2025 decemberének első napjaiban különleges konferencián vettem részt Rómában, amely a mesterséges intelligencia (MI) és a keresztény emberkép kapcsolatát járta körül. A kétnapos eseményt a nemzetközi Jáki Szaniszló Társaság szervezte további társintézmények közreműködésével. A konferencia címe – Artificial Intelligence as a Catalyst for Contemplation on Human Nature and the Image of God – világosan jelezte, hogy széles körben iránytűként szolgáló filozófiai és teológiai reflexió volt a szervezők célkitűzése egy immár mindennapjainkat érintő jelenségkörben. Jelen beszámoló azt is tükrözi, hogy egyszerre voltam jelen meghívott előadóként és figyelmes résztvevőként az eseményen.
A konferencia nyitóelőadásában Matthew Sanders, egy fiatal katolikus tech-vállalkozó mutatta be a Magisterium AI nevű katolikus nyelvi modellel működő MI-platformot. A rendkívül megragadó gondolatmenet minden jelenlévőt arra ösztönzött, hogy gondoljuk újra, mit jelent embernek lenni és Isten képmására teremtett személyként tekinteni magunkra egy olyan világban, ahol a mesterséges intelligencia egyre intenzívebben lép be az életterünkbe. Az egész konferencia gondolati terméséről elmondható, hogy az világos útmutatót adott az MI emberközpontú integrációjához. Az előadók hozzájárulásai – a történeti távlatú bölcseleti elemzésektől a jogi-etikai figyelmeztetéseken át a konkrét cselekvési tervekig – mind azt szolgálták, hogy az MI-t az ember szolgálatába állítsuk. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia ne torzítsa, hanem gazdagítsa az emberképet, szükség van mindazon értékek tudatosítására, amelyeket e konferencia középpontba állított: az emberi értelem méltóságára, a szabadságra, a közösség és hit jelentőségére.
Magisterium AI – egy katolikus nyelvi modell a hit szolgálatában
A Longbeard nevű technológiai cég alapítójaként Sanders évek óta azon dolgozik, hogy a modern MI vívmányait a katolikus közösség szolgálatába állítsa. A Magisterium AI platform segítségével a felhasználók sok szakkönyvtárat magában foglaló adatbázisban kereshetnek gyorsan és célzottan. Sanders elmondása szerint ezt a Catholic AI eszközt ma már 165 országban használják, ami jelzi, hogy világszerte jelentős igény mutatkozik az egyházi tanítással összhangban működő MI-megoldásokra.
Amint már az előadása címe is jelezte – Catholic-aligned LLMs (katolikus értékrendhez igazított nagy nyelvi modellek) –, Sanders a gyakorlati tapasztalatait osztotta meg arról, miként lehet egy nyelvi modellt az egyház tanítása szerint finomhangolni. Bemutatta, hogyan építették fel a Magisterium AI-t, és miként biztosítják, hogy a rendszer válaszai teológiailag megbízhatóak legyenek. Sanders hangsúlyozta, hogy megfelelő irányítással az MI eszközök erősíthetik a hitet és az erkölcsöt, nem pedig rombolják – ehhez viszont tudatos értékválasztásra van szükség a fejlesztés során.
Sanders előadásában különösen megragadó volt a „két út” metaforája, amellyel vázolta az MI jövőjét. Beszélt egy „arany ösvényről” és egy „sötét ösvényről”. Az arany út azt jelenti, hogy ha az MI és a robotika átveszi tőlünk a monoton, hétköznapi feladatok terhét, akkor az így felszabaduló időnket az igazán emberi tevékenységekre fordíthatjuk – több figyelem juthat a családra, a közösségre és a lét nagy kérdéseinek elmélyült átgondolására. Ezzel szemben a sötét út egy válságforgatókönyvet jelent: ha erős hit és erkölcsi iránymutatás nélkül állunk az új technológiák elé, akkor könnyen teret nyerhet a transzhumanizmus vagy más, „az Úr természetes tervén túlmutató” ideológia. Sanders figyelmeztetése szerint az MI fejlesztése ma etikai válaszút előtt áll: vagy az emberi természet kiteljesedését segíti elő (Isten terve felé vezetve), vagy annak eltorzulásához járul hozzá. Ez a markáns kettősség több előadó gondolatmenetében visszaköszönt még a konferencia folyamán.
