciójában mindegyik rokon. Éjszakai, fényektől-reklámoktól csillogó nagyvárost látunk, jól felismerhetően a pesti Duna-partot. Villódzó, játékos, zavaros fények, ember-sokaság, járművek, lovasok, víz, hegy, épületek. Eleven színek, merész vágások, lazán odavetett könnyed vonalak, s alig észrevehetően, a jobb lenti sarokban, egy különös csoport. Egy anya csecsemővel, óvó-védő mozdulattal, szinte menekítve a gyermeket. Mögöttük terhet cipelő hordár. És előttük egy keresztet hordozó Krisztus-alak. Alig kivehetően, belesimulva a tömegbe, egyedül vannak. Ahogy egyedül van egy mankós öregember is, akiben Krisztus meghajlott, terhet hordozó alakját ismerjük fel ismét. Nem tűnnek fel, sőt, eltűnnek a forgatagban, amelyet látszólag egy rendőr irányít. A kép címe: Budapest Kálváriája, s azok közül való, amelyeket nemrég találtak meg évtizedekig való porosodás után egy raktárban. 

Megvan a története minden műalkotásnak. Ez a kép most tárul elénk, évtizedes hallgatás után. Talán nem véletlen, talán aktualitást ad neki most a háború, a gazdasági és társadalmi feszültségek, a menekültek tömege, a földrengések számtalan sebesültje... Velük együtt támolyog a súly alatt Krisztus és velük együtt menekül Mária, alig észrevehetően, miközben tűzijátékok és reflektorok, a jólét és kényelem buborékjainak sokasága pukkan és játszadozik körülöttünk.

feb.
08.

Vízkereszt Merab Abramishvili grúz festő szemével

Merab Abramishvili grúz festő (1956-2006) karácsonyi – a keleti egyházakban megszokottan inkább vízkereszti – kompozíciójában balról három alakot látunk közeledni, akiket könnyen azonosíthatunk a bölcsekkel. Fejükön homlokpánt, kezükben ajándékos szelence. Figuráik ugyan alig kivehetőek, mégis, adnak valami támaszt a szemnek, értelmezhető, definiálható formák. Kicsiny, finom lábaik-kezeik, tiszteletreméltó alakjuk az ikonok világából való, de merevség nélküli. 
Mennyire más a jobboldal, ami felé közelítenek! Kevéssé kivehető: amit érzékelünk, egy szabálytalan, kör jellegű mandorla, amelyet fent szárnyas angyal-alakok szegélyeznek. A kör belseje felé pillantva alig valamit értünk. Csupán jelzéseket veszünk észre: ezek színfoltok, apró elemek, kevéske valami, amit biztonsággal felismerünk. Mintha egy nagy asszony-alak  ülne egy trónon, felemelt, imádkozó kezekkel, kékes öltözetben. Egyedül az ő glóriája kidolgozott, a képmezőben csak ez sértetlen. Mellette egyik oldalon egy kisebb, férfinak tűnő  alak kuporog, zöldes köntösben, sárgás glóriája elmosódó. Az Asszony másik oldalán alig észrevehetően, szinte a háttérbe olvadva egy picike pólyásbaba látszik, jobban csak a fölé hajló állatok fejének-nyakának ívét vehetjük ki. 
A kép forrásai a katakombák festményei s a koraközépkori grúz freskók világa: az évszázadoktól megkoptatott, nehezen kivehető finoman megrajzolt jelenet, amely csak átsejlik a sebzett vakolaton. 
Az üzenet, amit közvetít, gyengéd: érzékenységet, figyelmet kér, különben nem is nyílik meg előttünk. Ahogy a háromkirályok is lassan közelednek, s titokba borulva, elfedve látják a megtestesülés misztériumát, úgy számunkra sem tárul fel. Erőlködésre, akaratra nem nyílik a zár. Jézus olyan kicsi, olyan kiszolgáltatott, alig tűnik fel. Annál erőteljesebb az Anya, Mária alakja, sértelenségében, imádságában, méltóságában. S József mellette a tűnődő, alázatos szemlélő, aki föltekint, s érteni szeretne. S már érkeznek a bölcsek, maguk előtt tartva az ajándékokat: bárkit találnak, bárhogy, Annak hozzák, Aki most megszületett. 

