A bor „ízei” a teológiában, filozófiában, életünkben

Paul Béré SJ:

Gabona és must földje. Liminalitás-szimbólumok a földi Izrael és Istene, YHWH kapcsolatában 

A búza és a bor a hét bibliai étel (MTörv 8,8: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olívaolaj és méz) közé tartozik, amelyek a mediterrán étrend szerves részét képezik. Közülük leggyakrabban – hétszer – a „gabonát, mustot és olajat” sorolja fel a Deuteronomium (MTörv7,13; 11,14; 12,17; 14,23; 18,4; 28,51; 33,28), ezen belülin forma brevis „a gabonát és mustot” (וְתִּירוֹשׁ דָּגָן) hatszor (MTörv 7,13; 11,14; 12,17; 14,23; 18,4; 28,51). Ez a termékpár milyen, a hetes szám által szimbolizált szerepet tölt be a Második Törvénykönyvben? A deuteronomiumielőfordulások iránti figyelmet az is indokolja, hogy a Deuteronomisztikus Történeti Mű további részében (Józs–2Kir) ez a kéttagú kifejezés szinte teljesen hiányzik. Egyetlen előfordulása a 2Kir18,32-ben van. Ezért a kérdésünk: milyen funkciót tölt be a „gabona és must” (דָּגָן וְתִּירוֹשׁ) kéttagú kifejezés a Deuteronomium retorikájában?

Azt állítjuk, hogy a szópár a Deuteronomium retorikája szerint a nép és a föld kapcsolatában liminálisszerepet tölt be. Ugyanis a „gabona és must” a földművelés (a búzamag [חׅטָּה] és a szőlőtő [גֶּפֶן]) és az étkezés (a kenyér [לֶחֶם] és a bor [יַיׅן]) között áll. Az aratás egyrészt hála forrása, mert a fáradság jutalma, másrészt öröm forrása, ami némi szorongással társul, mert fennáll a veszély, hogy ellenség prédájává válik. A két véglet között helyezkedik el a templomnak adott tized és a papoknak adott ajándék révén az ajándékok eredetére (YHWH-ra) emlékező gesztus.

A kéttagú kifejezés említéseit három pillanatbanvizsgáljuk meg: először a föld elvesztésének küszöbén; másodszor amikor újra megtalálják a földet; és harmadszor a Deuteronomium retorikájában, amely a szópárt a kapott, elveszített és újra megtalált földszimbólumává teszi, amely azonban bármikor ismét elveszhet. A kifejtés során figyelembe vesszük a Tetrateuchusban található említéseket is.

Cziglányi Zsolt:

A szőlőművelés bibliai szimbolikája

A nevek és fogalmak tisztázását követően az előadás bemutatja az ókori Izrael szőlőskertjeit, a szőlőskertek művelésével járó teendőket, valamint a szőlő és a bor szerepét az étkezési kultúrában. Ezek alapozzák meg a szőlő, a bor és a szőlőskert megjelenését a bibliai metaforákban (elsősorban a zsoltárokban, Izajás és Jeremiás könyvében), továbbá a szőlő, a bor és a szőlőskert allegorikus használatát az Iz 5,1–7, a Zsolt 80, a Mt 20,1–15; 21,28–32; 21,33–46 és a Jn 15,1–27 szövegekben. A szövegekben közös motívum, hogy a szőlőskert, amely a békés élet, a siker és az öröm megélésének kitüntetett helye, az engedetlenség és a gonoszság által az Isten és az ember, illetve az ember és embertársai közötti tragikus kapcsolat kifejezőjévé válik.

Jackánics Fülöp OFM:

A szőlő és bor Jézus példabeszédeiben

A szőlő és bor ősidők óta fontos szerepet tölt be az emberi kultúrában, és ez alól Izrael sem jelent kivételt. Az ószövetségi zsidó gondolkodásban érdekes kettősség figyelhető meg a borral kapcsolatban. Egyrészt a bor bősége a vidámság és öröm jelképe (Préd 10,19; Zak 10,7), amelyre úgy tekintettek mint Isten áldására és ajándékára (MTörv 11,14; Iz 55,1). Másrészt viszont az Ószövetség szerzői óva intenek a bor mértéktelen fogyasztásától, mivel szegénnyé tesz (Péld 21,17) és eltompítja az érzékeket (Sir 19,2). Ehhez hasonló módon a szőlőnek is megjelenik egy mély, szimbolikus értelme, hiszen a prófétai irodalomban Izraelt Isten szőlőskertjeként azonosítják (Iz 5,1–7), amely viszont hűtlensége folytán nem termett Istenhez méltó gyümölcsöt (Óz 10,1). 

Ebben a tanulmányban azt a kérdést járom körbe, hogy a szőlő és bor gazdag bibliai motívumai milyen teológiai jelentéssel kerülnek elő Jézus példabeszédeiben. Mind a szinoptikusoknál, mint János evangéliumában találhatunk olyan perikópákat, amelyekben Jézus felhasználja ezt a két elemet ahhoz, hogy személyének (Jn 15,1–8) és küldetésének (Mk 12,1–12) mélyebb értelmét jelképesen bemutassa a tanítványoknak és a tágabb hallgatóságnak. Látni fogjuk ugyanakkor, hogy Jézus – és a négy evangélista – nemcsak alkalmazza ezeket a teológiai képeket, hanem tudatosan alakítja is, hogy ezáltal még nyilvánvalóbb legyen a Jézus személyén keresztül megvalósuló istenkapcsolat újszerűsége. 

