„Ó asszonyok, ti forró italok ...
Az életút hozzátok kanyarog
S a vágy felétek tárja vézna karját,
Ti vagytok a szívekben a dalok,
Ti vagytok a megváltás és vigasság,
Ó asszonyok, ti selymes takarók,
Szép szőnyegek, ti szőkék és ti barnák,
Ti soha, soha el nem fáradók,
Ó asszonyok, ti mindenféle fajták…”
(Juhász Gyula: Ó asszonyok – részlet)
10 Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
11 Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
12 Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
13 Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.
14 Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.
15 Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.
16 Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.
17 Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.
18 Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.
19 Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.
20 Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.
21 Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.
22 Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.
23 Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.
24 Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.
25 Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
26 Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.
27 Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.
28 Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:
29 Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!
30 Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!
31 Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!
Elöljáróban
A női élet folyamatában, a lány–asszony–idős asszony három egymást követő női minőségének sorában a középső az asszonyiság, az asszony-lét. A lány erre készül, erre érlelődik, az idős asszony erre építve, ebből merítve búcsúzik, és éli meg méltóságát, bölcsességét. A lány érlelődik, az idős asszony túlérett – az asszony érett. Érettsége a teljességet jelenti. A nőiség minden összetevője működik az életében. A lány virágzik, az idős asszony elvirágzott és magokat hordoz – az asszony terem, gyümölcsöt hoz. A virágzás a készülődés a terméshozásra, a mag beérése már annak meghaladása – az érett, termő állapot az asszonyiság.
A Példabeszédek könyve 31. fejezetének egy része ennek az érett, termő állapotnak adja gazdag leírását. Milyen a nőiség útján a teljességet jelentő asszonyi állapot, miféle szerepeket, feladatokat foglal magába, a személyiség milyen képességei, funkciói működnek benne? Mindezt tökéletesen nyomon követhetjük ebben az ókori írásban. Ami a több mint kétezer éves szövegből kirajzolódik, párhuzamba állítható az emberiség ugyancsak ősi alkotásaiból, a mesékből kibomló női személyiségfejlődési úttal. Antalfai Márta személyiségfejlődési modellje a mesékben megjelenő fejlődési állomásokra épül, az egyes életkorokban aktualizálódó archetípusok és komplexusok mentén haladva, egyben a jungi személyiségfunkciók általa feltárt érését is követve.
A Példabeszédek könyvéből választott fejezet elemzésében erre a modellre építve kívánom kimutatni, hogy az asszonyi állapotban, az érett nőiségben hogyan jelennek meg és teljesednek ki a fejlődés egyes állomásai során beépült lelki képességek és női minőségek. Tanulmányom célja, hogy kimutassam az ókori szövegben megjelenő nőiség és az emberiség ősi meséiben kirajzolódó női személyiségfejlődési állomások és lelki minőségek párhuzamát, alapul véve Antalfai Márta mesekutatásra épülő személyiségfejlődési modelljét. Ezért a tanulmányban az egyes fejlődési szakaszok mesei indíttatású elnevezését és azok jellemzőit Antalfai A női lélek útja mondákban és mesékben című könyve[i] és A női kiteljesedéshez vezető út meghatározó állomásai című tanulmánya[ii] alapján ismertetem. Itt szeretném még megjegyezni, hogy a négy személyiségfunkció – érzékelő, gondolkodó, intuitív és érző – alkalmazása során Jolande Jacobi C. G. Jung pszichológiája című könyvét[iii] veszem alapul.
A Példabeszédek könyvéről
A Példabeszédek könyve az izraelita bölcsességi irodalom egyik legjellegzetesebb alkotása, több mint kétezer éves, de keletkezésének körülményeit nem tudják a kutatók pontosan megállapítani. A hagyomány szerint Salamon király Izrael nagy bölcse és a bölcsesség pártfogója volt, ezért ezt a művet is neki tulajdonítják, jóllehet egyes részei kétséget kizáróan más szerzőktől származnak.