 

Tornay Krisztina M. Petra SSND

dec.
13.

Antalfai fejlesztő művészetterapeuta képzés indul

Antalfai fejlesztő művészetterapeuta szakirányú továbbképzési szak

Célja:

Egészségvédelem és fejlesztés: a személyiség kiteljesedésének elősegítése a velünk született kreatív képességek és emberi értékek kibontakoztatásával.

Fókuszban:

  • a természet éves ritmusára hangolódás
  • az emberélet sorsfordulói
  • a személyiségfejlődés archetípusokra épülő állomásai a személy kapcsolódásai
  • az alkotófolyamat ereje
  • intenzív belső munka

Milyen ez a képzés?

A művészetterápia nem művészképzés. Mindenki számára nyitott és elérhető. A mindannyiunkban ott lévő teremtő, alkotó képességre épül. Az alkotói folyamatban (speciális módon alkalmazott képzőművészeti technikákkal) mód nyílik a trauma, a komplexus megjelenítésére és annak komplex, azaz a személyiség egészét (nem csak kognitív szinten) érintő és bevonó feldolgozására is.

Mire tanít meg?

Hatására fejlődik az érzelmi és akarati élet, a megérző és beleérző készség, valamint a tudat felismerő képessége. Összességében segít meghallani a lelkünk mélyéről érkező ’üzeneteket’, ami egyszerre hozhat változást, elevenséget és harmóniát, valamint új örömöket és célokat életünkbe.

A részvétel művészi képességet és rajztudást nem igényel.

Információk:

Diplomát adó, posztgraduális kétéves, önköltséges képzés.

Várhatóan márciusban indul, péntek-szombati napokon. Felvételi február második felében.

Részletek a Főiskola honlapján!
aug.
23.

Baritz Laura OP: A fogyatékos pápa

A fogyatékos pápa (Der behinderte Papst)

Ezt a címet adta Michael Marsch, egy németországi domonkos szerzetes, teológus és pszichoterapeuta annak a cikkének, amelyet megemlékezésül II János Pál pápa halálára írt.

Marsch atya jómaga is egy pszichés betegekből álló közösséget vezetett Heiligkreuztahlban, s jó kapcsolatban állt Jean Vanier - val, aki köztudottan kedves „embere” volt a pápának. Marsch atya írása szerint, mikor Vanier, közösségének egyes tagjaival látogatást tett a pápánál, II. János Pál mindent abbahagyott, hogy üdvözölje vendégeit, s egyenként megölelje fogyatékkal élő barátait – szól a megemlékezés.  

A sors véletlen játéka, de sokkal inkább Isten tudatos tervének látszik az a tény, hogy idős korára a pápa maga is egy olyan betegséget kapott ajándékul, melyben az általa szeretett és nagyra becsült barátainak, a fogyatékkal élőknek szenvedéseit nemcsak kívülről, együttérzéssel, hanem belülről, az ő kínjaikat is magán viselve élhette át. 

A „szalonképes” világ jó része igyekszik nem tudomást venni a betegségek rendellenességeiről, a fogyatékról, a testi-lelki problémákról, egyáltalán, a szenvedésről. Elnéző elhallgatások, mellénézések, „nem beszélünk róla”- jelenségek figyelhetők meg akkor, mikor a környezetünkben, ismerőseink körében valaki beteg, sőt, mi több, pszichésen beteg, vagy fogyatékos. Legtöbb, amit általában teszünk, hogy jóindulattal megpróbálunk segíteni rajtuk, titkon örülve, hogy mi nem vagyunk olyanok, s ez a segítség, valljuk be inkább „felülről”, az egészséges ember fölényéből jön, egy kissé lekezelve, csökkentett értékűnek látva a nem ép embert. S ebben a hozzáállásban benne van az is, hogy egyben saját gyengeségeinket is rejtegetni igyekszünk, még magunk előtt is. 

