Advent 1. hete, kedd
December 3.
Iz 11,1-10 Zsolt 71 Lk 10,21-24
Nobilis Márió elmélkedése
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Izajás próféta látja, hogy az Úr majd a végső időkben „igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek”. A zsoltáros lelkesen jövendöli, hogy a Messiás majd eljövetelekor „kíméli a kicsinyt és a gyengét, a szűkölködőt megsegíti”. Jézus pedig szinte provokatív módon ujjong fel, hogy „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki”. Mint refrén köszön tehát vissza a mai szentírási szakaszokban Istennek ez az elköteleződése, pozitív diszkriminációja a szegények és kicsinyek iránt, így nem térhetünk ki üzenete elől.
A Jézus által megdicsért hűtlen intéző gondolkodásmódja szerint ez azt a következtetést is megalapozhatná bennünk, hogy akkor megéri kicsinek lenni... Tényleg megéri, de ha a magunk erejéből próbálkoznánk ezzel, nagy tülekedést és visszatetszést kelthetnénk ezzel az aluljárókban, a kéregetők posztjain.
Ám nem kell megjátszanunk a rászorultságot. Mert valóban azok vagyunk. Teremtettségünk – minden teremtménytársunkkal egyetemben – megmutatja szükségszerű helyünket a peremen, a porban, a sírban. Nem mímelnünk kell tehát a kicsinységet, hanem felfedeznünk magunkban, elfogadnunk, és közösséget vállalnunk vele, és általa a többi „kicsinnyel”.
A leegyszerűsödésnek és a kiindulóponthoz való visszatérésnek erre a formájára hív minket igazában az egyház advent elején. Nem arra, hogy kezdjük el építgetni magunkban az ünnep ragyogásának díszleteit, hanem hogy tekintsünk rá bátran kicsinységünkre, kérdéseinkre és rászorultságunkra. És aztán tekintsünk rá arra is, aki értünk ezt szeretetből, szabadon vállalta, jászolában és keresztjén átölelte, és épp létünknek ezen a mélypontján és tiszta forrásánál vár ránk türelemmel és irgalommal.