Keresztény női spiritualitás

A hizsnyói (Chyzno, Nagyrőcei járás, Felvidék, Szlovákia) templom későgótikus szárnyasoltása 1508-ból való, kvalitásos mester alkotása. Eredeti helyén áll, a hizsnyói XIII. század második feléből származó Angyali Üdvözlet katolikus templomban. 

Az oltár középső szekrényében álló szoborcsoport az Angyali Üdvözlet jelenete. Minden mellékes elemet elhagyva csak a két fő szereplő figura hangsúlyos. 

A predellán kisebb méretű Mária-megkoronázása jelenetet fog közre a két szent Árpád-házi király: László és István.  A nyitott oldaltáblákon Mária életét (1-2-3), és  Szent György sárkány feletti győzelmét (4) láthatjuk. 

Ennél az oltárképnél Mária történetének egyik legfontosabb, a Bibliából (Lukács evangéliuma 1,26-38) ismert jelenete áll a középpontban: Gábor angyal látogatása a názáreti Szűznél. Az angyal hírt visz a fiatal, de eljegyzett lánynak: a Magasságbeli kiválasztotta arra, hogy fia szülessék, aki a Szentlélektől fogan. Mária beleegyezik a hívásba és ezzel kezdetét veszi Jézus földi élete, a megváltás története. 

Az angyalt és Máriát felül áttört faragott díszítés fogja át: két egymásba fonódó gally, egymásba fonódó indákkal. Ezek a motívumok az összekapcsolódás képzetét erősítik a szemlélőben, ahogy a jelenet tartalma mindenképpen ezt fejezi ki: az égi a földivel, Isten az emberrel. Ugyanakkor az egymásba fonódó ágak a lakodalmak, esküvők kedvelt motívumai is: a szoborcsoport szemlélőjének az „elköteleződés egymás mellett”, a „kettőből egy élet lesz” összekapcsolódás-élményét adja.  Így Mária hivatása, hívása mellett asszociációsan megjelenik az egyszerű földi asszony hivatása is, a kép szemlélőjéé, a feleségé, a házasságban párként élők egyik tagjáé, saját lánykéréséé, a fordulóponté, amikortól asszonyélete elindult. 

A többi táblakép az ez utáni történéseket veszi számba, a szent történet egyes jeleneteit kiemelve: vizitáció, vagyis Mária és Erzsébet találkozása, (1), Jézus születése (2), királyok hódolata (3) s  predellán Mária megkoronázása.  

Az oltárszárnyak Máriát ábrázoló táblaképei az Angyali Üdvözlettel azonos kompozíciójúak. Mária mindenütt ugyanazon a jobboldali helyen szerepel. Ő mindig ugyanott van, a többi szereplő változik mellette: Erzsébet, a királyok, a gyermek Jézus és Szent József. Ez a stabilitás, állandóság azt a képzetet sugallja, hogy a személy, Mária alakja  áll a központban, minden másnak az őhozzá való viszonyban van szerepe. 

Ez a biztonság-sugallás a változó helyzetekben is stabil, belső erőre irányítja a figyelmet. Az egymást követő helyzetekben, új személyekkel és jelenetekben ugyanaz a személy ugyanazon a helyen állva találkozik a változó történésekkel.  

Ez azt erősíti, hogy minden, ami történik vele a továbbiakban, az Angyali Üdvözletkor kimondott igennek a következménye, része, így egyetlen sorba, folyamatba illeszkedik be minden egyes különálló epizód. Minden esetben ugyanazt a belső hozzáállás sugárzik át jelneten: a hívásra-hivatásra igent mondó, azt elfogadó nyitottság.  Ez egyben egy olyan női attitűdöt is erősít, ami minden élethelyzetben megtalálja a saját biztos helyét ezzel teremtve biztonságot maga körül is. Mintegy navigációs pontként áll minden életeseményben. 

A predella koronázási jelenetében az Atya és a Fiú koronázza meg a középen térdelő Máriát két angyal és a távolabb álló két szent király jelenlétében. Mária sorsának dicsőséges csúcsa, amikor a földi királyok méltósága feletti, magától az Istentől eredő személyes megtiszteltetésében részesül. Az oltárkép tanulsága szerint ennek oka (nem teológiailag, mert úgy a tiszta kegyelem és ajándékozó jóság) Mária hozzáállása saját hívásához. 

