A feltett kérdés hangozhat valaki fülében provokatívnak, vagy meghökkentőnek.
Ezért elsőre csak ezt a kiindulási pontot fogadjunk el: tekintve, hogy külön nyelvünk, történelmünk, kultúránk és hagyományaink vannak, lehetséges, hogy a női létről, ennek küldetéséről, a női tudásokról is sajátos tudásunk van, mint ahogy – és ezt fontos szem előtt tartanunk – feltehetően minden más nemzetnek, törzsnek, népnek. Ha ezt tiszteletben tartjuk, tovább léphetünk.
Biztos vagyok benne, hogy ebben a tekintetben a reflexió segít eligazodni, s nem a különféle konstrukciók, elméletek. Rá tudunk-e nézni tágasabban, történelmi-nyelvi meghatározottságunkat figyelembe véve saját női mivoltunkra, az örökségre, amit a családon és közösségeken keresztül kaptunk, amelyek terhek, kihívások és kincsek egyaránt.
Mi mindenre reflektálhatunk?
Tűnődhetünk pl. a magyar női archetípusokon. Olyan valós nőalakokon, akik személyes élettörténetük mellett valamiképpen az idők során ebben a magyar közösségben szimbólummá, megjelenítőivé váltak egy-egy lényeges női mintának. Ennek kialakulásához idő is kell, meg igény arra, hogy a közösség számára megjelenítsenek, kifejezzenek valami lényegeset, fontosat, akár pozitív, akár negatív előjellel.
Amazonjaink vannak: Zrínyi Ilona, egri nők, Sarolt fejedelemasszony. Nagy és híres szeretők, házastársak: Kanizsai Orsika, Rozgonyi Cicelle (ő is amazon), Szendrey Juliska, Széchenyi Istvánné Seilern Crescence. Háttérben élő erős, inspiráló társai férjüknek: Gizella királyné, Zichy Antónia. Sötét alakok, mint Báthory Erzsébet, nagy természetűek, gátlástalanok: Cillei Borbála, Széchy Mária, Báthory Anna, aszkéta szentek, mint Szent Margit, Bethlen Kata, különleges, egyedi, tehetséges nők, mint Szent Erzsébet, Kossuth Zsuzsa, Teleki Blanka, Salkházi Sára, művészek, mint Déryné, Laborfalvy Róza, Jászai Mari, Kaffka Margit. Erőskezű, irányító, teremtő asszonyok, Lórántffy Zsuzsánna, Brunszvik Teréz, Shclachta Margit. Jó anyák, mint Szilágyi Erzsébet.
Felidézhetjük a magyar irodalom női szereplőit, akik számunkra sok esetben elevenebbek, mint a történelmi valóság: a Bánk Bán Gertrudisza vagy az álnok Erzsébet királyné a Zách Klárából, Jókai szendéi, mint az Aranyember Noémija és végzetes asszonyai, pl. Alphonsine, Athalie. Kemény fanatikus Tarnóczinéja, Gárdonyi Vicuskája, Cecey Éva. De csak ha önmagában Arany János balladáinak nőalakjait végiggondoljuk, gazdag mintatár nyílik becsapott, elhagyott fiatal lányokból, kikapós, hamis menyecskékből, szenvedő anyákból.
Vagy szintén önmagában is tanulmányozható egyetlen mű: Madách ember tragédiája. Éva alakváltozatai, szerepe, személyiségének gazdagsága, változatai, bűnei és erényei, gyengeségei és ereje.
Ezek a művek részben valami valóságosnak a feltárulásai, de ugyanakkor hatásuk révén fenntartói, létrehozói is.
Egy példa részletesen
Női szabadulástörténet – magyar módra.
A magyar szent György: a Szent László legenda a magyar templomok falán – a képciklus elemzése
A Szent László-legenda
A Szent László-legendáról a Képes Krónika szövege fordításban így szól:
„103. Végül Boldogságos László herceg meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt vitt. Mármost Szent László herceg azt hitte, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyos sebesült volt, mégis nagy sebesen üldözőbe vette azon a lován, melyet Szögnek hívott. Amikor pedig már majdnem elérte, hogy ledöfje lándzsájával, egyáltalán nem tudta, mert sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem annak a lova nem maradt le egy csöppet sem, hanem mintegy karnyújtásnyi távolság volt a lándzsa és a kun háta között. Így hát Szent László herceg odakiáltott a lánynak, és mondta: „Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!" Az így is tett. Ekkor Boldog László herceg távolról eltalálta lándzsájával, midőn már a földön feküdt, meg akarta ölni. A lány azonban erősen kérlelte, hogy ne ölje meg, hanem engedje el. Ebből is meglátszik, hogy az asszonyoknak nincs hitük, mivel valószínűleg bűnös szerelemből akarta őt kiszabadítani. Szent László herceg azonban sokáig viaskodott vele, s miután elvágta az inát, meggyilkolta. Hanem a lány nem a püspök lánya volt.”
A későbbi krónikák Képes Krónikán alapuló szövege e szerint a hagyomány szerint őrizte meg a kerlési ütközet történetét. A kerlési vagy cserhalmi küzdelem története a kutatások szerint az 1068-as pogány támadáshoz kapcsolódik, vagy az 1091-es kisvárdaihoz, s valójában a támadók nem kunok, hanem besenyők voltak. Maga Kerlés falu (Chirales, Kirieleis), illetve a mellette fekvő Cserhalom hegy ma Romániában Beszterce-Naszód megyében, annak egykor Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozó részében fekszik.
A Szent László legendaciklus freskóként a templomok falain
A templomok falára került Szent László legenda-változat eltér a fenti történettől. Ikonográfiai hátterét, amely teljes egészében szövegesen nem maradt fenn, egyházi emberek fogalmazták meg, akik a szájhagyományban fennnmaradt változatokat is ismerték. Ezért érthető, hogy a falkép-ciklus által elbeszélt történetet ugyanúgy Szent László-legendának tartjuk és ugyanazon a néven emlegetjük, mint a ténylegesen fennmaradt latin illetve német nyelvű írott szövegeket.
A falkép ciklus képregény-formában meséli a történetet, legtöbbször balról jobbra haladva. A falképeken a következő főbb jelenetek láthatóak, amelyek közül néhány a krónikaszövegekben is szerepel:
- László búcsúja a váradi püspöktől, a püspök áldása – a magyar csapat útrakész
- összecsapás, harc, sokszereplős csatajelenet: kunok és magyarok küzdelme
- üldözés: Szent László üldözőbe veszi a magyar lányt lován elrabló kun harcost
- a leány leveti magát a nyeregből és magával rántja a kunt
- Szent László és a kun küzd egymással a földön, fegyvertelenül
- a leány karddal vagy bárddal elmetszi a pogány horgasinát
- a kunt lefejezik, László a pogányt hajánál fogva tartja, a lány karddal vagy bárddal kivégzi a kunt
- a „fejbenézés” szerelmi jelenete: Szent László a lány ölében pihen
Képeket pl. itt lehet látni:
https://www.szentlaszlo.com/gallery.php
A legenda-ciklus tanítása – alaphelyzet: a férfi megszabadítja a nőt
(A következő rész a tanulmány rövidített változata Tornay Krisztina – Guba András: Női és férfi szabadulástörténet a Szent László-legendában. Embertárs. 2012/4 291-303.)
Az elrablott/erőszakot szenvedő nő és az őt megmenteni képes hős férfi, valamint a rabló, gonosz férfi/szörny háromszögét több mítosz, ősi történet, mese is feldolgozza.
A magyar népmesék sárkányok által elragadott királykisasszonyait a szegénylegény/királyfi szabadítja meg, ugyanúgy, ahogy a keresztény spirituális hagyományban is vannak szabadító szent férfiak, pl. Szent György, aki egy szörnytől fenyegetett királykisasszonyt szabadít meg.
Szent György leggyakoribb ábrázolása a sárkánnyal szembeszálló hős lovas férfi, aki leszúrja a szörnyet, míg a háttérben többnyire ott látható a megmentett királylány, aki térdelve, állva, aggódva vagy imádkozva várja a küzdelem kimenetelét. Sárkányölő Szent György Szent Mihály angyalhoz hasonlóan a sátán ellen küzd: akinek megtestesítője a sárkánykígyó, amelyben egyenesen a Rosszat végzi ki.
Ebben a megközelítésben a férfi a Gonosszal száll szembe a nő érdekében, őt megmentendő. Az ő győzelmétől függ, hogy a nő megmenekül-e. A férfi küzdelmét Isten – a Legfőbb Jó - segíti, helyesli, támogatja. A hős a Jó oldalán áll: ezt jelzi, hogy az ártatlan áldozatot, az elrablott leányt szabadítja ki, a Gonosz pedig az, aki elveszi a lány szabadságát, és esetleg másként is ártalmára van. A Rossz ebben az ábrázolásban nem emberi formában jelenik meg: szörnyeteg, állat. Szent György nem is ér hozzá: csak a lova – egy humanizált, idomított állat – kerül a közelébe. A szent pedig „leszúrja”: fentről lefelé, egyetlen erőteljes vonallal ábrázolva látjuk a dárda nyelét.
