Advent 1. hete, hétfő
December 2.
Iz 2,1-5 v. Iz 4,2-6 Zsolt 121 Mt 8,5-11
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Guba András SchP elmélkedése
Az Úr eljövetelére várunk. Hogyan is szeretnénk, hogy megérkezzen?
A százados nem tartja méltónak hajlékát arra, hogy oda az Úr személyesen megérkezzék. Ez a katona azt kéri, hogy az “Úr szava” érkezzék meg, mely megszünteti a kínt, a szenvedést, mozgásképessé téve a bénát. Mindenkit felülmúló hite arról ismerszik meg, hogy szolgájának szenvedése nem hagyja nyugodni. Hite arról is megismerszik, hogy nem hitvallásokban kristályosodik ki, hanem annak biztos tudatában, hogy az Úr szava hatékony.
Az Úr szava már most itt van közöttünk. Hatékonnyá válik, ha a szenvedők és kirekesztettek felé fordítjuk figyelmünket. Az Úr szava kimondódott, hogy kizökkentsen dermedtségünkből, tehetetlenségünkből, hogy mozgásba jöjjünk.