Az együttérzés azt jelenti, hogy közelebb kerülünk ahhoz, aki szenved. Azonban csak akkor kerülhetünk közelebb egy másik emberhez, ha mi magunk is hajlandóak vagyunk sebezhetők lenni. Az együttérző ember azt mondja: „A testvéred vagyok, ember vagyok, törékeny és halandó, csakúgy, mint te. Nem botránkozom meg a könnyeid láttán, s nem félek a fájdalmadtól. Én is sírtam már. Én is éreztem fájdalmat.” Csak akkor lehetünk együtt valakivel, ha az megszűnik „a másiknak” lenni, s olyanná válik, mint mi magunk.
Amikor visszagondolok az életemre, látom, hogy a legnagyobb vigasztalást azok a pillanatok jelentették, amikor valaki azt mondta: „Nem tudom megszüntetni a fájdalmadat, és megoldást sem tudok ajánlani a gondodra, de megígérem, hogy nem hagylak egyedül, s kitartok melletted, amíg csak tudok, és ahogy tőlem telik.” Életünket átjárja a bánat és a fájdalom, de micsoda áldás, ha ezt a bánatot és fájdalmat nem egyedül kell átélnünk! Ez az együttérzés ajándéka.
(Henri Nouwen: Itt és most)