Szent György szembeszáll a Gonosszal, s annak gátlástalan, zabolázatlan és kaotikus, állatias lényével a humanizált, emberhez szelídített állat, a ló erejét állítja szembe, amelyet az emberi tudat irányít. Távolról felmerülhet az az asszociáció, hogy a ló is sárkány lehetett egykor, de az ember kitartó munkával képes volt fölébe kerekedni. Ez várható a sárkány esetében is. Előfordul, hogy a képen a küzdelem után a királylány kötéllel elvezeti vagy a harc alatt is „pórázon” tartja a sárkányt, mint a segesvári freskón. Ugyanezt a racionális, koncentrált és hatékony erőfeszítést fejezi ki a dárda is: fentről lefelé szúrva az eszmei tisztaság fegyvere a lenti sötét erők ellenében.
A megmentett leány nem vesz részt a harcban: örömmel nyugtázza a győzelmet, és ezzel szabaddá vált: passzív, és ennek ellenére, vagy így is, vagy éppen így szabadulhat meg. A hős férfi egyedül is meg tudja szabadítani az elrablott leányt a szellemi/lelki tisztaság, a hit, az elkötelezettség és a koncentrált, hatékony harc eredményeképpen, s a Gonosz/a rabló állati jellegű, és legyőzhető, megölhető.
Ez a minta a valóságot elégtelenül visszaadó képet mutat a férfi és a nő identitásáról, egymással való kapcsolatukról, a szabadságot elvevő/veszélyeztető erőkről és a velük szemben képviselt eredményes stratégiáról: a Gonosz ugyan megjelenik, de hamarosan a Szabadító is jön, és győz felette. Az ábrázolás a nemi identitás szempontjából is egyszerűsít: a nő/leány gyenge, elrabolható préda, aki értékes ugyan, de kiszolgáltatott, rászoruló. A férfi védve van az állatias, sötét világtól, győz a nála gyengébb Gonosszal szemben. A világról, a benne megjelenő gonoszról és jóról, a kettő közti küzdelemről és benne a nemek szerepéről ez a történet/kép tagadhatatlanul némileg naiv, de sűrítettségénél fogva annál egyértelműbb.
A benne kifejeződő világkép, tanítás tapasztalatok híján segít eligazodni: biztonságot sugall, bonyodalom- és összetettség mentes, értékrendje is világos. Funkciója az elköteleződés egyértelműsítése: választani kell, a Jó mellé állni a Gonosszal szemben.
Ugyanakkor a Szent György modell kiegészítésért is kiált: s ezért nem meglepő, hogy pl. Székelydályán a templomhajó déli falán látható a Szent György-legenda töredéke, az északi falon a Szent László-ciklus. Két megszabadítás-történet, amely egyaránt tanít, beavat a szakrális világ működésébe, a személyes megváltás folyamatába: szabadulásról szól, a gonosz vereségéről, a jó győzelméről. Azonban különbözőképpen közelítenek ennek misztériumához.
Magyar hagyomány
A Szent László-legenda meglepő sajátossága, hogy ebben az elrablott leány aktív szereplője a szabadításáért zajló küzdelemnek. A Szent György és Cleolinda/Cleodolinda hercegnő (vagy pl. a még korábbi Perseus és Androméda) történet menetétől eltér a magyar Szent László-legenda az elrablott lány kiemelkedő, az eseményekre döntő befolyást gyakorló szerepével. Mégsem egyedül menti meg magát. Az önmagát kiszabadító Molnár Anna balladai mintájától különbözik legendánk: a hősnő együttműködik a hős, megmentő férfival.
A magyar Szent László-legendákban felsejlő spirituális tanítás a két főszereplő – a nő és a férfi személyes történetén túl az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Talán nem túlzás azt állítanunk: archetipikusan éppen ezt jeleníti meg: a két nem saját fejlődési útján az egymásra utalt, kölcsönösségen alapuló viszonyt. Ha ezt szembeállítjuk az eredeti csapdahelyzettel, amelyben a kun rabló és áldozat leány szerepel, a mai pszichológia nyelvén akár azt is mondhatjuk, hogy a Szent László-legenda utat mutat abból az emberi játszmából, amelyben vesztes és győztes – valójában két vesztes – vergődik, abba a helyzetbe, amelyben két szabad személy együttműködése zajlik.
