Advent 2. hete, péntek
december 13.
Iz 48,17-19 Zsolt 1 Mt 11,16-19
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: »Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.« Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: »Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!« Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” (Mt 11,16-19)
Tornay Krisztina Petra SSND elmélkedése
Jézus szavai egyfajta tehetetlenségről szólnak: a néphez szól, a sokasághoz. S úgy látja őket, mint akiknek nem lehet kedvére tenni: sem a furulya, sem a tánc, sem a siralom, se a zokogás nem kelt bennük együttérzést, kapcsolódási vágyat. S Keresztelő Jánosban a túlzott aszkézist, Jézusban ennek hiányát róják fel. Lehetséges, hogy a „nép” maga sem tudja, mit is szeretne, mire vágyik: esetleg semmire, csak hogy kapjanak ingyen kenyeret és élő vizet – ahogy a szamariai asszony mondja, csakis azért, hogy „ne kelljen idejárnom a kútra vízért…” vagyis könnyebbüljön kicsit az életem, a munkám, szűnjenek a terheim.
A nép így tekintve arctalan tömeg, nincs személye, nincs szíve, nincsenek elvei, elköteleződései. A személytelenség félelmetes megjelenítője ez a kép: az a lehetőség, hogy tudunk – akár a nép részeként, akár azon kívül is - idegenek lenni önmagunk belső hangjától. El tud zárulni bennünk a kapcsolódás saját lelkünk mélyéhez, érzékeny, finom, gyengéd valónkhoz, ahol olyanok vagyunk, mint a gyerekek, abban az értelemben, ahogy Jézus használja ezt a képet.
Ennek a belső meghasonlásnak a jele, hogy elégedetlenek, kritikusak, fölényesek vagyunk és megítéljük egymást. És önmagunkkal is ezt tesszük. S talán nem is vesszük észre, hogy Isten felé is ez az attitűd uralkodik el bennünk: Ő sem azt teszi, úgy és akkor, amikor arra szükség lenne, elhagyja a jó embert és engedi a rosszat érvényesülni, nem csap le az igazságtalan vagy hazug szóra, nem bünteti meg az ellenünk vétőket.
Ehelyett közénk érkezik, mint egy gyermek, és türelemmel várja a növekedést, a gyümölcsöt, Isten országának érkezését. S ezt éljük meg mi is az adventben: türelemmel várakozunk, készülünk arra, hogy közénk érkezzen, megjelenjen ott, ahol mi vagyunk.
Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták. (Mt 11,19)
Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, mely idejében gyümölcsöt érlel. (Zsolt 1)