A bölcsességi gondolkodás és irodalom alapvető jellegzetessége, hogy középpontjában az egyén sorsa áll. Olyan szellemi kultúráról van tehát szó, amelynek célja a cselekvés helyes normáinak felismerése, s ennek megfelelő magatartás kialakítása az egyéni és családi életben, valamint az ember közösségi kapcsolataiban. Ez az ókori Keleten általánosan elterjedt gondolkodási forma eltér a görög filozófia módszerétől és szándékától. Nem a valóság fogalmi megragadására törekszik, és nem épít fel átfogó rendszert a lét végső kérdéseinek magyarázatára. A keleti bölcsesség tapasztalati tudás, «életbölcsesség», amely az élet konkrét eseményeinek vagy jelenségeinek megfigyelésén, összehasonlításán alapul. Az így szerzett tudás kifejezésének alapformája a rövid és képekben gazdag, párhuzamban megfogalmazott mondás.[iv]
Ez a bölcsességi kultúra az egész ókori Kelet kincse volt, a különböző országok bölcsességi irodalma széles körben elterjedt, más országokban is ismertté vált. A keleti életbölcsesség az ember boldogulását, sikeres életét szeretné elősegíteni. Témakörei a hétköznapi élet különböző területeiről származnak, azok helyes megéléséhez adnak gyakorlati tanácsokat. Ugyanakkor a vallásos gondolat- és érzésvilág is átszövi. Az izraelita bölcsesség is szoros kapcsolatban áll az istenhittel. Maga a héber bölcsesség szó nagyon összetett jelentéstartalommal bír, többek között jelenthet hivatásbeli tudást, a kézműves, a művész szakértelmét, az uralkodó kormányzói képességét, de ravaszságot, leleményességet is. Ugyanakkor jelentheti az ember megfontolt cselekvés- és magatartásmódját a hétköznapi életben, amellyel a világban uralkodó rendhez alkalmazkodik.
A Példabeszédek könyve, hasonlóan a legősibb gyűjteményekhez, olyan bölcsességről tesz bizonyságot, amely a valóság megnyilvánulásai mögötti rendet keresi. A valóság rendjéhez való alkalmazkodás a boldog élet záloga.
A könyv befejező részét képezi a derék asszony dicsérete, amely egy alfabetikus költemény. A benne megjelenő női magatartásforma, hozzáállás, lelki beállítódás a megelégedett, boldog, sikeres asszonyi élet alapja. A derék asszony az „ősi rend” szerint működik, benne a női lelki képességek, magatartásformák kibontakoznak, betölti hivatását, szerepét, így élete boldog.
A Példabeszédek könyve 31. fejezetének elemzett részében a szöveg számomra valamiféle „szövetként”, szövött anyagként jelenik meg, bontakozik ki. Az asszonyi élet különböző oldalainak, feladatainak, szerepeinek bemutatása során egy-egy aspektusra többször visszatér, valamivel kiegészítve, kissé más szemszögből megvilágítva újra megemlíti azt. Mintha a szál újra és újra előbukkanna, majd eltűnne, miközben egy másik szálat ölt bele, aztán újabb és újabb szálakat, de a régieket is továbbszőve. Gondolatmenetemben az összetartozó szálakat együvé rendezem, hogy a bemutatott témakör a maga teljességében rajzolódjon ki.
Az ókori írás egy gyönyörű hasonlattal indul: a nőiség ősi szimbólumát hívja segítségül, hogy az igazi asszony értékét kifejezze. Egy derék asszony „ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket”. A gyöngy a teljesség és a tökéletesség jelképe, ám a derék asszony értéke meghaladja még az igazgyöngyét is. Mi a gyöngy?
„A gyöngykagylóban fejlődő, gömb alakú, gyöngyházfényű (kalciumkarbonát-kristályokból álló) képződmény. A világ női alapelvéhez tartozó szimbólum, amely kapcsolatban áll a legfontosabb feminin jelképekkel: a vízzel, a Holddal, a kagylóval. A Magna Mater életadó erejét, a kozmikus életet, annak kezdetét és törvényét képviseli. Ritkasága, formája és fénye révén vált értékessé és a legfőbb értékek megtestesítőjévé. Gömb alakja folytán a tökéletességet reprezentálja a legtöbb kultúrában. Számos nép szerint a kagylót az égi villám termékenyíti meg, ezért a gyöngyben a tűz és a víz, a két kozmikus ellentét egysége valósul meg; a termékeny teljességet jelenti.”[v]
Tekintsük az asszonyt gyöngynek, és nézzük meg, mit rejt belül ez a tökéletes, érett forma!