MI, intelligencia és emberkép
A konferencia során kiderült, hogy az MI nem csupán technológiai újdonság, hanem mély antropológiai kihívás is. Tóth András, a Jáki Szaniszló Társaság elnöke előadásában provokatívan figyelmeztetett arra, hogy amikor a gépekre is az „intelligens” jelzőt alkalmazzuk, az alapvető értékválasztás kérdése. Ha a gépet intelligensnek nevezem, azzal az embert gépiesítem – mondta, arra utalva, hogy az „intelligencia” fogalmának kiterjesztése a pusztán algoritmikus mintázatfelismerésre óhatatlanul leértékeli az emberi értelem különleges természetét. Egy újfajta poszthumán szemlélet lopakodhat be, amely elmossa a határt ember és gép között.
A konferencián többen is rámutattak arra, hogy az MI körüli szóválasztásaink visszahatva formálják a gondolkodásunkat. Például, ha kritikátlanul átvesszük a technokrata metaforákat, akkor könnyen a mérnöki materializmus csapdájába eshetünk, ahol az ember csupán egy bonyolult gépnek tűnik. Itt érdemes tudatosítanunk, hogy már a konferencia címében is ott rejlett a központi kérdés: vajon az MI katalizátora lesz-e a mélyebb önmegértésnek (Isten képmásai vagyunk), vagy ellenkezőleg, az önazonosság válságának katalizátora lesz?
Istenképűség az „okos gépek” korában
A konferencia minden előadója számára referencia volt az Isten-képűség(Imago Dei) teológiai fogalma – az a hitigazság, hogy az embert Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtette. Mit jelent ez az MI korában? Az előadók rámutattak, hogy az istenképűség nem csupán valamiféle statikus tulajdonság, hanem az emberi méltóság és hivatás alapja. Andrea Ciucci atya – a Pápai Életvédő Akadémia főtitkára – hangsúlyozta, hogy minden egyes döntésünk az MI fejlesztése és alkalmazása során egy implicit emberképet tükröz: „minden tervezési választás kifejez egy bizonyos víziót arról, mit jelent embernek lenni”. Éppen ezért az MI alakítását az emberi természet minél teljesebb megértésével, az istenképűség tudatában kell végezni. Másképpen fogalmazva: ha szem elől tévesztjük azt az igazságot, hogy az ember Isten gyermeke, akinek lelke és transzcendens méltósága van, akkor könnyen úgy szemléljük a technológiát, hogy az méltatlanul leegyszerűsíti az embert.
Az istenképűség teológiája arra emlékeztet, hogy az ember kapcsolatokra teremtett lény: képes Teremtőjével tudatos szeretetkapcsolatba lépni, és embertársaival közösséget alkotni. Idézték a Bölcsesség könyvét is, amely figyelmeztet: az ember által készített bálvány sosem kelhet életre, készítője mindig fölötte áll. A bálványkészítés ősi kísértése ma is jelen van. Ez persze nem jelenti azt, hogy a felelős MI-használat bálványimádás volna – csupán arra int, hogy helyén kell kezelnünk a technológiát. Az MI soha nem lehet cél önmagában, csak eszköz; az ember pedig soha nem válhat eszközzé, hiszen ő mindig cél, akit Isten önmagáért akart.
A konferencia újra meg újra az emberközpontúság elvét hangsúlyozta. Az egyház tanítása régóta vallja, hogy minden technológiai fejlődést az ember méltóságának és a közjónak kell alárendelni. Az MI fejlesztése ezért morális és spirituális felelősséggel jár – hiszen az ember Isten által kapott kreatív képességeit használja hozzá, így a technológiai innováció az ember teremtő tevékenységében való részesedés is. Fejlesztőként és felhasználóként egyaránt felelősek vagyunk azért, hogy az MI alkalmazása ne sértse az ember transzcendens méltóságát és a közjót szolgálja.
