Jelen összefoglaló a vaticannews.va oldalon található angol nyelvű beszámoló alapján készült.
A tájékoztatást adják:
Paolo Ruffini, a Tájékoztatási Bizottság elnöke; Christoph Schönborn, bécsi bíboros; Carlos Aguiar Retes, mexikóvárosi bíboros, Jean-Marc Aveline, marseille-i bíboros és Samuela Rigon nővér, a Fájdalmas Anya Nővérei Kongregációjának főnöknője, a római Pápai Gergely Egyetem professzora
Ruffini elnök elmondta, hogy ma reggel az általános gyűlésen felolvasták az Isten népéhez írt levél tervezetét, amit a résztvevők tapssal fogadtak. A Szinódus bíboros főtitkára, Mario Grech felhívására a résztvevők „kisebb változtatásokat és kiegészítéseket javasoltak a szöveghez, amelyeket el is fogadtak, különösen ami a különböző nyelvekre történő fordításokat illeti”.
Ruffini, bejelentette, hogy az Isten népéhez intézett levél „szerdán kerül jóváhagyásra és közzétételre”.
A ma reggeli szentmise és munka
Ma, október 23-án, hétfőn a Közgyűlés 8:45-kor kezdődött a Szent Péter-bazilika Katedra oltáránál tartott eucharisztikus ünnepléssel, amelyet Charles Maung Bo bíboros, Yangon (Mianmar) érseke vezetett.
Ezt követően a tizenhatodik általános gyűlésen, amelyet az elnöki küldött, P. Giuseppe Bonfrate koordinált Ferenc pápa jelenlétében (350 résztvevővel), a jelenlévők meghallgatták Márk evangéliumából a 4,26-34 szakaszt, majd a lelki kísérők – Timothy Radcliffe domonkos atya, Maria Ignazia Angelini bencés nővér és P. Ormond Rush ausztrál teológus elmondták elmélkedéseiket.
Ezután az Isten népéhez írt levél bemutatására és megvitatására került sor.
Schönborn bíboros
Christoph Schönborn dominikánus bíboros, bécsi érsek, számos gyűlésen vett már részt, és felidézett egy emléket 1965-ből, a II. Vatikáni Zsinat végéről, amikor még húsz éves teológushallgató volt. Elmondta, hogy meghallgatta Karl Rahner egyik előadását, és az utolsó mondat a szívében maradt: „Ha e zsinat eredményeként nem növekszik a hit, a remény és a szeretet, akkor minden hiábavaló”. A bíboros szerint ugyanezt mondaná a most zajló Szinódusról is.
A közösség alapvető fogalmával kapcsolatban elmondta, hogy az a benyomása, hogy „amit most, a szinódus megalakulásának 50. évfordulóján csinálunk”, az pontosan azt a kérdést feszegeti, hogy „hogyan éljük meg a közösséget az Egyházban?”.
„Ez a hit közössége; közösség a háromszemélyű egy Istennel; a hívek közössége és egy közösség, amely minden ember számára nyitott”. Hogyan éljük meg? „A szinodalitás a legjobb út” – ez Schönborn bíboros válasza. A Lumen gentium víziójának újragondolásáról van szó, ahol az az Egyház nagy misztériumáról beszél. Az Egyház tehát misztérium, azután Isten népe, és csak ezután tagjainak hierarchikus rendszere.
A bíboros kritikát fogalmazott meg Európával szemben is, „amely – mint mondta – már nem az egyház fő központja”, ahogy az a Szinóduson napi szinten megtapasztalható. Latin-Amerika, Ázsia, Afrika és kontinentális konferenciáik a főszereplők, míg az európai püspöki kar nem rendelkezik azzal a potenciállal, amelyet például a FABC [Ázsiai Püspökkari Konferenciák Szövetsége] és a CELAM [Latin-amerikai Püspöki Tanács] fejlesztett ki. Az öreg kontinensen – ismerte el – „egy kicsit lemaradtunk a megélt szinodalitásban. Szükség van az ösztönzésre”. Példaként hozta fel, hogy az európai püspöki konferenciák soha nem szólaltak meg egységesen a migránsok drámájával kapcsolatban.
