Advent 3. hete, csütörtök
december 19.
Bír 13,2-7.24-25a Zsolt 70 Lk 1,5-25
Heródesnek Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sors, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot.
A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá:
„Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.”
Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament.
E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.” (Lk 1,5-25)
Tornay Krisztina Petra SSND elmélkedése
Magtalanság, szégyen, hitetlenség, megöregedettség, félelem, elnémulás, titkolás. E szavak súlyosan peregnek a történet során, komor, sötét felhőként az esemény felett.
A szövegből kiderül: Zakariás könyörgött gyermekért, de eddig nem kapott választ Istentől, s hiába voltak feddhetetlenek feleségével együtt, Isten mintha nem törődött volna velük: Erzsébet szégyenével, Zakariás vágyakozásával. Hosszú-hosszú évekig csend volt, s ők beleöregedtek ebbe a helyzetbe.
Éltesebb korban, a reményéről lemondva éri Zakariást az angyal üzenete. Az angyal ugyanolyan lelkesen, örömmel közli a jó hírt, mint Mária esetében, sőt, többet mond János küldetéséről: idézi az ószövetségi Illés próféta példáját, örömről, vígasságról, a szív megtéréséről, Szentlélekkel telt erőről beszél, a visszatérő ártatlanság, kiengesztelődés idejét ígéri.
De Zakariás nem derül fel, nem mer örülni. Látszólag ugyanúgy kérdez, mint Mária: az emberi körülmények akadályait említi. Kérdése talán bizalmatlan volt, ő maga talán zárt, megcsontosodott. Hitetlennek nevezi az angyal és büntetést kap: nem tud szólni. Ezután elszigetelődik, csendessé válik. Felesége, Erzsébet más okból hallgat: ő titkolja, amit már tud: hogy vénségére gyermeket fogant.
Sok időre volt szükségük, hogy elhiggyék, öregedő és lassan elszáradó életük helyett Isten irgalmasan, gondoskodóan, kiválasztva őket, szeretettel teli jövőt, életet, reményt szán nekik.
A történet az idővel való megbékélésre hív: a várakozás, Isten hallgatása is megélni való idő, az ígéretnek is megvan az ideje és az ígéret beteljesedését is lassan, az időben haladva éljük át.