XIV. Leó pápa beszéde a Római Kúria tisztviselőihez, a Szentszéknek, a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának és a Római Vikariátusnak az alkalmazottaihoz
[Hosszan tapsolnak.]
Köszönöm! Ha a taps hosszabb, mint a beszéd, akkor hosszabb beszédet kell tartanom! Tehát vigyázzatok! Köszönöm!
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek!
Kedves testvéreim!
Örülök, hogy üdvözölhetlek mindannyiatokat, akik a Római Kúria, a Kormányzóság és a Római Vikariátus munkaközösségeit alkotjátok. Köszöntöm a dikasztériumok vezetőit és a többi elöljárót, a hivatalvezetőket és minden tisztviselőt; hasonlóképpen Vatikánváros vezetőségét, az igazgatókat és az alkalmazottakat. És nagyon örülök, hogy kihasználva a szombati napot sok családtag is itt van.
Ez az első találkozónk természetesen nem arra szolgál, hogy programbeszédeket tartsak, inkább lehetőség számomra, hogy köszönetet mondjak a szolgálatért, melyet végeztek, és ezt a szolgálatot úgymond „örököltem” elődeimtől. Tényleg nagyon köszönöm! Igen, mint tudjátok, csak két évvel ezelőtt érkeztem, amikor szeretett Ferenc pápa kinevezett a Püspöki Dikasztérium prefektusává. Akkor elhagytam a perui Chiclayo egyházmegyét, és ide jöttem dolgozni. Micsoda változás! És most akkor… Mit is mondhatnék? Csak azt, amit Simon Péter mondott Jézusnak Tiberiás tavánál: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17).
A pápák jönnek-mennek, a Kúria marad. Ez minden részegyházra, minden püspöki kúriára igaz. És igaz Róma püspökének Kúriájára is. A kúria az az intézmény, amely őrzi és továbbadja egy egyháznak, püspökei szolgálatának történelmi emlékezetét. Ez nagyon fontos. Az emlékezet lényegi eleme az élő szervezetnek. Nemcsak a múltra irányul, hanem táplálja a jelent és irányítja a jövőt. Emlékezet nélkül eltévedünk az úton, eltévesztjük az útirányt.
Kedves barátaim, ez tehát az első gondolat, melyet szeretnék megosztani veletek: a Római Kúrián dolgozni azt jelenti, hogy segítünk életben tartani az Apostoli Szentszék emlékezetét, az említett mély, nélkülözhetetlen értelemben, hogy a pápai szolgálat a lehető legjobban valósulhasson meg. Analóg módon ez a Vatikánvárosi Állam szolgálatáról is elmondható.
Aztán van egy másik szempont is, melyet szeretnék megemlíteni, és amely kiegészíti az emlékezet szempontját, nevezetesen az Egyháznak, a Kúriának és a péteri szolgálathoz kapcsolódó összes intézménynek a misszionáriusi dimenziója. Sokszor hangsúlyozta ezt Ferenc pápa, aki az Evangelii gaudium apostoli buzdításban megfogalmazott tervvel összhangban a Praedicate evangelium apostoli konstitúcióval az evangelizáció perspektívájában reformálta meg a Római Kúriát. És ezt elődeinek, különösen VI. Pálnak és II. János Pálnak nyomdokain tette.
Azt hiszem, tudjátok, hogy a missziós tapasztalat része az életemnek, és nem csak mint megkeresztelt személynek – ahogyan ez igaz mindannyiunkra, minden keresztényre –, hanem azért is, mert ágostonos szerzetesként misszionárius voltam Peruban, és a perui emberek között vált egyre érettebbé pásztori hivatásom. Nem tudom eléggé megköszönni az Úrnak ezt az ajándékot! Aztán a hívás, hogy az Egyházat itt, a Római Kúrián szolgáljam, egy új küldetést jelentett, melyen osztoztam veletek az elmúlt két évben. És még folytatom és folytatni fogom, amíg Isten úgy akarja, ebben a rám bízott szolgálatban.
Ezért megismétlem, amit május 8-án este az első köszöntőmben mondtam: „Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius Egyház, olyan Egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott a befogadásra, tárt karokkal […] fogad mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak.” Ezeket a szavakat Róma egyházához intéztem. És most megismétlem őket ennek az egyháznak az összes egyház és az egész világ felé irányuló azon küldetésére gondolva, hogy a közösséget, az egységet szolgálja, szeretetben és igazságban. Az Úr ezt a feladatot Péterre és utódaira bízta, és különböző formákban ti mindannyian közreműködtök ebben a nagy munkában. Mindannyian hozzájárultok azzal, hogy mindennapi munkátokat elkötelezetten végzitek, és hittel is, mert a hit és az imádság olyan, mint a só az ételhez, ízt ad.
Ha tehát mindannyiunknak együtt kell működnünk az egység és a szeretet nagy ügyében, akkor mindenekelőtt a mindennapi helyzetekben tanúsított viselkedésünkkel próbáljuk ezt megtenni, kezdve a munkahelyünkkel. Mindenki az egység építője lehet a munkatársaihoz való hozzáállásával: az elkerülhetetlen meg nem értéseken türelemmel, alázattal léphetünk túl, mások helyébe képzelhetjük magunkat, kerülhetjük az előítéleteket, és egy jó adag humorral is, ahogy Ferenc pápa tanította nekünk.
Kedves testvéreim, még egyszer, szívből, köszönetet mondok nektek! Május hónapban vagyunk: kérjük együtt Szűz Máriát, hogy áldja meg a Római Kúriát és Vatikánvárost, áldja meg családjaitokat, különösen a gyermekeket, az időseket, a betegeket és a szenvedőket. Köszönöm!
Mondjuk tehát együtt? Üdvöz légy, Mária…
[Áldás.]
Még egyszer köszönöm! Minden jót kívánok!
(Fordította: Tőzsér Endre)