(Lk 24,35–48)
Húsvét harmadik vasárnapjának evangéliumi szakaszát (Lk 24,35–48) tekinthetjük úgy, mint ami a múlt vasárnapi szakasz (Jn 20,19–31) sorai között elrejtve már jelen volt: miközben a tanítványok összegyűlnek otthon, a feltámadt Úr megjelenik közöttük, megajándékozza őket békéjével, megmutatja sebeit, felszólítja őket, hogy ne féljenek, nagy örömet ébreszt.
Nos, az Egyház azért ösztönöz bennünket arra, hogy a Cenaculumban maradjunk, mert tudja, hogy hitéletünkre nézve milyen fontos, hogy megtanuljuk felismerni az Urat, hogy befogadjuk húsvéti jelenlétének jeleit.
Mindenekelőtt azt szeretnénk hangsúlyozni, amit Jézus, aki feltámadt a halálból, nem mond.
A Feltámadott nem biztosítja övéit arról, hogy minden rendben lesz, hogy nem lesznek problémáik; nem mondja, hogy a szenvedés ideje véget ért és hogy ezután végre minden könnyű lesz.
Az Úr nem ringat minket illúziókban, ahogy nem tette ezt evilági életének évei alatt sem: javasolt tanítványainak egy igényes utat, amely számukra is, mint ahogyan Jézus számára, egy odaadott élet keresztjén keresztül vezetett.
Az Úr nem csap be, mert feltámadása nem kényszerít egy új korszakot, egy új életmódot a világra, hanem egyszerűen csak javasolja, felkínálja azt.
És azoknak kínálja fel, akik hiszik, hogy a Húsvét valóban az élet útja, akik hiszik, hogy csak az igaz és örökkévaló, ami önmagát odaajándékozva meghal, és élő marad a szeretetben és a kapcsolatban.
Ezért mondtuk múlt vasárnap, hogy a béke és az öröm húsvéti ajándék: csak a Húsvétból születnek meg, és csak azok tudják befogadni, akik követik az Urat, és Vele együtt átmennek a halálon, hogy belépjenek az új életbe.
A mai szakasz ezen kívül kiemeli a hit és megtérés ezen útjának három vonását.
Az elsőt abban látjuk, hogy az Úr azért, hogy „meggyőzze” tanítványait arról, hogy Ő nem fantazma, eszik és iszik abból, amit neki kínálnak (Lk 24,42–43).
Mindezt azért, hogy kifejezze, a feltámadott nem egy kép, nem egy eszme, nem egy gondolat: hanem jelenlét, valaki, aki mindig osztozik övéi életében.
Jézus megígéri Egyházának hűséges jelenlétét a történelemben: egy olyan történelemben, amely nem lesz kevésbé drámai, mint az övé, de amely számíthat Rá és az ő húsvéti ajándékaira, a Lélekre, amelyet egészen Pünkösd napján ad majd nekik.
A második vonás Lukács evangélistától ered, és ezekben a szavakban jut kifejezése: „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45).
Jézus, miután evett, ott áll velük, és az üdvösség történetéről elmélkedik úgy, ahogyan azt a Szentírás elbeszéli. És ezt úgy teszi, ahogy a megfeszített és feltámadt Úrhoz illik: megnyit.
Jézus úgy halt meg, hogy megnyitott: halálakor a templom fátyla szétszakadt, a százados megnyílt a hitre, a sírok megnyíltak...
A feltámadt Jézus továbbra is megnyit: megnyílik a sír, megnyílik az értelem az Írások megértésére. Éppen úgy, ahogyan a jó pásztor teszi, akit majd jövő vasárnap látunk, és aki kinyitja a karámot, ahová a nyáj a kijutás reménye nélkül be van zárva.
A Feltámadott megnyitja az elméket, vagyis megismerteti velük, hogy mi is az élet valójában, ami egy folytonos Húsvét. Ráébreszti őket, hogy ez mindig is meg volt írva, mert öröktől fogva bele volt írva Istennek az emberrel zajló élete és története mélyébe.
A harmadik lépés az, hogy ha igaz, hogy a karám már nyitva van, akkor az Egyház arra hivatott, hogy elinduljon.
Elindulni honnan és hová?
Elindulni onnan, a Feltámadottal való találkozás tapasztalatából, hogy mindenhová elmenjünk az Írások által megnyitott értelemmel, és tanúságot tegyünk Isten logikájáról, amely mindig húsvéti logika, amely kezdettől fogva jelen van a Szentírásban, és most Jézusban beteljesedett, teljes kinyilatkoztatást nyert. Az Egyház nem hirdethet mást, mint ezt, mert egyedül erről tett tanúságot.
Különleges módon tett tanúságot arról, hogy Isten megbocsát, és hogy a Feltámadottat ott lehet megtalálni, ahol megnyílunk az Ő gyógyító és szabadító irgalma előtt.
Abban a pillanatban, amikor az Egyház mást hirdetne, amikor más logikákat támogatna, megszűnne a megfeszített és feltámadt Úr Egyháza lenni, nem lenne többé hűséges Hozzá, sőt, önmagához sem.
Ezért a húsvéti idő megajándékoz bennünket azzal, hogy a Cenaculumban maradjunk, hogy a mi értelmünk is megnyílhasson az Írások előtt, és megtanuljunk olyan egyházzá válni, amely teret ad a Feltámadottnak, amely Vele jár, amely hűségesen tanúskodik Róla, Jeruzsálemből kiindulva.
+ Pierbattista
Fordította: Szatmári Györgyi