II János Pált nagyon szerette a Jóisten. Ez látszik élettörténtén, amelyben a gondviselésnek nem kis szerepe volt, s ez látszik abban a feladatban is, amelyben Isten, a pápába helyezve bizalmát, rábízta a Világegyházat, s benne minden egyes embert. Nemcsak az épeket, hanem a szegényeket, szenvedőket, betegeket is. Tudjuk, hogy a pápa mennyire komolyan vette Istennek ezt a bizalmát és hordozott minden egyes embert, imáiban, és kapcsolataiban is. 

Betegsége ennek – az emberek szeretésére irányuló – hivatásának a kiteljesedése volt. Aktív munkájában – beszédek, írások, tárgyalások, utazások – eggyé tudott válni az aktív emberekkel, betegségében viszont eggyé tudott válni a szenvedőkkel. Ugyanakkor nemcsak a velük szenvedésből állt a kompassiója, hanem képviselni is tudta őket a világ felé. 

Mikor remegőn, hajlott háttal olvasta fel az Urbi et orbi áldást, mikor csoszogva, elcsukló hanggal vett részt az ifjúsági találkozókon, kinek ne jutott volna eszébe ismerősének fogyatéka, de még inkább saját gyengesége? Ez a pápa nem elrejtette magát, beteg önmagát a világ szeme előtt, hanem nyíltan vállalta, megmutatván, hogy „’Elég neked az én kegyelmem, mert erőm a te gyöngeségedben lesz teljessé.’ Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12, 9). 

János Pál pápa mert erőt kovácsolni gyengeségéből, megmutatni Isten erejét magában, azt, hogy Ki az, aki igazán benne cselekszik. Merte megmutatni az élet teljességét, hogy a szenvedő ember ugyanolyan értékes, mint az ép, hogy a szenvedésnek ugyanolyan értéke van az üdvösség művében, Isten országa építésében, mint az aktív tetteknek, hogy a szenvedő ugyanúgy rá van szorulva a másik ember (minden egyes ember és nem csak a hivatalos ápolója) szeretetére, törődésére, figyelmére, elfogadására, mint az ép, sőt! 

János Pál nagyon szerette nemcsak az embereket, de Jézust is. A Krisztus követő ember egyesülni vágyik Urával. János Pál pápa betegségével eggyé tudott válni a szenvedő, elhagyatott Jézussal is, megélve így hitének teljességét. Ezért volt a betegsége – mind hitének szempontjából, mind az ember szeretete szempontjából – ajándék. 

Köszönjük, II János Pál pápánk, hogy készséggel elfogadtad Isten kezéből az életed, annak mind aktív oldalát, mind pedig a betegség ajándékát is, s tetted lehetővé nekünk, egészséges, aktív, ugyanakkor beteg, szenvedő, gyengeségeket viselő embereknek, hogy méltósággal viseljük teljes emberségünket, amilyen méltósággal viselted Te, „fogyatékos pápa”, önmagadat, értünk.

máj.
24.

Ember-képek, nő-képek - antropológiai megközelítésünk

A Te arcodat keresem, Uram!

Miközben a keresztény női spiritualitásról beszélek, de főként, mikor ezt kutatom, azért teszem, mert Istent keresem. Az a hitem, hogy az ember teremtésében – és ezt nem csak történetileg, hanem a jelen időben is folytatódó valóságként értem – Isten kinyilatkoztatta önmagát nekünk. 

 

A Biblia tanítása

A Bibliában az ember megteremtésének sorrendben nézve második leírása hangsúlyt fektet a férfi és a nő életbe szólításának különbségére (Ter2,4b-25). Először Isten a föld porából a férfit teremti, majd csak később az ő oldalcsontjából az asszonyt. 