I. A feleség
Az asszony egyik meghatározó szerepe a feleség szerep. A Példabeszédek könyve szerint az asszony feleségként férje javát szolgálja, a férj személyét és vagyonát illetően is. „Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban” (11–12. vers).
A feleség sokat tehet azért, hogy férjét elismerjék, hivatásában kibontakozhasson, tisztelt tagja legyen a közösségnek, javai el ne herdálódjanak. Ebben a szerepben az asszony segítőtársként, támaszként jelenik meg. A házastársi kapcsolat szép vonatkozására világít rá a szöveg írója: a társ személyének értékét óvni, támogatni, és munkájának, tevékenységének gyümölcsét megbecsülni, gyarapítani. A feleség szerepben a feleség archetípusa ölt testet. Beéréséhez a gyermekből felnőtt nővé válás útján különösen a kora serdülőkorban megerősödő szolgálatkészség, segítőkészség és alárendelődési képesség nélkülözhetetlen. A koraserdülő lány személyiségében a másik ember szükséglete iránti érzékenység, az adakozás, a gondoskodás képessége érlelődik, ahogy ez ezen életszakasz szimbolikus elnevezésében is kifejeződik. A „jószívű lány” mint lelki minőség a segítőkész mesealakokban is testet ölt.[vi] Olyan lányokban, akik útjuk során megetetik az éhezőt, bekötözik a sebesültet, könnyebbséget hoznak egy szenvedő lény életébe. A férje javát szolgáló feleségben meghatározóan a kora serdülőkorban (kb. 11–13 éves kor) aktualizálódó Jószívű lány archetípusa működik.
Az asszony figyelmes gondoskodása teremti meg a férfi körül azt a légkört, amelyben étel, tiszta ruha, pihenés; betegség esetén pedig ápolás várja.
A férfi dolgozik a családért, javakat szerez, vagyont gyűjt, az asszony pedig segít megőrizni azt, úgy gazdálkodik, hogy a vagyon megmaradjon, sőt tovább gyarapodjon. Szép asszonyi feladat a földi javak gondozása, őrzése, ami egyben az élet őrzését is jelenti. A tékozló, elherdáló magatartás az életet, az élet fenntartásának lehetőségét is pusztítja.
A feleség szerepének „szála” 12 verssel később bukkan fel újra: „Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel” (23. vers). A feleség hozzájárul férje személyének megbecsüléséhez, tekintélye, méltósága meglétéhez. Ahhoz, hogy méltó helyet töltsön be a közösségben – a vének, vagyis vezetők között – , tágabban értelmezve pedig támogatja férjét abban, hogy tehetsége, képességei szerint kibontakozzon, hivatásában, hivatalában kiteljesedjen. A példabeszédbeli derék asszony a feleség szerep legmagasabb rendű értelmét tölti be.
II. A gyakorlatias nő
Az asszonyi élet második „szála” a kétkezi munkálkodás, a gyakorlati tevékenység. „Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel” (13. vers). A felnőtt nő személyiségében az érző oldallal karöltve az érzékelő funkció dominál. Utóbbi a praktikus intelligenciához is kapcsolható, amely az asszonyi élet földi, materiális síkján érvényesül, és alapvetően szükséges az otthon, a család működtetéséhez. A legősibb női tevékenységek közé tartozik a fonás és szövés, a szál, majd a szőttes, az anyag elkészítése, amiből ruha készül. Ebben is kirajzolódik a gondoskodás, hiszen ahogy olvassuk majd, háza népét ruházza, de egyben az alkotás, a kreatív működés is megjelenik e tevékenységben. A 18–19. versben bukkan fel ismét e szál: „Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa. Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.” Hangsúlyos a kéz motívuma, amely kidomborítja előttünk a gyakorlati – ráadásul kedvvel, serényen, fáradhatatlanul végzett – ténykedés központi szerepét a nő életében. Állandó érintkezésben van az anyaggal, a szerszámokkal, munkája létrehozó, formáló, teremtő munka. Hogy mennyire szorosan összetartozik az asszony és a fonás, szövés cselekedete, azt mutatja az orsó mint szimbólum jelentése: „A kézi fonásban használatos, a fonal föltekerésére szolgáló eszköz. A fonal és a kötél jelentéseihez hasonlóan a feminitás, a földi régió, az élet szimbóluma. A sumer-akkád agyagtáblákon az asszony jelentésű írásjegy orsó formájú.”
