A keresztség „lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy meglássuk másokban Jézus személyét és arcát.”
A szinódusi közgyűlés 6. napján tartott sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták, hogy a közgyűlés résztvevői 62 000 eurót adományoztak a gázai Szent Család katolikus plébánia számára. A sajtótájékoztatón a 21 újonnan megválasztott bíboros közül három is részt vett: Ignace Bessi Dogbo, az elefántcsontparti Abidjan érseke, Tarcisio Isao Kikuchi, japán érsek Tokióból és Jaime Spengler, brazil érsek Porto Alegreből.
Gyűjtés a gázai plébániának
Paolo Ruffini beszámolt arról, hogy az összegyűlt összegből 32 000 eurót a szinódus résztvevői adományoztak, további 30 000 eurót pedig az Apostoli Alamizsnahivatal ajánlott fel. A bíboros elmondta, hogy az összesen 62 000 eurót a jeruzsálemi apostoli nunciatúrán keresztül juttatták el és már a gázai Szent Család templom plébánosának, Gabriel Romanelli atyának rendelkezésére áll. A közgyűlés résztvevői tapssal válaszoltak az argentin pap által küldött köszönő videóra, amelyet a Vatikáni Sajtóirodában mutattak be.
A keresztény beavatás fontossága
Ruffini arról is beszámolt, hogy a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma húsz új tagot nevezett ki a 2018-as szinódus után létrehozott Nemzetközi Ifjúsági Tanácsadó Testületbe (IYAB). A főtitkár a szinódus valamennyi résztvevője nevében jókívánságait fejezte ki „a fiataloknak, akik elkötelezték magukat az egyház szolgálata mellett.”
A kedd délelőtt központi részét - a VI. Pál teremben 350 fő jelenlétében - a záródokumentum kidolgozásával foglalkozó bizottság 14 tagja közül 7 tag megválasztásának szentelték. A szavazás előtt Mons. Riccardo Battocchio emlékeztetett mindenkit, hogy nem maga a bizottság fogalmazza meg a Záródokumentumot, hanem felügyeli annak folyamatát.
A szavazás után a nyelvi csoportok részéről érkeztek beszámolók. A szóvivők különösen is “kiemelték a keresztény beavatás és a kapcsolatok fontosságát egy szinodálisabb egyház megteremtésében, valamint azt, hogy a szinodalitás útján járva szükség van a kapcsolatok megtérésére.”
A résztvevők „a karizmák és a szolgálatok közötti kapcsolatot” is hangsúlyozták, továbbá reflektáltak “a klerikális nárcizmus elkerülésének lehetőségeire, a megszentelt élet fontosságára, a meghallgatásra, a missziókhoz kapcsolódó szolgálatok differenciáltságára, valamint a kulturális és helyi kontextusokra.”
Diakónia, karitász és misszió
Sheila Pires, az Információs Bizottság titkára ezután beszámolt arról, hogy a nyílt hozzászólások során 18 résztvevő is a keresztény beavatás témájában kért szót. Többen közülük kifejezték annak szükségességét, hogy a kapcsolati megtérést kell a középpontba helyezni, ahogyan azt már a nyelvi csoportok is érintették.
“Néhányan, mint mondta, kiemelték az egyházi botrányok által megsebzett kapcsolatok gyógyításának szükségességét, kezdve a visszaélésekkel, hangsúlyozva a bizalom fontosságát a szinódusi út megerősítése érdekében”. Mások a diakónia mélyebb tanulmányozását javasolták az egyház megújítása érdekében, továbbá rámutattak „Isten népe ekkléziológiájára, valamint a szeretet és a misszió fontosságára.” „Hangsúlyozták, hogy a szegények iránti szeretet az Eucharisztiából születik, és hogy gondoskodnunk kell azokról, ahogy az evangélium tanítja, akik marginalizáltak, elutasítottak, és akik néha még az egyházból is kirekesztettnek érzik magukat” - magyarázta Pires.
Az újonnan megkereszteltek kísérése
A felszólalók azt is megjegyezték, hogy „a szekularizált világban a keresztény beavatás folyamata egyre inkább elengedhetetlenné válik. Ahhoz, hogy az evangélium tanúi lehessünk - mondták -, prófétává kell válnunk és a hitre nevelés folyamatosságára van szükség fiatal kortól kezdve, az egész közösség bevonásával.”
