Családom nem járt vasárnaponként szentmisére. Nővéremmel viszont mindig ott voltunk a templomban, amit leginkább gyerekkori plébánosunknak, Beer Miklósnak köszönhetünk. Minden gyerek lelkesedett érte. Templomon kívül is rengeteg programot szervezett nekünk.
Apai nagymamámmal esténként többször imádkoztam. Ez valahogyan nagyon bennem maradt, mint szép emlék. Szobájában szentképeket is őrzött.
Középiskolámat az esztergomi ferenceseknél végeztem. Akkor volt először komolyabb istenélményem. Assisiben jártunk lelkigyakorlaton, édesapám fél évvel korábban hunyt el, vagyis nehéz időszak volt. De Assisi lelkülete és Ferenc személye magával ragadott, és új irányt találtam életemben. Rajta keresztül Istenhez is közelebb kerültem. Rendszeresen részt vettem a taizé-i találkozókon is. Az egyik imádságon Roger testvérhez járultunk áldásra. Amikor odaértem hozzá, másokkal ellentétben, mindkét kezét rátette a fejemre, és egy kicsit hosszabban imádkozott. Életre szóló találkozás volt ez számomra.
Ferencesként egyenes utam volt a Sapientiára. Már jelöltségben hallottam róla, aztán noviciátus után felvételt is nyertem. Érdekes volt, amikor megtudtam, hogy édesapám is ebben az épületben tanult a szocializmus alatt. Középiskolai éveim után örültem, hogy új embereket ismerhettem meg. Kicsit olyan volt az évfolyamunk, mint egy gimnáziumi osztály. Sok szép kapcsolat alakult ki. Jó volt megismerni más fiatal szerzeteseket, de olyan világiakat is, akik ugyanúgy Istent és az Ő országát keresik.
Az első hónapban volt egy kétnapos intenzív önismereti tréning. Az évfolyam két csoportra volt osztva. Azokkal, akikkel egy csoportba kerültem, egyből mélyebb kapcsolat alakult ki. Örültem, hogy hamar jó barátokra leltünk. Könnyebb volt az évkezdet is.
A főiskola kápolnájába mindig jó volt betérni. Egyszerű, de átimádkozott hely. Öröm volt, amikor együtt imádkoztunk benne. Jó volt az is, hogy teljesen más kultúrából érkezett szerzeteseket is megismerhettem. Segített, hogy más szemüvegen keresztül lássam a világot. Több közös kiránduláson is részt vettünk, olykor tanárainkkal együtt. Ezek igazán összekovácsoltak bennünket.
Fura dolog volt, amikor például dogmatikában a Szentháromság titkáról tanultunk. Túl elvontnak és érthetetlennek találtam néha. A személyes hitemhez is nehezen tudtam közelebb hozni. De utólag látom, fontos volt akkor, hogy megértsük: kell tudni értelmesen beszélni a Szentháromságról, még akkor is, ha mindig titok marad. Pár dolgot azóta is alkalmazok a gimnáziumi hittanóráim során.
Az egyháztörténelem órákon kihívás volt a nehéz, olykor botrányos időszakokról tanulni. Nehezen értettem, hogy miként történhettek súlyos szakadások és bűnök az egyház életében. A pozitív példák viszont mindig megerősítettek. Jó, hogy már főiskolásként is szembesültünk ezekkel, mert így már felkészültebbek lehettünk az aktuális történésekre. Hedvig nővér előadásmódja pedig nagyon jó volt, szerettük az óráit. Mély hittel magyarázta el a nehéz dolgokat is.
Több, életre szóló kapcsolat is született a főiskolai évek alatt. Jó érzés, hogy az ország több részén is vannak más rendi szerzetesek, akikkel együtt tanultam, és ha találkozunk, mindig örülünk egymásnak, és megerősítjük egymást a megszentelt élet útján.
A hétköznapokban megélt hit tapasztalatai közül kettőt szeretnék kiemelni: nagyon sokat jelent számomra a napi szentségimádás. Ezek azok a pillanatok, amikor az Urat szemlélhetem. Enélkül nem tudnék szerzetes lenni. Itt találom meg hivatásom legmélyét.
A természet is a szemlélődés helye számomra. Ferencesként mély szálak kötnek hozzá. Mindig feltölt és erőt ad. Talán azért is, mert olyankor csend vesz körül, és minden más távol van. A Jóisten jósága, szeretete és titokzatossága viszont jelen van.
*
Mit jelent vagy jelentett számodra a Sapientiához tartozni?
A Sapientia számomra most is olyan, mint egy nagy család. Több professzorral is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk és ápolunk most is. Több barátság megmaradt. Néha most is összejárunk az évfolyamtársakkal.
Amikor ezen sorokat írom, akkor is van spontán történés: Mátraverebély-Szentkúton futottam össze délelőtt az egyik tanárommal, aki a családjával volt jelen a szentmisén. Örültünk egymásnak. Velük is voltam anno kirándulni a főiskola szervezésében. Kissé vicces, hogy ez a volt tanárom fiatalabb nálam… De a tekintély így is megvolt.
Mi a legnagyobb öröm, ami itt ért és amit megosztanál velünk?
A diploma megszerzése örömteli pillanat volt. Sok munka és energia volt belefektetve. Jó volt a többiekkel együtt ünnepelni.
Milyen javaslataid lennének a Sapientia jövőjének alakítását illetően?
Erősíteni a különböző rendek együttműködését, és esetleg bevonni olyanokat is, akik eddig nem küldtek ide növendéket.
Képzés terén: hangsúlyt helyezni az ezoterikus dolgokra, az ördögűzésre és az egyéb okkult dolgokra. Meglepően sokszor találkozom ilyen esetekkel.
Mi a személyes célkitűzésed az elkövetkezendő évekre?
Folytatni a hit átadását. És egyre jobb eszközzé válni a Jóisten kezében, hogy minél több lélek visszataláljon Hozzá.
Van-e saját jelmondatod, gondolatod vagy kedvenc idézeted, amelyik elkísér az
életben?
„Megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el.” (Én 3,4)
„Békességet hagyok rátok, az én békét adom nektek.” (Jn 14,27)
„Én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Piatrik Pió OFM