Az egyház egysége és a püspöki konferenciák hatásköre, a szinodális stílusban való növekedés - többek között ezek a témák kerültek elő október 15-én és 16-án a szinódus második ülésszakán. A szerdán tartott tájékoztatóra meghívott négy előadó kiemelte a teológus szakértők és a kánonjogászok második ülésszakban betöltött szerepét, valamint annak fontosságát, hogy az egyházat előrevivő konszenzust a Lélekre hallgatva meg tudják különböztetni.
Az első javaslatok a nyelvi csoportok jelentéseiből
A közgyűlésen történtekről Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa és a Információs Bizottság elnöke, valamint Sheila Pires, ugyanezen bizottság titkára számoltak be. Kedd óta, amikor 328-an voltak jelen, „az Instrumentum laboris utolsó részét vitattuk meg. “Kisebb csoportokban azon dolgoztak, hogy a nyelvi csoportok képviselőivel közösen előterjesszék az első javaslatokat” a továbbiakban tárgyalandó kérdésekről, mondta Ruffini. Szerda reggel 347 jelenlévő jelenlétében bemutatták ezeket a jelentéseket.
A digitális világ és a plébániák
A VI. Pál teremben - hangsúlyozta a prefektus - elhangzott, hogy „az egyház a kezdetektől fogva a városra, illetve azokra a helyekre vonatkozott, ahol a püspök által irányítva létezett, szoros kapcsolatban környezetével.” Kialakult „a plébániákra mint a találkozás helyeire való figyelem” - folytatta Ruffini - emellett az is, hogy kreatívnak kell lennünk és ki kell terjesztenünk egyházunk helyeit más szférákra is, például digitális területen. Hangsúlyozta továbbá a már meglévő szinodális struktúrák megerősítésének szükségességét, melyben fontos szerepe van helyi és kontinentális szinten is az ajándékok cseréjének. A püspöki konferenciákról pedig azt mondta, hogy „elősegítik a communiót, de szükséges még jobban meghatározni a státuszukat.”
A püspöki konferenciák szinodális szerepe
Szóba került az a kérdés, hogy a püspöki konferenciák részére kell-e delegálni doktrinális hatásköröket. Hozzátette, hogy a kontinentális püspöki konferenciákat tekintik a megfelelő helynek a szinodalitás kontinentális szintű meggyökereztetéséhez, továbbá beszéltek arról is, hogy hogyan lehetne a püspöki konferenciákat mint a köztes kollegialitás szintjeit erősíteni. Ruffini megjegyezte, hogy a felszólalók egyöntetűen elismerték az egyház egysége megőrzésének fontosságát.
A péteri szolgálat és az egység szolgálata
„A pápa szolgálatáról a globalizáció idején,” - folytatta Ruffini - “valamint a pápa mint legmagasabb erkölcsi és lelki tekintély szolgálatáról nemcsak a katolikus egyház, hanem más keresztények egységének szolgálatáról is szó esett.”
A vitatémák és prioritásaik meghatározásakor a csoportok először a „püspöki konferenciák szinodális és missziós kulcsterületeit tekintették át: teológiai jelleg, hatáskörök, tekintély, tanítás, liturgia, lelkipásztorkodás, fegyelmi és adminisztrációs terület.” A kérdés az, hogy „hogyan alakítható át a misszióban való részvétel a változások kontextusában, az emberi mobilitás, a kultúra és a digitális környezet jelenségeinek fényében.”
Előkerültek olyan kérdések is, mint például hogyan lehet a szinodalitás, a kollegialitás és a primátus egységét megtartani; a Római Kúria szerepe a Praedicate Evangelium apostoli konstitúció fényében; egyetemes szintű szinódus, kontinentális gyűlések, rendkívüli szinódusok tartása. A további témák között szerepelnek az egészséges decentralizáció meghatározásának kritériumai, az ajándékok cseréje, a szubszidiaritás és a sui iuris egyházak.
A kultúra világának evangelizációja
Sheila Pires beszédében többek között hangsúlyozta a kultúra világának evangelizációjára való összpontosítást, annak felismerését, hogy mindannyian missziós területen élünk, valamint a alulról jövő kisközösségek szerepét, amelyek életképesebbé tehetik a plébániákat. Összefoglalva Pires elmondta, hogy „a szinódus kiemelte a kulturális és digitális változásokhoz való alkalmazkodás szükségességét, amely elősegíti egy missziósabb és szinodálisabb egyház megélését. A beszélgetések hangsúlyozták a hit egységét és az egyház azon képességét, hogy válaszolni tudjon a kor kihívásaira.”