Bártfa (Felvidék, Szlovákia, Bardejov) Születés-oltára más tíz szárnyasoltárral együtt eredeti helyén, a Szent Egyed templomban áll, s 1480-1500 közt keletkezett. 

Az oltár zárt formában Krisztus szenvedését jeleníti meg, nyitva pedig a születés történetének illetve Mária életének főbb eseményeit.  A képek Martin Schongauer német festő metszetei után készültek 

Az oltár középső részét faragott domborműves illetve szoboralakokkal ékesített oltárszekrény és predella alkotja. A középső nagy domborműves alkotás Jézus születését, illetve inkább a megszületett Jézus imádását ábrázolja. Körülötte négy női szent szobra áll, a predellán pedig a vizitáció, a királyok imádása és az angyali üdvözlet jeleneit látjuk kifaragva.

A kinyitott nagy oltártáblákon balra fent Mária halála, lent a tizenkét éves Jézus megtalálása a templomban, jobbra fent a betlehemi gyermekgyilkosság és jobbra lent pedig a menekülés Egyiptomba jelenete látható.

A balodali oltárszárnyon a halál és Jézus elvesztése –megtalálása kapcsolódik össze, míg a jobboldalin a tömeges halál-gyilkosság és a menekülés, egyébként összetartozó elemei. Mind a négy kép, akár tartalmában, akár megformáltságában is fájdalmas és tragikus, Mária szenvedései közé tartozó események. Színesen, kavargóan és részlet gazdagon festik le a fájdalmakat. 

Különösen megrendítő, rettenetes jeleneteivel a betlehemi gyermekgyilkosság képe, brutális, kegyetlen az erőszakot és emberi kíméletlenséget (állatiságot) megjelenítve. A festő nem enyhíti a történet drasztikumát, a középső oltárrészen idilli módon ábrázolt sok kisgyermeket, „angyalkát” itt vérben szétdarabolva látjuk. Az egyik, baloldali asszony alakja kísértetiesen hasonlít Máriára (a Mária halála képen), ruházatában és arcában is: pedig az ő gyermekét is megragadta már egy kardját éppen emelő katona.  Az alatta lévő „menekülés Egyiptomba” képen ugyanaz az út vonala, környezete, mint a gyilkosság helyszínének, s így a két kép együtt a bármikor és bárhol bekövetkezhető tragédia fenyegető vízióját sugallja.

A másik, baloldal képei nem drasztikumukkal, hanem komoly és sötét színezetű tartalmukkal hatnak.  Mária halála az összeroskadó főalak körül nem túl bensőségesen csoportosuló (egyikük alszik, jóindulattal sír a háttérben, ketten olvasnak) figurák körében zajlik, ünnepélyesen, szertartásosan. 

Alatta a tizenkét éves Jézust látjuk a jeruzsálemi bölcsek között ölve, ahogy a tanítói székből oktatja őket. Az írástudók között ott van Mária is, kérdő, tanácstalan kézmozdulattal, a Szentírás szerint így szólva: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme apád és én bánkódva kerestünk téged.”  A kompozíció szerint azonban nem nagyon jut szóhoz, korlát választja el a fiától és az nem is figyel rá: hiába találta meg: az elválasztódás (leválás) megmarad. 

Ezek a táblaképek veszik körül a születést ábrázoló, gazdagon megmunkált, középső domborművet. Nagyságukhoz, színes és mozgalmas ábrázolásmódjukhoz képest letörpülnek és eljelentéktelenednek a predella finom, haloványabb kis jelenetei.

Mintha két világ lenne a faragott oltárrész intimitása, hangsúlyozottan filigrán, gyengéd vonalvezetésű jelenetsora és a táblaképek erőteljes, dramatikus ábrázolásai. Olyan hatást tesz a nézőre, mintha a békés, idillikus, intim világ ábrázolása lenne a központi rész és az arra törő vagy azt veszélyeztető, azon kívüli szenvedések világa a szárnyakon ábrázolt valóság. Technikájában, színezésében, arányaiban és stílusában is eltérő az ábrázolás e két része. 

Máriának, az anyának halála, Jézus, a gyermek elvesztése (a megtalált gyermek nem értése), a gyerekek meggyilkolása Betlehemben és a menekülés a gyilkosság, erőszak elől –négy olyan helyzet, amely a belső részeken ábrázoltak biztonságát veszélyeztetik. Ugyanakkor olyan helyzetek, amelyek újra és újra bekövetkeznek vagy bekövetkezhetnek. Talán nem véletlen, hogy az oltár koronáján több kisebb szent között Szent László király áll, a jó uralkodó, akinek a hatalma megvéd a kegyetlenkedéstől. 

