Kocsis Fülöp metropolita
Mielőtt Rómába utaztam volna a 2023. október 4. és 29. között tartott szinódusra, fontosnak tartottam, hogy több teológus véleményét is megkérdezzem az eseményről, mert több szempontból is bizonytalannak tartottam a helyzetet. Akarva-akaratlanul eljutottak hozzám olyan vélemények és állásfoglalások, amelyek akár egyenesen eretnekséggel vádolták a kezdeményezést, de legalábbis a liberalizmus egyházi térnyerését szorgalmazó erőfeszítéseket láttak a hátterében, és többször tapasztaltam, hogy a német egyház szinódusához hasonlították, ami miatt sokakban jogos aggodalom ébredt. Ugyanakkor a szinódus kedvező megítélése sem volt ritka, és Rómából mindig bátorító és támogató üzenetek jutottak el hozzám.
A kedvező benyomásokat erősítették az októberi találkozó előtt szervezett távkapcsolati megbeszélések. Két alkalommal (tavasszal és nyáron) a keleti egyházak vezetőit hívták előzetes egyeztetésre: a katolikus egyházon belül működő huszonegy sajátjogú keleti egyház vezetője kapott meghívást ezekre a beszélgetésre. Majd a szinódus előtt mintegy két héttel valamennyi európai résztvevő előzetes eszmecserén vehetett részt. A három ilyen találkozó igen kedvező benyomásokat keltett bennem, és nem tudtam nem bízni abban, hogy a megkezdett folyamat valóban a Szentlélek munkája. Ezzel együtt nélkülözhetetlennek tartottam, hogy teológiai szempontból is értékelni tudjam a kezdeményezést, ám ebből a szempontból is oly sok és egymásnak olyannyira ellentmondó állásponttal találkoztam, hogy nem sikerült megnyugtatóvéleményt kialakítanom.
Meg lehet említeni például azt a tényt, hogy a keleti egyházak szinodalitásról alkotott felfogása nem teljesen azonos azzal, amit Ferenc pápa szinodalitásként tár elénk, noha erre többször is hivatkoztak az előkészítő szövegek. A keleti egyházak képviselői nem győzték hangoztatni, hogy a keresztény Keleten a szinodalitás a püspökök testületi együttműködését jelenti, nem pedig a hívők teljes körű bevonását a döntésekbe, amint a jelenlegi világegyházi folyamat ezt mutatja. A munka folyamatának során világossá vált, hogy a szinodalitás fogalmát a katolikus egyház más jelentéssel ruházta fel, mint amellyel Keleten rendelkezik, és talán ezzel magyarázható, hogy a keleti kereszténységgel vont párhuzamok aztán háttérbe is szorultak az októberi tanácskozás során. A másik oldalról meg még súlyosabb félreértésnek tartom, hogy sokan szoros kapcsolatot feltételeztek a római szinódus és a német egyház szinódusa között: félrevezető jelentésmódosítás történik, ha a német út „szinodális” jellegét valaki azonosnak tartja a világegyház „szinodális” természetével. Sajnos a híradások elkövették azt a hibát, hogy szoros összefüggésbe hozták egymással a két folyamatot, és nem véletlen, hogy Ferenc pápa kifejezetten figyelmeztetett minket, szinódusi résztvevőket, ne engedjük, hogy külső szempontok és felvetések határozzák meg a munkánkat. Tartalmi szempontból is jelentős különbséget látok a német és a világegyházi folyamat között: Rómában fel sem merült, hogy a német egyházhoz hasonlóan megkérdőjelezzük a kinyilatkoztatott igazságot és a Szentírás tanítását, például az emberrel és az ember nemiségével kapcsolatos kérdésekben.
A szinódusra összeállított munkadokumentum (az Instrumentum laboris) rendkívül összetett szövegnek tűnt számomra, amely a vélemények igen sokrétű palettáját vonultatja fel. A sokszor meglepő sokrétűség alighanem azzal magyarázható, hogy az egyes részegyházakban folyó tanácskozások során megfogalmazódó álláspontokat és nézeteket szinte válogatás nélkül közölték a dokumentumban, olyan kényes kérdésekben is, mint amilyenek az ember nemiségével összefüggő problémák és jelenségek.