Négy vendég a tájékoztatón
A sajtótájékoztatón jelen volt az olasz Dario Vitali atya, a szinódus teológiai szakértőinek koordinátora, a Pápai Gergely Egyetem ekkleziológia professzora; a spanyol José San José Prisco atya, a Salamancai Pápai Egyetem kánonjogi professzora és dékánja; Csiszàr Klára romániai származású, de az ausztriai Linzi Katolikus Egyetem teológiai karának dékánja és rektorhelyettese; és végül az ausztrál Ormond Rush atya, a szinódusi titkárság teológiai tanácsadója, a brisbane-i Ausztrál Katolikus Egyetem tanára.
Vitali: a teológusok négy csoportjának munkája
Dario Vitali beszédében hangsúlyozta, hogy az általa koordinált négy teológus csoport (angol, francia, spanyol-portugál, olasz) feladata, hogy „újraolvassák a Közgyűlés javaslatait, megragadva a konszenzus akulóban lévő elemeit”, és olyan jelentéseket készítsenek, amelyek jelzik „az összetartó és a problémás elemeket is azok számára, akiknek a végső szöveget kell megfogalmazni.” Egy olyan egyházban, amely a Lélekre hallgat, a konszenzus számít, nincs szükség a disszonáns elem keresésére és kiemelésére. “Rajtunk, teológusokon múlik - tisztázta továbbá Vitali -, hogy „felismerjük a konszenzusnak azt a típusát, amely a közösségben érlelődik, hogy a szöveg összhangban legyen azzal, amit a résztvevők megosztottak egymással, és azzal, amit a Lélek jelez az egyháznak”. A négy nyelvi csoport munkája a szinodális stílus példája - hangsúlyozta -, a teológusok közötti közös munka eredménye, amely 2021-ben kezdődött a szinódusi úttal együtt. A korábbi szinódusokon a teológusok külön dolgoztak a szinódusi titkársággal.
Prisco: a kánonjogászok javaslatai
A szinódus kánonjogi bizottságának tagjaként Prisco atya emlékeztetett arra, hogy a kánonjogászok munkája ezen a szinóduson a teológusokéval közös munka, „míg a múltban a teológia és az egyházjog gyakran két párhuzamos vonalon haladt. Ehelyett a komplementaritás, a közös munka szükséges. A szinódus munkája mindenekelőtt az Egyházi Törvénykönyv második könyvét érinti, amelyet Isten népének szenteltek.” A kánonjogi bizottság a résztvevők részéről felmerült igényből született: egy kánonjogi szakértőkből álló csoport, amely kíséri és értékeli a szinódus javaslatait, „hogy meghatározza a változtatások vagy új normák lehetőségeit, amelyek javíthatják a latin és a keleti kánonjogot is.”
Csiszàr: a szinodalitás dallama
Csiszàr Klára pasztorálteológus hangsúlyozta a szinódus során meghirdetett nyilvános pasztorális fórumok teológiai hozzájárulásának fontosságát, amely „a másik megismerésére is vonatkozik és lehetővé teszi a szinodális kultúra építését az egyházban.” A tavalyi szinódusi munka végén valaki rámutatott, hogy „a teológia nem kapott akkora figyelmet.” Ám a teológiai-pasztorális fórumokon Csiszàr számára „ma már látható, hogy a teológia tanulja a saját szerepét a szinodális egyházban és hozzájárul a szinodális stílushoz.” Ezek olyan találkozók, amelyek „segítenek finomhangolni a szinodalitás alapdallamát, az Isten népe teológiáját.” “Mert a teológiai tudományos közösség - vonta le a következtetést - támogatni akarja a szinodális egyház megszületését.”
Rush: válaszok az evangélium új kontextusokban való hirdetésére
Ormond Rush ausztrál teológus a 2023-as közgyűlésen érdekes gondolatot fogalmazott meg az élő hagyomány fogalmáról: „az élő kinyilatkoztatás nem csupán statikus igazságok halmaza, hanem folyamatos párbeszéd Isten és az emberiség között.” Beszédében kifejtette, hogy ezen a második ülésszakon „az egyház élő hagyományának folyamatába lépünk be, hogy aktualizáljuk az evangélium üzenetét.” Hangsúlyozta, hogy a teológia feladata segíteni az egyházat abban, hogy Isten üzenetét mindenkihez eljuttassa, miközben minden egyes ember sensus fidei-jét is meghallgatja. Rush szerint az egyháznak ma a jeleket, a példázatokat és azt, ahogyan Jézus a 21. századhoz viszonyul, értelmeznie kell a teológia segítségével, köszönhetően a II. vatikáni zsinatnak is, amely még mindig fényt jelent számunkra. “Az idők jeleit olvasni tudni - zárta gondolatait - „alapvető fontosságú ahhoz, hogy Istennek a mai ember életéről alkotott elképzelését újból megértsük.” Új válaszokra van szükség ahhoz, hogy az egyház meggyőzően tudja hirdetni az evangéliumot azokban az új összefüggésekben, amelyekben él.”
