2025. április 18.
Nagypéntek
megrendülés, árulás, szenvedés…felajzott tömeg, kiabálás…elnémulás, halál…aki azért jött, hogy életet adjon, új és örök életet, fejét lehajtva kileheli lelkét…mélységes, csupasz csend és sötétség
Tudok-e ott maradni? Vele, nemcsak a van-ban, hanem ebben a nincs-ben is. Merem-e megismerni a fájdalmak férfiát, akit mint juhot leölni visznek? Vagy iszonyattal eltakarom az arcomat? Kész vagyok-e belehallgatni a némaságba, és belenézni a szenvedés sötétjébe, mégha el is borzadok láttán?
Nagypéntek a PEDIG kairosza.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés,
PEDIG
a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.
Megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten,
PEDIG
a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját,
PEDIG
közben a bűnösökért (értünk) imádkozott.
Erőszakos ítélettel végeztek vele, kitépték az élők földjéről,
PEDIG
látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
És a legmegrendítőbb és legszebb PEDIG: hogy teljesül általa az Úr akarata és sokakat megigazultakká tesz.
Ez Nagypéntek kairosza.
Most amint a bárány elnémul nyírója előtt, akkor pedig sok nemzet fog majd ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Hélisz Katalin