Jelen összefoglaló a vaticannews.va oldalon található angol nyelvű beszámoló alapján készült.
A szerdai zsinati tájékoztatón Dr. Paolo Ruffini tájékoztatta az újságírókat, továbbá az újságírók meghallgatták Cristobal Lopéz Romero bíboros, rabati érsek, Anthony Randazzo püspök, az ausztráliai Broken Bay püspöke, az Óceániai Katolikus Püspöki Konferenciák Szövetségének elnöke, valamint Renée Köhler-Ryan professzor és Agbonkhianmeghe Emmanuel Orobator nigériai jezsuita gondolatait.
Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka kérésére kedden a Szinódus tagjai is imádkoztak és böjtöltek a Közel-Kelet békéjéért, és a menetrendnek megfelelően, a munkadokumentum B2 témájával folytatták a közös munkát, mely a Társfelelősség a küldetésben címet viseli.
A Kánonjog felülvizsgálata
Felmerült az igény azzal kapcsolatban, hogy a kánonjogban szereplő együttműködés kifejezést társfelelősségre/közös felelősségre cseréljék.
Ez a változtatás nem forradalom, sokkal inkább evolúció. Randazzo püspök megfogalmazásában: “Maga a jog természetesen változhat, amikor az Egyház, amelyért létrejött, változik.”, valamint a jog egyes aspektusait “hozzá lehet igazítani az egyes közösségek szükségleteihez, helyzetéhez, körülményeihez.”
A női diakonátus és a nők szerepe az Egyházban
A gyűlés tagjai megvitatták a lehetőségét annak, hogy a nők előtt is megnyíljon a diakonátus intézménye.
A nők Egyházban betöltött szerepével kapcsolatban Dr. Ruffini elmondta, hogy “Jézus kíséretébe nőket is meghívott” és “felmerült a kérdés, hogy nem lenne-e lehetséges kilátásba helyezni azt, hogy a nők, akik a Feltámadás első hirdetői voltak, homíliákat is tarthassanak.”
“És szó volt arról is, hogy ha a pasztorális tanácsokban nők is vannak, a döntések gyakorlatiasabbak, a közösségek pedig kreatívabbak.” A tanácskozáson szintén elhangzott a mondás: “Ha azt akarod, hogy valamiről beszéljenek, hívj össze férfiakat, de ha csinálni akarsz valamit, akkor hívj nőket.”
Bár a tanácskozás közzéppontjában a nők Egyházban betöltött szerepe állt, mégsem ez volt az uralkodó vagy egyetlen téma, ahogy a nők pappászentelésének kérdése sem volt a legfontosabb kérdések között. Ahogy azt az ausztrál teológusnő Renée Köhler-Ryan a sajtótájékoztatón elmondta, ezek a kérdések csak egy bizonyos réteget érintenek, és nem feltétlenül tükrözik a mai nők valódi igényeit.
”Azt hiszem, túl nagy hangsúlyt kap ez a kérdés (a nők pappászentelése). És ha túl nagy hangsúlyt fektetünk erre a kérdésre, akkor az történik, hogy megfeledkezünk arról, amire a nők többségének, a világ minden részén a leginkább szükségük van”, ideértve a lakhatást, élelmet, ruházatot, és a jövőt a gyerekeik számára.
“Azt akarom, hogy legyen jövőjük, és olyan jövőjük legyen, amelyben szívesen fogadják őket az Egyházban, és mindenkit akit ismernek és szeretnek szintén szívesen fogadnak az Egyházban.”
Világiak, papok, püspökök
A beszámolók alapján felmerült témák:
a közösségek és plébániák fontossága (“ami nem egy szolgáltatóhely, hanem a közösség helye”);
világiak szolgálata, mely nem “a kényszermegoldás a paphiányra” és “nem klerikalizálható”;
a papok szolgálata, amely elengedhetetlen a megkereszteltek közössége számára;
a püspökök szolgálata, akik szerető és gondoskodó atyaként lehetnek jelen a hívek számára; és akiknek elő kell segíteniük az ökumenikus és vallások közötti párbeszédet; és irányítaniuk kell a pénzügyeket, a gazdasági és jogi ügyeket, és azért, hogy ezek ne rójanak túl nagy terhet rájuk, az ülésen felmerült, hogy igénybe vehetik szakértők és munkatársak segítségét.