Az anyák félelmének is nevezhetnénk ezt az oltárt. Olyan, mint egy figyelmeztetés: mint amit a Bibliában az öreg Simeon ad Máriának, mikor az a kicsiny Jézust viszi bemutatni a templomba. Jézusról jövendölve prófétaként így szól:  „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben: jel lesz, amelynek ellentmondanak és a te lelkedet tőr járja át.”  A gyermekét örömmel és hálával hozó fiatal anyának ezt a komor és félelmes jövendölést mondja a próféta. 

A középső faragott oltárrész gyermekien kicsiny mellékfigurái- az angyalkák, a háttér kicsinyke felnőttjei és a predella hasonlóan kicsiny figurái egy olyan gyermeki, szelíd színezésű, de arannyal teljes világot rajzolnak meg, amiben a kisgyermekes anyák élnek, míg a gyermekük egészen kicsi.  

Ebben a világban minden apróságnak jelentősége van, a játékosság, kedvesség és figyelmes, aprólékos gondoskodás uralja. A mesék világa is ez és a rezdülések, apróságok világa. Kedves a jászol mellett ábrázolt két állat is, Szent Ferenc és a ferencesek nyomán elterjedt karácsony éjszakai játékos jelenet ábrázolása: valóságos állatok lehelnek meleget az újszülöttre. Ezt a képet a bennünk élő gyermek nézegeti kedvvel és játékos örömmel, aprólékos részleteket megfigyelve és fantáziájával kiszínezve. Bensőséges vidék, az egyetlen felnőtt méretű alak benne Mária, aki maga is hódol a kisgyermeke előtt.

A középső oltárrész sok gyermeki figurája közt egyedül felnőttként térdelő Mária magánya szembesítő erejű, Simeon jóslatával felérően kemény beszéd, kemény kép. De van egy másik üzenete is: a gyengédségben, bensőségességben ábrázolt édesanya, Mária mindent elbíró, védelmező anyai ereje is egyben, aki képes megvédeni és felnevelni a gyermekét, hogy „élete legyen és bőségben legyen.”

Szent Anna tisztelete a XIV. századtól terjed el különösen, ami összekapcsolható az ugyanekkor a teológiában és népi vallásosságban egyaránt népszerűvé vált Szeplőtelen Fogantatás-tisztelettel.    

Elterjedt ábrázolás típus volt a legendákon alapuló Nagy Szent Család, amely Szent Anna három leányát és unokáit együtt ábrázolja, illetve az ún. Mettercia. Ebben a kompozícióban Szent Anna, a nagymama ölében ül leánya, Szűz Mária s unokája, Jézus. 

Sajnos a marosszentannai Nagy Szent Család freskó alsó része erősen rongálódott, de a látható elemek alapján jól el lehet képzelni az egész kompozíciót: Szent Anna a központi alak, ő a legnagyobb méretében is. Két karját széttárva két kisebbik leánya fejére helyezi kezeit, ezzel köntöse is szétterül és szinte teljesen szimmetrikus, téglalap alakú struktúrát rajzol ki. A két leány áll, maguk előtt gyermekeiket tartják ölelve-terelgetve, az egyikük, a baloldali, négyet, a jobboldali kettőt. Mindkettő mögött kívülről azonos távolságban egy-egy muzsikáló angyal áll.

Szent Anna előtt, mintegy az ölében, ülve ábrázolja a kép Szűz Máriát, a három leány közül a legidősebbet, s az ő ölében Jézust, szintén feltehetően ülve. Minden figura aránytalanul van ábrázolva, a fej és arc-rész a legnagyobb, valamint a kézfejek, a test ehhez képest vékonyka. A viszonylag megnövelt arányú, a freskó szemlélője felé fordított arcok nagyon kifejezőek, egyediek. 

Szent Anna egyenesen szembefordul a nézővel, mindenki más háromnegyedes  beállításban fordul a néző felé. Anna és Szűz Mária szembenéz az őt tekintővel, a többi szereplő nem. A tekintetek és az arc szembefordulási mértéke szerint a legnyíltabban és tisztábban Anna arcát láthatjuk, utána Szűz Máriáét, aki szembenéz, de kicsit balrafordult szögből. 

