Vida-Baráth Márta elmélkedése
„…kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant…” (Mt 1,18)
Mindenki, még a szentek is képesek egymásnak fájdalmat okozni. Így lehetett ez a jegyespárral, Józseffel és Máriával is. Amikor József számára „kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant”, az minden bizonnyal élete rendkívül nehéz megpróbáltatása volt. A jelek mintha arra utaltak volna, hogy József megcsalt féllé vált – ami pedig ellentmondott a kapcsolatukban korábban megélt tapasztalatának. A megcsalt fél elhagyást, árulást él meg; sőt akár mindent elárasztó félelmet és tehetetlenséget is, mert a megcsalás lerombolja a kapcsolat biztonságát. Megfejthetetlen: Mária hagyja, hogy József bekerüljön ebbe a fájdalomörvénybe, ahelyett, hogy megosztaná jegyesével a történteket. Az Istenre hagyatkozás bizalma vagy a Józseffel való kapcsolat bizonytalansága tartotta-e vissza…? Nem ismerjük Mária lehetőségeit, hogy egyáltalán mi állt az ő hatalmában, mit tehetett volna meg – és mit nem – ott és akkor fiatal nőként. Azonban még ha a Máriával való bensőséges kapcsolódása és kettejük közös jövője meg is kérdőjeleződött, József szívében volt egy másik fontos kapcsolat is, a teremtő Isten iránti biztonságos kapcsolódás, amely ebben az érzelmi földrengésben megtartotta őt akkor, amikor még álmában is a lehetetlen helyzeten rágódott: „míg ezen töprengett”, vele volt az Isten, elérhetően és válaszkészen, s vele is maradt, de egészen más módon, mint ahogyan azt ő valaha is elképzelte: egy Emmánuel nevű gyermekben.