Az asszony gondoskodásával folyamatosan jelen van a körülötte élők, az ő oltalma alá tartozók életében. „Éjjel sem alszik el az ő világa” – mondja a 18. vers. Számomra az éjjel is világító fény az állandó figyelmet szimbolizálja. Az asszony figyelme azokra irányul, akik rá vannak bízva, családjára, gyermekeire, rokonságára, háznépére. A figyelem szempontjából is elkülönül ez az életszakasz, ez a fajta nőiség a másik kettőtől, a lány és az idős asszony női minőségétől. A figyelem fókusza kívül van önmagán, ugyanakkor önmaga szilárd teljességén és érettségén alapszik. A „lányság” különböző életszakaszaiban váltakozik a figyelem iránya a belső világ és a külső világ között, de jobban jellemző az önmaga belső világára, érzelmeire, vágyaira, álmaira, saját szépségére való figyelés, mint a külvilágra. Az idős asszony figyelme pedig jórészt már a belső világ, a „lénye centruma”[vii] felé fordul. Amennyiben kifelé is irányul, akkor sokkal inkább a transzcendens dimenzió, mintsem a materiális földi sík gyakorlati tennivalói felé.
III. A szépség megtestesítője és létrehozója
Az orsóval való munkálkodás, egymásba fonódó szálként, többször felbukkan a „szőttesben”, kicsit mindig gazdagodva egy jelentésbeli árnyalattal. A következő a 22. versben jelenik meg: „Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.” Itt már nem a másokért végzett serény alkotómunkán van a hangsúly, hanem azon, hogy kezei munkájával saját szépségét, csinosságát, ápoltságát szolgálja. Asszonyi létében nem az agyonhajszolt, kimerülésig kizsigerelt nő jelenik meg, hanem olyan valaki, akinek érett nőisége, vonzó megjelenése is megmarad, erre is van módja figyelmet fordítani, hasonlóan mint ifjúkorában. A patyolat és bíbor öltözet elegáns, egyszerre fejez ki morális elköteleződést és érzékiséget. A patyolat a lelki tisztaságot, a bíbor pedig a méltóságot is elénk idézi.
A szolgálatkész, gondoskodó nő archetípusa mellett megjelenik az esztétikus nő archetípusa is, amely a mesék világszép leányaiban ölt testet. A lányok fejlődési útján az ifjúkor (kb. 22–25 éves kor) a külső szépség, a hódító, ragyogó nőiség beérésének ideje, a Világszépe fejlődési korszak, ahogy a mesék üzenete alapján Antalfai elnevezte. A tündöklő szépségű leányok haja aranyszínű, termetük akár a nádszál, szemük, mint a gyémánt.
A nő a szépség, a harmónia megtestesítője is az életben, testi mivoltában is, de azzal is, ahogy környezetében szépséget, harmóniát teremt. Az otthon esztétikája, a virágos kert, a gyönyörű hímzések mind a női szépségteremtő képességből fakadnak, hogy csak néhány példát említsünk. A példázatbeli asszony szőnyegeket készít magának, amely felidézi az otthon kellemességét, kényelmét is, benne saját maga kényelmével. Szép ruhában jár, megőrizve ezzel vonzerejét, szemet gyönyörködtető küllemét férjes asszonyként is. A Világszépe lelki minőség nem csak az ifjúkor, a húszas életévek sajátja kell legyen, helye van a családjáért, férjéért szolgálatot végző asszonyi életben is.
