“Lényeges pillanathoz érkeztünk”
Október 21-én a szinódus valamennyi résztvevőjével megosztották a záródokumentum tervezetének szövegét. “Lényeges pillanathoz érkeztünk” - mondta Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa és a szinódus információs bizottságának elnöke az újságíróknak tartott hétfői tájékoztatón. „Péntek délután tartottuk a különféle témákban dolgozó tanulmányi csoportok és a szinódus résztvevői közötti találkozót - számolt be Ruffini. Hétfőn reggel pedig Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa közleményt adott ki az 5. tanulmányi csoport munkájáról. Ruffini hozzátette, hogy “a pápa ma délelőtt jelen volt az általános gyűlésen, amikor is a jelenlévők tapssal üdvözölték Fernández bíboros beszédét.”
Imádságos pillanatok
Ruffini elmondta, hogy a szinódus résztvevőiben élénken élnek Ferenc pápának a vasárnapi szenttéavatáson mondott szavai: „A szenttéavatás eseménye azért is jelentős, mert missziós vasárnapon és a szinódusi utunk szívében történt.” Ezt követően emlékeztetett arra, hogy október 25-én, pénteken 17 órakor a Palazzo San Calistóban tartják a Sportszinódus című rendezvényt, amelyre sok szinódusi résztvevő is jelentkezett. Az eseményt az Athletica Vaticana egyesület és a Kulturális és Oktatási Dikasztérium közösen szervezi. Célja az, hogy teret adjon az olimpikon, paralimpikon és a migráns sportolókkal folytatott párbeszédnek, ahol reményük szerint “a béke és a kölcsönös szolgálat témái mentén tudunk találkozni.”
A Záródokumentum tervezetének bemutatása
Sheila Pires, az információs bizottság titkára arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a szinódus második ülésszakának utolsó hetéhez érkeztek. A napot a Szent Péter-bazilikában tartott szentmisével nyitották meg. Homíliájában „Grech bíboros hangsúlyozta, hogy a szinódust új kezdetnek kell tekinteni, amelynek célja Isten igéjének hirdetése mindenki számára.” A szentmisét követően a résztvevők összegyűltek a VI. Pál teremben, ahol Timothy Radcliffe OP atya elmélkedésével folytatódott a nap. Beszédének középpontjában a szabadság és a felelősség témája állt. Az elmélkedés után Hollerich bíboros úgy mutatta be a Záródokumentum tervezetét mint: „ideiglenes szöveget, amit bizalmasan kell kezelni, de nem az átláthatóság hiánya miatt, hanem azért, hogy a további párbeszéd számára nyitott és derűs környezetet tartsunk fenn.” Minden résztvevő kapott egy példányt közös munka eredményeként létrejött szövegből., Az eredeti az olasz nyelvű dokumentum az összehasonlítási alap, de a fordítások a szinódus többi nyelvén is rendelkezésre állnak. „A Záródokumentum - ismételte meg - az eddig folytatott párbeszédek eredménye, amely gazdag utat járt be és magába foglalja az évek során a szinódusi folyamat különböző fázisaiban végzett összes munkát” - mutatott rá Pires. „A szakértők keményen dolgoztak, figyelmesen meghallgatták az elhangzottakat, valamint megvizsgálták a kiscsoportok jelentéseit. A teológusok hozzájárulása jelentős volt mind a dokumentum, mind a fórumok szempontjából.”
A szervezők végezetül köszönetet mondtak Angelini anyának és Radcliffe atyának az elmúlt hetek elmélkedéseiért, amelyek a szinódus munkáját és a Záródokumentum kidolgozását segítették.
A délutáni munka
„Ma délután - mondta Pires - a résztvevők kiscsoportokban dolgoztak, hogy megosszák egymással azokat a kihívásokat, álmokat és új motivációkat, melyek a szöveg olvasása során bennük született.”
A délelőtt Marcelo Pérez jezsuita atyáért mondott imával ért véget, akit nem sokkal vasárnapi szentmiséje után gyilkoltak meg a mexikói Chiapas államban.
