(Mt 15,21–28)
Az elmúlt vasárnapok során a liturgiában hallott evangéliumi szakaszok főszereplője az Ige volt.
Az Ige, amely mint egy mag, különféle földekben növekszik, és ha mélyen befogadásra talál, bőséges gyümölcsöt terem. Ige, mely más magok, más növények jelenlététől nem tartó jó magként mindenfajta félelemtől mentesen növekszik.
Az Atya hegyen hirdetett Igéje. Ige, mely a viharos tenger hullámai között visszhangzik, hogy elmondja, mindig van egy Ige, mely megvilágítja az életet. Élő és éltető Ige.
Ma viszont hallgat Jézus, és úgy tűnik, nincsenek szavai egy asszony számára, aki minden fájdalmát kiáltva megy hozzá.
Máté evangélista egyértelműen kijelenti: „Ő egy szót sem szólt hozzá.” (Mt 15,23), addig-addig, hogy valamivel később az asszony kiabálásától fáradt és talán feszengő tanítványok közbelépnek, és arra kérik Jézust, hogy oldja meg a helyzetet, ha nem együttérzésből, akkor legalább azért, hogy ettől a galibától megszabaduljanak.
Ha a szakasz végére tekintünk, ott azt látjuk, hogy Jézus nemcsak beszél az asszonnyal, hanem a megbecsülés és elismerés szavaival fordul hozzá, olyan szavakkal, amelyek gyógyítanak és megszabadítanak („Asszony, nagy a te hited! Történjen veled kívánságod szerint!” – Mt 15,28).
Nos, feltehetjük a kérdést, hogy mi az oka Jézus kezdeti hallgatásának, és hogy mi ébresztette Benne azt az Igét, amely nem kellene, hogy egy idegen nőhöz szóljon.
Jézus hallgat, mert a szavak, amelyekkel él, nem az övéi, ezért nem rendelkezik szabadon fölöttük: a János-evangélium 12. fejezetében Jézus határozottan kijelenti, hogy nem azt mondja, amit akar, hanem szavai az Atya szavai, aki őt küldte („Atyám, aki küldött engem, ő parancsolta meg nekem, hogy miről kell beszélnem és mit kell mondanom.” – Jn 12,49). Vagyis a beszédben is van engedelmesség, amihez Jézus ragaszkodik, mert az üdvösség, a szabadítás mindig egy, a megfelelő helyen és időben mondott szó által valósul meg.
Jézus tehát hallgat, mert az üdvtörténet engedelmeskedik a tereknek és időknek, amelyek fokozatosan tágulnak: az üdvösség története, amely Ábrahámmal kezdődött, lassacskán kitágul és sugárzik mindenfelé. Ez azonban nem azonnal történik, mert megkülönböztetés nélkül mindenkit arra hív, hogy egy másfajta gondolkodásmódot vegyen fel, mint ami egy néphez tartozás logikája: a mindenki számára biztosított ingyenes ajándék logikáját. Az út ehhez a fordulathoz hosszú és fáradságos, és Jézus az első, akinek meg kell tennie.
Ez az oka Jézus hallgatásának.
Akkor hát mi az, ami kivezeti őt ebből a hallgatásból? Miért talál később Jézus azokra a szavakra, amelyeket ehhez az asszonyhoz címez? Azért talál szavakat az asszony számára, mert meghallja a kiáltását, meghallja szavait, engedi, hogy közeledjen hozzá. Jézus hallgat, és háromféle viselkedésmódot lát az asszony szavaiban és gesztusaiban.
Az első, hogy az asszony nem fél, nincs megrémülve.
Sohasem fél a találkozás során, amely pedig alávetettséget jelenthetne a számára, olyan találkozást, amelyben Jézus hangsúlyozza a távolságot. Sőt, éppen miközben Jézus a távolságot hangsúlyozza, az asszony közeledik (Mt 15,25).
A „közeledik” sokszor használt ige az evangéliumokban és gyakran Jézus az alanya. Itt azonban, miközben Jézus távol marad, van egy asszony, aki félelem nélkül közeledni mer. Jézus pedig elfogadja ezt a közelséget, közel marad az asszonyhoz, elfogadja, hogy nem ő az, aki megteszi az első lépést, elfogadja egy nő első lépését, egy idegenét, aki azt kéri, hogy átléphesse Jézus határait.
Az asszony második magatartásmódja, hogy tudatában van annak, hogy nem érdemli meg és nincs joga arra, amire vágyik. A kánaánita nő tudja, hogy nem várhat el semmit, de azt is tudja, hogy várhat mindent Isten bőséges ajándékaként: olyan bőséges ajándékot, amely túlcsordul a meghívottak asztaláról, hogy mindenki számára elegendő legyen.
A harmadik magatartásmód az állhatatosság. Az asszony közeledik, és nem megy el addig, amíg nem éri el azt, amire vágyik: ellenállás, mely teljes bizalom, és amely nagy fájdalomból születik. Éppen ez a fájdalom az ő ereje.
Mindezen magatartásmódoknak egyetlen közös nevezőjük van: a hit.
A szakasz végén látjuk, hogy ennek a nőnek a hite korszakalkotó lépést tesz Jézus megismerésében: az üdvösség hovatartozástól és helyzettől függetlenül mindenkié, aki hallgat az egyedül üdvözítőnek felismert Igére. Jézus megnyitja a határokat és kiszélesíti Igéjének terét, hogy mindenki meghallhassa és üdvözüljön.
Nagyon jelentős Ige, különösen a mi mindenféle zárt határok és feltételezett előjogok jellemezte környezetünkben.
+ Pierbattista