Az első teremtéstörénetben egyszerre teremti Isten a férfit és a nőt: „Megteremtette az Isten az embert a maga képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”  (Ter1,27) Figyeljünk fel arra, hogy Isten a saját képmását a férfiban és a nőben együtt teremtette meg. E kettő az ember, és az ember így értve Isten képmása. 

„Ember” nem létezik, csak nő vagy férfi. Így adódik a gondolat: Isten a maga képmását e kettőben, kettősségben és különbségben együtt nyilatkoztatja ki. Másként a nőben és mást a férfiben. S a kettőben együtt tárja fel Isten előttünk „sohanemlátott” Arcát, jön közel hozzánk, mutatkozik meg. Így különösen is nagy jelentőséget kap külön-külön a férfi és a nő, mint Isten képmásának egy-egy összetartozó, de sajátos valósága. 

Ez úgy értelmezhető, hogy ők együtt, a férfi és a nő együtt Isten képmása. Vannak olyan sajátosságai, tulajdonságai, jellemzői Istennek, amit a nőben tudott megteremteni, vagy a nőbe teremtette, és vannak olyanok, amiket a férfiba, és ez a kettő különbözik. Elveszítve e különbség hordereje iránti érzéket, magából Isten felénk forduló valóságából veszítjük el azt a részt, ami a számunkra – nőként - feltárulhatna. 

A nőnek Isten felé csak a saját útja van, s csak azon keresztül tudja Őt megközelíteni, megérteni, megismerni. Aki vagyok, azon keresztül, azt, Aki van . A képmás-darabon keresztül, amit ő belé teremtett. Ez a két út – a férfié és a nőé -  különbözik. Ugyanakkor nagyon egymásra van utalva, kiegészíti egymást.

Én, mint nő, azt, hogy egy férfi hogyan kapcsolódik az Istenhez, bár nagyon igyekezhetem megérteni, nyitott vagyok rá, de valószínűleg nem vagyok képes megérteni teljesen. És a férfiak sem képesek megérteni, hogy a nők hogyan kapcsolódnak az Istenhez. Nem azért, mert nem nyitottak, s nem szeretnék. Sőt tulajdonképpen létkérdés lenne nekik, s a nőknek is ez a kölcsönös és tényleges megértés. 

A szakrális képek tanítása

A következő két kép a második teremtés-történet illusztrációja. Vagy talán több is ennél. A kódex-rajzon a Teremtő Isten nem választja le a bordát az alvó Ádámról, hanem úgy formálja Évát, hogy a kapcsolódás élő, eleven a két személy között. Míg Évát in situ nascendi látjuk, amint Isten felé fordul, közben látható az eltépet(het?)len kötelék, amellyel Ádámhoz kapcsolódik, amivel Ádám hozzá kapcsolódik. 

A Bosch triptichon képének részletén Isten éppen bemutatja a teljesen elkészült Évát Ádámnak, aki örömmel teljes gyönyörködéssel figyeli a szemérmesen lebegő Évát. A Teremtő Évát csuklójánál fogva, finoman vezeti, felidézve a házassági szertartást. Ádám elkülönülve ül, de lábával Isten után nyújtózik, s lábujjaival hozzáér. 

Éva teremtése,  XIII.  vége, angol,  a Speculum humanæ salvationis illusztrációja és Hieronymus Bosch: Földi gyönyörök kertje, 1500k. bal oltárszárny, részlet, Éva teremtése, Madrid, Prado

Még meglepőbb, szuverénebb  Michelangelo teremtés-ábrázolása.