Végül utalt a keleti egyházakra, amelyek mindig is megtapasztalták, hogy a szinodalitás nem létezik liturgia nélkül. Ezért kell majd foglalkozni a megünnepelt hit gondozásának kérdésével.
Aguiar Retes bíboros
Carlos Aguiar Retes bíboros visszatekintve a korábbi szinódusokra emlékeztetett a XVI. Benedek által az új evangelizációról tartott 2012-es gyűlésre, amely arra a következtetésre jutott, hogy a hit továbbadása „megtört”: „A családok már nem voltak képesek megszólítani az új generációkat”. Ezért Ferenc pápa első szinódusát a családoknak szentelte, amelyek ebben a tekintetben alapvetően fontosak, ahogy a velük való együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy elérjük a fiatalokat, akiknek aztán a következő, 2018-as szinódust szentelték. Az új generációkkal kapcsolatban a Tlalnepantlai érsekségben szerzett saját lelkipásztori tapasztalatairól elmondta, hogy találkozóikon különböző társadalmi osztályokból származó fiatalok voltak együtt, azzal a céllal, hogy párbeszédet folytassanak, és előmozdítsák, hogy a barátságok átnyúljanak az osztályhatárokon. Ezért az ő álláspontja az, hogy a hit utáni vágyakozást a hitet élő fiatalok által kell közvetíteni.
Aztán - folytatta visszaemlékezését a mexikói bíboros - Ferenc pápa az Amazóniának szentelt zsinatra hívta őt. Az éghajlatváltozás és a teremtésvédelem fontosságára reflektálva pedig felismerték, hogy fontos, hogy számíthassanak a gyermekek és a fiatalok ökológiai érzékenységére, ezért segíteni kell őket abban, hogy megértsék Isten szavát ezekben a kérdésekben.
Végül a bíboros beszélt a mexikóvárosi érsekségben zajló szinodális folyamatról, amelyet a világjárvány előtt szeretett volna elvégezni, de a covid-19 miatt elhalasztották, és csak 2021 októberében tudták megkezdeni. A társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében egyesítették a szinodalitás különböző módszereit és gyümölcseit: a helyi realitások meglátogatásának tapasztalatát, a konszenzuson, a dialóguson és a kölcsönös meghallgatáson alapuló módszerrel, mert – zárta gondolatait – „az egyház útja a szinodalitás”.
Aveline bíboros
Jean-Marc Aveline bíboros, marseille-i érsek beszédét azoknak az érzéseknek a felsorolásával kezdte, amelyek számára a Szinódus első tapasztalatait kísérték: „Öröm – az új kaland miatt, kíváncsiság – a világ minden tájáról érkeznek emberek, akikkel találkozunk és tapasztalatot cserélünk; aggodalom – a háborús hírek miatt, amelyek a munka kezdetén érkeztek, és amelyek a napok előrehaladtával folytatódtak”. A drámai események láttán,„az Egyháznak felelősséget kell vállalnia azért, hogy Isten szeretetének üzenetét még erőteljesebben terjessze a világban”.
A bíboros elmondta, hogy van egy másik dolog is, ami mély aggodalommal tölti el: „hazámban nem mindenki csatlakozott a szinódusi folyamathoz, ezért van még hova fejlődni”, hogy elérjük, hogy mind többen vegyenek részt ezen a közös úton. Ez „sok várakozást ébreszt a végső döntéseinkkel kapcsolatban, amelyek tükrözni fogják közös felelősségünke”. Ez – zárta – „egy döntő hét lesz, amelyben fontos szakaszokat fogunk megtapasztalni, megpróbálunk megegyezni a különböző kérdésekben, és megpróbáljuk elsimítani a nézeteltéréseket. Az elkövetkező hónapok lesznek azok, amelyekben betakarítjuk majd a gyümölcsöket”.