”A püspöknek meg kell értenie, hogy ő önmagában nem az egyházmegye. Nem csinálhat mindent egyedül, szüksége van támogatásra.”
A gyűlés foglalkozott továbbá a püspökök képzésével, a püspök és papsága közti kapcsolattal, és az új püspökökkel. Külön hangsúlyt kapott, hogy a püspökök nem kerülhetik el, hogy meghallgassák azokat, akik abúzust szenvedtek el.
Félúton vagyunk
Romero bíboros ismét hangsúlyozta, hogy bár számos kérdéssel foglalkozott a gyűlés, nem jutott konklúzióra ezekkel kapcsolatban, hiszen a folyamat ezzel még nem ér véget, hanem 2024-ben is folytatódni fog.
Felidézve azt a több ezer találkozót, amit az elmúlt két évben világszerte a szinodalitáshoz kapcsolódóan a plébániákon, egyházmegyékben és vallási közösségekben tartottak a bíboros azt mondta: “Megérte. Ténylegesen sikerült úgy dolgoznunk a hamuval, hogy új fény gyúlhasson.”
”Ebben a szakaszban nem várhatunk javaslatokat. Még mindig előttünk áll legalább egy évnyi munka, és biztos vagyok benne, hogy házi feladatot is kapunk. Akkor majd levonjuk a következtetéseket, amik konkrétabb javaslatokhoz vezetnek.”
Egyetemes szemlélet
Köhler-Ryan professzor beszélt arról is, hogy ez egy “érdekes” és határozottan “nagyon izgalmas” pillanat az Egyház életében.
”Azt hiszem, hogy az, ami itt most ezen a Szinóduson történik az az, hogy egyetemes Egyházként lehetőségünk van arra, hogy nagyon sok különféle hangon elmondva halljuk, hogy mennyire fontos volt, hogy az, hogy együtt hallgassunk imádságos formában, ilyen hangsúlyt kapott.”
“A világiak bevonása az egyik legjelentősebb dolog ezen a Szinóduson.”…”A Szinódus óriási lehetőség arra is, hogy érzékeljük, hol vagyunk egyetemes Egyházként, és hogy megérezzük azt is, hogy hogy van az, hogy bizonyos értelemben nagyon-nagyon hasonlóak vagyunk a világ minden részén.”
"Egyetemes tanításunk van, és tényleg sokféle módon próbáljuk elérni azokat, akik esetleg nem tudnak Krisztusról, az Ő Anyjáról és az Egyházunkról, és ezt különböző módon próbáljuk megtenni, többek között a digitális technológiákon keresztül, miközben látjuk, hogy vannak olyan népcsoportok, amelyeknek még mindig nincs hozzáférésük ezekhez.
Randazzo püspök ezt kiegészítette azzal, hogy "Amikor digitális kommunikációról és a digitális világ szinodalitásáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy lehet, hogy van egy sziget, amely mellett időnként elhalad egy hajó némi üzemanyaggal. Ha a hajó nem érkezik meg, nincs üzemanyaguk, nem működnek a generátorok, ha van is számítógépük, nem tudják áramra csatlakoztatni, elszigetelődnek".
A püspök ezért arra buzdította az embereket, hogy ne "európai módon" tekintsenek a dolgokra, vagyis ne vegyék természetesnek, hogy mindenkinek van taxija és vonata, hogy eljusson egyik helyről a másikra vagy például a plébániára. Olyan közösségekről beszélünk még egyazon régióban is, amelyek akár ezer kilométerre is lehetnek egymástól.