 

Michelangelo Buonarotti: Ádám teremtése, 1508-12, Róma, Sixtus kápolna

 

A képen nyilvánvaló a hasonlóság a mennyei Atya és Ádám között. A karjuk egyforma, Ádám még izmosabb is, mint a mennyei Atya; életkori különbségük az ekkorra kialakult ikonográfiai hagyományból ered, amint egyre inkább idős, meglett férfiként kezdték az Atyát ábrázolni. Ádám fiatal férfiként éppen várja, hogy a Teremtő Isten érintésével megkapja a lelket és az erőt, és az életet. 

És hol van Éva?  Ő már „készen” van, vár Ádámra. Az Atya ölelésében, a freskó jobboldalán látható, Isten karjától körbefonva és abba kapaszkodva: közel van, érintés, ölelés-közelségben van az Istenhez Éva. Ádám kapcsolata Istennel egészen más: szem a szembe tekint, kéz a kezet érinti, test a test mozdulatát, ívét követi. Éva Ádámot nézi, Ádám Istent. Éva természetesen kapcsolódik a Teremtőhöz kezével, otthonosan. Ez a másság, a férfi és nő különbözősége fontos, ez a második teremtés történetnek a tanítása.

 

A Katolikus  Egyház tanítása 

Egyetlen fontos és mélyértelmű szöveget szeretnék idehozni: 

A nő „nagyon gyorsan éretté válik, érzékeny az élet nehézségeire és az érte viselt felelősségre. Kifejlődik benne a konkrét valóság érzékelése és tisztelete, mely szembefordul azokkal az elvont dolgokkal, melyek gyakran mind az egyén, mind a társadalom halálát jelentik. Végül ő az, aki a legkétségbeejtőbb helyzetekben – tanúja ennek a múlt és a jelen történelem – egyedül képes szembeszállni a bajokkal, élhetővé tenni az életet szélsőséges helyzetekben, makacsul bízni a jövőben, és mindezek után könnyek között emlékezni minden emberi élet értékére.”

Levél a Katolikus Egyház Püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az Egyházban és a világban. Hittani Kongregáció 2004. III. fejezet.  http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=145

A teljesség igénye nélkül felfigyelhetünk a következő, kimondottan, kiemelten és ünnepélyesen megfogalmazott formában a nőket jellemző útjelző fogalmakra: gyorsan érő; érett; érzékeny; felelős; konkrét; valóság érzékelése és tisztelete; elvonttal és halállal szembeforduló; szembeszáll a bajokkal; élhetővé tesz; makacs bizalom; jövő; emlékezés; emberi élet értéke.

Mindez nem a férfiakkal szembeállítva jelenik meg: egyszerűen, szinte  himnikusan ünnepli a nők adományait, tisztelettel, megrendülve. 

Nőként érdemes megpróbálni közel engedni magunkhoz ezeket a mondatokat: valószínűleg nem is olyan könnyű. Ráismerhetünk elemeire, de meg is ijedhetünk ennek a küldetésnek a súlyától, szépségétől. 

Tornay Krisztina M. Petra SSND

máj.
24.

Előkészítő dokumentum magyar nyelven

Elkészült a Szinódus előkészítő dokumentumának magyar fordítása, mely itt olvasható.

Még több naplóbejegyzés

Olvasnivalók

már.
18.

Nagyböjt 4. vasárnapja (A év)

már.
10.

Nagyböjt 3. vasárnapja (A év)

már.
04.

Nagyböjt 2. vasárnapja (A év)

feb.
21.

Ferenc pápa üzenete 2023 nagyböjtjére

feb.
18.

Évközi 7. vasárnap (A év)

feb.
10.

Évközi 6. vasárnap (A év)

feb.
04.

Évközi 5. vasárnap (A év)

Még több olvasnivaló

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

1052 Budapest, Piarista köz 1.
tel.: (+36 1) 486 4421
e-mail: dunapartiiskola@sapientia.hu

Lábléc gyors

  • Főiskolánkról
  • Események
  • Könyvtári esték

Lábléc

  • Képzéseink
  • Kiadványaink
  • Katalógusok
  • Adatbázisok
© 2020-2023 Sapientia