(Jn 1,6–8.19–28)
Advent mostani, harmadik vasárnapja is Keresztelő János alakját állítja elénk.
Őt mutatja be ma János evangélista, aki kezdettől fogva szól Keresztelő Jánosról az evangéliumát kezdő ünnepélyes Prológusban (Jn 1,6–8), majd a közvetlenül rákövetkező versekben (Jn 1,19–28) folytatja bemutatását.
Kicsoda Keresztelő János, és mi a küldetése?
Egy első választ a 6–8. versekben találunk, majd egy másikat a 19–28. versekben.
Az első választ az evangélista adja meg, aki három lényeges dolgot mond: Keresztelő János Isten által küldött ember; azért küldetett, hogy tanú legyen, hogy tanúságot tegyen a világosságról; és végül az evangélista azt mondja, hogy tanúságának a célja, hogy mindenki hinni tudjon.
Az evangélista pontosít: nem Keresztelő János volt a világosság, mert János evangéliumában nyilvánvaló, hogy egyedül Jézus a világosság. Jézus maga mondja önmagáról, hogy ő a világ világossága (Jn 8,12), miközben Keresztelő János azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
A Prológus rákövetkező versei pedig azt mutatják be, hogy hogyan történik ez a tanúságtétel, mit jelent, hogy János tanúságot tesz a világosságról.
Jeruzsálemben egyfajta tanácstalanság támad a vezetők között a Keresztelővel kapcsolatban: valójában nem mindenki kezdhette el az emberek keresztelését, így a vezetők tanácstalansága jogos. A vezetők ezért néhány papot és levitát küldenek a Jordánhoz, hogy kikérdezzék őt arról, hogy kicsoda, és így Keresztelő János tanúságot tesz.
Lényegében két kérdést szegeznek neki: az első kérdés János személyét érinti, a második a küldetését.
Az igazat megvallva, János nem válaszol, pontosabban nem mond semmit önmagáról, mert nem önmaga tanúja, nem azért jött, hogy önmagáról beszéljen vagy önmagáról beszéltessen. Keresztelő János válasza folyamatos, teljes, radikális utalás Krisztusra.
János önmagáról tagadásokon keresztül vall, amit többször megismétel: nem vagyok (Jn 1,20.21). Nem vagyok Krisztus, nem vagyok Illés, nem vagyok a próféta.
Életének nincs értelme, csak a Krisztussal való kapcsolatban: nem Keresztelő János a vőlegény, ő a vőlegény barátja (Jn 3,29). Ő nem a világosság, hanem a világosság tanúja; ő nem az Ige, hanem az a hang, amelyen az Ige szólhat; János pedig éppen e Krisztussal való kizárólagos kapcsolat által éli meg a maga teljességében az életét, viszi véghez teljesen a küldetését.
János tehát nem válaszol. Mintha azt mondaná: nem fontos, hogy én ki vagyok. Az igazi kérdés nem rám vonatkozik, hanem arra, aki közöttetek van, és akit ti nem ismertek (Jn 1,26).
Keresztelő János tanúsága segít, hogy a megfelelő helyen tudjuk magunkat. Annak a helyén, aki nem ismer.
Az egész János-evangélium ezt a tapasztalatot járja be: a nem tudás, nem ismerés, fel nem ismerés tapasztalatát. Ez Nikodémus tapasztalata (Jn 3,109, a samariai asszonyé (Jn4,29), a vakon születetté (Jn 9,36)… De minden tanítványé is Jézus halálát és feltámadását követően, kezdve Magdalai Márián, aki nem ismeri fel az Urat (Jn20,14), egészen a tanítványokig, akik Tibériás tavánál vannak (Jn 21,4).
János azt mondja nekünk, hogy a helyes módja annak, hogy az érkező Úr elé álljunk az, hogy tudomásul vesszük, hogy nem ismerjük őt. Ebből az alázatos magatartásból születik meg a kérdés, a vágy, a keresés, a hit, éppen úgy, ahogy a fentebb említett személyekben, akik szívük vakságának sötétségéből indultak, és megnyíltak a világosságra, vagyis egy bizalommal és szeretettel teli kapcsolatra az Úr Jézussal. Ez a hit útja.
János evangélista azt mondja, hogy Keresztelő János éppen ezért jött: hogy mindenki hihessen (Jn 1,7).
+ Pierbattista