Funkció vagy személy? Az algoritmikus működés határai
A mesterséges intelligencia korában újult erővel jelenik meg a kísértés, hogy az embert pusztán funkciói összességeként értelmezzük. Ez a funkcionális redukcionizmus abból a feltevésből indul ki, hogy az emberi értelem működése teljes mértékben leírható algoritmusokkal és utánozható gépi folyamatokkal. A Magisterium AI–Imago Dei–technológia hármas feszültségében ez súlyos kérdéseket vet fel: ha az ember nem több digitálisan reprodukálható funkciók halmazánál, mi marad különleges méltóságából, az Imago Dei titkából? A katolikus gondolkodás szerint az emberi személy értéke messze túlmutat a funkcionalitáson – ezt a nézőpontot a technológiai diskurzusban is érvényesíteni kell.
E gondolat jegyében Alberto Carrara figyelmeztetett, hogy tisztázzuk, mit is nevezünk valójában „intelligenciának” egy algoritmus esetében, és óv attól, hogy összetévesszük a puszta számítást a valódi megértéssel, hiszen az emberi értelem jóval több az adatfeldolgozásnál. Stacy Trasancos szerint maga a mesterséges intelligencia is ilyen redukcionizmus terméke lehet, amely veszélyesen leszűkíti az emberképünket az imitálható funkciók összegére. Alessandro Giostra pedig rámutatott, hogy már a felvilágosodás korában megjelent az emberi elme gépként való felfogása – e nézet bírálata segít megérteni a mai technológiai redukcionizmus gyökereit.
Ez a funkcionalista megközelítés nem csak elvi probléma, hanem gyakorlati következményekkel is jár. Alex Yeung figyelmeztetett, hogy a nekünk segítő, sőt helyettünk döntő „okos gépek” könnyen túlságosan tolakodóvá válhatnak, fokozatosan erodálva személyes szabadságunkat. Ha átengedjük döntéseinket a gépeknek, végső soron magunkat fokozzuk le puszta paraméterek szintjére. Lucía Guerra Menéndez pedig arra intett, hogy az ember méltósága sérül, ha csupán a róla gyűjtött adatokkal azonosítjuk. Még a big data és gépi tanulás korában is szem előtt kell tartanunk: az ember értéke nem feleltethető meg valamely információhalmaznak.
Daniele Bruno rámutatott, hogy a digitalizáció tudatos irányítás mellett a személyes kapcsolatok és akár az evangélium szolgálatába is állítható. Claudia Lentini az intézményi felelősség fontosságát emelte ki, míg Marco Russo a közjó primátusának szükségességét hangsúlyozta az MI alkalmazásában. E perspektívák megerősítik, hogy a technológiai fejlődést emberközpontú elvek mentén kell formálni. Imago Dei alapú emberképünk nem engedi, hogy saját alkotásunk – bármilyen intelligens legyen is – bálvánnyá magasodjon vagy az emberi önértelmezés mércéjévé váljon. Épp ellenkezőleg: az a tét, miként őrizhetjük meg az ember transzcendens méltóságát és szabadságát egy olyan korban, amikor az ember által teremtett intelligencia egyre erősebben visszahat ránk.
Emberközpontú MI-integráció magyar szemmel
A konferencia magyar előadói összetett, de egymást erősítő perspektívákkal járultak hozzá ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) emberközpontú módon lehessen integrálni a társadalomba. Az elhangzott gondolatok mind azt a közös célt szolgálták, hogy az ember maradjon a technológiai fejlődés mércéje és haszonélvezője, és ne pusztán annak kiszolgálója vagy háttérbe szorítottja legyen. A teológiai-filozófiai meglátások, az etikai-jogi figyelmeztetések és a gyakorlati útmutatók egyaránt azt erősítették: az MI fejlesztését és alkalmazását az emberi méltóság, szabadság és közjó szem előtt tartásával kell végezni.
