Mt 4,12–23
Ahhoz, hogy a liturgia által ma felkínált evangéliumi szakaszhoz közeledjünk, induljunk ki az olvasmány egyik verséből. Az evangélium ugyanis Izajás könyvének egy idézetével kezdődik, amelyet egészében közölt az olvasmány: „Mert összetöröd terhes igáját, a vállára nehezedő botot, és sanyargatójának pálcáját, mint Mádián napján.” (Iz 9,3)
Olyan jövendölésről van szó, amelyet a bibliai történelem különösen nehéz és drámai helyzetében írtak, amikor az északi királyság a kegyetlen asszír hódoltság alatt megszűnt. Izajás szakasza viszont utal a bibliai történelem egy másik nehéz momentumára, amelyre a Bírák könyve 6. fejezete emlékezik, Mádiánnak, Izrael törzse korabeli elnyomójának napjára.
Az evangélista felidézi az elnyomás e sajátos ószövetségi időszakait azért, hogy hangsúlyozza, az az időszak, amikor Jézus megkezdi a maga üdvözítő művét, szintén elnyomás ideje, ahogyan az a századok során már többször megesett: semmi új nincs ebben. Úgy tűnik, hogy az emberiség történelme nem tud mást teremteni, mint ezt, visszaélést a hatalommal és erőszakot nemzedékről nemzedékre.
Az utalás Mádiánra hasznos lehet ahhoz, hogy megértsük, hogyan lép be ebbe a nehéz időszakba Jézus. A Bírák könyve 6. fejezete elbeszéli Gedeon történetét, akit Isten meghívott, hogy megszabadítsa népét, jóllehet atyja házában Gedeon volt a legkisebb, és családja a legszegényebb volt Manassze törzsében („Gedeon így felelt: »Bocsáss meg, Uram, hogyan fogom megszabadítani Izraelt? Íme, családom a legszegényebb Manasszéban, és én a legkisebb vagyok apám házában.«”). A történet az izraeliták és Mádián között zajló ütközet elbeszélésével folytatódik (Bír 7), amelyben nyilvánvaló, hogy Isten az, aki megszabadít és győzelmet ad, nem pedig az izraeliták vívják ki saját erejükkel.
Nos, a mai evangéliumi szakaszban ugyanazt a dinamikát fedezhetjük fel. Mindenekelőtt Jézus működése olyan meghívással kezdődik, amit pontosan a mondottak fényében kell megérteni: „térjetek meg” (Mt 4,17).
Ami megszabadít az elnyomástól és az erőszaktól, az a lehetőség, hogy az ember megtérhet, megváltoztathatja szemléletmódját. A szemléletnek pontosan úgy kell megváltoznia, ahogyan az Gedeon esetében történt, aki arra kapott meghívás, hogy megtérjen abból a felfogásból, hogy Isten erő által szabadít meg. Pedig ez nem így van.
Isten a kicsinység, a közeledés, a felebaráttá válás, a határok felvállalása, az engedelmes és gyöngéd viszonyulás által szabadít meg. Nem erővel, nem az erőszakra adott erőszakos válasszal, hanem más utakat választva. Ezért mondhatja Jézus, hogy Isten uralma (Isten országa) közel van (Mt 4,17).
Mi több, ahogyan Mádián idején, Isten egy embert kiválasztva szabadít meg, és a szegények közül választja őt, így ez az üdvösség azon idejének a kezdete, amely Jézussal köszönt be.
Amint a Galileai tó partján haladt, Jézus látott két testvérpárt, akik munkájukkal voltak elfoglalva, és meghívta őket, hogy kövessék őt (Mt 4,18–22).
Így valósul meg az üdvösség, a követés által, vagyis azon tapasztalat által, amikor valaki felhagy azzal, hogy saját életének középpontja és súlypontja legyen és engedi, hogy valaki Más irányítsa létét.
Ez szeretet és bizalom kérdése.
Így történik, hogy azon szegény emberek egy kicsiny csoportja, akik elfogadják ezt az új kalandot, egy egészen másfajta közösség, egy új testvériség vázát alkotják, melyben nem azért vannak együtt, mert valamilyen közös érdeklődés alapján választják egymást, hanem mert mindnyájukat az Úr választotta ki, aki átélte mindenkinek az életét.
Egy záró megjegyzés: Jézus meghívását, hogy kövessék őt, egy ígéret követi.
Nem viszonzás ígérete, nem gondtalan élet ígérete.
„Emberek halászává teszlek titeket” (Mt 4,19).
A minden meghívás alapjául szolgáló ígéret az, hogy a meghívott élete a küldetésben teljesedik be. Olyan élet, amely nem merül ki saját történelmének korlátolt horizontján, hanem egyetemes távlatot nyer, saját kora emberiségének történelmével társul.
Ez az az ígéret, amelyhez Isten hűséges marad.
+ Pierbattista