XIV. Leó üzenete a francia püspöki konferenciához Eudes Szent János, Vianney Szent János és Lisieux-i Szent Teréz szentté avatásának centenáriuma alkalmából
Május 31-én a Szentatya üzenetet küldött a francia püspöki konferenciához Eudes Szent János, Vianney Szent János és Lisieux-i Szent Teréz szentté avatásának centenáriuma alkalmából. A három szent közös vonásaként azt emelte ki, hogy „fenntartás nélkül, egyszerűen, erősen és hitelesen szerették Jézust; jóságát és gyengédségét különleges mindennapi közelségben tapasztalták meg, és csodálatra méltó misszionáriusi buzgósággal tettek róla tanúságot”.
Örülök, hogy először hozzátok, a Franciaországban élő Egyház pásztoraihoz szólhatok, és rajtatok keresztül az összes franciaországi hívőhöz, amikor ebben a hónapban, 2025 májusában három szent szentté avatásának századik évfordulójára emlékezünk, akiket – Isten kegyelméből – a ti országotok adott az egyetemes Egyháznak: Eudes Szent János (1601–1680), Vianney Szent János Mária (1786–1859) s a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz (1873–1897). Elődöm, XI. Piusz, azzal, hogy az oltár dicsőségére emelte őket, úgy akarta Isten népének figyelmébe ajánlani őket, mint tanítókat, akikre érdemes hallgatni, mint példaképeket, akiket érdemes utánozni, és mint hathatós közbenjárókat, akiket érdemes megszólítani és akikhez érdemes imában segítségért fordulni. Mivel olyan nagyok a kihívások, amelyekkel egy évszázaddal később a Franciaországban élő Egyháznak szembe kell néznie, és az ország e három szent alakjának egyre nagyobb az időszerűsége a kihívásokkal való eredményes megküzdés szempontjából, arra biztatlak benneteket, hogy különös hangsúlyt fektessetek erre az évfordulóra.
Ebben a rövid üzenetben csak egyetlen lelki vonást szeretnék kiemelni, amely közös Eudes Szent Jánosban, Vianney Szent Jánosban és Lisieux-i Szent Terézben, és amelyet igen ékesszólóan és vonzóan kínálnak a ma élő férfiaknak és nőknek: fenntartás nélkül, egyszerűen, erősen és hitelesen szerették Jézust; jóságát és gyengédségét különleges mindennapi közelségben tapasztalták meg, és csodálatra méltó misszionáriusi buzgósággal tettek róla tanúságot.
Megboldogult Ferenc pápa mintegy végrendeletként gyönyörű enciklikát hagyott ránk Jézus szent szívéről. Ebben így fogalmaz: „A Krisztus oldalán nyitott sebből továbbra is folyik a soha el nem fogyó, ki nem száradó folyó, amely újra és újra felkínálja magát annak, aki szeretni akar. Csak az ő szeretete tesz lehetővé egy új emberiséget” (Dilexit nos, 219.). Nem is lehetne ennél szebb és egyszerűbb evangelizációs és missziós program országotok számára: felfedeztetni minden egyes emberrel, hogy őt Jézus gyengéd és egyedülálló szeretettel szereti, mely képes átalakítani az életét. S e tekintetben a mi három szentünk valóban tanítómesterek. Arra biztatlak benneteket, ismertessétek meg életüket és tanításukat Isten népével, hogy azt szüntelenül nagyra értékeljék. Vajon nem Eudes Szent János volt-e az első, aki Jézus szívének és Mária szívének tiszteletét liturgikus formában ünnepelte? Vajon nem Vianney Szent János, a szolgálatának szenvedélyesen elkötelezett plébános volt-e, aki kijelentette: „A papság Jézus szívének szeretete”? És végül, vajon nem a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz, a scientia amoris-nak [a szeretet tudományának] a nagy egyháztanítója-e az, akire világunknak szüksége van, aki életének minden pillanatában természetes frissességgel „lélegezte” Jézus nevét, s aki egy Jézushoz vezető „egészen egyszerű” útra tanította a kicsinyeket?
A megemlékezés e három szent szentté avatásának századik évfordulójáról mindenekelőtt arra hív, hogy hálát adjunk az Úrnak azokért a csodákért, amelyeket az evangelizáció és a keresztény élet hosszú évszázadai alatt Franciaország földjén művelt. Szentek nem külső környezettől függetlenül, nem maguktól születnek, hanem – a kegyelem hatásának köszönhetően – olyan élő keresztény közösségek közegében keletkeznek, amelyek képesek voltak átadni nekik a hitet, meggyújtani szívükben Jézus szeretetét és felébreszteni követésének vágyát. Ez a keresztény örökség még mindig a tiétek, mélyen átitatja kultúrátokat és ott él sok ember szívében.
Ezért szeretném megfogalmazni azt a kívánságomat, hogy ezek az ünnepségek ne pusztán egy már letűnt múltat idézzenek fel nosztalgikusan, hanem ébresszenek reményt és új misszionáriusi lendületet. Isten – az általa adott és általatok ünnepelt szentek segítségével – képes megismételni a múltban végbevitt csodáit. Vajon nem Szent Teréz lesz-e a szülőföldjén esedékes missziók védőszentje? Vajon nem Vianney Szent János és Eudes Szent János fognak-e sok fiatal lelkéhez szólni a papság jóságáról, nagyságáról és termékenységéről, lelkes vágyat ébresztve bennük, és bátorságot öntve beléjük, hogy nagylelkűen válaszoljanak a hívásra egy olyan időszakban, amikor a hivatások hiánya fájdalmasan érezhető egyházmegyéitekben, s a papok egyre keményebben próbára vannak téve? Szeretném megragadni az alkalmat, hogy szívből köszönetet mondjak minden franciaországi papnak bátor és állhatatos elkötelezettségéért, és szeretném kifejezni irántuk érzett atyai szeretetemet.
Kedves püspök testvérek, Eudes Szent János, Vianney Szent János Mária és a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz közbenjárását kérem országotokért és Istennek az országotokban élő népéért, mely bátran vándorol ott a közömbösség, az anyagelvűség és az individualizmus ellenszelében és néha ellenséges környezetében. Öntsetek újra bátorságot e népbe, annak bizonyosságában, hogy Krisztus valóban feltámadt, ő, a világ Megváltója!
Imádkozom, hogy az ország hathatós védőszentjének, a Nagyboldogasszonynak anyai oltalma kísérje Franciaországot, s apostoli áldást adok mindannyiatokra és mindazokra, akik lelkipásztori gondjaitokra vannak bízva.
Kelt a Vatikánban, 2025. május 28-án.
XIV. Leó
(Fordította: Tőzsér Endre)