Anna képviseli az érett, felnőtt, teljes, mindennel szembenéző, mindent magához engedő, erős személyiséget, a maga matriarkai nagyságával, stabilitást sugalló, szinte épület-szerkezetet felállító mozdulatával. A gerendákként fekvő karok és az oszlopokként álló nőalakok egy különös szent teret, szent épületet állítanak elénk, ami őrzi a belsejében a gyermekeket. A középső oszlop, Szent Anna testének mentén növekvési sorban elhelyezkedő csoport legalul a kisgyermek Jézus, a fiatal Mária és a felnőtt Anna, akiknek fejét pontosan egy sorban, „egymáson ülve” helyezte el a festő. Így olyan organikusan kapcsolódnak egybe, mintha egyazon élőlény  lennének, egy egységbe tartoznának. Egy vonal mentén felfelé növekvő, emelkedő sort alkotnak: növényhez hasonlóan, mintegy csíraként, bimbóként hajtva egy szárból. Ez az elrendezés az egy törzsből, családból való vérségi származás elemi erejét hangsúlyozza. 

A Mettercia-csoport elrendezése a gyermek biztonságos hátterét is sugározza: Jézus mögött Mária, Mária mögött Szent Anna. Olyan sort  fest elénk, ahol mindig van egy előttünk járó, aki biztonságot ad az utána jövőnek, akinek a gyereke a fiatalabb és akire támaszkodhat, akinek ölében felnőhet és aki egyben mintája is ennek a felnövésnek. Mária, aki az üdvösség történetének egyik főszereplője, itt éppen köztes szereplőként jelenik meg: közvetít az előtte járó és az utána jövő közt, maga is a sor egyik tagja. A Nagy Szent Család részeként pedig egy nagyobb összetartozó (nő)közösséghez tartozóan jelenik meg, annak óvott-védett központjában. 

Csak nőkből és hosszúhajú, leányarcú angyalokból áll ez a közösség, ahol Anna karjai is szárnyszerűen kitárva fogják körül Máriát, ahogy a jelenetet pedig az angyalok szárnyai keretezik. A jelenet olyan biztos női várat alkotó rendszer, ahol a biztonság, bensőségesség és ezzel a növekedés lehetőségei adottak a gyerekek számára. S mivel Mária maga is gyermekként, Anna gyermekeként van ábrázolva, ezért ez a növekedés őrá is vonatkozik. 

Vagyis a kép tanítása a nővé fejlődésről is szól: az idősebb, biztos hátteret és lelki-szellemi távlatot (szárnyasan) kitáró idősebb, előtte járó asszony és a nőtársak biztos közegében tud a fiatal nő felnőni, hogy a gyermekeinek ezt a biztonságot közvetíteni tudja. 

Ha magányos, egyedülálló vagy elhagyott állapotban lévő asszony ezt a képet magához engedi, olyan lelki-szellemi hátteret tudhat maga körül, aminek neki vetheti a hátát: az előtte járó nők biztonsága megtartja és ez a szilárd támasz az angyalokon keresztül a transzcendens valósághoz kacsolódik. 

Ha idősebb asszony szemléli a képet, vagy olyan valaki, akinek az idősödő életkor korszakára kell felkészülnie, olyan szerepet lát maga előtt, ahol az ő helyzete a megtartás, a háttér, a biztonság és a támasznyújtás, kitárt (minden mást elengedett) karokkal. 

Az angyalok helyzete ehhez képest mindenképpen kicsit a keret-alkotás: a szilárd belső szerkezeten kívül állók ők, ahogy a még angyalként, szűzen élő fiatal leányok is. Ők csak benéznek ebbe az intim körbe és biztatást merítenek a gyermeküket nevelő asszonyok látható-érzékelhető közösségének erejéből, egyben azt is tanulják, hogy honnan jön a segítség, erő a számukra következő élethelyzetben: az azonos élethelyzetben élő asszonytársakkal való összekapcsolódásból. 

A marosszentannai Mettercia-képhez kapcsolódóan figyelemre méltó a kassai Szent Erzsébet dómban egy különös kis 1516-ból, valószínűleg helybéli magyar festő kezéből származó táblakép a Mettercia – kápolnában. Egy virágfán, Jessze fáján közös gyökérből eredően ábrázolja a főalakokat, Szent Annát harmadmagával és a Napba Öltözött Máriát Jézussal. A mellékalakok különböző férfi és női szentek, ugyanebből a gyökérből sarjadva.  

