2025. március 30.
Nagyböjt 4. vasárnapja – Lætare-vasárnap
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s őmaga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32
A példabeszéd olyan élményünket rögzíti, amivel igen nehéz szembe néznünk: nem tudjuk megérteni, elfogadni Isten irgalmának ingyenességét. Nem tudjuk közel engedni magunkhoz, hogy hibásan, elrontva, csúnyán, megtépetten kedvesek legyünk valakinek, hogy akit kihasználtunk, elhagytunk, akit nem szerettünk, ennek ellenére szeressen. És erre olyankor látunk rá, amikor valaki más a szemünk láttára, igazságtalanul, meg nem érdemelten kap bocsánatot. Nem vezekel, nem tesz semmit, csak visszavánszorog a puszta táplálék reményében, s erre hízlalt borjas vacsora várja és ölelő karok.
A rendes embereknek - nekünk - érthetetlen, sőt, botrányos, hogy a mindennek fittyet hányók, önzők, szélhámosok, prostituáltak, a pénz megszállottjai, tőzsdecápák Jézus közelébe kerülhetnek. Sőt, hogy megelőzhetnek minket, akik pedig annyit igyekeztünk már életünkben, hogy betartsuk a szabályokat.
S végül – a tisztességes báty kint marad, s a becstelen öccse bent lakomázik… A nagyobbik testvérnek fel kell dolgoznia, hogy mindig, minden az övé volt, s nem élt vele… hogy ott élt az Atya házában, de nem ismerte igazán… hogy egészen mást gondolt róla és másnak akart megfelelni, mint ami az Atyának fontos… s hogy soha-soha nem mondta neki, hogy vágyik egy gödölyére, amit a barátaival elfogyaszthasson…
Most kint áll, és nem akar bejönni. Egy ilyenfajta irgalmas Atyához nem tud közel lépni…
Tornay Krisztina Petra nővér