2015-ben Kolozsvárott tartottam először előadást a sebzett kollektív identitásról. Fontos volt számomra a helyszín. Egyrészt azért, mert nem csak Magyarország társadalmi és kulturális meghatározottságáról, hanem egész Kelet-Közép-Európáéról szól az elmélet. Másrészt azért, mert ugyan társadalomelméletről van szó, de a felvetés teológiai gyökerei tagadhatatlanok. Magyarul először a Vigiliában közöltem erről esszé jelleggel a 2015. júniusi számban. A regionális relevancia okán a következő évben lengyelül publikáltam (Zranienie społeczne: Nowy paradygmat dla Europy Środkowo-Wschodniej) a Roczniki Teologiczne című folyóiratban 2016-ban, majd ugyanebben az évben Hajdú Zoltánnal közösen a Rosta Gergellyel szerkesztett kötetben (Focus on Religion in Central and Eastern Europe: A Regional View), amely a De Gruyter kiadónál jelent meg. Az elméletet részletesen a 2019-ben a Springer Kiadónál megjelent kötetben fejtettem ki (Freiheit und Populismus. Verwundete kollektive Identitäten in Ostmitteleuropa), majd ezt követően számos további írásomban.
A vulnerability (sebezhetőség) mint szakkifejezés nagyjából 20 évvel ezelőtt vált egyre gyakrabban használt fogalommá a nemzetközi szakirodalomban, előbb a számítógépes és banki rendszerek, később az egyén és a társadalmi rendszerek területére vonatkoztatva. A vulnerability azonban feltételes mód – a fogalom használói olyan társadalmi és gazdasági környezetben beszéltek a veszélyekről, melyet alapvetően a stabilitás és ellenálló-képesség jellemzett. Elméletemben a sebzettség (woundedness, Verwundung) kifejezést befejezett múltban, mint megtörtént események lenyomatát használom. Mert a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb jellegzetességének ezt tekintem.
A katolikus tanítóhivatal megnyilatkozásaiban először Szent II. János Pál 1979. június 14-én a nemzetközi Rotary Klub tagjai előtt mondott beszédében fordul elő a vulnerabilità, sebezhetőség kifejezés. Utódja, XVI. Benedek pápa írásaiban 14-szer használja a kifejezést, majd Ferenc pápa már 78 alkalommal. Leó pápa frissen megjelent, első enciklikájában, a Magnifica humanitasban 28-szor szerepel a vulnerability valamelyik verziója, ám már 13-szor a wound(s), amely nem Krisztus sebeire vonatkozik, hanem az emberekre, emberi viszonyokra.
Leó pápa nem csak a mi régiónkra, hanem az ember alapállapotára vonatkoztatva beszél sebekről és sebzettségről. Áttekintve a XIII. Leó által szisztematizált katolikus társadalmi tanítás legfőbb pontjait, emlékeztet, hogy az evangéliumnak megfelelő szeretet arra ösztönöz, hogy az emberiség sebei felé forduljunk, ott, ahol azok különösen súlyosak. (21) Ferenc pápa szociális tanítása arra hív, hogy az emberek sebeit és reményeit kiindulópontként tekintsük a történelem értelmezésében, és azokat relációba hozzuk az evangéliummal. (41)
Ahogy VI. Pál pápa tanította, az egyház kötelességének érzi, hogy meghallgassa mind a múlt háborúk halottainak hangját, mind az élőkét, akik még mindig hordozzák azok sebeit, hogy kiáltásuk a béke és a békesség felhívásává váljon, és ne új konfliktusok előjátéka legyen. (217) Ferenc pápa felhív bennünket arra, hogy „érintsük meg” a szenvedők „testét”: nézzünk az arcukba, hallgassuk meg a történeteiket, ismerjük el a sebeiket. (216) Ugyanis „nem csupán közel vagyunk egymáshoz, hanem egymásra vagyunk bízva, hogy mindenki, amennyire tud, felelősséget vállaljon testvéreinek életéért és sebeiért.” (74)
Az ember és az emberiség sebzettsége részben csalódásból fakad, mert „a korlátlan növekedésbe, az egyenlőtlenségeket súlyosbító fejlődési formákba és azonnali megoldásokba vetjük reményünket, amelyek az emberek sebeit nem képesek gyógyítani. (12) Részben pedig az emberiség emlékezete sebeket hordoz: „háborúk, gyarmatosítás, faji vagy nemi alapú diszkrimináció, egész népek elleni erőszak, kizsákmányolás.” (79) A rabszolgaság is „seb a keresztény emlékezetben, amelyet a sajátunknak kell tekintenünk.” (176) El kell ismernünk, hogy az elmúlt hatvan évet – minden békevágy és békeszólam ellenére – megdöbbentő kegyetlenségű konfliktusok jellemezték, amelyek masszívan érintették a civil lakosságot, ami ártatlan áldozatokat, menekültáradatokat, társadalmi destabilizációt és tartós sebeket okozott. (189) Ma sincs másképpen.
A pápa kifejezi abbéli hitét, hogy Isten az ember és az emberiség sebzett testében képes megmutatni „egy olyan élet igazi emberségét, amely nyitottságban és közösségben valósul meg, amíg bennünk fel nem ébreszti azt a vágyat, hogy az Ő akarata legyen meg, amint a mennyben, úgy a földön is.” (231)
Bármennyire is fájdalmas tudnom, hogy az ember és az emberiség számos sebet hordoz, mégis örömmel tapasztalom, hogy a sebzettség megértése és a sebek felé való odafordulás jelentősége és felhívása egyre hangsúlyosabbá válik, még a Magisterium legrangosabb dokumentumaiban is.