Megjegyezték továbbá, hogy a közgyűlésnek mindenképpen témává kell tennie a nők részvételét az egyház vezetésében.
Emellett a Krisztus szeretetéhez kapcsolódó megbocsátás témáját is érintették. A felszólalók megismételték, hogy közösség nélkül nincs keresztény beavatás. “Ezért néhányaktól nagyobb elkötelezettséget kér az újonnan megkereszteltek kísérésére.”
Végül, magyarázta Pires, néhány felszólaló rámutatott, hogy az Instrumentum laboris, a szinódus munkadokumentuma nem szentel elég figyelmet egyes egyházi valóságoknak és mozgalmaknak, amelyek fontosságát - mint mondták - el kellene ismerni. „Ismét kérték, hogy az egyházi dokumentumokat, beleértve a szinódus dokumentumait is, mindenki számára érthető nyelven írják meg.
Az egyház megtapasztalásáról
A szinódusi munka egyik fő témájára utalva Ignace Bessi Dogbo bíboros a keresztség szentségére összpontosított. „Ennek köszönhetően hasonulunk Krisztushoz, mindannyian Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként ismerjük fel magunkat.” A keresztség „lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy meglássuk másokban Jézus személyét és arcát.”
Párhuzamot vonva az egyetemes egyházban történtek és a szinóduson ezekben a hetekben zajló események között, az abidjani érsek kiemelte a kölcsönös meghallgatás és a VI. Pál teremben megtapasztalt kapcsolatok fontosságát, melyek „a közösség és a megosztás rendkívüli légkörében” zajlanak. „Tisztában vagyunk azzal, hogy nem változtatjuk meg lényegében az egyházat, ám egy olyan folyamatban vagyunk, amely a közeljövőben az egyház életmódjának átalakulásához vezet” - mondta, megjegyezve, hogy a meghallgatás képessége a kölcsönös elismerésből fakad, amely „lehetővé teszi, hogy mindenkinek meglegyen a helye az egyházi közösség életében.”
Közös alap építése a szinodalitás útján
Kikuchi bíboros szintén a meghallgatásról beszélt a japán egyház tapasztalataira összpontosítva. „A két szinódusi ülésszak között hazámban lefektettük a valódi szinodalitás alapjait” - mondta a tokiói érsek.
Országos találkozót tartottak papok, világiak, önkéntesek és különböző tevékenységekben részt vevő szolgálattevők számára, „amelynek során megerősödött a Lélekben való párbeszéd, amelyet itt a Vatikánban is gyakorlunk a szinódusi munka során ezekben a napokban” - mondta.
“A közös cél - összegezte Kikuchi bíboros, aki 2023 májusától a Caritas Internationalis elnöke -, hogy keressük, találjuk meg és építsünk közös alapot a szinodalitás útján.”
Meglepődött, hogy megválasztották bíborosnak
Jaime Spengler brazil érsek arról beszélt, hogy meglepődött, amikor bíborossá választották. „Éppen befejeztem Carlo Maria Martini gyönyörű könyvének, a Sequela Christi-nek az olvasását, amikor csörgött a telefonom. Sok gratulálóciót kaptam, de nem tudtam, hogy miért. Aztán sok barátom azt tanácsolta, hogy nézzem meg a vasárnapi Úrangyala imádságot, mert a pápa megemlít engem. Akkor értettem meg” - mondta. „Természetesen nagy volt az öröm, tudván, hogy bíborosnak lenni azt jelenti, hogy a pápát és az egyházat szolgálom. Hálás vagyok a Szentatyának a lehetőségért, hogy a világ, az emberiség és maga az egyház történelmének ilyen törékeny pillanatában együttműködésre kaptam meghívást.”
A szinódus irányítása
A három újonnan megválasztott bíboros ezután válaszolt az újságírók kérdéseire. Arra a kérdésre, hogy milyen irányítási stílust kellene a szinódusnak képviselnie, Spengler érsek rámutatott a kérdés „összetettségére” egy olyan világban, amelyet a „demokráciák válsága” sújt, ahol következésképpen a „tekintély kérdése” kritikussá válik.
