Máté-Tóth András az örmény származású írónő, Narine Abgarjan 2020-as, magyar fordításban 2023-ban megjelent, Szimon című regényéből emeli ki a hétköznapi misztikum egy pillanatát.
Narine Abgarjan Szimon című regénye nagyon egyszerű emberekről szól. Olyanokról, akik mi is lehetnénk, ha nem élnénk számos biztonsággal körül vevő városokban, sok jó barát és valamelyest megtartó hit által erősítve. A regény hősei a szovjet rendszerben nőttek fel, annak hosszú árnyéka alatt élnek és küzdenek. A 70 éves ateista propaganda után a hit és az egyház csak romjaiban létezik, a lakosság nagyobb hányadának fogalma sincs Istenről, Bibliáról, a szentek életéről. Bár a rendszerváltás után elővették a gyertyákat, de úgy fogják kezükben, mint a vodkáspoharat – írja valahol Szvetlana Alekszijevics. Ebben az istentelen és vallástalan világban mégis misztikus élmények érik némelyik szereplőt – akik nem tudják ezeket a hagyományos keretek között értelmezni vagy megnevezni. Csak átélik.
Az egyik ilyen hacskaron (kőbe vésett kereszten), széttárt karokkal, mintha csak fel akarna repülni, egy férfi állt, töviskoszorúval a homlokán és furcsa bemélyedésekkel a tenyerein meg a keresztbe font lábain. Semmi kétség sem volt afelől, hogy mindez a férfinak fáj – erről árulkodott egyszerű (mintha csak gyerek rajzolta volna) arcának kifejezése, behunyt szeme és szomorúra húzott, vékony ajka. Eliza semmit sem tudott erről az emberről, de valamely belső megérzéssel felfogta ebben a kitekert pózban, a repülni akarásban és annak meghiúsulásában az egyetemes, pótolhatatlan erő minden tragédiáját. (...)
Ebben a hangulatban a lány mesélni kezd az életéről, kegyetlen hétköznapjairól. Eddig senkinek nem mesélhetett, és most is úgy érzi, hogy senki sincs jelen, akinek beszélne.
Válasz nem érkezett, de Eliza nem is várta különösebben. Csak magára figyelt, és rájött, hogy ez az őszinte beszélgetés nem segített rajta, éppen ellenkezőleg: még jobban megmérgezte a lelkét. Újra elsírta magát, dühösen és keservesen, aztán hirtelen abbahagyta a bömbölést, már csak zaklatottan, botladozva hüppögött, aztán még mindig szipogva, az ablakon beszűrődő vaksi fény felé fordítva arcát, furcsa, mélabús éneklésbe kezdett, ösztönösen válogatva ki és elnyújtott sorokká rakva össze hozzá a szavakat. Hangja, amely váratlanul teltnek és szépnek bizonyult, mintha csak bebábozódásból szabadult volna ki, kiterjesztette szárnyát, felrepült, betöltötte a kápolna sötét terét, és úgy tetszett, hogy nem is a torkából árad, hanem valahonnan a bordái alól, éppen onnan, ahová egyszer az egyik hülye kamasz ököllel odavágott.
A misztikus élmények alapvetőbbek, mint a vallási élmények és általánosabbak, mint a jegyzett misztikusok élményei. Olyanok – William James szerint –, mint amik csak úgy rátörnek az emberre, nem is értjük pontosan, mi történik, és nem is tudjuk megfogalmazni. Mégis valami mély meggyőződést váltanak ki, és legalább átmeneti időre kiemelnek a hétköznapjainkból.
(Narine Abgarjan: Szimon. Typotex kiadó, Budapest, 2023)
Fotó: Gor Navoyan/Wikimedia Commons (A 13. századi Matoszavank-monostor romja)
.jpg){kind=link}