Randazzo püspök azt mondta: "Az egyik igazán csodálatos élmény, amit a Szinóduson átélek, hogy egy asztalnál ülök, és alkalmanként kávézom is olyan emberekkel, akik a világ minden tájáról érkeznek, akik nem csak Európából, nem csak az Egyház hagyományos európai közösségeiből jönnek".
"Nekem ez így nagyon szinodálisnak hangzik" - mondta. "És azt hiszem, a Szentatya, Ferenc pápa zsenialitását dicséri, hogy ez nem egy légüres térben született dolog."
A folyamat gazdagsága
Orobator atya egyetértett Randazzo püspökkel, és viccelődve megjegyezte, hogy ez az egyházi esemény egyike azoknak a dolgoknak, amelyekért a teológusok "élnek", nevezetesen, hogy részesei lehetnek egy folyamatnak, amelyből aztán forrásként meríthetnek. "Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy a folyamat valószínűleg fontosabb lesz, mint az eredmény" - mondta.
P. Orobator hozzátette: "Hiszem, hogy ez az a fajta keret és mechanizmus, amely az egyháznak nevezett közösségként egy újfajta létmód megtapasztalására vezetne bennünket, ahol az emberek, függetlenül attól, hogy kik ők, függetlenül az egyházban betöltött státuszuktól, helyüktől vagy helyzetüktől, részesei lehetnek egy olyan folyamatnak, ahol nemcsak meghallgatják őket, hanem hozzá is járulhatnak a megkülönböztetés folyamatához".
Az atya tanúságot tett "az Egyház sokszínűségéről, és hogy merítsünk abból a bölcsességből, amely annyira bele van ágyazva ebbe a sokszínűségbe, merítsünk azokból a meglátásokból és azokból az egyedi ajándékokból, amelyeket ez a sokszínűség kínál az Egyháznak".
Nincs ellenségeskedés vagy rosszindulat
A különbözőség tehát erénynek tekinthető. Valójában sok nézetkülönbség merül fel a zsinat résztvevői között, de ezek soha nem csoportok közti összecsapások", sőt még csak nem is "ellenségeskedés vagy rosszindulat". A párbeszéd határozza meg a folyamatot és nem az, hogy megválaszoljunk a másiknak."
És az sem, hogy az újságíróknak válaszoljunk: "A Szinódus nem arra szolgál, hogy egyik vagy másik újságíró kérdéseire válaszoljon, hanem az Egyház megkülönböztetésére, amely egy folyamatból fakad" - mondta Dr. Ruffini egy újságírói kérdésre válaszolva. Vagyis arról a megkülönböztetésről szól, "hogy az Egyház hogyan járhat a világban".
A közgyűlés és a média
Éppen a közgyűlés és a tájékoztatás kapcsolatáról szólva egy teremben tartózkodó újságíró hangsúlyozta, hogy egyes kérdések - mindenekelőtt a nők és az LMBTQ+ emberek befogadása - nem minősíthetők pusztán újságírói konstrukciónak, hanem olyan témák, amelyek közel állnak sok hívő ember szívéhez, akik éppen azért "fektettek" időt és energiát a szinodális folyamat konzultációs szakaszába, hogy komolyan elgondolkodjanak ezeken a témákon - emberek, akik most válaszokat várnak.
Ezzel kapcsolatban Dr. Ruffini világossá tette, hogy ezek a kérdések "a beszélgetés tárgyát képezik". Azt mondta, hogy a Szinódus bizonyosan nem csak "egy kerekasztal-beszélgetés" és bizonyosan nem "egy talk-show", hanem "beszélgetés a Lélekben".
Megjegyezte, hogy a közgyűlés készíteni fog "egy összefoglaló jelentést, amelyet visszaküldünk Isten népének, és aztán lesz egy újabb közgyűlés".
Ez még mindig egy hosszú folyamat, amely, ahogy Lopéz Romero bíboros mondta, "türelmet és reményt" igényel.