„Hagyományos” családból származom, ahol az apa a családfő, ahol a vasárnap a családé volt. A szocializmus kellős közepébe születtem bele, a Jóisten humora jóvoltából épp Mindenszentek napján. Így mi a legvadabb időkben is megünnepeltük a Mindenszentek ünnepét. Ez meghatározó számomra. Egész életemben éreztem a Jóisten jelenlétét és kedves Mindenszentjeimét. A jót és a rosszat is elfogadtam mindig. Mindkettőből volt épp elég…
A Sapientiáról Szentváry-Lukács Erika hitoktató kolléganőmtől hallottam először, akivel egy plébániaközösségbe jártam évekig. Először az Ember, erkölcs, vallásismeret szakot végeztem el. Az volt a cél, hogy az erkölcstan kapcsán az önkormányzati iskolákban beszéljek a jóról. Gondoltam, burkoltan és a Jóisten segítségével előbb-utóbb így majd valamikor beszélhetek nemcsak a jó dolgokról, hanem a legfőbb jóról is: Isten szeretetéről.
Nekünk nagyon jó csoportunk volt, mind az etika képzésen, mind pedig a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésen is. A legjobb csoporttársak és a legjobb tanárok kerültek hozzánk. Csoporttársam volt például Chavvakula Lourduraju verbita missziós atya, akivel ma is kedves, igazi jó testvéri szeretetkapcsolatban vagyunk. De szeretettel és tisztelettel emlékszem Ly Jakab atyára, Szöllősi Emőkére, Láng-Ijjas Erzsikére, akivel szintén mai napig tartjuk a kapcsolatot. Tanárom volt többek között Jelenits atya, aki az érzelmek széles skáláján vitt végig: a csodálattól kezdve a rajongó szereteten át a vizsgadrukk szorongattató érzéséig. Kiváló tanár volt, elmondhatom, hogy a biblikumórán szerzett tudás, amit tőle kaptam, a mai napig kitart. Perendy atya órái is feledhetetlenek. Nagyon nagy hatással volt életemre Papp Miklós atya. A mai napig olvasgatom a jegyzeteit, idézem a mondatait a növendékeknek, pl. hogy a „Fejünkre nagyon kell vigyázni.” És persze, hogy „25 éves kora után mindenki felelős a saját arcáért”. Ugyanilyen szeretettel emlékszem Somogyiné dr. Petik Krisztinára is. Rengeteget tanultam tőle.
Nap mint nap hálát adtam, hogy felnőttként, családosként, tanárként még iskolába járhatok. A Sapientiára, ahová igazi boldogság volt belépni. A családias légkör, a remek tanárok, a nagyszerű csoporttársak mindig feltöltötték a lelkemet. Külön öröm volt a szentmise iskolánk kápolnájában. Amikor csak lehetett, mindig mentem misére vagy csak egy térdhajtásra, napközben. Adventben pedig büszke voltam, hogy együtt szerkeszthettük a kis füzetet, adventi versekkel, idézetekkel, gondolatokkal. Életem legszebb időszaka volt „sapis” diáknak lenni. Tanulmányi éveim alatt soha nem volt bennem kétely vagy megrendülés. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. A Sapientián mindennap megélhettem az Istennel való találkozást.
Hálás voltam, amikor Révay Edit nővér felvetette, hogy „gyógytornát” tart a lányoknak. Így aztán az iskola már nemcsak a lelkünkre hatott jótékonyan, hanem a testi egészségünkkel is foglalkozott.
1. Mit jelent vagy jelentett számodra a Sapientiához tartozni?
Öröm, boldogság, hitelesség.
2. Mi a legnagyobb öröm, ami itt ért és amit megosztanál velünk?
Tartós baráti kapcsolatok.
3. Milyen javaslataid lennének a Sapientia jövőjének alakítását illetően?
Minden szuper.
4. Mi a személyes célkitűzésed az elkövetkezendő évekre?
Valaha még szeretnék a Sapi diákja lenni.
5. Van-e saját jelmondatod, gondolatod vagy kedvenc idézeted, amelyik elkísér az életben?
„Szeretet és szolgálat”