(Mk 1,21–28)
Múlt vasárnap hallottuk Jézus felhívását, hogy térjünk meg (Mk 1,15), tegyük meg egy új élet első lépéseit. Azt mondtuk, hogy ez mindenki számára lehetséges, és éppen ez az az örömhír, amelynek hirdetésére Jézus jött.
Nos, ez a megtérés a mai evangéliumban (Mk 1,21–28) sajátos vonást ölt.
Valójában látjuk, hogy Jézus nyilvános életének kezdetétől azonnal találkozik és megütközik az ember életének központi kérdésével, nevezetesen a gonoszság problémájával.
Márk evangélista világossá teszi, hogy Jézusnak szembe kell szállnia ezzel az ellenséggel, és hogy ez kemény küzdelem lesz.
Az evangélium néhány részleténél időzünk.
Jézus, amikor bement a kafarnaumi zsinagógába, egy emberre talált, akit tisztátalan lélektől tartott megszállva, amely Jézus láttán előbújt és kiáltozni kezdett.
Mindenekelőtt a tisztátalan lélek megszállva tartotta az embert. Vagyis olyan lélek lakozik benne, amely fogva tartja, nem engedi, hogy szabadon önmaga legyen, távol tartja őt az élettől.
Azonnal megértjük miféle ütközetet kell Jézusnak megvívnia: harcot azért, hogy az embert visszavigye Isten uralmához, hogy visszavigye őt abba az Országba, amely közel jött, amely megnyílt, hogy az elveszett és távolra került ember újra beléphessen. Jézus harca az, hogy visszaadja nekünk a szabadságunkat, mert senkinek sincs joga ahhoz, hogy fogságban tartson bennünket, hogy életünket birtokolja.
A birtoklás ellentétének mondhatjuk azt, ahogyan Jézus szeret, ami összefoglalható egy, a mai szakaszban kétszer előforduló kifejezéssel: az ő tekintélye (Mk 1,22.27). Jézus szeretete tekintéllyel bíró szeretet, amely növekedésre késztet. Nem birtokol, hanem felszabadít, és mindenkiben a jobbik részt szabadítja fel, mozgásba hozza megtérését.
A tisztátalan lélek, amely birtokba veszi az embert, kiáltozik, beszél, és amit mond, az feltárja, hogy miféle logika, milyen gondolkodás áll a gonoszság tapasztalatának hátterében: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket?” (Mk 1,24).
A tisztátalan lélek teljesen igazat mond, mert igaz, hogy Jézus éppen azért jött, hogy romba döntse a gonoszság birodalmát, az ember felett gyakorolt uralmát. Azonban szavai mást is mondanak.
Ugyanis mi más a gonoszság, ha nem az, hogy úgy gondolunk Istenre, mint aki tönkreteszi, aki ellensége az embernek; mi a rossz, ha nem az a gyanú, hogy Isten ellenünk van?
Az ember Istennel való kapcsolatának egész történetében ott él ez a gyanú, ez a tisztátalan lélek, amely ott látja a rosszat, ahol nincs, amely nem bízik abban a jóban, ami Istenben van.
A szabadulás ettől a gyanútól nem fájdalommentes: ez nagyon világos a mai szakaszban, mint ahogy mindnyájan tudjuk jól, hogy annak, hogy valami új szülessen bennünk,valahogy mindig meg kell fizetnünk az árát, valamit hátra kell hagynunk. Valaminek meg kell halnia, hogy az új megszülessen.
Jézus szigorú szavakkal fordul a tisztátalan lélekhez, szó szerint „leteremti”. Ezt a kifejezést Márk evangélista máskor is használja, hogy olyan szót mondjon, amely rendbe teszi, helyükre teszi a dolgokat (lásd Mk 8,33).
Egyrészt tehát ott van a tisztátalan lélek, amelyik hangosan kiáltozik, amelyik káoszt és zavart teremt. Másrészt viszont ott van Jézus, aki leteremt, aki rendbe tesz, újra életet ad.
Két felszólítással teszi ezt: némulj el és menj ki (Mk 1,25)!
Mindenekelőtt Jézus el akar némítani mindent, ami bennünk mást mond, mint amit Ő szeretne elmondani nekünk, mindent, ami akadályoz bennünket abban, hogy azt meghalljuk. Az első lépés a szabadulás útján a meghallgatás csatornájának megnyitása, megszűntetése minden olyan interferenciának, amely megzavarja az Úr hangját, az Ő Szavát.
Azután a tisztátalan léleknek ki kell mennie. Nem maradhat az emberben, mert az ember mindaddig nem lesz szabad, amíg az nem lesz rajta kívül.
A tisztátalan lélek az embert meggyötörve távozik: ebben a szabadulásban van fájdalom, olyan, mint a szülés fájdalma; ha nem megyünk keresztül rajta, nem növünk a szabadság felé.
A megtérés tehát lényegében az, hogy hagyjuk magunkat megszabadítani az által, Aki azért jön, hogy közöttünk, bennünk lakozzék.
+ Pierbattista