Férfi a sebek erejében
A rabló és az áldozat csapdája a rendszeren kívülről érkező segítséggel tud felnyílni, egy teljesen más szemlélet, értékrend nyomán. A legendában ezt jeleníti meg Szent László herceg.
A legenda írott változata, amely több ponton is eltér a képektől, egyértelműen azt mondja, hogy Szent Lászlónak súlyos sebe volt, s így indult a menekülők üldözésére. A krónikaszöveg nyíl által okozott sebről beszél, az Anjou Legendárium képfelirata szerint pedig a herceg buzogánysújtástól sebesült meg. A sebesült herceg – akit több képen királyként ábrázolnak – nem volt képes beérni a menekülőket, mert „sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem annak a lova nem maradt le egy csöppet sem, hanem mintegy karnyújtásnyi távolság volt a lándzsa és a kun háta között”. A megmentő hős sebesülten, kis eséllyel érkezik a lány megszabadítására, fáradt, szenvedéssel sújtott: amannak előnyét nem tudja lefaragni.
Szent László azonban küldetésben jár: a váradi püspök áldásával indult. Vezér, aki egész közösségét, annak érdekét képviseli. Nem kisszerű, szűkkörű egyéni érdek vezérli. Felkészült, tapasztalt, erős, de sebesülten nem számíthat teljes erejére. Ismeri, érzi határait, a fájdalom korlátozza, azonban nem akadályozza meg a küldetésben. Szenvedő harcos, ám ereje nemcsak saját forrásaiból táplálkozik, hanem rajta kívülről érkező indítás is erősíti: tudja a dolgát, a helyét, a szerepét a világban, a történetben; és erkölcsi motiváltsága is jelentős. A világban működő, az emberi életet átható transzcendens törvények ismeretét/hitét feltételezi, ha valaki a kiszolgáltatottat kívánja védeni, megmenteni, s érte akár érdekein, fájdalmán felülemelkedve is kész feláldozni magát, a mélyebb erkölcsi törvényeknek engedelmeskedve. Az ilyen hős a törvényből fakadó erőt hordozza, vagy inkább ezen erő szolgálatában ő lett annak eszköze, az hordozza őt.
Szent László a tudatos, reflektált, küldetéses férfierőt jeleníti itt meg. Szolgál: erkölcsi értékek, a közösség érdeke irányítja. Ismeri korlátait, sebzetté vált, szenvedéseken ment át. Ezeket elfogadva, állhatatosan küzd, a saját erejénél teljesebb, transzcendens erőkre is hagyatkozva. Az érett férfierő megjelenítője, amely nem kihasználja, hanem megszabadítja a gyengébbet. Vele szemben állítható a másik férfi: a kun harcos – akit több ábrázoláson ördögi tulajdonságokkal ruháznak fel: szarva van, tüzet/füstöt okád – erőszakos, önző, zabolátlan s nem a transzcendens törvények, hanem e világ rendje szerint cselekszik: rabol.
A lány megszabadulása
A férfi története mellett, vele párhuzamosan és összekapcsolódva zajlik a nő története. Éppen ez a párhuzamba látó, kiegyensúlyozott szemlélet az, ami miatt a Szent László-ciklus kiegészíti és tovább viszi a Szent György történetet.
Az elrabolt, fogollyá vált leánynak – így találkozunk vele először - érett férfierőre, az animus – Szent László - megjelenésére van szüksége. Egyedül nem tudott megszabadulni. Ugyanúgy saját határait tapasztalja meg, mint a sebben szenvedő, harcba induló Szent László. Úgy tűnik, a fejlődés, beavatás kezdete ez a fájdalmas, saját tehetetlenségünkkel mélyen szembesítő tapasztalat.
Az segítségére érkező hős kívülről látja az áldozat és a rabló csapdahelyzetét. Tanácsot ad, amelyet jelenlétében a leány meg is tud fogadni. Így tud megkezdődni a leány számára a szabadulás folyamata. Ennek az a feltétele, hogy rátaláljon önmagában a Szent László által megjelenített férfierőre, amely nem elrabolja, hanem megmenti: segít, hogy kiszabaduljon fogsága ördögi köréből. Erik Neumann szerint a megmentő hős megjelenése kimondottan projekció, gyógyító kép: valójában a lány – a fejlődés, beavatás útjára lépő nő - maga találja meg önmagában azt a belső erőt, amely kiemeli bénaságából, passzív szenvedéséből, sodortatásából.