A 24. versben a szövő asszony képe ismét előkerül, megint új jelentéstartalommal bővülve: „Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek”. Meglepő újdonság az asszonyi létben. Sző, varr, de nem a családnak, és nem is magának, hanem azért, hogy eladja. Két következtetésre juthatunk e sor alapján: az asszony azért is alkot, hogy művét értékesítse – amiben az önálló, független alkotó tevékenység jelenik meg –, illetve azért is, hogy munkájával pénzt keressen, haszonra tegyen szert – ily módon a férj gyarapító tevékenységéhez is hozzájárulva. Ez a szál azonban már összefonódik egy másikkal, a 24. versben szereplővel, ami egy újabb női minőséget rajzol ki, így bővebben majd annak elemzésekor foglalkozunk vele.
IV. Az anya
Most térjünk vissza a 14. és 15. vershez, melyekben a gondoskodó nőiség egy másik fontos vonatkozása kerül elő: „Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét. Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak”. Az ételt készítő és adó nő jelenik meg, akiben a tápláló anyát érezzük. Fonás és szövés munkája mellett a másik legősibb női tevékenység az étel elkészítése, feltálalása, aminek legmélyebb és legelemibb megnyilvánulása a saját testből való táplálás, amikor a nő anyaként gyermekét szoptatja. Különleges kép a hajóé, amelynek gyomrában bőséges eledelt képzelhetünk el, ahogy a jó asszony éléskamrája is gazdag. Az ételt adó nő ugyancsak az életről gondoskodik, azt táplálja, növeszti, mintegy tápláló anyja annak, ami él. Az anya archetípusa ölt benne testet. Az anyai magatartás szintén a Jószívű lány fejlődési korszakban (kora serdülőkor) alapozódik meg, az együttérzés, az empátia, a segítőkészség lelki képességeinek kialakulásával, amit majd a fiatal felnőttkorban aktiválódó Lóna archetípus erősít tovább. A mesebeli Lóna alakjában (Az istenhegyi székely leány című mesében) a Nagy Anya archetípusa bontakozik ki.
V. Az otthon középpontja
A példabeszédekbeli derék asszony egész háza népét táplálja és ruházza. „Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak” – olvastuk már korábban. „Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött” – fonja tovább a fenti szálat a 21. versben. A ház és a háznép említése az asszonyi működés területét fejezi ki. A férfi tevékenység helye a külvilágban van, míg a nőé a család, az otthon bensőségesebb világában, ám ez is tág és gazdag „birodalom”. Az asszony ezekben a versekben úgy jelenik meg, mint aki egy népes közösség feje, gondozója.
A testi gondoskodáson túl ide kapcsolhatjuk a lelki gondoskodást is, ami kiváltképp női feladat. A család, az otthon lelkisége az asszonyon nyugszik, ő az, aki meleg, elfogadó, békés légkört teremthet. A szőttes egy szála a 26–27. versekig fut előre: „Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén. Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.” Az asszony nem csak a testet táplálja és védi, hanem a lelket is. Bölcsessége, kedvessége, jó lelkülete kibékítheti az ellentéteket, lecsillapíthatja az indulatokat, vigasztalást, megértést nyújthat a bajban lévőnek. Olyan ő, mint egy kemence, amelynek meleg padkáján megnyugodhat a szomorú vagy szenvedő ember.
