Galaczi Tibor SP elmélkedése
Szent Márk evangéliumának az egyház által mára rendelt szövegének egyik fő motívuma a szétválasztás. Az Olajfák hegyén elhangzó, utolsó krisztusi beszéd a végidők, az utolsó ítélet horizontjába emeli a tanítványok felelősségét: az ítélő király egy vezető szempont szempont szerint kettéválasztja az emberiséget. A szétválasztás a teremtés első mozdulata óta Isten kizárólagossága: ő, aki ismeri a szíveket képes arra, hogy a jót a rossztól véglegesen szétválassza – miközben mi, emberek, a kettő átmenetiségében élünk.
A juhok és kosok szétválasztása, éppen úgy, mint a halászok számára a fogyasztható és nem fogyasztható halak szétválogatása (vö. Jn 21,11) a korabeliek számára hétköznapi példa volt. A pásztorok naponta megtették, esténként, a juhoknak ugyanis jobbat tett a szabad ég alatt töltött éjszaka, a kosok meleget igényeltek. A juhok gyapjuk és eltartásuk könnyebbsége miatt értékesebbek voltak, mint a kosok – ez is különbséget jelentett.
Isten, a dicsőségben bírói székébe ülő király tehát szétválasztja az embereket majd. A vezető szempontja az, hogy ki milyen mértékben valósította meg a testi-lelki irgalmasság cselekedeteit. A szent szöveg hatot említ, mindegyiket vagy az Ószövetségből vagy a rabbinikus hagyományból idézve, nem teljes katalógusnak szánva, hanem csak mint egy reprezentatív lista részeként szerepelnek. A központi kérdés az lesz, hogy mennyire voltunk együttérzők és irgalmasok azok iránt, akik az életük különböző helyzeteiben súlyos hiányokkal küzdöttek.
Ez az üzenet szíven talál minket nagyböjt elején. A világ arra tanít, hogy elsősorban saját magunkra figyeljünk, akár minden határon túl érvényesítsük a saját magunk érdekét. Azok hangja, akik hatalmasai és erősei ennek a világnak, azok a mesterséges fények, illúziók, amelyeket mutatnak nekünk, nehézzé teszik azok észlelését, akik az Istentől való távolság belső fogságában élnek, vagy akik fizikailag nélkülöznek olyan dolgokat, amelyet mi természetesnek tartunk.
Újra meg kell tanulnunk együttérzőnek és irgalmasnak lenni. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy megváltoztatjuk a magukra figyelés módját: a szükségleteink és igényeink mellett a bűneinket és hibáinkat és számba vesszük, és azokat elvisszük a Golgotán szenvedő Krisztushoz. Őt szemlélve tudjuk ebben a szent negyven napban kialakítani magunkban azt az együttérzést és irgalmat, amelyet a mi és az egész emberiség bűnei miatt a kereszten felmutatott nekünk. Csak ez adhat bátorságot és erőt ahhoz, hogy visszamenjünk hétköznapi életünkbe és a tőle tanult figyelemmel segítségére legyünk a nélkülözőknek, és akkor bizton remélhetjük, hogy az utolsó, nagy, isteni szétválasztás idején jobbjára fog állítani minket országában.