Az emberi értelem egyedisége és az MI korlátai: Több magyar előadó is hangsúlyozta: az emberi értelem különleges és pótolhatatlan, és ezt nem szabad szem elől téveszteni az MI korában. Bagyinszki Ágoston ferences szerzetes egy fél évszázados időtávlatot áttekintve idézte fel Jáki Szaniszló felismeréseit, melyek szerint a gondolkodás több mint puszta számítás. Rámutatott, hogy már Jáki 1969-es műve is arra figyelmeztetett, hogy a gépek nem gondolkodnak, csak algoritmusokat követnek, és a valódi tudatosság vagy értelem nem hozható létre pusztán szilícium alapú rendszerekkel. Ezek a klasszikus meglátások ma is érvényesek, amikor a modern MI látványos eredményei miatt hajlamosak vagyunk túlértékelni a gépi „intelligenciát”. Tóth András, a Jáki Társaság elnöke, ezt a gondolatot folytatva kritikus reflexiót adott: elemezte, miért nevezzük egyáltalán „intelligenciának” a fejlett mintázatfelismerő algoritmusokat, és figyelmeztetett, hogy ez a nyelvi döntés egy új szemléletmódot tükröz. Vajon nem az emberképünk változását jelzi-e, ha a gépi működést az emberivel egy szintre emeljük? – tette fel a kérdést. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi értelem leértékelődik, ha kritikátlanul elfogadjuk: „ami az emberben értelem, az a gépben is az”. Ezért hangsúlyozta, hogy az MI-t helyénvaló alázattal kell kezelni – elismerve hasznosságát, de nem megszemélyesítve azt, és nem hárítva át rá az emberi felelősséget. E filozófiai és antropológiai alapvetések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az MI integrációja ne technokrata módon, hanem az emberi természet ismeretéből kiindulva történjen.
Az emberi szabadság és méltóság védelme: A konferencián új hangsúlyt kapott az a kérdés, miként őrizhető meg az ember belső szabadsága és méltósága az MI térhódítása közepette. Tahyné Dr. Kovács Ágnes jogász előadásában fókuszba állította a kognitív szabadság fogalmát, vagyis az ember mentális önrendelkezéshez való jogát az algoritmusok korában. Rámutatott, hogy a személyre szabott tartalomajánló algoritmusok, a manipulatív MI-alapú eszközök (például a közösségi média filterbuborékjai vagy a deepfake technológiák) észrevétlenül korlátozhatják gondolkodásunk függetlenségét. Ha hagyjuk, hogy az MI alakítsa preferenciáinkat és döntési helyzeteinket, sérül az ember kognitív autonómiája, ami a méltóságunk és szabad akaratunk része. Kovács Ágnes felhívta a figyelmet arra is, hogy az etikai és jogi szabályozás nem maradhat el: új alapjogként érdemes tekinteni a kognitív szabadságra, amelynek védelme létfontosságú az emberközpontú MI-korszakhoz. Ez a gondolat jól illeszkedett a konferencia vezérfonalához, hiszen az ember mint Isten képmása rendelkezik azokkal a spirituális és értelmi adottságokkal, amelyeket egyetlen technológia sem korlátozhat vagy vehet semmibe. Az előadás így erkölcsi iránytűt adott: az MI-innovációk során az emberi jogok és méltóság védelmét nem szabad másodlagos szempontnak tekinteni, épp ellenkezőleg – ez kell legyen a kiindulópont.
Gyakorlati útmutatók a közjó szolgálatában: Szűts Zoltán oktatáskutató egy friss módszertani útmutatót ismertetett, amelyet a Jáki Társaság megbízásából dolgoztak ki katolikus iskolák számára. Ennek lényege, hogy az emberközpontú MI-eszközöket integrálják az oktatásba – olyan módon, hogy a technológia támogatja, de nem pótolja a tanulást és tanítást. Szűts kiemelte: az MI-t az iskolákban mindig a diákok személyiségfejlődése és kritikus gondolkodása szempontjából kell értékelni. Konkrét példák hangzottak el arra, hogyan használható a mesterséges intelligencia például az interaktív hittanórákon vagy a teremtésvédelem tudatosításában, miközben a pedagógusok felkészítése is kulcsfontosságú. Ez a gyakorlati megközelítés megmutatta, hogy lehetséges hidat verni az elvi etikai elvárások és a mindennapi alkalmazás közé: megfelelő iránymutatással az MI kincs a kezünkben – értékes eszköz, ha jól használjuk. Ugyanígy Belényesi Pál előadása a média világába vezette vissza a konferencia eszméit. Rámutatott, hogy a mai média-ökoszisztéma, amelyet egyre inkább MI vezérelte algoritmusok formálnak, döntő hatással van arra, miképpen gondolkodunk magunkról, embertársainkról és Istenről. Felvetette: az egyháznak és a vallási közösségeknek felelősségük van abban, hogy az MI által alakított nyilvánosságban is érvényesüljenek az emberközpontú szempontok. A hamis hírek, a gyűlöletbeszéd vagy akár a túlságosan „gépi” kommunikáció ellen értékalapú párbeszéddel és jelenléttel lehet fellépni. Belényesi zárszavai mintegy a valóság próbájának tették ki a konferencia összes addigi gondolatát: ha azt akarjuk, hogy az itt megfogalmazott elvek ne csak elméletben, hanem a hétköznapokban is érvényesüljenek, akkor oda kell figyelnünk arra, hogyan jutnak el ezek az üzenetek az emberekhez az MI közvetítette médián keresztül. Így a konferencia eszmei íve kiteljesedett: az elvi alapok után a gyakorlati cselekvés irányát is kijelölték.