A lélek világával, az érzelmekkel való mélyebb kapcsolat azokban az életszakaszokban formálódik, érlelődik a női életúton, amelyekben az érző és intuitív lelki funkciók aktiválódnak. Ilyen a már említett kora serdülőkor az érző funkció dominanciájával, majd az azt követő serdülőkor (14–16 év) az intuitív funkció előtérbe kerülésével, illetve a fiatal felnőttkor (kb. 25–35 év) azon szakasza, amelyben a Szendile archetípus aktiválódik az érző és intuitív lelki funkciók együttes kibontakozásával.[viii] A Hófehérke fejlődési korszaknak nevezett serdülőkor befelé figyelő inkubációs állapota azon női mesealakokban jelenik meg, akik mélységes elvonultságba, vagy éppen mély alvásba merülten élnek. A mesebeli Szendile (szintén Az istenhegyi székely leány című mesében) kék ruhájában pedig a szelídség, a türelem, a lágyság fejeződik ki. Utalhat ez a motívum Szűz Mária érzelmekben gazdag személyére, és mindazon mesehősnők alakjára, akik ezen tulajdonságok hordozói. Ezek az egymásra épülő, egymást magukba foglaló fejlődési szakaszok alapozzák meg az otthon középpontját jelentő tűzhelyet, a meleget és fényt őrző, biztonságot adó asszonyiságot. „Vigyáz a házanépe dolgára” – összegzi a fent elmondottakat a 27. vers.
VI. Az erős, önálló nő
A derék asszonyt leíró szöveg újabb szála mentén a 16. verstől feltárul a nőiségnek egy egészen más oldala. Az asszony nem csak az otthon, a család intim világában, a lélek bensőjében, de a külvilágban is cselekvőként mutatkozik meg. „Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.” A női tevékenykedésnek a külvilágban is helye van. Igaz, hogy a szántóföld és a szőlő ugyancsak az élet növekedésének, az élelem megtermésének helye, de a vásárlás, az ültetés férfias cselekedetek. Ezekben már a nőiség férfias oldala nyilvánul meg, amely a személyiség érése során két meghatározó fejlődési szakaszban is erősödik, hogy beépüljön a teljes nőiségbe. A kisiskoláskor (kb. 7–11 év) a gondolkodó funkció kibontakozásával az Okos lány archetípusát hozza működésbe, amely a lányok viselkedésébe a jó gondolkodóképességet, kommunikációs készséget, talpraesettséget, határozottságot építi be.
A mesék okos lányai csavaros ésszel, fényes logikával, bátor kiállással, tettrekészséggel oldják meg az eléjük kerülő lehetetlennek látszó feladatokat. Majd néhány évvel később, a késő serdülőkor (kb. 16–19 év) megerősíti ezen képességeket az ismételten előtérbe kerülő gondolkodó és érzékelő lelki funkciókkal, amelyek a Napleánya archetípust keltik életre, hogy a nő döntéshozásra képes, határozott, felelősségteljes, önmagáért kiállni tudó legyen.[ix] Felméri, hogy szükség van-e szántóföldre, és megveszi azt, kell-e szőlőt telepíteni, és megteszi azt. Önállóan dönt és cselekszik. A több ezer éves leírásban messze nem egy alárendelt, önállótlan, csak szülő-szoptató anyaként, napestig fonó-szövő nőként, vagy csupán testi bájaiért kedvelt szépségként jelenik meg az asszony. A szöveg időtlen bölcsessége a nőiség teljességéről ad tökéletes leírást.
Erre teszi fel a koronát a következő, a 17. vers: „Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.” Ez a kép tökéletesen egybecseng a mesebeli Lóna alakjának leírásával, akiben férfias erő, elszántság és bátorság ölt testet. Megállja helyét a férfias küzdelemben is, ha szükséges.
A mesék azt tanítják, hogy a férfias küzdelem csak átmenetileg lehet a nő feladata, amint a lány megtalálja társát egy igazi férfiban, az ő vállára és karjára helyezi át a küzdés terheit.[x] Ám az erős derék és karok nem egyszer az asszonyi léthez is szükségesek. Ezért épül be a személyiség érése során a fiatal felnőttkor (kb. 25–35 év) első szakaszában Lóna archetípusa az intuitív és gondolkodó lelki funkciók hangsúlyossá válásával.
„Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak” – ölti be a szerző újra ezt a szálat a 25. versben. Az asszony alakjához hozzátartozik az erő. Visszatérve a lány–asszony–idős asszony hármasához, az erő megjelenése szerint is elkülönül az alakjuk. A lány könnyű, lenge, légies és törékeny. Az asszony stabil, erős, szilárd. Az öregasszony gyengülő, tétova, tűnődő. A gyümölcstermő női életkor erőt kíván, hiszen az asszony egy közösség testi-lelki jólétéről gondoskodik, támaszként áll férje mellett, alkotó munkát végez.