A püspökök és a püspöki konferenciák doktrinális hatáskörei
A tanbeli hatáskörök esetleges decentralizálása a püspöki konferenciák részére, az egyházjogi változások tanulmányozása és jóváhagyása, valamint a teológusok szerepe voltak az újságírói kérdések fő témái. Vitali emlékeztetett arra, hogy „még a doktrinális funkciók lehetséges átruházását illetően a legszigorúbbnak tartott dokumentum” a központból a perifériára, „nevezetesen II. János Pál apostol 1998-as motu propriója, az Apostolos suos, a 21. pontban valójában azt mondja ki, hogy »a püspökök a rájuk bízott hívek számára a hit hiteles tanítói«, és konkrét hatásköröket határoz meg számukra, például a területükre vonatkozó katekizmusok kiadásának felügyeletét, természetesen »az Apostoli Szentszék jóváhagyása után«. Sőt, Ferenc pápa Praedicate Evangeliumában is jelentős rendelkezés található e tekintetben”.
Vitali megismételte, hogy „bár dogmákat nem alkothatnak, a püspökök foglalkozhatnak mindazzal, ami a tanítást érinti, mindig biztosítva, hogy a pápával közösségben cselekedjenek.”
A kánoni normák aktualizálása
Prisco atya rámutatott, hogy egyházjog szempontból „lehetnek újdonságok.” Több olyan pont - mint például a pasztorális tanácsok, a gazdasági ügyekkel foglalkozó tanácsok, vagy a lelkipásztorok, a szerzetesek és a laikusok közötti aktív együttműködést előirányzó testületek - „amelyekkel kapcsolatban a Közgyűlés egyetértésre jutott, a záródokumentumban a pápa elé kerül, és talán már jövő nyárra megtörténik a frissítésük;” míg másokkal kapcsolatban „nagyobb lesz az óvatosság, mert ezek további konzultációt igényelnek.”
Bár egyes kérdésekben még nincs konszenzus, a párbeszéd nem zárult le
Vannak olyan kérdések - mutattak rá -, amelyekre különösen teológiai szempontból valószínűleg nem kapnak végleges választ ezen a szinóduson, mint például a nemek közötti egyenlőség vagy a női szolgálatokat érintő témák. „De amire mindig figyelnünk kell - magyarázta Rush -, az a konszenzusra való képesség. Ha ez bizonyos kérdésekben nincs meg, az azt jelenti, hogy a párbeszédet folytatni kell, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy az örökre lezárult.” Vitali csatlakozott hozzá és hangsúlyozta, hogy „a szinódusi közgyűlés horizontális jelzéseket ad, amelyek éppen a konszenzuson keresztül jutnak kifejezésre”, és rámutatott, hogy „a szinódus tekintélyét és hitelességét meg kell különböztetni a teológusok kutatási szabadságának kötelességétől, amely talán a jövőben konszenzushoz vezethet.”
Egy mindenki számára érthető záródokumentum
Ami „nagyon világos és jelen minden szinódusi résztvevőben - emlékeztetett végül Ruffini -, az a nyelvre való odafigyelés: mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy egy olyan záródokumentum kidolgozására vagyunk hivatottak, amelyet nemcsak a pápának kell átadni, hanem Isten népe számára érthetőnek kell lennie. Saját tapasztalatairól szólva Csiszár Klára megjegyezte, hogy a teológia fontos szerepet játszik a szinóduson, a nyugat- és kelet-európai hagyományok és tapasztalatok közötti ajándékcserében is. „Mindig alapvető fontosságú, hogy szem előtt tartsuk a sensus fidei-t”, arra törekedve, hogy a tanítást átültessük a gyakorlatba, továbbá értékeljük a kísérésért és az emberi méltóságért való kiállás szerepét, amelyet az egyház Isten népe felé vállal.”
Ezzel kapcsolatban Rush a II. vatikáni zsinatot idézve megismételte, hogy a kinyilatkoztatás folyamatos párbeszéd Isten és az emberiség között, és a teológusok segíthetnek az egyháznak abban, hogy folytassa élő hagyományát.
Kép és szöveg forrása: Vatican News
A fordítást köszönjük Kalmár Petrának.