2025. április 3.
4. nagyböjti hét csütörtök
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47
Azoknak lehetetlen hinni Jézusban, akik egymástól várják a dicsőséget, és nem az Istentől származó dicsőséget keresik. A „dicsőség” a „doxa” szó fordítása, amelynek az Újszövetségben két jelentése van: 1) „hírnév”, „tisztelet” (pl. győztes sportolóé), 2) „Isten ragyogása”, mely átsugárzik bizonyos dolgokon (pl. Jézus színeváltozása). Jézus szerint tehát, ami lehetetlenné teszi a belé vetett hitet, az a fontosság, a méltóság és a hatalom keresése.
Normális emberi vágy, hogy tiszteletre méltó, kellő hírnévvel, elismertséggel és méltósággal rendelkező személyiséggé váljunk, és hatékonynak tapasztalva magunkat, a hatalomból, befolyásból megfelelően részesedjünk. Mindez tökéletesen érthető, ha bármit alkotni, megújítani, értéket őrizni-éltetni akarunk.
A probléma az, hogy túl gyakran ezek a vágyak és ezek az érzések veszik át az életünkben az irányítást.
Isten ragyogását keresni nem más, mint hinni Jézusban. Benne az Atya fénylik fel. Ez az isteni ragyogás ritkán tündöklik Jézus arcán. Viszont Jézus másokat: különösen a legszegényebbek és legszerencsétlenebbek javát a saját hírneve, a saját hitelessége, a saját tekintélye elé helyezte. Jézus még a botrányoktól sem félt. Sőt azonosította magát a semmire sem becsültekkel. Ő, az Isten dicsősége, ezekben a szegényekben fénylik fel.
Egymás elismerését várva erre biztos nem lesz szemünk.
Guba András SchP