2025. április 2.
4. nagyböjti hét szerda
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Iz 49,8-15
„akik meghallják, élni fognak”
Jn 5,25
Hallgatni és odahallgatni – Szent Benedek regulájának egyik alaperénye jut eszembe, a közösségi életet élő cenobiták számára felhangzó első szavak a 6. századi szabályzatban: „hallgasd meg Fiam…”.
Amikor ma Izajás próféciáját olvasom, jó azt hallgatni. Elmerülni a vigasztalás, az irgalom, a gondoskodás, egyszóval az élet megújulását előidéző isteni aktivitás képeiben. Hiszen az Úr az, aki megszabadít, aki néppé tesz, aki táplál, aki utat ad és forráshoz vezet. Ő az, aki odahallgat a nép segélykérő szavára, imádságára, legyenek akár azok kevéssé artikuláltak vagy éppen jólneveltek.
Vagyis az odahallgatás üdvhozó körkörössége az, amelyet a mai napon az Úr nekem és neked ajándékoz az Ő Igéjében: bátran kifejezni hiányaimat, sebeimet és bűneimet, megtapasztalni mindezek isteni befogadását, megízlelni a szabadító és gyógyító válaszlépéseket, és az Ő Igéjében meghallgatni azt a szent történetet, amelyet a múltban, az Ő népe körében cselekedett a Mindenható. És itt, ezen a ponton múlt-jelen-jövő összekuszálódik, mert az örök jelenben, a mai nap zsigereket érintő valóságának erőterében szent az én történetem és a mi történetünk. Még akkor is, ha az emlékezet parazsában kutatom az isteni működés nyomait, vagy éppen a reményteli jövőben bízom abban, hogy egyszer minden az örök tavaszban fog virágozni (vö. Ferenc pápa: Remény. Önéletrajz. Bevezetés).
Nap mint nap odahallgatni az isteni szóra azt jelenti, hogy felöltöm magamra a bibliai történetek és ígéretek zsigereket érintő valóságát; hogy a bennem és köztünk helyreállított ország dicsőségében élek, hogy dús legelőre találok a sivatagos tájakon, hogy megmerítkezem a forrás frissességében. Engedem, hogy már ma megkezdődjék az örök tavasz virágzása bennem és körülöttem!
Kisnémet Fülöp OSB