Rigon nővér
Ezt követően Samuela Maria Rigon nővér vette át a szót. „Imádságban fogadtam el, mint Isten hívását, hogy megkeresztelt, keresztény, megszentelt nőként hívtak a Szinódusra” – mondta.
A Szinódus „nagyon gazdagító tapasztalat, amelyben megérint az Egyház egyetemessége”. Egy olyan tapasztalat, amely „meghívás az alázatra; az én nézőpontom csak egy ablak a horizonton, amely segíthet egy gyönyörű mozaik felépítésében”.
„Tegnap óta magamban hordozok három szót az Eucharisztia liturgiájából, amelyben Pál apostol a tevékeny hitről, áldozatos szeretetről és a Jézus Krisztusba vetett odaadó reményről beszélt nekünk. Ha ez lenne ennek a Szinódusnak az eredménye, akkor máris egy igazi, pozitív értelemben vett, forradalmat hajtottunk volna végre” - mondta a nővér.
Ugyanis – tette hozzá – „egy fontos magot kaptunk, amelyet Isten velünk vagy nélkülünk, de növeszteni fog”. Erre alapozva, Szent Ferenc gondolatára utalva: „Ma újra elkezdek más keresztény lenni”. Ha mindenki így tenne, „átalakulnánk”.
Válaszok újságírói kérdésekre
Ruffini prefektus elmondta, hogy a tervek szerint az Összegző dokumentumról (Szintézis) a szavazás – amelynek módozatai még nem kerültek meghatározásra –, illetve a dokumentum szétosztása szombat este várható.
A második kérdésre, miszerint egy jövőbeli konklávéban figyelembe kell-e venni a mostani Szinódus tartalmát és formáját, Aguilar Retes bíboros kifejtette, hogy ha az, amit megbeszéltek és megtapasztaltak át lesz ültetve a gyakorlatba, akkor lesz mód a továbblépésre. Minden attól függ – tette hozzá –, hogy mit fognak elérni, amikor visszatérnek az egyházmegyéikbe.
Egy másik kérdés a Közgyűlés számára választott módszerre és annak lehetőségére vonatkozott, hogy azt az Egyház minden szintjén alkalmazzák, tágabb teret engedve a laikusok és nők részvételének is.
Schönborn bíboros felidézte 2015-ös beszédét a szinodalitás témájában, amikor a jeruzsálemi zsinatból kiindulva kifejtette, hogy a módszer mindenekelőtt a meghallgatás, vagyis annak meghallgatása, amit Isten az együttjárás tapasztalatán keresztül mutat. A Szinódus következtetése ebből a meghallgatásból, a közös megkülönböztetésből származik. A bíboros elmondta, hogy számára már megszokott egy hasonló módszer, amit a bécsi érsekségben gyakorolnak; és felidézte, hogy 2015-től napjainkig öt egyházmegyei gyűlést tartottak 1400 résztvevővel, ami Isten egész népének kifejeződése. Még ha nem is került sor szavazásra, akkor is megtapasztalták a meghallgatást és a közösséget – mondta. A fontos az – hangsúlyozta –, hogy végül döntéseket kell hozni. A jeruzsálemi zsinat ugyanis az Egyház története szempontjából alapvető döntést hozott. A döntéshez vezető út pedig az, amit az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk. Ezt a módszert három szakasz jellemzi: meghallgatás, csend és megbeszélés.
Rigon nővér Schönborn érsekhez csatlakozva elmondta, hogy a Szinóduson alkalmazott módszer lényeges része a meghallgatás. Mindenkinek újra fel kell fedeznie ezt a dimenziót a munkahelyeken, a családokban, a vallási közösségekben. Mindenkinek lehetősége kell legyen a megosztásra és arra, hogy meghallgassák.