Zuppi bíboros: A párbeszéd alapvető fontosságú az egyház számára
A sajtótájékoztatón részt vett Matteo Zuppi bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Timothy Radcliffe OP atya, Nathalie Becquart nővér, a szinódusi főtitkárság altitkára és Msgr. Manuel Nin Güell, a görögországi bizánci rítusú katolikusok apostoli exarchája. Beszédében Zuppi bíboros mindenekelőtt Bologna városához intézte gondolatait, annak az érsekségnek a székhelyéhez, amelynek ő a lelkipásztora. Az olasz Emilia-Romagna régiót az elmúlt napokban különösen próbára tette az árvíz és az áradás, amely emberek százait kényszerítette otthonaik elhagyására. Ezután a VI. Pál-teremben hetek óta zajló párbeszéd tapasztalatát emelte ki, amely „nem eszköz, hanem alapja magának az egyháznak.” Ezt jelképezik azok az asztalok, amelyek körül a résztvevők leülnek, hogy találkozzanak, beszélgessenek, meghallgassák egymást. Mindezt egy olyan dimenzióban teszik, amely mindig spirituális: nemcsak az elmélkedések és az imádságok miatt, hanem azért is, mert mindent egyetemes dimenzióban élnek meg, mivel a szinóduson jelen van az egész egyház és az egész világ.- mondta. Zuppi bíboros bevallotta hogy nagy hatással volt rá a nepáli apostoli helynök, Msgr. Paul Simick beszéde. A szinóduson „azt keressük, ami összeköt bennünket” - mondta a bolognai érsek -, és hogy megoszthassuk a különféle háttereinkből fakadó egyéni érzékenységünket.” „Ennek nagy gazdagsága van. A közösség látványos jele ez egy olyan világban, amelyben mintha az ember feladná saját elképzeléseit.” Az egyház megtapasztal valamit, amit remélhetőleg a világ is megtapasztal majd, hiszen „egy helyen vagyunk”, ahol az ember arra törekszik, hogy megtalálja „a testvériséget, amely egyesít.”
Az egyház életének új útjai
Radcliffe atya az egyház által vállalt megújulás útjáról elmélkedett, amelynek leírásat a záródokumentumban is meg fog jelenni. Hangsúlyozta, hogy a dokumentumra nem szabad úgy tekinteni, mint döntések vagy címlapra kerülő kijelentések helyére. A társadalom szétesésekor, a háborúk és a világban lévő szenvedés idején az egyháznak különleges hivatása van: Krisztus jele, a béke jele lenni és Krisztussal közösségben maradni. A szinódus által, az egyház újfajta elképzelése van kialakulóban. A záródokumentum képeket fog kínálni ennek megjelenítésére, ahogyan Jézus is példázatokat használt Isten Országának meghirdetésekor. „Ez a dokumentum azzal a kihívással szembesít, hogy hogyan tudunk különböző módon együtt haladni. A képek segítségével sokkal világosabb lesz mindez, mint nyilatkozatokon keresztül” - pontosított, felidézve a pápát, aki foglyok lábát mosta meg. “Képek amelyeken keresztül megérthetjük, hogy az evangélium hogyan tudja megérinteni és megújítani az egyházat.” Így kell olvasni a szinódus záródokumentumát, amely az egyház életének olyan új módjait keresi, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy közösségben legyünk egymással és Krisztussal.
Szinodalitás és ökumené
Nathalie Becquart nővér az ökumenikus küldöttek között megtapasztalt testvéri légkörről beszélt. “A szinódus új képet ad arról, hogy milyen egyháznak lenni” - mondta. Utalt arra a képre, amikor a pápa a résztvevők között ül és hallgatja őket, valamint az ökumenikus imaóra képére, ahol a résztvevők együtt imádkoztak.
Hangsúlyozta, hogy mindez új szakaszt nyitott az ökumenikus kapcsolatok és a keresztények egysége számára, mivel ez a szinódus a pápai primátus gyakorlásának, valamint a püspökök és Isten egész népe kollegialitásának újfajta értelmezését vezeti be. „Megdöbbentő volt számomra a különbség a tavalyi évhez képest. Annyira minőségi az egymásra figyelés és a részvétel. A nők egyfajta tekintélyt gyakorolnak a hozzászólásaikkal. Ezek kis lépések.” - folytatta Becquart nővér, megismételve Fernández bíboros szavait, miszerint lépésről lépésre haladva a nők fontos szerepet tölthetnek be az egyházban. „A dolgok a kísérletezésen keresztül változnak. Ez a szinódus éppen a kísérletezésre kínál lehetőséget, mert mindenki felkínálhatja a saját ajándékait és karizmáit. Ez történik az ökumenikus küldöttek és a szinóduson jelen lévő nők által is.”
Keleti katolikusok Görögországban
A szinódusi munka lehetőséget kínál arra, hogy megismerjük egymást - magyarázta Msgr. Manuel Nin Güell, a görögországi bizánci katolikusok apostoli exarchája. Az általa vezetett közösség körülbelül száz évvel ezelőtt született, amikor a török-görög háború után sok görög menekült érkezett Athénba. Két egyházközséget foglal magába: az egyik az athéni székesegyház közössége, a másik körülbelül 500 kilométerre északra, Szaloniki közelében található. Hét papjuk közül két görög származású, de van köztük szlovák és káldeus is. Az exarchátus három közössége a görög hívekből, az ukrán hívekből - akik mintegy 28 évvel ezelőtt, a kommunizmus ukrajnai bukásakor érkeztek -, valamint a káldeus, azaz a szír-keleti hagyományú iraki keresztényekből áll. Az exarchátusban működik autistákat támogató alapítvány. Ezen kívül jelen van a Karitász, foglalkoznak ortodoxokkal és muzulmánokkal. A görögországi exarchátus sui iuris egyház, katolikus hagyomány szerint. “Ezzel nem mindenki van tisztában, mutatott rá az exarcha, de a szinódus lehetőséget kínált arra is, hogy megismerjük egymást. Hogy megismerjük a keleti katolikus egyházak szerepét, amelyek ugyanazt a liturgiát, teológiát, lelkiséget és kánonjogi fegyelmet követik, mint az ortodox testvéregyházak.”