VII. Az irgalmas nő
A 20. vers ismét a mások szükségleteivel törődő nő bemutatásának szálát viszi tovább, kiegészítve az irgalmasság, az adakozás megélésével. „Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek”. Az élet védelmezésének köre tovább bővül: a tágabb közösségben, a környezetében élő szűkölködők felé is kinyúlik a tápláló asszonyi kéz. Az érett asszony személyiségében ismét a Jószívű lány archetípusának megnyilvánulását érjük tetten: a lányét, aki vándorútja során észreveszi a szenvedőt, a szűkölködőt. Ehhez asszonyi szem kell. Ugyanakkor a lányban még formálódóban, születőben van az együttérzés és a jószívűség, ezért jórészt önmagára tekint. Az öregasszony már inkább túlnéz önmagán és az életen, szeme tágabb dimenziókat kutat. Az asszony az, aki anyai érzésekkel tekint szét az őt körülvevő világban. Az irgalmasság az asszonyi élet érettebb, késői szakaszában még inkább előtérbe kerülhet, amikor a gyerekek felnövekedésével, önállóvá válásával már nem a család a gondoskodás elsődleges terepe. A világban viszont sok helyen van szükség az irgalmas szeretetre, és az idősödő asszony erre fordíthatja, sőt kell is, hogy fordítsa adakozó, segítő hajlamát.
VIII. A kreatív nő
A szőttes szálain haladva most érkezünk el a már korábban említett önálló női tevékenység újbóli felbukkanásához. „Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek” (24. vers). Ismét a külvilágban helytálló, döntést hozó, pénzt kereső, alkotó nő alakja bontakozik ki, aki nem csak vásárol (szántóföldet), hanem el is ad, méghozzá keze munkáját: gyolcsot és övet. A szövés, varrás nem csak azt szolgálja, hogy másokat felruházzon általa, hanem azt is, hogy kereskedjen, és ahogy a harmadik, ide kapcsolható szálon láttuk (22. vers), azt is, hogy önmagát ékesítse. A női lét meghatározó összetevője a kreatív tevékenység, amely a fantáziára, a szépérzékre, az alkotás örömére épül.
A korábbi évszázadok polgári és nemesi nőnevelésének alapvető eleme volt a művészi tevékenységek elsajátíttatása. A lányok zongorázni, énekelni, rajzolni és kézimunkázni tanultak. Ezeket gyakorolva is szépséget vittek családjuk, környezetük életébe. Mindez a parasztság női világában is megjelent, ahol mindennapi életük tárgyait, az asztalneműt, az ágyneműt és a ruháikat hímzéssel díszítették. A művészi alkotás ugyanolyan szoros része a női életnek, mint a férfiénak. (Nem beszélve arról, hogy a férfi művészek ösztönzője nagyon gyakran egy ihlető nő, a múzsa, akinek hatására megmozdul a férfiban rejlő alkotó, teremtő erő.) A női alkotómunka egyik fő területe a szövés, a varrás, a hímzés, a horgolás és a kötés, amelyek kivétel nélkül a szál vezetésére épülnek. Szimbolikusan a női kéz alatt futó szál az életet magát is jelképezi. A testileg és lelkileg is gondoskodó asszonyi szeretet oltalma alatt így az élet kincse őrződik meg.
