Advent 1. hete, szerda
December 4.
Iz 25,6-10a Zsolt 22 Mt 15,29-37
„Leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.” (Iz 25,7)
Révay Edit OCV elmélkedése
Izajás jövendöl, és a képpel, amit elénk tár bepillantást enged abba a vágyott jövőbe, amikor az Istennel kiengesztelődött emberiség szeméről lehull a látását elhomályosító, a népeket, nemzeteket egymástól elválasztó lepel, amikor Istent már színről-színre, egymást pedig Isten szemével látjuk majd, s akkor már nem lesz többé halál, és könnyeinket minden arcról letörli Istenünk, az Úr, és vigasztalásunkat tetézve gazdagon megvendégel bennünket.
Az Úrjövetre várakozás napjaiban idén is aggódva fordulunk Urunkhoz békét esdve, mert a háború egyre sűrűbbé szövi a népeket elválasztó lepleket, egyre távolabb kerülünk egymástól és, ha éberségünk ellankad, Istentől és önmagunktól is nagyon eltávolodhatunk. Miközben békéért imádkozunk, néha úgy érezhetjük, hogy milyen keveset tehetünk, hogy nincs ráhatásunk a világban zajló eseményekre, és a puszta racionalitás felől nézve valóban így látszhat, de Isten túláradó, gondoskodó szeretetéhez nem mérhető a puszta racionalitás. Máté evangéliuma mai szakaszában az a néhány kenyér és hal több ezer ember táplálásához puszta racionalitás felől nézve vicc, de Isten gondoskodó szeretetéhez itt sem mérhető a racionalitás. A béke is és a háború is bennünk kezdődik. Rajtunk múlik, hogy minek adunk teret és, hogy van-e elég bátorságunk, alázatunk és szeretetünk gátat szabni a bennünk és köztünk dúló háborúságnak, észre venni a testi-lelki éhezőket és megosztani velük amink van, és van-e elég hitünk, hogy töredékes imáink ellenére a háborúkkal kapcsolatban is megtapasztalhatjuk, hogy Isten túláradó, gondoskodó szeretetéhez nem mérhető a puszta racionalitás. És akkor majd leveszi Isten azon a hegyen a népeket elválasztó leplet, letörli könnyeinket, színről-színre látjuk, testvérként ültet asztalához, és megvendégel minket. Úgy legyen, amen!