A konkrét életben megélt szinodalitás
A sajtó néhány képviselője aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közgyűlés befejezése után esetleg akadályok és nehézségek támadnak a szinódusi folyamatokban az egyházmegyékben. A valóságban - mondta Becquart nővér - „szem előtt kell tartani, hogy a gyakorlatban mindig létezik a laikusok szabad kezdeményezése, ahogyan azt egyébként az egyházjog is előírja.” “Sőt - magyarázta, emlékeztetve Radcliffe reggeli elmélkedésére -, „mindenki meghívást kapott, hogy saját karizmájának megfelelően járuljon hozzá ehhez a folyamathoz. Higgyünk abban, hogy mindenki képes a változásra, még azok is, akik ma talán még vonakodnak elfogadni a szinódusi utat.” Egy amerikai püspök tanúságtételét idézve hangsúlyozta, hogy sokakban „ezeknek a heteknek a tapasztalata megváltoztatja az egyházról alkotott képüket, hála a Szentlélek munkájának.” Ezért „mindenki felelős, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megtalálja a párbeszéd és a megkülönböztetés útját. A közgyűlés ülésszakai során láttuk, hogy azok, akik közvetlenül megélik a szinodalitást, végül elfogadják azt” - zárta beszédét a nővér, és befejezésül a tavalyi előkészítő találkozó példáját hozta fel, amely során sok plébános, aki szkeptikusan érkezett, végül lelkesen távozott. “Ebben az értelemben - tette hozzá az 5. munkacsoport munkájára utalva, amely a női diakonátus témájával is foglalkozik - a szinodalitás minden munkacsoportban működik.”
A nők szerepe
A sajtótájékoztató utolsó része a nők szerepére összpontosított. Ezen a ponton Radcliffe sürgette, hogy ne csak a felszenteltségre összpontosítsunk, hanem vegyük figyelembe azokat a magasabb pozíciókat, amelyeket az évszázadok során a nők az egyház doktoraiként betöltöttek. “Ha mindent a felszentelésre szűkítünk le - mondta -, akkor azt kockáztatjuk, hogy egy nagyon is klerikális gondolkodásmódba csúszunk.” „Az egyházatyák szövegeit olvasva láthatjuk - tette hozzá Msgr. Güell -, hogy mennyi sivatagi anya tartozik a sivatagi atyákhoz, figyelemre méltó teológiai, emberi és pszichológiai mélységgel. Kerüljük a kísértést, hogy a nők szerepét a klerikalizmus kontextusába helyezzük.” Beqcuart rámutatott, mennyire fontos az a perspektíva, amellyel a nők az egyházat szemlélik. „Ma már találunk nőket vezető pozíciókban, például katolikus egyetemek vezetőiként, vagy elnökként a püspöki konferenciák szekcióin. Számos módja van a női vezetés előmozdításának, gondoljunk csak arra a sok püspökre, akik nőket neveznek ki egyházmegyei általános küldöttnek.”
Szemléletváltásra van szükség
A nők szerepével kapcsolatban Zuppi hozzátette: „az embernek az az érzése, hogy a gyakorlatban már most is sokkal több eredményt látunk, és nem csak a keresztény és katolikus gondolkodás történetében.” Ezek után azt is ki kell mondani - folytatta Becquart -, „hogy még mindig vannak akadályok és nehézségek, amelyek mindenekelőtt kulturális és társadalmi szinten jelentkeznek. Az egyház ugyanis a társadalom része. Ezt tapasztalom például, amikor anglikán püspökökkel beszélgetek. Ha egy férfi beszél egyházi környezetben, annak a beszédnek súlyt adnak. Ha egy nő beszél, akkor kevésbé veszik figyelembe. Ez gyakran valami tudattalan dolog. Viszont meggyőz arról - vonta le a következtetést -, hogy a mentalitás valódi átalakulására van szükség, ami időbe telik: hiszen azt nemcsak az egyháztól, hanem a társadalomtól is örököljük.” Timothy Radcliffe reggeli elmélkedésében a félelem témáját is körüljárta, amely arra a csalódottságra vonatkozik, amelyet egyesek a záródokumentum jóváhagyásának pillanatában érezhetnek. A domonkos szerzetes a sajtótájékoztató végén arra hívta fel a figyelmet, hogy próbáljuk meg legyőzni a nehézségeinket, hogy megértsük a szinódus valódi természetét”, amely - ahogy a pápa többször is mondta - „nem egy parlament, hanem a közösségben való meghallgatás helye.”
Kép és szöveg forrása: Vatican News
Köszönjük a fordítást Kalmár Petrának.