1982 nyarán léptem be a ferences rendbe, és mindjárt egy szép noviciátusi évet töltöttem el Esztergomban. 1983 szeptemberében azután pasaréti klerikus lettem: itthon teológia, ELTE angol szak, és bejárás a Hittudományi Akadémia előadásaira. 1988 tavaszán az angol tanítási gyakorlatot a budapesti Piarista Gimnáziumban végeztem, ahol Lukács László atya volt a vezető tanárom. Innen datálódik az ismeretségünk. Még abban az évben megszereztem a licenciátust teológiából, és a papszentelés után Esztergomba kerültem a ferences intézetbe, de szabadnapjaimon már elkezdtem teológiát tanítani a ferences növendékeknek. Ahogy Kolos provinciális atya a papszentelésemkor megígérte, egy év után kimehettem Németországba, hogy teológiából doktoráljak. Nyíri Tamás készségesen adott ajánlólevelet J. B. Metzhez Münsterbe, ahol a ferences növendékház lakója lettem. Itt éltem végig a rendszerváltás mozgalmas évét. Nem volt rá 5-6 évem, hogy ott doktoráljak, ezért nem Metznél, hanem Metzről írtam doktorit, itt, Budapesten 1991-ben, Tarnay Brúnó bencés professzornál. Akkor nyáron Szegeden a három magyar provincia induló növendékházában kaptam feladatot. Jött három év, amikor főállásban taníthattam – 1994-ben ugyanis tartományfőnök lettem, és a tanítás Szegeden heti 1 napra csökkent. A Turay Alfréd rektor atyával folytatott beszélgetéseinken lényegében teljes bevezetést kaptam a teológia felsőoktatási kérdéseinek egész rendszerébe.
Eközben elindult a felsőoktatási integráció hazánkban. 1996. január 18-ról van az első feljegyzésem olyan megbeszélésről, amelyet egy közös szerzetesi hittudományi főiskola terveiről tartottunk Lukács László atya irodájában a Ferenciek terén, az Új Ember szerkesztőségében. Nagyjából havonta találkoztunk: Baternay Ágota Sacre Coeur-nővér mint a Sophia teológiai képzés felelőse, Békés Gellért bencés és Hardy Gilbert ciszterci atya. Ez egy nagyon jó emlék számomra, mind kiváló emberek voltak, és értettek a teológiai képzéshez. Folyamatosan vált világossá a számunkra, hogyan is nézhetne ki a közös jövő. Ehhez kiváló főtitkárunk is volt Draskovits Imi személyében, de József Margit megbízható titkári munkáját is ekkortól ismerem.
1997 októberében, amikor az intézményfejlesztési tervek pályázatán a Sapientia bizonyult a legjobbnak, és így elsőként dolgozhatta ki a pénzügyi támogatás konkrét felhasználására vonatkozó beruházási pályázatát, már olyan érzésünk lehetett, hogy „ebből tényleg lesz valami”. Megnyílik a távlat, hogy az ELTE Bölcsészkar egykori B-épületében egy korszerű teológiai főiskolát hozzunk létre.
1999. július 29-én meghalt Békés Gellért, helyét a Sapientia előkészítő megbeszélésein Sulyok Elemér atya vette át. 2000. február 17-én pedig meghalt Hardy Gilbert, de a ciszter rend akkor már kilépett a Sapientia-szövetségből, 1999. márciusában. Az egy nehéz pillanat volt, először nem lehetett tudni, hogy emiatt nem utasítják-e el a pályázatot, de végül tovább tudtunk menni.
2000. január 8-án ott állunk a Váci utcai templom oltára mögött, Várszegi Asztrik, Kállay Emil és én, amint szentmise keretében aláírjuk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola alapító okiratát a hivatalos alakuló ünnepségen. Lukács László atya ragaszkodott hozzá, hogy az alapítás dátuma még a XX. századból legyen, így került a pecsétnyomóra „1999”. Abban az évben szeptemberben visszatértem az ELTE Duna-parti épületébe tanítani, ahol 1983—88 között angol szakra jártam. Persze a nagy visszatérő Lukács atya volt, hiszen ő piarista diákként ismerte meg először az épületet. A tanítást az A-épület néhány tantermében kezdtük el, ahol még bent volt az ELTE, de el volt döntve, hogy átadják az objektumot, ezért már nem takarítottak… Az adminisztráció a Ferenciek terén, a Vigilia Kiadó helyiségeiben végezte munkáját.