Porto Alegre érseke felidézte VI. Pál pápa szavait, aki kifejtette, hogy az emberek „jobban hallgatnak a tanúkra, mint a tanítókra, és ha hallgatnak a tanítókra, akkor azért, mert ők tanúk”. Ezért - mondta - a hatalom nem „szociológiai tényezőből”, hanem „etikai, erkölcsi és vallási” tanúságtételből fakad.
Ezt a felfogást Kikuchi bíboros is megismételte, aki hangsúlyozta, hogy el kell mozdulni a „piramisszerű” stílustól a „szinodális” stílus felé. Ez azonban nem eredményezheti azt, hogy a döntéshozatal kizárólag „konszenzuson” alapuljon. „Biztosnak kell lennünk abban, hogy a szinodalitást ugyanúgy értjük” - magyarázta a tokiói érsek. Még a „közösségi megkülönböztetésben is van valaki, akinek meg kell hoznia a végső döntéseket.”
A három bíborosjelöltet, akik a világ három különböző részéből érkeztek, arra kérték, hogy nevezzék meg közösségeik egy-egy jellegzetes vonását. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ragaszkodnak az „ajándékok cseréjének” szinódusi eszményéhez.
Kikuchi bíboros megjegyezte, hogy ez „korábban nyugatról keletre, az iparosodott országoktól a fejlődésben lévő országokig” történt, most azonban paradigmaváltás történt, ahol a Ferenc pápa által említett „perifériák” a központ szerves részévé váltak, amely korábban az európai kontinens volt.
Bessi Dogbo bíboros a maga részéről az afrikai egyházmegyék „spirituális gazdagságát” hangsúlyozta, ahol „a hitet örömmel élik meg.” Megosztotta, hogy amikor megtudta, hogy bíborossá választották, faluja közössége az utcára vonult és a helyi zenekar játszott, hogy ünnepeljen. „Afrikának osztoznia kell a szegény, alázatos emberek egyszerű örömében, akik örülnek az apró dolgoknak” - mondta.
Spengler érsek kiemelte többek között a „német, olasz, lengyel, ukrán és japán” bevándorlók fontos szerepét Latin-Amerika evangelizálásában. Őket gyakran „becsapták, szenvedtek, de rendelkeztek egy nagyon szép tulajdonsággal: az elszántsággal.”
Az Amazóniára vonatkozó sajátos rítusok
A porto alegre-i érsek válaszolt arra a kérdésre, amely Amazónia vonatkozásában egy speciális rítus létrehozásának lehetőségét kutatja az őslakosok körében. Esetükben néha „hónapok, sőt évek telnek el az Eucharisztia ünneplése nélkül.” A Latin-Amerikai Püspöki Tanácson (CELAM) belül, amelynek ő az elnöke, csoportok dolgoznak egy ilyen integráció lehetőségén. E hipotézis mellett a hagyományos római rítus „inkulturációjának” gondolata is felmerül a helyi lakosság körében.
Spengler emlékeztetett az őslakos hívek hitéletére és méltóságára. „Olyan érték van náluk, amelyet néha már nem látunk saját miséinkben, bármilyen ünnepélyesek is legyenek azok.”
Kérdés hangzott el a klímaváltozásról és a Rio Grande do Sulban a közelmúltban bekövetkezett, jelentős károkat okozó áradásokról is, amely az ország történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája. A dél-amerikai országban 2024-ben 76%-kal nőtt a tűzesetek száma, ami az elmúlt 14 évben a legmagasabb számot jelenti.
Spengler érsek szerint a szinódus által elemzett különböző „kapcsolatok” közül nagy figyelmet kell fordítani a „közös otthonunkkal” való kapcsolatra. “Ez a megfontolás - jegyezte meg - túlmutat az emberiség túlélését fenyegető puszta veszélyen és még fontosabb hangsúlyt kap, ha a bolygót Isten teremtményének tekintjük.”
A papi nőtlenség kérdése
Végül a brazil érseket a papi cölibátus témájál kérdezték. Az „állandó diakonátus” tapasztalataira támaszkodva a bíboros azt mondta, hogy „talán a jövőben ezeket a férfiakat pappá lehetne szentelni egy adott közösség számára.”
“Hogyan tovább előre? Nem tudom, de úgy közelíthetjük meg, hogy a teológiai szempontokat és az idők jeleit is szem előtt tartjuk” - zárta gondolatait.
Kép és szöveg forrása: Vatican News
A fordítást köszönjük Kalmár Petrának.