Guba András SP elmélkedése
Éppen advent felénél járunk, annak harmadik vasárnapján. Valami készülődik. A liturgia nem is tud higgadtan várni, örömre vált, lilából rózsaszínre. Valami/valaki eljönni készül, s mi könnyedén úgy teszünk, mintha pontosan tudnánk mi is érkezik.
Az evangélium Keresztelő Jánost idézi elénk. Éppen arról faggatják, hogy ki is érkezett benne? A Messiás? Illés? Vagy egy próféta? Ha János valamelyik ezek közül, akkor a kérdezők már a helyére tudják tenni, ezek a szerepek ismerősnek tűnnek. De János mindegyik kérdésre nemmel felel.
Ő szó a pusztában: Egyengessétek az Úr útját! Hordjatok el minden akadályt … engedjetek el minden kategóriát, elképzelést az érkezőről! Engedjétek, hogy úgy és oda érkezzen, ahogyan és ahová akar! Ne valamilyennek várjuk az Eljövendőt, hanem Őt várjuk!
János hangja erős, a puszta hangja. Az érkező hangja szólal meg benne. Mert ő már magában elegyengette az Úr útját. Ő maga a puszta. Mi is hozzá csatlakozunk.