Mariette Canévet: A lelki megkülönböztetés a kereszténység történetében című munkáját ismertetjük
Honnan származnak a gondolataink; a késztetések, amelyek cselekvésre sarkallnak vagy éppen megbénítanak? Mit tegyünk, ha lelkiismeretünk figyelmeztet: amerre mész, nem a helyes út, és mi mégsem tudunk idejében megállni? Mit kezdjünk a folyamatosan ránktörő kísértésekkel, vágyakkal? El lehet-e egyáltalán igazodni az érzelmek, gondolatok, szabályok és ellentmondások kavargó és sokszor félelmetesen ránk nehezedő rendszerében?
A Mariette Canévet által összegyűjtött források egyik alaptézise, hogy a kísértés, amiről általában mint rossz, kerülendő dologról gondolkodunk, nem feltétlenül káros számunkra. Általa ugyanis eljuthatunk önmagunk megismeréséhez, s végső soron segítségünkre lehet abban is, hogy mélyebb istenismeretre jussunk. Igen, ilyen is lehet a kísértés, de vajon miért félünk tőle mégis, és próbáljuk elkerülni vagy erővel legyőzni?
Az emberi lélek (saját lelkük) működését, rezdüléseit, az egyes helyzetek, gondolatok kiváltotta lelki és fizikai reakciókat a kereszténység kezdetei óta figyelik azok, akikben él a vágy, hogy minél közelebb kerüljenek Istenhez. Ennek a közeledésnek az útja a tettek, gondolatok megtisztításán túl a vágyak és szándékok megtisztítását is célul tűzi ki, átlagon felüli figyelmet, tudatosságot és őszinteséget követel.
Az út során, bár folyamatosan ki vagyunk téve annak, hogy a bennünk lévő gyengeséggel (rosszra hajlással) eltávolodunk Istentől, a Szentlélek jelenlétére és támogatására bizhatjuk magunkat.
Ám itt jön a bökkenő: nem tudhatjuk, hogy a gondolat vagy sugallat, ami cselekvésre, döntésre indít pontosan honnan ered, célunk irányába, vagy éppen tőle távol vezet-e majd bennünket. Ennek, a lelkünk szempontjából életbevágó kérdésnek a megfogalmazása, mérlegelése és eldöntése az, amit a keresztény hagyomány “megkülönböztetés”-nek nevez.
A megkülönböztetéshez nem elegendő önmagában sem az emberi értelem sem az erkölcsi tudat. A folyamat egyetlen elemre épülhet, mely nincs kiszolgáltatva az emberi tévedésnek és gyengeségnek, mégpedig arra a stabilitásra, mely az Abszolútummal való kapcsolatból fakad.
“A keresztény tapasztalat bővelkedik megfigyelésekben és tanácsokban, de ezeket nem szabad kész megoldások gyűjteményeként kezelnünk. Egyszerű tájékozódási pontokról van szó, amelyek útbaigazítják az Istent keresőket. Csakis az imában és a Vele egyesítő szeretetben kelnek életre és nyernek értelmet.”
A lelki megkülönböztetés történetének főbb állomásait, a jó és rossz megkülönböztetésének már Krisztus előtt is létező tapasztalataitól, az ókeresztény hagyományon át Szent Ignác rendszeréig bemutató és mindezt Bonhoeffer modern emberre szabott gondolataival kiegészítő munka nem egyszerűen egy gondosan összeállított tematikus válogatás. Az egyes szerzők, éljenek bár a II. vagy a XX. században, felismeréseit olvasva saját dilemmáinkkal, belső küzdelmeinkkel, elakadásainkkal találjuk szembe magunkat. És még valami nagyon fontossal: hogy ezek az elakadások szükségesek, és bár néha nagyon nehéz így látni, de hasznosak is lehetnek számunkra.
Lendületet és biztatást meríthetünk ebből a könyvből, hogy folytassuk törekvéseinket, és megingásainkra, tévútjainkra is tisztességgel rá tudjunk nézni. Hinni tudjunk abban, hogy ha el is fordultunk Istentől, mindig van visszaút.
“Krisztus ismerete, az átalakulás, a megújulás, a szeretet, vagy bárhogy is nevezzük, élő valóság, nem pedig valami egyszer s mindenkorra szóló adottság, változatlanság. A megkülönböztetésre tehát »minden reggel«, minden helyzetben és minden időben szükség van.”
A kötet a Sarutlan Kármelita Nővérek kiadásában jelent meg 2020-ban. Fordította: Havas István