Leveti magát a nyeregből, s megszabadul fogvatartójától. A következő jelentekben már önállóan, szabadon cselekszik: ő vágja el a kun horgasinát, míg a két férfi birkózik: közbelépésével, döntésével László győzelmét segíti. S végül ő végzi ki a kun harcost, merőben szokatlan módon. Radikális és megrendítő cselekedet, a szabadulásért folytatott küzdelem egyértelműségét erősíti: vagy-vagy.
Végül a leány jutalmazza meg megmentőjét: ölébe veszi, gyógyítja, „fejébe néz”.
A történet során több freskócikluson a történet során megnő az alakja: egyre érettebb, felnőttebb, egyenrangúbb lesz a hőssel: valódi társa, sőt, harcostársa, kreatív, önálló és érett párja.
Spirituális küzdelem
A küzdelmet sebesülten sem feladó Szent Lászlóban olyan erő működik, amely képes a szabadításra. Sokkal több benne az erkölcsi-spirituális tényező, mint a beavatatlan férfi erejében, sokkal nagyobb távlatokban működik – szellemi, társadalmi-közösségi, nemzeti és lelki távlatokban –, és sokkal több szinten aktív.
Feltűnik, hogy megszólítja az áldozatot, és segítséget kér tőle. A krónika szövegében így szól: „Szép húgom, ragadd meg a kunt övénél, és vesd le magad a földre!”
A segítségkérés az egymásrautaltság elismerése, az együttműködés feltétele, saját határaink beismerése, a másikban való bizalom kifejeződése: közösségteremtés. Azon az egyenrangúságon alapszik, amely a szenvedést tapasztalatból ismerő ember sajátja: a részvét, a testvériség, a sorsközösség élményéből fakadó közösség hangja szólal meg itt. Nem véletlen, hogy Szent László a családiasságot kifejezve (szép húgom) szólítja mega lányt. A herceg nem büszke, nem a dicsőségre koncentrál, hanem a küldetés teljesítésére – éppen az áldozat segítségét kéri. Ez az egocentrizmus helyett a feladatra figyelő beállítottság akár az alázat egyik értelmezése is lehet.
Még erőteljesebben fejezi ezt ki Laskodon a Szent László legenda freskóján váratlanul megjelenő, sebeiből feltámadt Jézus alakja (a kunnal történő birkózás és a kivégzés jelenete között), aki a megváltó szenvedés – a keresztre feszítés – jeleit/sebeit mutatja fel kezein. Ez a legmélyebb szintje Szent László erejének: a spirituális értelmű küzdelemben, a Jó és a Gonosz, Élet és Halál harcában a világosság, a szeretet, a szeretetből való áldozat értékei mellett áll ki, és kitartását is ezen értékek végső győzelmének hite adja. S emiatt tűnik Szent László alakja, arca - nem véletlenül - Krisztushoz hasonlónak.
A feloldódás, a szenvedés által szerzett béke megjelenése
A fákra akasztott fegyverek és vértek (mellettük néha feltűnik a kun póznára tűzött, levágott feje) alatt a hős a megmentett leány ölébe hajtja fejét: bizalmas együttlétük a pihenés, az intimitás, a gyöngédség jelenetét állítja elénk. A hős megjutalmazása ez, valamint a beavatott/érett nő és a beavatott/érett férfi egymásra találásának, szabad egymáshoz kapcsolódásának jelenete is. Néha angyalok is megjelennek ekkor, a jelenet megáldottságát, szentségét hangsúlyozva.
A környezet fáin ott láthatók a lezajlott küzdelem emlékei, a Magyar Anjou Legendáriumban Szent László sebe újra vérzésnek indul. A sebzettség és intimitás összekapcsolódása az erőszakos küzdelem emlékeinek árnyékában összefoglalója a történetnek, szinte tömörítve újra elénk festi.
Nő és férfi belső fejlődésének lényegi mozzanatát látjuk a Szent László-legenda ábrázolásában. Mindketten belső fogságukból kilépve lelnek rá belső és külső szabadságukra. Ebben a szabadságban képesek egymáshoz közeledni és kapcsolódni, ez a szeretet alapja.