Akkoriban a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának az elnöke voltam, és egyszer együtt voltunk az összes ilyen európai elnökkel és elnök-nővérrel, amikor kéréssel fordultam hozzájuk: induló közös teológiánk számára szívesen fogadunk könyvadományokat. Az eredmény több könyvgyűjtő körút volt, lelkes autóvezető provinciai titkárunk, József atya örömére több nagy kört is tettünk, sokféle – néha szomorú, néha izgalmas – szerzetesi miliőt megismerve.
2003-ban kikerültem Rómába a rend központi tanácsába, hat évig nem taníthattam. Intenzív továbbképzés volt ez az időszak egyháztanból és rendtörténetből. Hazakerülvén ismét teljes állású teológiai tanár lettem. 2010-ben az akkori rektor, Orosz Lóránt atya megkért, hogy legyek én a helyettese: legyen, akivel át tudja beszélgetni a dolgokat. 2012-ben pedig a fenntartók engem kértek fel következő rektornak. Elfogadták, hogy egykori szegedi hallgatóm, Szatmári Györgyi tanárnő legyen a rektorhelyettes.
Fontos, hogy a Ferences Rend nem veszített el semmit, amikor összevontuk a főiskolákat, hanem inkább nyert. Kell, hogy legyen saját szerzetesi teológia, ahol a lelkiség meghatározó, ahol a rendek tagjai alkotótérhez jutnak, és ahol a szerzetesek látható fórumot kapnak. Egyedülálló hely a Sapientia, ahol bármelyik szerzetesrend adhat és kaphat, és igazi kommúniót élhet át az egyház minden részével.
Abból a nyolc esztendőből, amikor rektor voltam, olyan sok nevet meg kellene említenem hálával és jó emlékkel, hogy túllépném a terjedelmi határokat. Főleg a tanár kollégák és a munkatársak személyes példája él bennem: odaadás, elkötelezettség, igényesség, kompetencia, egymás hordozása. Sok nagyszerű pillanatot élhettem át velük. Nagyon jó emlék a fenntartó rendek elöljáróinak bizalma és támogatása, amely végig kísért.
Drámai emlék mindaz, ami az intézményi és közigazgatási környezet részéről időnként fenyegette a főiskolát. A 2014-es technokratikus pragmatista hatalomátvétel először csak a finanszírozás rendszerét borította fel, később eszméltünk rá, milyen is volt, amikor a felsőoktatás Magyarországon komoly tudósokra volt bízva, nem menedzserekre.
2020-ban, a Covid-járvány kellős közepén adtam át a helyemet Fehérváry Jákó bencés atyának, aki az utolsó évben már a helyettesem volt. Bagyinszki Ágoston jelenlegi rektor atya még Szegeden volt a hallgatóm, és az évek során örömmel láttam, ahogy a fundamentális teológiában szaktekintéllyé válik. Hálával gondolok az elődökre és utódokra a rektorok sorában. Azóta a Szentföldön élek, ezért sajnos nem tudtam jelen lenni 2023. február 25-én elhunyt Lukács László atya temetésén. Örülök minden fejlődésnek és sikernek, amit a Sapientia „az én éveim” óta elért.
Drámai emlék mindaz, ami az intézményi és közigazgatási környezet részéről időnként fenyegette a főiskolát. A 2014-es technokratikus pragmatista hatalomátvétel először csak a finanszírozás rendszerét borította fel, később eszméltünk rá, milyen is volt, amikor a felsőoktatás Magyarországon komoly tudósokra volt bízva, nem menedzserekre.
2020-ban, a Covid járvány kellős közepén adtam át a helyemet Fehérvári Jákó bencés atyának, aki az utolsó évben már a helyettesem volt. Bagyinszki Ágoston jelenlegi rektor atya még Szegeden volt a hallgatóm, és az évek során örömmel láttam, ahogy a fundamentális teológiában szaktekintéllyé válik. Hálával gondolok az elődökre és utódokra a rektorok sorában. Azóta a Szentföldön élek, ezért sajnos nem tudtam jelen lenni 2023. február 25-én elhunyt Lukács László atya temetésén. Örülök minden fejlődésnek és sikernek, amit a Sapientia „az én éveim” óta elért.
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír