Advent 2. hete, hétfő
december 9.
Ter 3,9-15.20 Zsolt 97 Ef 1,3-6.11-12 Lk 1,26-38
97. zsoltár
Király az Úr! Ujjongjon a föld, ünnepeljen a sok sziget!
Felhő és homály van körülötte, trónjának támasza jog és igazság.
Előtte tűz lobog, s megemészti ellenségeit körös-körül.
Villámai megvilágítják a földkerekséget, a föld látja és megremeg.
A hegyek szétfolynak, mint a viasz, a világ urának tekintete előtt.
Az egek hirdetik igazságosságát, a népek szemlélik fölségét.
Szégyent vallanak, kik képek előtt hajtanak térdet, akik bálványokkal dicsekszenek: az istenek mind térdre hullnak előtte.
Sion hallja és vigad, Júda leányai ujjonganak, ünneplik, Uram, ítéleteidet.
Mert te vagy, Uram, a legfőbb a földön, messze fönségesebb minden istennél.
Az Úr szereti, akik gyűlölik a rosszat, őrzi azok lelkét, akik hűségesek hozzá, s megmenti őket a gonoszok kezétől.
Világosság ragyog fel az igaznak, az ártatlan szívet öröm tölti el.
Örüljetek hát, igazak, az Úrban, és áldjátok szentséges nevét!
Dohány Edit elmélkedése
Ezt a zsoltárt olvasva felteszem magamnak a kérdést: Hiszem-e, hogy Isten a világ Ura.
A háborúk, az emberi kapcsolatokban megjelenő közöny, igénytelenség láttán kétségbe eshetnék… „Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.” (Rejtő Jenő)
Ha engendém, hogy a gondolataim, a képzeletem kiszínezze a jövőt, lenne okom félni, félteni a fiatalabb nemzedéket a rájuk váró sötétnek tűnő jövőtől.
Ez a zsoltár helyre teszi bennem a nagyságrendi viszonyokat: „… te vagy, Uram, a legfőbb a földön…”
Már nem féltem a gyerekeimet, tanítványaimat a világtól, mert „… szeretteinek lelkét megőrzi az Úr…”
„Világosság ragyog fel az igaznak, az ártatlan szívet öröm tölti el.” Keresem, hogyan válhatnék egyre jobban igazszívűvé… Nem mondhatom, hogy már az vagyok.
József Attila írja: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem.”
Szentlélek Úristen! Világosíts meg, hogy felfedezzem önmagamban a hamisságot, add kegyelmedet, hogy igazabbá válhassak, küldd el isteni világosságodat és örömödet a szívembe!
„Örüljetek hát, igazak, az Úrban…”