2025. április 11.
5. nagyböjti hét péntek
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42
Jeremiás próféta panaszkodása és János evangéliumának beteljesedett mondatai a mai napon egybecsengenek. Hiszen Jeremiás arról panaszkodik, hogy „rettegés mindenütt, jelentsetek fel.” János evangéliuma szinte hasonlóan írja meg: vajon Jézust „melyik jó cselekedetemért akartok megkövezni?” Jézus szenvedéstörténetében a prófécia és a beteljesülés egybefonódik. Ahogyan a születés próféciái és a megtestesülés tökéletes összhangban tárulnak elénk, úgy a szenvedéstörténetben is ezt éljük át. Jézus ebben a „rettegésben” visszavonul oda, ahol először jelent meg, a Jordán-partra, ahol őt Keresztelő János bemutatta. Ezen a helyen ismétlődik meg János jövendölése és annak beteljesülése. Hiszen most igaznak bizonyul az, amit János mondott Jézusról, az Ő első bemutatkozásáról. Jézus, a Messiás a jó tetteiért kapja a támadást, s az az Istenfiúnak szól. Az Atya és a Fiú egyek, ezt tettek bizonyítják. Azok a jó tettek, amelyek az ember üdvét szolgálják. De nem a tettek a lényeges elemek, hanem az a kijelentés, amelyben az Atya és a Fú egyek. A legkeményebb elítélést: a megkövezni akarást ez a hitvallás kapja. Jézus megváltói halála azonban nem a megkövezés, hanem a kereszthalál lesz. A nagyböjti szent idő erre készít fel bennünket.
Tömördi Viktor Sándor OFM