A Te arcodat keresem, Uram!
Miközben a keresztény női spiritualitásról beszélek, de főként, mikor ezt kutatom, azért teszem, mert Istent keresem. Az a hitem, hogy az ember teremtésében – és ezt nem csak történetileg, hanem a jelen időben is folytatódó valóságként értem – Isten kinyilatkoztatta önmagát nekünk.
A Biblia tanítása
A Bibliában az ember megteremtésének sorrendben nézve második leírása hangsúlyt fektet a férfi és a nő életbe szólításának különbségére (Ter2,4b-25). Először Isten a föld porából a férfit teremti, majd csak később az ő oldalcsontjából az asszonyt.
Az első teremtéstörénetben egyszerre teremti Isten a férfit és a nőt: „Megteremtette az Isten az embert a maga képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (Ter1,27) Figyeljünk fel arra, hogy Isten a saját képmását a férfiban és a nőben együtt teremtette meg. E kettő az ember, és az ember így értve Isten képmása.
„Ember” nem létezik, csak nő vagy férfi. Így adódik a gondolat: Isten a maga képmását e kettőben, kettősségben és különbségben együtt nyilatkoztatja ki. Másként a nőben és mást a férfiben. S a kettőben együtt tárja fel Isten előttünk „sohanemlátott” Arcát, jön közel hozzánk, mutatkozik meg. Így különösen is nagy jelentőséget kap külön-külön a férfi és a nő, mint Isten képmásának egy-egy összetartozó, de sajátos valósága.
Ez úgy értelmezhető, hogy ők együtt, a férfi és a nő együtt Isten képmása. Vannak olyan sajátosságai, tulajdonságai, jellemzői Istennek, amit a nőben tudott megteremteni, vagy a nőbe teremtette, és vannak olyanok, amiket a férfiba, és ez a kettő különbözik. Elveszítve e különbség hordereje iránti érzéket, magából Isten felénk forduló valóságából veszítjük el azt a részt, ami a számunkra – nőként – feltárulhatna.
A nőnek Isten felé csak a saját útja van, s csak azon keresztül tudja Őt megközelíteni, megérteni, megismerni. Aki vagyok, azon keresztül, azt, Aki van. A képmás-darabon keresztül, amit ő belé teremtett. Ez a két út – a férfié és a nőé – különbözik. Ugyanakkor nagyon egymásra van utalva, kiegészíti egymást.
Én, mint nő azt, hogy egy férfi hogyan kapcsolódik az Istenhez, bár nagyon igyekezhetem megérteni, nyitott vagyok rá, de valószínűleg nem vagyok képes megérteni teljesen. És a férfiak sem képesek megérteni, hogy a nők hogyan kapcsolódnak az Istenhez. Nem azért, mert nem nyitottak, s nem szeretnék. Sőt tulajdonképpen létkérdés lenne nekik, s a nőknek is ez a kölcsönös és tényleges megértés.
A szakrális képek tanítása
A következő két kép a második teremtéstörténet illusztrációja. Vagy talán több is ennél. A kódex-rajzon a Teremtő Isten nem választja le a bordát az alvó Ádámról, hanem úgy formálja Évát, hogy a kapcsolódás élő, eleven a két személy között. Míg Évát in situ nascendi látjuk, amint Isten felé fordul, közben látható az eltépet(het?)len kötelék, amellyel Ádámhoz kapcsolódik, amivel Ádám hozzá kapcsolódik.
A Bosch triptichon képének részletén Isten éppen bemutatja a teljesen elkészült Évát Ádámnak, aki örömmel teljes gyönyörködéssel figyeli a szemérmesen lebegő Évát. A Teremtő Évát csuklójánál fogva, finoman vezeti, felidézve a házassági szertartást. Ádám elkülönülve ül, de lábával Isten után nyújtózik, s lábujjaival hozzáér.
Még meglepőbb, szuverénebb Michelangelo teremtés-ábrázolása.
A képen nyilvánvaló a hasonlóság a mennyei Atya és Ádám között. A karjuk egyforma, Ádám még izmosabb is, mint a mennyei Atya; életkori különbségük az ekkorra kialakult ikonográfiai hagyományból ered, amint egyre inkább idős, meglett férfiként kezdték az Atyát ábrázolni. Ádám fiatal férfiként éppen várja, hogy a Teremtő Isten érintésével megkapja a lelket, az erőt és az életet.
És hol van Éva? Ő már „készen” van, vár Ádámra. Az Atya ölelésében, a freskó jobboldalán látható, Isten karjától körbefonva és abba kapaszkodva: közel van, érintés, ölelés-közelségben van az Istenhez Éva. Ádám kapcsolata Istennel egészen más: szem a szembe tekint, kéz a kezet érinti, test a test mozdulatát, ívét követi. Éva Ádámot nézi, Ádám Istent. Éva természetesen kapcsolódik a Teremtőhöz kezével, otthonosan. Ez a másság, a férfi és nő különbözősége fontos, ez a második teremtéstörténetnek a tanítása.
A Katolikus Egyház tanítása
Egyetlen fontos és mélyértelmű szöveget szeretnék idehozni:
A nő „nagyon gyorsan éretté válik, érzékeny az élet nehézségeire és az érte viselt felelősségre. Kifejlődik benne a konkrét valóság érzékelése és tisztelete, mely szembefordul azokkal az elvont dolgokkal, melyek gyakran mind az egyén, mind a társadalom halálát jelentik. Végül ő az, aki a legkétségbeejtőbb helyzetekben – tanúja ennek a múlt és a jelen történelem – egyedül képes szembeszállni a bajokkal, élhetővé tenni az életet szélsőséges helyzetekben, makacsul bízni a jövőben, és mindezek után könnyek között emlékezni minden emberi élet értékére.”
Levél a Katolikus Egyház Püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az Egyházban és a világban. Hittani Kongregáció 2004. III. fejezet. http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=145
A teljesség igénye nélkül felfigyelhetünk a következő, kimondottan, kiemelten és ünnepélyesen megfogalmazott formában a nőket jellemző útjelző fogalmakra: gyorsan érő; érett; érzékeny; felelős; konkrét; valóság érzékelése és tisztelete; elvonttal és halállal szembeforduló; szembeszáll a bajokkal; élhetővé tesz; makacs bizalom; jövő; emlékezés; emberi élet értéke.
Mindez nem a férfiakkal szembeállítva jelenik meg: egyszerűen, szinte himnikusan ünnepli a nők adományait, tisztelettel, megrendülve.
Nőként érdemes megpróbálni közel engedni magunkhoz ezeket a mondatokat: valószínűleg nem is olyan könnyű. Ráismerhetünk elemeire, de meg is ijedhetünk ennek a küldetésnek a súlyától, szépségétől.