IX. A bölcs nő
Az asszony családban betöltött lelki szerepét már felidézte számunkra a 26. vers: „Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.” Ez a gondolat más vonatkozásban további rétegeit nyitja meg az érett nőiségnek. Az emberiség ősi szimbólumrendszerében a bölcsesség képi megjelenítője női alak: Szófia. A női személyiség kibontakozásának útján az élet második felében, az életközépi változás után érhet be a bölcsesség archetípusa. Ám ugyanakkor a női életet különböző intenzitással végigkíséri a lélek világával, az érzésekkel, a megérzésekkel és a transzcendenssel való kapcsolat. Korábban már említést tettünk az intuitív lelki funkció éréséről a serdülőkor idején (Hófehérke korszak), ám egy későbbi életszakaszban ismét előtérbe kerül ennek a funkciónak a fejlődése: a kora ifjúkor éveiben (kb. 19–22 éves kor). A Vadrózsa fejlődési korszak a nagy érzelmek, vágyak, eszmék születésének ideje, amikor az intuitív és érző funkciók előtérbe kerülése a transzcendencia, a spiritualitás iránti fogékonyságot segíti elő a lányokban. Az érett asszony szintén nem csak földi síkon mozog, nem csak a testet táplálja és ruházza, nem csak két kezével ügyes és serény, hanem lelki, szellemi dimenzióban is él. Ehhez a gondolathoz fut előre a szőttes szála a 30. versben. „A mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának.” Az asszony életének keretét a hite adja. A szöveg legvégén jelenik meg az az alap, amelyre a sokrétű, aktív asszonyi élet felépül. Fáradhatatlansága, szétáradó figyelme és irgalmas szeretete az életet teremtő és fenntartó Isten iránti tiszteletén alapul. Az Úr félelme az Úr tiszteletét jelenti.
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a Példabeszédek könyvében megjelenített „derék asszony” személyiségében kiteljesedtek mindazon „fejlődési archetípusok” és személyiségfunkciók, amelyek Lónának (Az istenhegyi székely leány című mese főszereplőjének) Szendilévé történő átváltozásában közrejátszottak: „Az egyes archetípusok – mesehősről lévén szó – nem szállják meg a tudatát, hanem egyesülnek benne, és a mese végére mint integrált tulajdonságok és képességek a további fejlődés hajtóerőivé válnak.”[xi]
X. A megbecsült nő
A derék asszony tevékenysége, személye nem marad elismerés nélkül. „Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt”. Az érett asszony tevékeny és áldásos életét megbecsülés övezi a férfiak részéről. Ahogy ő hozzájárul férje megbecsülésének, hírnevének öregbítéséhez, ugyanúgy a férj is dicsérettel illeti felesége munkáját, személyét, kifejezve ezzel megbecsülését. Az asszony alakját fény övezi, ragyog. Tisztelik, nagyra tartják, érdeme szerint értékelik, és különösen fontos, hogy környezetének, családjának férfi tagjai teszik ezt.
Az asszony betölti hivatását, kiteljesedik mindazokban a képességekben, amelyeknek alkatánál fogva birtokában van, egységben van önmagával. A lelkében élő női archetípusok testet öltenek és működnek benne. A beérett és a fejlődés során a személyiségébe épült férfias aspektusokkal is gazdagodva, a nőiség teljességét éli. Mindeközben a férfiak világa elismeri, megbecsüléssel övezi, megszilárdítva ezzel a nőben önmaga megbecsülését, ahogy fordítva is szükséges: a tiszteletet, elismerést adó nőiség erősíti meg a férfit férfiasságában.
[i] Antalfai Márta: A női lélek útja mondákban és mesékben. Budapest: Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2011.
[ii] Antalfai Márta: A női kiteljesedéshez vezető út meghatározó állomásai. A női dimenzió | L’Éternel Féminin | II. évfolyam Különszám | 2022 DOI: 10.55344/andfhksz.2201198
[iii]Jacobi, Jolande: C. G. Jung pszichológiája. Budapest: Animus Kiadó, 2009.
[iv]Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. Budapest: Szent István Társulat, 1996: II. kötet, 372. o.
[v]Pál József–Újvári Edit: Szimbólumtár, Digitális Tankönyvtár:
https://dtk.tankonyvtar.hu/handle/123456789/13113
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szimbolumtar/adatok.html (Letöltés: 2022.03.16.)
[vi]Antalfai: A női lélek útja 305. o.
[vii]Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve az álom. Budapest: Szent István Társulat, 2016.
[viii]Antalfai: A női lélek útja 305–310. o.
[ix]Antalfai: A női lélek útja 307. o.
[x]Jókai Mór: Az istenhegyi székely leány. Válogatott elbeszélések. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1990.
[xi]Antalfai: A női lélek útja 312. o.