Azokra a kritikákra reagálva, hogy mivel a püspöki Szinóduson küldöttként laikusok is részt vesznek és ez megkérdőjelezi a püspöki Szinódus integritását, Schönborn bíboros rámutatott, hogy szerinte ez nem probléma, mert attól az püspöki Szinódus marad, hogy ténylegesen részt vesznek rajta nem püspökök is. Olyan testületet alkot, amely a kollegiális felelősség gyakorlását szolgálja. A jellege nem változott, csak kibővült, és a tapasztalatok egyértelműen pozitívak. Másrészt – mondta a bíboros – mindig is voltak világi szakértők, néhány nagyon fontos beavatkozással, de most sokkal szorosabb a kapcsolat: egy püspöki szinódus, kibővített részvétellel.
Azzal a kétséggel kapcsolatban, hogy a szinodalitás elvesztése megosztottsághoz vezette-e az Egyházat, és hogy mennyiben lehet az összes Egyházat közös útra hívni, a bíboros rámutatott, hogy a keresztények megosztottsága akadálya a tanúságtételnek; de – mondta egy kopt ortodox szerzetes szavaira hivatkozva – talán Isten azért engedi meg ezt a „szégyent”, mert az ember még nem képes arra, hogy az egységet az emberiség javára fordítsa.
Aguiar Retes bíboros ezután a Mexikói Püspöki Konferencia tapasztalataira utalt, egy 180 millió lakosú országban, amelynek 80%-a katolikus, és amelyet a Guadalupei Szűzanyához kötődő vallásosság egyesít. Mexikó északi, déli és középső része között azonban eltérőek a körülmények. A pápa 2016-os apostoli látogatásán biztonságos folyamatra szólított fel, amely megfelel a társadalmi-kulturális kontextus igényeinek. És ebben a sokféleség nem lehet akadály: sokféle működési mód (modus operandi) van, de mindannyian az Egyház javára összpontosítják erőfeszítéseiket.
Aveline bíboros a maga részéről hangsúlyozta, hogy a zsinat egységének nagy pillanata volt a „Together” ökumenikus imavirrasztás: mindenki ott volt a Megfeszített Krisztus körül, mert a Megfeszített szemlélésében növekszik az egység iránti vágy, mert Krisztus gyengesége az egyetlen biztos út az egységhez.
Azzal kapcsolatban, hogy egyes LMBT emberek megbántva érezhetik magukat a Katolikus Egyház Katekizmusának erkölcsi „rendellenességre” utaló szavai miatt, Schönborn bíboros emlékeztetett arra, hogy ő maga volt a Katekizmus szövegezésének titkára. Ez – mondta – az Egyház műve, amelyet a pápa hirdetett ki. És azóta csak egy változás történt, amikor Ferenc pápa beavatkozott a halálbüntetés kérdésében. Hogy lesznek-e továbbiak, az kizárólag a pápa döntésétől függ. A bíboros ezután azt ajánlotta, hogy a szövegeket mindig egészében olvassák. Ezek olyan kérdések – tette hozzá –, amelyek az erkölcsteológiát érintik, de az alapelv az, hogy van egy objektív rend és vannak emberi személyek. Nekik mindig joguk van a tiszteletre, még ha vétkeznek is, és joguk van az elfogadásra, ahogy Isten is elfogadja őket.
Végül a tanítóhivatal aktualitása, a teológusok hozzájárulása és a „sensum fidelium” közötti kapcsolatról ismét Schönborn bíboros volt az, aki kifejtette, hogy XXIII. Szent Jánosra kell néznünk és arra, amit a II. vatikáni zsinat kezdetén a tanítás megváltoztathatatlanságáról és annak megnyilvánulásáról mondott. Hozzátette, hogy a megértés szintjén vannak nagy fejlemények, de ott van a hit megváltoztathatatlansága is: nem lehet megváltoztatni a Szentháromságról, a megtestesülésről vagy az Eucharisztia intézményéről szóló tanítást. Erre épül a hitvallás, amely a világon mindenhol érvényes – vetette fel, megjegyezve, hogy még ha a kultúrák különböznek is, a hit lényegét nem lehet megváltoztatni, még akkor sem, ha az apostolok kora óta annyira sokat is fejlődött.