Szatmári Györgyi:

Kána bora és az Atya szőlője

A negyedik evangélium „borkultúrája” két szakaszban érhető tetten. A két szakasz Jézus nyilvános működésétkeretezi. A bor Jézus tettéből fakad fellépése kezdetén, a szőlő Jézus szavában érlelődik világban jelenléte végén. Az említett tett és szó egyaránt kapcsolódik a halandó testben megmutatkozó halhatatlan dicsőség (δόξα) jánosi témájához: a menyegzőn Jézus „kinyilatkoztatta dicsőségét” (Jn 2,11), a búcsúbeszédek közegét jelentő vacsorán Jézus mondja: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne.” (Jn 13,31).

Van-e mélyebb összefüggés a kánai menyegző (Jn 2,1–12) bora és a búcsúbeszédek szőlője (Jn 15,1–17) között? A kérdés megválaszolására törekedve először a két szakaszban és azok tágabb irodalmi kontextusábanmutatkozó közös momentumokra tekintek. Ezt követőenaz első kánai jel (σημεῖον) evangéliumban betöltöttszerepét és teológiai tartalmát szeretném bemutatni, majda búcsúbeszédben megjelenő allegória helyét, szerepét,üzenetét vázolom. Végül a két szakasz lehetséges teológiai összefüggését igyekszem feltárni.

Rófusz Ferenc:

Az utolsó vacsora – rendezői koncepció

Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művének animációs festményfilmként történő feldolgozásával, emléket szeretnénk állítani ennek a páratlan remekműnek.

Az egyetemes kultúra egyik legnagyobb kincsének animációs eszközökkel történő feldolgozásával, az örök és legszentebb történet teljesen újszerű megjelenítésével hivatott a film felhívni a figyelmet a freskó megállíthatatlan pusztulására.

Leonardo Da Vinci alkotása, az emberi mulandóságot jelképező kép ugyan elveszhet, eltűnhet, de a megváltás és a szeretet üzenete az egész emberiség számára közös és örök.

Szeiler Zsolt:

A bor filozófiája Roger Scrutonnál

Az összes dolog közül, amit elfogyasztunk, kétségkívül a bor a legösszetettebb és legrejtélyesebb. A bor megjelenik mítoszainkban, létezése legkésőbb Platóntól kezdve fel-felkeltette a filozófusok érdeklődését. Vajon a bor ízlelése testi vagy szellemi jelenség? A bor íze szubjektív vagy objektív valóság? Van-e a terroir fontosságának bármiféle következménye a konzervativizmus politikai filozófiájára? Miért olyan fontos a bor a kultuszok számára? Mindezek a kérdések egyetlen, az emberi létezésre irányuló kérdésben összpontosulnak: miféle teremtmény vagyunk mi, akik számára az eksztázis ennyire fontos? E kérdésekre elsősorban Sir Roger Scruton, a kiváló brit konzervatív filozófus „Iszom, tehát vagyok” című munkáját segítségül hívva kísérlek meg válaszokat találni.

Fehérváry Jákó OSB:

A bor és a víz

„Krisztus kenyér és bor lett. Étel és ital. Ehetjük és ihatjuk Őt. A kenyér hűség és állhatatos szilárdság. A bor merészség, földi mértéket meghaladó öröm, illat, szépség, tágasság és határtalan teljesedés. Az életnek, a bírásnak, az adakozásnak részegsége.” – írja Romano Guardini. Előadásunk az eukarisztia egymástól elválaszthatatlan alapanyagainak, a bornak és a kenyérnek ebből az elemi megközelítéséből indul ki. Evés – ivás, ünnepi asztal, vendégbarátság, osztozás: olyan képei ezek a közösségnek, amelyek mélyen, emberi tapasztalataink alapjainál helyezkednek el. Hogyan épít a liturgia ünneplése ezekre a tapasztalatokra? De az ünnepi lakomának ehhez a képéhez szorosan csatlakozik az áldozaté, az önátadásáé, az élet odaadásáé: „ez az én vérem…”. Amikor Jézusnak ezt az áldozatát ünnepeljük, miért nem tekinthetünk el a két szín alatti áldozástól, és miért misézünk mégis többnyire fehér borral, ha ennyire fontos számunkra az áldozatban a vérontás?

Hernádi Mária:

A glóriás juhnyáj és a szőlőszemű angyal.
Szőlő és bor Nemes Nagy Ágnes lírájában

 Nemes Nagy Ágnes költészetében – ami bővelkedik természeti képekben és növényi motívumokban – a szőlő viszonylag ritkán tűnik fel, s legerősebben e líra korai korszakához kötődik. Ebben az időszakban elsődlegesen a szerelem és a szerelmi boldogság, illetve a teljesség-élmény jelentése kapcsolódik hozzá, ezzel együtt azonban mindezek elvesztésének a félelme is, amely az ősz-, illetve a meghasadó, szétbuggyanó gyümölcs képeivel társul. Az első kötet, az 1946-ban megjelent Kettős világban korai versei után (Keress hazát, Félelem, Iskola, Róma) a szőlő motívuma a Szárazvillám (1957) két híres költeményében, a Balatonban és a Paradicsomkertben kap központi szerepet. Mindkét vers alapélménye ugyanaz: a Balaton-felvidéket idéző táj és a tragikussá forduló szerelem. Ezen kívül mindkettőben megjelenik a biblikus szál – a Balatonban még csak egy-egy utalás erejéig, a Paradicsomkert azonban már egészében a Teremtés Könyve bűnbeesés történetét parafrazálja.

Tíz évvel később, a Nemes Nagy Ágnes érett költészetét fémjelző Napforduló kötet (1967) Ház a hegyoldalon című drámai költeményében a szőlő egészen más jelentést kap. Bár itt is megjelenik az ismerős táj és a tragikus szerelem, a szőlő itt már az angyalhoz, illetve a táj és a hely szellemeként megidéződő transzcendens jelenléthez kötődik.