A mai evangélium (Mt 3,13–17) helymegjelöléssel kezdődik: Jézus Galileában van, onnan indul el, hogy lemenjen a Jordánhoz, Jánoshoz és megkeresztelkedjen általa (Mt 3,13). Jézusnak tehát egyértelmű a szándéka, pontosan ezzel a céllal indul el: hogy megkeresztelkedjen Keresztelő János által.
Jézus tehát egy pontosan meghatározott helyre megy, oda, ahol abban az időben összegyűltek mindazok, akik bűnösnek tartották magukat, akik arra vágytak, hogy megkeresztelkedjenek János által és várták az üdvösséget.
Amikor megérkezett, Jézus nem kezdte hirdetni, hogy végre megérkezett a Messiás, és hogy ő az. Jézus nem úgy jelenik meg, mint egy olyan Messiás, aki azért jön, hogy erejével, hatalmával legyőzze a rosszat, hanem úgy, mint egy olyan Messiás, aki az ember mellé áll, aki testvérré lesz. Jézus pontosan azt teszi, amit mindenki más, vagyis megkeresztelkedik, együttérez a bűnös néppel. Az emberek előtt a bűnt magára öltve jelenik meg. A szeretet megszünteti a távolságot Isten és a bűnös között. Nem fél a bűnösöktől, nem szigetelődik el tőlük, nem fél attól, hogy beszennyeződik, elfogadja ezt a keveredést, ezt az elegyedést sebzett emberségünkkel. Ő, aki bűn nélkül való, beáll azok sorába, akik Jánoshoz mennek, hogy megvallják bűneiket.
Ez Keresztelő Jánost megbotránkoztatja. Valóban, a mai evangéliumi szakasz egy János és Jézus közötti kis vitával folytatódik. Keresztelő János ugyanis küzd, hogy megértse Jézusnak ezt a furcsa fellépését („Én vagyok az, akinek meg kell keresztelkednie általad, és mégis te jössz énhozzám?” – Mt 3,14). Ugyanez a zavarodottság jellemzi Pétert Caesareában (Mt 16,22–23) vagy az utolsó vacsorán, amikor kezdetben tiltakozik az ellen, hogy [Jézus] megmossa a lábát (Jn 13,6.8). Keresztelő János, Péter és még sokan mások azt kérik Jézustól, hogy térjen vissza egy „normálisabb”, kiszámíthatóbb logikához: ahhoz a logikához, mely szerint aki nagyobb, fontosabb, annak több tisztelet jár.
Jézus azonban új világot, új stílust, új igazságot vezet be. Nem az az igazság, ami elválaszt, ítél, kategorizál. Ellenkezőleg, az igazság az, ami egyesít, lebontja a határokat, megszüntet mindent, ami elválaszt. A dolgok ezen új rendjének az első következménye, hogy megnyílt az ég: azt mondhatjuk, hogy Jézusnak arra a gesztusára, hogy ledönti a bűnösöktől elválasztó határokat, az Atya tette válaszol, mely megnyitja az eget, semmissé teszi az ember és Isten elkülönülését („és íme, az ég megnyílt neki” – Mt 3,16).
Így közvetlenül e gesztus után történik valami, ami a teremtés kezdeteihez vezet, amikor a Teremtő kezéből a maga szépségében megjelent a világ. Most is, mint akkor, a Lélek a földre szállt és Jézusra, az új emberre ereszkedett („és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni” –Mt 3,16).
Ki ez az új ember? Miből él?
Az evangélium két választ ad erre.
Ő az, aki megkapja a Lelket, vagyis ő az, aki magának Istennek az életéből, az ő lélegzetéből él. Ő az, aki szemléli a megnyílt eget, aki felemeli a tekintetét, aki Istenből él.
És ő az, aki Istennel gyermeki szeretetkapcsolatban él: amikor Jézus feljön a Jordánból, csakugyan, az Atya hangja hallatszik, aki Jézust szeretett Fiának nevezi, akiben kedvét leli („Ez az én szeretett Fiam: benne telik kedvem” – Mt 3,17). Az új ember tehát az, aki úgy kap életet, mint egy gyermek az apától; és aki mindig ebből a szeretetből él, semmi másból.
Az új ember az, aki nem tiszteletre és hatalomra alapozza az életét, hanem egyedül az Atya szeretetére, aki kihúzza őt a halál vizeiből, hogy saját örök életét adja neki. Ez az új igazság, a világ új rendje: az, hogy mind megváltottak legyenek, hogy mind ezt az életet éljék és nem mást.
Ez az, amit Jézus elkezd megvalósítani azzal, hogy a Jordánnál megkeresztelkedik János által.
És ennek megvalósítását folytatja útja során egészen a végsőkig, a keresztig, amikor teljessé lesz a ma feltárt igazság.
+ Pierbattista