A Szent Anna tisztelet mindenkor összekapcsolódik a Szeplőtelen Fogantatás iránti tisztelettel, s ennek ábrázolását az egyház a középkor vége felé egyre inkább a  Jelenések könyvének szövegén  alapuló, holdsarlón álló, Napba - a Napot az egyházatyák Jézussal azonosítják -  öltözött Asszony formájában ajánlja , ami a Mária Immaculata, a Szeplőtlen Mária ábrázolása lett.  E kassai képen a két ábrázolásmód egyszerre jelenik meg: alul, mandorlába fogva az ülő Szent Anna bal kezében a csecsemő, meztelen Jézussal, jobb kezében a 3-4 éves forma Máriával. Felette egy másik mandorlában a Szeplőtelen Szűz Mária áll a Kisjézussal. Míg a lentebbi régiókban csak szent férfiak vannak, a képen fent sorakozik minden női szent, mintegy koronázva az élet- vagy virágfát.

Az egymás feletti két mandorlában ugyanannak a személynek a megjelenítése a földi és égi valóságra utaltak : itt a lenti képen Mária mint földi leány, Anna gyermeke, Jézus mint egy családba született fiú és unoka,  a fentin Mária mint Isten Szeplőtelen anyja jelenik meg, Jézus mint a megtestesült Fiú. Képi szinten ez úgy áll előttünk, hogy a lentről, a földi családból származó sarj fent megszentül, átlényegül, üdvözül: az égi rendbe tartozik. 

Ugyanakkor ez a két kép az önállósulásnak, a saját személyiség megtalálásának a folyamatát is jelzi: aki lent még kisgyermek, pedig már maga is szülő (hisz ott ül mellette Anna ölében Jézus), az a fentin saját méltóságában, megtalált identitásának kiteljesedésében jelenik meg. Mellette hasonlóan önálló, saját, egyedi útjukat bejárt női szentek, társak (Szent Ilona, Szent Ottília, Szent Veronika, Szent Hedvig, Alexandria Szent Katalin, Szent Borbála, Antiókhiai Szent Margit, Árpád-házi Szent Erzsébet) sorakoznak, egy női energiákkal telt, kiteljesedett női világot jelképezve. 

Karaszkó (Gömör, Felvidék, Szlovákia) XIII. században épült evangélikus templomában a XIV. századi (1380-90 körül készült) freskók egyike a diadalív baloldalán a Köpenyes Máriát ábrázolja. Sajnos a freskó némely részei sérültek, pl. a Mária-arc felső része is. Az eredetileg katolikus templomban az egész szentély-fal és az oldalfalak is ki vannak festve. 

A freskók színvonalukat tekintve kiemelkedőek, Szécsényi Frank, Zsigmond király országbírója megbízásából Prokop Mária kutatásai szerint itáliai hatás alatt működő mester alkotta őket.  „Mélyen expresszív jellemábrázoló készség, tömör képszerkesztés és gazdag színskálára épülő festői kompozíciók jellemzik”. 

A Köpenyes Máriával átellenben Szent Mihály angyal látható, amint az utolsó ítéletkor megméri a lelkek súlyát, felettük a diadalíven az angyali üdvözlet jelenete, ami egyben az ív mentén is, kompozíciójában is összeköti a két oldalt. Így az ítélet katonaruhás Szent Mihályához kapcsolódóan jelenik meg a Köpenyes Mária. 

Ugyanakkor ebbe a sarokba nagy női energiák gyűlnek egybe: a kapcsolódó oldalfal felső részén a Szent László-legenda utolsó jelenete látható, ahol László a megmentett leány ölébe hajtva fejét pihen. Alatta egy Mettercia-kép, Szent Anna látható Máriával, sajnos, a Kisjézus alakja erősen megkopott. Előtte egy női szent áll a Szent Kereszttel, talán Szent Ilona. 

A Köpenyes Mária ábrázolásnak eredete egy római eredetre visszamenő jogi szokás: a vádlott számára kegyelmet biztosított, ha egy magasrangú személy (nő) a köpenye alá engedte. De volt olyan szokás is, amely így adaptált vagy tett törvényessé gyermeket. A köpeny vagy kabát volt a védelem jele, különösen a királynők és hercegnők köpenye.  

Ezt a szimbólumot találjuk tovább vitt formában Mária köpenyére alkalmazva: az irgalmasság, az anyai védelem és az Isten jogos haragja előli védelem jelentésében. Svéd Szent Birgitta egyik látomásában Mária így szólt hozzá: „Az én széles köpenyem az én irgalmasságom. (…) Gyere tehát, leányom és rejtsd magad a köpenyem alá.” 

Mária köpenyét angyalok emelik a képen, a menedéket keresők pedig férfiak, nők vegyesen. A menedék ebben az ábrázolásban a bűnös emberek számára nyílik meg, a szemközti falon ábrázolt utolsó ítélettel szemben. 

Az arányok mutatják a hatalmas különbséget oltalmat kérők és oltalmat adó közt: Mária alakja óriásira nő a köpenyében rejteket találó emberek alakjához képes, akik térdelve, gyermeki mozdulattal fogódznak a szoknyájába. Azt a képzetet erősíti a szemlélőben, hogy ezek a felnőtt emberek is gyermekek, amikor bajban vannak és szükségük van egy Nagy Anyára, aki a biztonságot, védelmet megadja nekik. 

Kezük könyörgőn, imádkozva és kegyelmet kérően emelik fel, sűrű sorokban. A festő némi egyénítést is megjelenített: így a nézőnek az az élménye, hogy sokféle ember kerül ugyanabba a helyzetbe: könyörgő oltalomkérésre szorulnak. Egy ilyen tömegbe könnyű beállni és saját félelmemet vagy aggodalmamat kifejezni: szinte hív a kép arra, hogy ne félj, van segítség. 

A középső nőalak hatalmas óriás-asszony, akinek számtalan gyermek kapaszkodik a köntösébe és ő szilárdan áll középen, két angyal segítségével oltalmat nyújt. Nem néz senkire: nem személyes ez a segítségnyújtás, hanem közösségi: a bűnösök, rászorultak közösségének szól, a hangsúly azon van, hogy senki ne maradjon kívül, aki védelmet szeretne. 

Olyan biztos, stabilitást sugárzó, örök asszonyiságot jelenít meg, ami mellett feloldódni, gyermeki módon leegyszerűsödni, félni és bizakodni lehet a szégyen érzete nélkül. Egyben ez egy keletibb típusú (hiszen az egész köpenyes-Mária kultusz keleti, bizánci eredetű) viszony a nőhöz: A sajátosan nyugati, felnőttes attitűd: »Mi majd megvédjük az Asszonyt!« keleten éppen fordított. Nem felnőttes, hanem gyermeki: »Minket majd megvéd az Asszony!«”

Az idézet forrása: Kerekes Károly: A magyar Mária –tisztelet nyugati és keleti gyökerei az Árpád-háziak korában In: Ex invisibilis visibilia. Dávid Katalin emlékkönyv (Bp., 1993.) 65.o.Idézi: Szegvári Lívia: A köpenyes Madonna ikonográfiája.. Kézirat.

A liptószentmáriai Szűz Mária templom főoltára 1450-1460-ban készült, ma a Magyar Nemzeti Galériában látható. Középső szekrénye hiányzik, a két szárny van meg. Néhány kép (4)-(6)-(7) rajta rongált állapotban látható, de így is világosan érthető minden jelenet. 

A szárnyak belső oldalának érdekessége, hogy a felső soron Mária életének eseményei, alatta Jézus szenvedésének története látható. Legfelül, koronaként háromszöges keretekben a próféták sorakoznak. A táblák oltárszekrényhez közeleső részén két, méretében igen nagy szent ábrázolás áll, Szent Borbála és Szent Katalin (9)-(11). 

A fenti képsor balról jobbra haladva időrendben meséli el Mária történetét az angyali üdvözlet (1), a vizitáció (2), a születés (3) és a királyok imádása (4) jelenetén keresztül. Szimmetrikus, gondosan eltervezett kompozíciójában a baloldalon lévő képeken Mária jobbra, a közép felé fordul (az angyali üdvözletnél csak a testével),  a jobboldaliakon balra, szintén a közép felé. 

Az alatta futó képsor Jézus szenvedésének eseményeit mutatja be: Júdás csókja (6) a második, valószínűleg ez lehetett a kezdőkép.  Jézus Pilátus előtt (5), majd a kereszthordozó Jézus (7) és a Golgota (8) jelenete következik. 

A két szál egymás alatt, egymásra utalva, párhuzamosan zajlik. Mária és Jézus egyaránt sötét ruhában szerepel végig. Ha az eredeti elrendezést tekintjük, ahogy valószínűleg a templomban is szemlélték az oltárt, az angyali üdvözlet intim és gyengéd, tiszta légköre alatt Júdás csókjának az intimitást megcsúfoló, hamis gesztusának szorongató ábrázolása áll (1)-(6). Júdás onnan érkezik, ahonnan az angyal, balról, kicsit hátulról, de közelséget imitáló mozdulata elárulja Jézust: mögötte látszanak az elfogatásra rendelt katonák. 

A következő kép-kettős (2)-(5) a vizitáció, alatta Jézus Pilátus előtt. A fenti képen Mária megértésre, mély összhangra talált, egy nőre, aki szavak nélkül is érti és a legmélyét érti annak, amit átélt, alatta pedig az ítélet képe van: Jézust elítéli egy olyan valaki, akit nem az igazság vezet, hanem a pillanatnyi érdek. A fenti képen a szeretet, barátság, találkozás egyenrangúság légköre a lentinek éppen az ellenkezője: ott a hatalom és kiszolgáltatottság áll egymással szemben. A fentin a kezek finom találkozása harmóniát sugároz, a lentin a kezek megkötözve vagy rámutatva a másikra nem fognak találkozni. 

A másik oldalon a születés képe alatt a kereszthordozás képe áll (3)-(7). Jézus derekán egy kötél hurkolódik át, annál fogva vezetik, mint egy állatot, akik a fenti képen idilli módon a Kisjézus körül helyezkednek el. Az utolsó kettős képen (4)-(8) a királyok imádásának jelenete alatt a keresztre feszített és meghalt Jézus látható. A fenti kép derűs méltóságával szemben a lentin a halál méltósága, a sokak (az egész világ) által körülvett gyermek Jézus alatt a mindenkitől elhagyott-elválasztott és magányosan kínhalállal meghalt Jézus látható. Balra a megfeszítettől állnak a szerettei: Mária, szent János és egy asszony, hagyományosan Mária Magdolna. Jobbra a katonák és két tiszt, akik beszélgetnek: Ekkor hangzik el a mondat: „Ez valóban Isten Fia volt.” 

A két eseménysort figyelve először a nagyon különböző hangoltság tűnik fel, utána a két sorozat egymásra hatása lép működésbe. Ezt az egymásra hatást most a Mária élete sorozat szempontjából nézzük végig. 

Az angyali üdvözlet képe tiszta színeivel, geometrikus rendjével azt az örök, biztos rendet sugározza, amiben az angyal hívása és Mária döntése történik. Az eredetileg alatta lévő kép, a Júdás csókja, kavargó, zavaros szerkezetű, kezek merednek felfelé-lefelé.  Az angyal üzenete Istentől eredő hívás, amire Mária hittel és bizalommal mondott igent. Júdás csókja a megcsúfolt bizalom, a barátság, kapcsolat elárulásának jele. Sárga köpenye attribútum is egyben, az irigység, epe színe.  

A lenti kép a bizalommal való visszaélés lehetőségét sugározza, ami a fenti jelenet döntését egészen más fénybe helyezi: az eredeti, történés idejének nyitott jövőjű perspektívájába. Mária nem tudhatta előre, hogy a döntésének mik a következményei, hogy nem csalatkozik-e súlyosan reményeiben. Ezek a kétségek, a bizalom és hit kísértései a lenti képből átértődve a jelenetnek szokatlan komolyságot adnak. Az idillen átdereng a kudarc fenyegetése: ezáltal sokkal hitelesebb és valószerűbb a jelenet. 

A vizitáció jeleneténél az ismert történet az, hogy Mária titokban fogant a Szentlélektől, de jegyese, József el akarta éppen ezért bocsátani. Mária meglátogatta rokonát, Erzsébetet és nála maradt mintegy három hónapig. Erzsébet pedig felujjongva fogadta, és felismerte benne Urának anyját. A háttérben azonban felsejlenek azok, akik nem ismerik fel, és ezért az a sors vár rá, ami minden eltaszított, bűnbe esett vagy ezzel meggyanúsított nőre. Mária életében a történet békés, a körülmények azonban más eseményeket is hozhattak volna és csak utólag tűnik minden magától értetődőnek. A helyzet maga az ítélet és vád lehetőségét is magában hordozta. Ezt sugározza az eredetileg alatta elhelyezkedő Krisztus Pilátus előtt jelenete. 

