2025. március 31.
4. nagyböjti hét hétfő
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken.
Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt.
Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.”
Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54
Ezekben a napokban az evangéliumban apákkal és fiaikkal találkozhatunk. Vasárnap a tékozló család tagjaival, ma pedig itt áll előttünk egy haldokló fiú és az apja. És úgy tűnik, e mai is egy pazarló apa: haldoklik a fia és ahelyett, hogy szolgákat küldene orvosért, hogy ő gyermeke ágya mellett maradjon és halálához közeledve ne hagyja őt egyedül, inkább maga megy el otthonról, kockáztatva, hogy mindvégig fiával lehessen. Tékozolja az utolsó közös perceket.
Az értetlenségünk csak fokozódik Jézus érzéketlennek és szemrehányónak tűnő reakcióján. Ráadásul a többes szám használatának (hacsak nem láttok, nem hisztek) olyan olvasata van, mintha a tömeghez beszélne, és elfordult volna az apától. De legalábbis egy kalap alá vette őt azokkal, akik azért közelednek hozzá, mert látták a korábbi csodáit.
A váratlan reakciók újabb eleme, hogy Jézus az ismételt kérlelés után sem megy a beteghez.
Úgy tűnik, hogy most nem a látványra, hanem a hallásra, a kimondott szóra kell hagyatkozni: “Fiad él.” Nehéz elfogadni, de ennek elégnek kell lennie. Más logika van itt érvényben, mint ami belőlünk jön. Most nem a kéz, hanem a Szó fog gyógyítani.
Folyamatos úton levésünkben, valahol Kána és Kafarnaum között járva ezzel az apával, a kimondott jézusi szó, az Ige az, ami fülünkben visszhangzik.
Az élet hírével a szívünkben járunk.
Kalmár Petra