Vallásos családból származom, ahol a keresztény értékek átadása központi helyet foglalt el életünkben. A vasárnap kiemelt volt a többi nap közül, közösen mentünk a délelőtti szentmisére, ahol mindannyiunknak megvolt a maga feladata. Ki ministránsként, ki énekesként szolgált a templomban. Közösen ebédeltünk, és gyakran a délutánt is együtt töltöttük, játékkal vagy kirándulással. Ezek a közösségben megélt vallásos élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy pozitívan tekintsek Istenre és az Egyházra.
A plébániai közösségben nagyon szerettem ministrálni, amit még jelenleg is örömmel végzek az Országúti Ferenceseknél, ahol áldoztatói szolgálatot is vállalok. Gyermekkoromban meghatározó élményeim voltak a ministránstáborok, ahol a fizikai kihívások mellett a liturgia szépségeit is elsajátíthattuk. A családomban és ministránstársaimmal megélt közösségi élmények talán mind hozzájárultak ahhoz, hogy fontosnak tartsam az Egyház egyetemes közösségét is.
Már több családtagom is járt hallgatóként a Sapientiára, így több diplomaosztón és évzáró ünnepségen járhattam korábban a Főiskolán. Elsőként Édesanyám tanult itt, amikor mi a testvéreimmel még kisgyermekek voltunk, így gyakran mi is jártunk vele az órákra. A mai napig elevenen élnek bennem azok az emlékek, amikor rajzolással és nagy csodálkozással töltöttem az órákat az előadóteremben, illetve a könyvtár elragadó élménye a sok kötettel. Emlékszem, hogy nagyon figyeltem, hogy csendben kell lenni, és senkit ne zavarjak. Talán ezért is mélyülhettek el bennem ezek az emlékek. Később, a gimnáziumi éveim alatt jártam a könyvtárba közösségi szolgálatot végezni. Sok tapasztalatot szerezhettem ez idő alatt a könyvek világáról, azonban ekkor még nem gondoltam, hogy magam is hallgatója leszek az iskolának.
Érettségit követően dolgoztam és elvégeztem egy logisztikus képzést, azonban a korábban megszerzett teológiai ismereteim egyre inkább felkeltették bennem a vágyat, hogy továbbtanuljak ilyen téren. Ekkor kezdtem el nézelődni a hittudományi intézmények között, és egyre inkább az rajzolódott ki, hogy a Sapientia lenne a legjobb választás. Úgy éreztem a nyílt napok, és korábbi diákok tapasztalatai alapján, hogy ha ide jövök, nemcsak hallgatótársaim lesznek, hanem egy közösség is alakul a diákok köréből.
Ez már egyből megmutatkozott abban, hogy amikor még csak felvételizni érkeztünk, hamar egy kis beszélgetés alakult ki a leendő hallgatótársaimmal. Amikor elkezdődött az év, akkor sem kellett csalódnom. Olyan, mintha egy családban lennénk, ahol az idősebb diákok nagyobb testvérként támogatnak minket, a tanárok pedig mint egy szülő, megfelelő szigorral, de a szükséges emberséggel fordulnak felénk, elérhetőek, és készségesen válaszolnak kérdéseinkre. Nagy öröm számomra, hogy rendszeresen van lehetőség különféle programokra, társasozásra, filmnézésre, illetve hogy szerdánként van lehetőségünk közös szentmisén való részvételre.
Megerősítően tudunk egymásra hatni a vizsgaidőszakban is. Az évfolyamon például készítettünk egy digitális táblázatot, ahova mindenki beírhatja, hogy mikor fog vizsgázni, így számon tudjuk tartani egymás megmérettetéseit, és a kellő időben támogatást, egy-egy jó szót adni.
De nem csak a közösségi élet motiváló a Sapientiában. Nagy kincsnek tartom azt, hogy ezen a főiskolán különböző rendhez tartozó oktatók vannak. Ez lehetővé teszi a számunkra, hogy Isten egyetlen igazságát az Egyház színességével lássuk. Más megközelítéssel, példákkal magyaráz egy ferences, bencés, piarista, domonkos vagy egyházmegyéhez tartozó, akár civil oktató. Már az első félévem alatt tapasztaltam olyan megközelítéseket, amik a korábban megismert igazságokon nem változtattak, mégis új szempontokkal egy új látásmódba helyeztek.
Azt is bizakodva látom, hogy a Főiskola nagy figyelmet fordít a mesterséges intelligencia használatára. Ez egy olyan eszköz, amit akkor is használnának a diákok, ha az iskolában tabusítva lenne, így jó, hogy nekünk van lehetőségünk ezen a téren is fejleszteni magunkat, és megtanulni az AI-t hasznos, segítő eszközként használni.
Bár még bőven előttem állnak a tanulmányok, már eddig is segítségemre voltak a tanultak saját hitem mélyítésében, és öröm számomra az is, hogy egy-egy baráti beszélgetés során, vagy egy táborban gyerekektől érkező teológiai kérdésekre hitelesebben és egyértelműbben tudok választ adni.
Mit jelent vagy jelentett számodra a Sapientiához tartozni?
Részese lehetek egy olyan családias közösségnek, aminek célja az Istenről való gondolkodás és Benne való elmélyülés.
Mi a legnagyobb öröm, ami itt ért és amit megosztanál velünk?
Még nem sok ideje járok a Sapientiára, remélem még sok örömteli élményben lesz részem, de eddigi legszebb élményem talán a gólyanap volt, ahol egyből éreztem, hogy megérkeztem arra a helyre, ahol tanulni szeretném a teológiát.
Milyen javaslataid lennének a Sapientia jövőjének alakítását illetően?
Egyelőre még nincsen annyi tapasztalatom, hogy lássam, hogyan lehetne alakítani a Sapientia jövőjét.
Mi a személyes célkitűzésed az elkövetkezendő évekre?
Itt a Sapientián elmélyülni a teológiában, illetve tudatosan építeni személyes jövőmet, életemet.
Van-e saját jelmondatod, gondolatod vagy kedvenc idézeted, amelyik elkísér az életben?
„Csak a jótett tesz boldoggá.” (Don Bosco)