Hernádi Mária elmélkedése
Erzsébet és a magzat János ujjongására Mária öröme válaszol, aki imája szavait már nem közvetlenül Erzsébetnek címzi, hanem annak, aki Erzsébet egész lényét is eltöltötte, mielőtt megszólalt. Az öröm és ujjongás hangjai a találkozásnak ezen a pontján visszaszállnak ahhoz, akitől elindultak.
Hálaimájával Mária már nem csak a saját nevében beszél, hanem a Messiásra váró választott nép nevében is. Miközben személyes életútján végigtekint, ugyanezzel a tekintettel látja azt a jóval messzebbről ívelő, sokkal hosszabb utat is, amit a népe bejárt. Az úton – amely egyszerre saját és közös út – Mária Isten jelenlétének és cselekvő szeretetének nyomait keresi és találja meg. Várakozása és öröme így egybeolvad annak a közösségnek a várakozásával és örömével, amelyből ő maga született, és amelyből a méhében hordozott Messiás is születni fog.