Szellemi megkülönböztetés és iránymutatás az MI korában
A római konferencia végére egyértelművé vált, hogy a mesterséges intelligencia témájában a keresztény gondolkodásnak két végletet kell elkerülnie: a naiv technofíliát és a bénító technofóbiát. A kettő között a szellemi megkülönböztetés útját kell járnunk. Egyrészt látnunk kell a lehetőségeket: az MI valóban segíthet az embernek, sőt akár a hit elmélyítésének eszközévé is válhat – másrészt viszont ébernek kell lennünk a veszélyeket illetően: az emberképünk torzulhat, ha nem visszük magunkkal a teológiai-erkölcsi iránytűnket ebbe az új világba.
Ahogy a konferencia elején Sanders is hangsúlyozta, az egyháznak aktívan formálnia kell az MI alkalmazását, különben lemarad egy sorsfordító kulturális folyamatban. A katolikus hagyomány páratlan tudása az emberi természetről kulcsfontosságú iránymutatást adhat a technológiai fejlődésnek, hiszen a Katolikus Egyház „régebb óta tanulmányozza az emberi létezés mibenlétét, mint bárki más”. Ha ismerjük a célt – vagyis hogy mi teszi teljessé az embert –, akkor „visszafelé haladva biztosíthatjuk, hogy az általunk fejlesztett MI [...] a legfontosabb emberi célok szolgálatába álljon”.
A konferencia végkicsengése az volt, hogy az MI valóban katalizátor lehet – de nem önmagában, hanem attól függően, hogy mi magunk milyen szellemi−lelki alapállással közelítünk hozzá, integráljuk. Ha megmaradunk annál a meggyőződésünknél, hogy az ember Isten képmása, és ennek fényében formáljuk az új technológiákat, akkor az MI hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy még mélyebben megértsük önmagunkat és Teremtőnket. Ha viszont hagyjuk, hogy az MI iránti rajongás vagy félelem kiszorítsa a gondolkodásunkból az istenképűség horizontját, akkor könnyen az önazonosság válságának katalizátorává válhat.
Megfontolandó kérdések
- Hogyan biztosíthatjuk, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése és alkalmazása az ember szolgálatában maradjon, és ne váljon az ember helyettesítőjévé vagy bálványává?
- Milyen egyedi, Isten-képmás voltunkból fakadó emberi tulajdonságokat nem tud – és feltehetően soha nem fog – reprodukálni egy MI? Mit árul el ez arról, hogy miben áll az ember különleges méltósága?
- Miként segíthet az egyház tanítása és a teológia az MI etikai kereteinek kialakításában? Hogyan működhet együtt a hívő közösség a technológiai szakemberekkel a közös jó érdekében?
- Hogyan őrizhetjük meg személyes szabadságunkat és felelősségünket egyre automatizáltabb, adatalapú világunkban? Ki viselje a felelősséget az MI döntéseiért?
- Hogyan használhatjuk az olyan eszközöket, mint a Magisterium AI, hitünk és tudásunk elmélyítésére úgy, hogy közben megőrizzük a személyes istenkapcsolat elsődlegességét a technológiával szemben?
Szerző: Bagyinszki Ágoston