Az egykori Szent György/Szűz Mária templom freskója (1370-80k.)
Tornay Krisztina
A keresztrefeszítést ábrázoló kompozíció feltárt, de még restaurálás előtti állapotában mutatkozik meg előttünk. Sejtelmes és rejtekezően szép, egy-egy részletében nyílttá válik, másutt alig kivehető.
A kép gazdag szimbolikus utalásokban: a keresztrefeszített Jézust repdeső angyalok veszik körül, kelyhet tartva fogják fel a sebeiből hulló vért. Két oldalt a két lator alakja tűnik fel. A kereszt alatt az Egyház és a Zsinagóga allegorikus nőalakját látjuk, vagy inkább sejtjük. Az Egyház Jézus jobb oldalán, oroszlánon ülve jelenik meg, s Jézusra tekint. Alatta áll a glóriás asszonyok által közrefogott Mária, Jézus baloldalán pedig a szintén glóriás János apostolt látjuk. A győztes egyház és a vaksággal sújtott – Megváltóját fel nem ismerő - zsidóság Pónikon is feltűnik, s itt a Szent Kereszt szárai megelevenődő kezek: az Egyházra áldást adnak, a Zsinagógát –az igazság éles fegyverével, karddal - leszúrják,
fent kinyitják a mennyországot, s alul bezárják a poklot, pontosabban kiverik a poklot megszemélyesítő, félelmetes torkot táró szörny fogait. Zsegrán is megjelenik ez a téma, de más hangsúlyokkal: ott a kereszt életfaként, rügyeket rejtve magasodik fel: törzsénél a bűnbeeső ős-szülők állnak, s gyökerétől rátekeredik a kígyó, a Gonoszság szimbóluma. Balra az angyal karddal űzi ki a paradicsomból az emberpárt, jobbra lényegesen nagyobb méretűnek ábrázolva állnak, s Éva éppen az almát fogadja el a kígyó szájából. A kereszt kézfejei ezen az alkotáson leválasztva a gerendákról működnek: balra fent a zárt házként megfestett Mennyországot nyitja, az ősszülők sarkánál pedig a poklot veri szét. Ez a kép is a XIV. század végén keletkezett, de még merőben teológikus-didaktikus szemléletben.
Egészen más megközelítést láthatunk a pelsőci alkotáson. A hárskúti freskókhoz hasonlóan itt is ráismerünk az itáliai trecento művészetének szelíd, emberközeli világára. S habár a festmény jelenlegi állapota miatt erőlködnünk kell, hogy az alig előtűnő részleteket értelmezhessük, ez a szükséges erőfeszítés talán nem áll távol a nagypéntek evangéliumi történetéhez való viszonyunktól sem.
Talán elsőre a kép színvilága fog meg: a pasztelek, az okker sötétebb-világosabb árnyalata, a finom kékek természetessége. Az arányok is otthonosak, ismerősek. Az alakok tartása, mozdulata, arckifejezése ismerős, behív a kép terébe, részvételre indító. Szent János apostol érzékenyen megfestett arcán a fájdalom, a megrendülés, figyelem befelé irányul: visszafogott mozdulata szinte szemérmes, nem a külvilágnak szól. Ugyanígy védik az asszonyok a középütt álló Máriát, támaszként és oltalomként egészen közel hajolva hozzá.
A legmegragadóbb a szelíd, szőke Jézus-alak. Arca nem az ikonok absztrakciója: átszellemülten szép, egyedi, fiatal férfi-arc. Teste is vékony, inkább fiús, anatómiailag szépen megoldott, nagyvonalúan, összefogottan felvitt ábrázolás. Fejét lehajtja: kilehelte lelkét. Alakja a kisimultság, odaadottság békességét sugározza.
Ma őrá tekint az Egyház, az ő vércseppjeit gyűjtik össze az angyalok, s a mindhalálig engedelmes szeretetét szemléljük a kereszten.
Fotók:
Tornay Krisztina, 2021., 2023.
Gótikus Út: