Maga Jézus az, aki azonosítja magát a periférián élőkkel. Ez az önazonosítás világosan megmutatkozik Máté evangéliumának 25. fejezetében az utolsó ítéletről mondott példabeszédben: „éhes voltam”, „szomjas voltam”, „idegen voltam”, „nem volt ruhám”, „beteg voltam”, „börtönben voltam”. Jézus az éhező, a szomjazó, az idegen, a mezítelen, a beteg és a rab. De mikor láttunk téged ilyen periférikus állapotban? – kérdezik tőle, akik hallgatják. Jézus ezt feleli: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”.
A szegények élnek az élet perifériáin. Jézus pedig bennük ismer magára, ahogyan soha senki másban. Rendkívüli dolog ez az evangéliumokban, figyelmet érdemel, és megalapozza az állandó kapcsolatot a keresztények és a periférián élők között. […]
Olivier Clément ortodox teológus, emberségben és evangéliumi bölcsességben gazdag mester, éppen a patrisztikus hagyományt követve jelentette ki, hogy létezik „a szegény ember szentsége”. Ez Aranyszájú Szent János teológiája: „a szegény egy másik Krisztus”. A szegényben maga Krisztus válik periférikussá, koldussá, bebörtönzötté: az ő személyükben, az ő kéréseikben jön elénk. Jézus folyamatosan benne él a periférián lévőkben és a szegényekben, olyannyira, hogy rajtuk keresztül mutatja meg magát a keresztényeknek. Ezért a periférián élők otthona, teste, földje mind valamiféleképpen olyan hely, ahol ma is ott lakik a názáreti mester. Aki egyébként Betlehemen kívül született, mert nem volt számára hely a fogadókban: a karácsony szegénysége mindig felidézi a periférián élők szegénységét. […]
A keresztények számára a szegényeknek, a periférián élőknek különleges helyet kell elfoglalniuk a hívők és a közösségek életében. Helyet kell biztosítani számukra és meg kell hallgatni őket. Ambrus milánói püspök így tanított: „Házad kapuja előtt ott kiáltozik az, akinek nincsenek ruhái, amivel betakarhatná magát, és te megveted őt; ott könyörög mezítelenül és te azon gondolkodsz, milyen értékes márvánnyal borítsd a padlódat. A szegény egy kis pénzt kér tőled és nem kap; egy darab kenyeret kér tőled és a lovaddal jobban bánsz, mint vele… A nép éhezik és te bezárod a csűreidet… Szerencsétlen, a kezedben van számos ember sorsa: megmenthetnéd őket a haláltól, de nem akarod.”
A történelem során a keresztények olykor közösségeik peremére szorították a szegényeket, és „szerencsétlenné” váltak, ahogy Ambrus fogalmaz. A keresztények és az egyház életének „szerencsétlenségei” abból is fakadnak, hogy eltávolodtak a szegényektől, elszakadtak a szegények életének színtereitől. A nagy egyházatyák, mint Szent Ambrus, Nagy Szent Gergely és Aranyszájú Szent János igehirdetésükben kitartóan mondogatták, hogy a periférián élőket a keresztények és az egyház életének középpontjába kell helyezni, meglátva a szegényben Jézust, az ő jelenlétének szentségét. Meghallgatni a szegényeket annyi, mint figyelmesen az élet perifériái felé fordulni. A periféria ugyanis nem csupán urbanisztikai vagy földrajzi, hanem társadalmi és emberi valóság is. Periférikus az, aki ki van zárva a társadalom központjából, a hatalomból és a gazdagságból, a jólétből. Ha Jézust keressük, a perifériákon, a periférián élők között találjuk meg: ez az evangéliumok üzenete.
Fotó: Homeless Jesus by Timothy Schmalz (General view of the statue in the garden of Our Lady & St Nicholas church, Liverpool)
(Részlet a szerző „Perifériák. Az egyházat érintő válságok és újdonságok” című könyvéből, amely a Vigilia kiadásában jelent meg.