Maga a szinódus Timothy Radcliffe domonkos szerzetes, egykori általános rendfőnök által vezetett lelkigyakorlattal kezdődött. Radcliffe atya megítélése katolikus berkekben szintén nem egyértelmű, de ezek a tanításai igen értékesek, mély tartalmúak voltak. Már a lelkigyakorlaton kisebb csoportokba osztották a résztvevőket, és ez a csoportbeosztás végigkísérte a négyhetes tanácskozás menetét. A csoportok kialakítását az Instrumentum laboris témakörei szabták meg, hiszen a szinódus előtt mindenki közölhette, hogy a közösség, a részvétel és a misszió három nagy alaptémáján belül mely résztémákkal szeretne foglalkozni első, második és harmadik helyen. A csoportok beosztása ezekhez a tartalmi igényekhez alkalmazkodott, azaz mindenki olyan csoportnak a tagja volt, amelyben hozzá hasonló érdeklődésűekkel volt együtt. További fontos szempont volt még a nyelv, mivel a csoportok annak függvényében álltak össze, hogy mely résztvevő milyen nyelven kívánt társalogni. Érdekes volt megfigyelni ezzel kapcsolatban az olasz és a francia nyelvű csoportok közötti tartalmi eltéréseket: jellemzően a francia (és angol) nyelvű csoportoktól érkeztek olyan felvetések, amelyek ma „progresszívnek” számítanak. Sokat elárul a találkozó összetettségéről, hogy az egyik olasz nyelvű csoportomban éppúgy volt bolíviai teológusnő és szíriai szerzetesnő, mint argentin püspök, mongóliai és lengyel bíboros, ciszterci generális, szlovák görögkatolikus püspök és erdélyi érsek.
Az egész szinódus módszertanának kiemelten lényeges eleme volt az úgynevezett „Lélekben folytatott beszélgetés”, vagyis az az erőfeszítés, hogy miközben a résztvevők beszélgetnek egymással, a Szentlélekre figyeljenek. Ez a hozzáállás segített abban, hogy a különböző vélemények hallatán senki ne tanúsítson nyomban ellenállást, hanem próbálja megőrizni a nyitottságát, de arra is figyeljen, milyen reakciót váltanak ki belőle a különböző nézetek. Ennek a magatartásformának a legfontosabb eszköze a csönd volt: minden hozzászólás után csöndet tartottunk. A résztvevőknek tehát ily módon is gyakorolniuk kellett a szinodalitás egyik lényeges elemét, az egymás iránti figyelmet.
A szinódusi tanácskozás légkörét kiválóan érzékelteti, hogy az egyik csoport püspöktagja azon meggyőződésének adott hangot, miszerint minden egyes résztvevő az egyházért él és az egyház javát szolgálja. Ez a közös nevező mindenkinek segíteni tudott, amikor véleménykülönbségekre derült fény, noha a szemléletbeli eltérések ettől még nem szorultak háttérbe.
A következő hónapoktól nagyon sokat várok, főként görögkatolikus egyházunkkal kapcsolatban. A szinódus tartalmi összefoglalásából, a zárószövegbőlazt olvasom ki, hogy nem szükséges újabb útmutatásokra várnunk, hanem ránk, püspökökre van bízva, miként dolgozzák fel a helyi egyházak a felmerülő kérdéseket és javaslatokat. Magyar görögkatolikus egyházunkban ismét össze akarjuk hívni azokat a csoportokat, amelyeket már két éve életre hívtuk, és ezekben a csoportokban vagy esetleg újabbakat is szervezve szeretnénk megvitatni azokat a témaköröket, amelyeket különösen fontosnak tartunk és saját közösségeinkben érvényesíteni tudunk. Számomra a következő hónapok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy egyházunk nyitottabb és befogadóbb legyen, és semmiképpen se váljon elzárkózóvá. Természetes, hogy a hagyományainkhoz ragaszkodunk, de a hagyományaink akkor lesznek élők, ha közösen elevenné tudjuk tenni azokat.