A születés jelenete geometrikus, tiszta formákkal szinte ikon-szerű. Csak Mária és a Gyermek szerepelnek, mindenki más vagy a háttérben van, pici figuraként, vagy egyszerűen hiányzik a képről, mint Szent József. Ez a kettejük közti intimitást és mindennek a szakrális titoknak az átélését erősíti. Az alatta lévő kép, Jézus kereszthordozása, megfogalmazásában ellentéte mindennek: tömeg közepén, állati módon hajtva és cipelve a valóságnak embertelen és kegyetlen képét rajzolja elénk. Megszülve a gyermeket állatok közé, a földre tett jászolba helyezve a megszokott kép inkább kedves vagy idilli lehetne, az alatta levő jelenet azonban inkább az előkép-szimbolikát erősíti: az állatok közé a lenti kép nem-emberi világát jeleníti meg, a földre helyezett jászol a magányosság és kiszolgáltatottság jelévé válik. Mária pedig alakjának az alatta lévő kép Jézus-alakjához való hasonlóságával maga is kereszthordozóvá lesz: olyanná, aki gyermeket szülve a világra szenvedést és fájdalmat visz a vállán ezért a gyermekért. 

A gyermekét ölében tartó és a királyok hódolatát fogadó Mária alatt a keresztre feszítés képe annak felsejlése, hogy ezt a gyermeket a kezéből kiengedve, sorsára bocsátva kiteszi a világ gonoszságának és tehetetlenül kell néznie, ahogy elpusztítja a gonosz. A fenti képen központban elhelyezett, szeretetben és imádással körülvett Jézus a lenti képen magányos, mindenkitől elszakított, szétfeszített és megölt alakja a fenti kép harmóniáját is relatívvá teszi. 

A keresztre feszítés képén Mária is szerepel, ez az egyetlen lenti kép, ahol ő is jelen van. Mária alakja a gyásztól sújtottan áll, sötétruhás alakja itt a fejét is beburkoló ruhával különösen is lecsupaszított, leegyszerűsített formájú. Szelíden meghajtva fejét és kezeit üresen és kissé tétován vízszintesen maga előtt tartja. A fenti képen kezeiben tartotta a gyermeket. A tehetetlen elvesztés, elengedés képe ez. 

Az a csoport, ahol ő áll, a kép baloldalán, egységes tömböt alkot, egymást támogatók, azonos érzéssel, egymáshoz kapcsolódva mozdulatlanul (csendet sugározva) áll a három alak. A másik, jobboldalon mozgás, (láthatóan beszélnek: zaj), széttartás, esetlegesség és érdektelenség látható. A két világ között ott feszül Jézus. Mária maradt abban, ahol a fenti képsoron végig ábrázolták: az emberi kapcsolatok, az emberség világában, ahol a hit és az ezen alapuló elfogadás szelídíti meg a szereplőket. A másik oldal, a vád, hamisság-csalás és kegyetlenség világa, a nem-emberi világ ezzel szemben áll, a másik oldalra helyezve szembekerül: és a kettő között ott áll Jézus keresztje: elválasztja a kettőt és kifeszített karjaival össze is köti. Kiengesztelést hoz a két világ között.

A két álló női szent, Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin, akik a vélhetőleg Máriát ábrázoló, itt hiányzó középső oltárrészt közrefogták, méretüknél fogva átfogják a lenti és fenti képsort. Érdekes módon lábuk alatt egy-egy kicsiny férfifigura fekszik: Borbálánál legyőzött apja, aki az életére tört, Katalinnál pedig talán a pogány császár.  

Ez a hatalmasra növelt nőiség, alatta egy-egy legyőzött férfival és a két sort összefogva egy méretben, egy olyan női minőséget állít a szemlélő elé, amely a női sors bensőséges, intim, bizalommal és hittel megélt történetét és a férfira nehezedő kinti élet kegyetlen, embertelen terhét integrálja magában. Integrációja ugyanakkor nem tünteti el az ember-és élet-ellenes erőket, hiszen ott van a lábuknál. Csak kiszabadulását állítja ezeknek az uralma alól: hatalma van felettük.